Ábrahám Dezső

A Múltunk wikiből

Pattantyús-Ábrahám Dezső, elterjedt nevén P. Ábrahám Dezső

Debrecen, 1875. július 10. – Budapest, 1973. július 25.
ügyvéd,
miniszterelnök 1919-ben,
függetlenségi párti, majd polgári demokrata politikus, országgyűlési képviselő,
igazságügyi, majd belügyi államtitkár
Wikipédia

Siklós András

A kormányzati válság kiújulása. A tömegmozgalom fellendülése.

A Magyar Nemzeti Tanács néhány nappal megalakulása után szakosztályokat hozott létre, és Károlyi elnökletével 20 tagú Intéző Bizottságot alakított, melynek névsorát az újságok október 30-án tették közzé. Az Intéző Bizottságban a Károlyi-pártot Károlyi Mihály, Ábrahám Dezső, Batthyány Tivadar, Hock János, Jánosi Zoltán, Lovászy Márton, a szociáldemokrata pártot Böhm Vilmos, Garami Ernő, Garbai Sándor, Kunfi Zsigmond, Weltner Jakab, a polgári radikálisokat Bíró Lajos, Jászi Oszkár, Purjesz Lajos, Szende Pál képviselték.

A forradalom győzelme

Arra a hírre, hogy a felkeléshez csatlakozó fegyveresek és az Üllői útnál felsorakozó karhatalom közt minden pillanatban várható az összecsapás, Károlyi-párti politikusok (Fényes László, Lovászy Márton, Ábrahám Dezső), továbbá Landler Jenő, Pogány József és a Katonatanács elnöke, Csernyák Imre a helyszínre sietnek. A laktanya ellen vonuló tömeget nagy nehezen rábeszélik a visszafordulásra.

Erdély és a magyarországi románok

November 10-én először a Magyar Nemzeti Tanács, majd egy szakértők bevonásával tartott értekezlet foglalkozott a Román Nemzeti Tanács követeléseivel. A sorozatos megbeszéléseken a megjelentek elfogadták a polgári radikálisok tárgyalást és egyezkedést javasló álláspontját. Jászi vezetésével küldöttség alakult, melyben a kormányt Jászi, a Magyar Nemzeti Tanácsot Ábrahám Dezső és Bokányi Dezső képviselték. A küldöttség szakértők és újságírók kíséretében 13-án utazott Aradra, ahol 2 napos tárgyalás vette kezdetét.

Hajdu Tibor

A tiszai offenzíva elhatározása

Egyetlen kérdésben foglalt el a békekonferencia a Tanácsköztársaság számára kedvező álláspontot: elvetette a szegedi kormány támogatásának gondolatát. A szegedi kormány a sztrájk letörése után teljesen a francia parancsnokságtól függött, annak köszönhette fennmaradását. Freeman főnöke, Troubridge admirális felszólította Károlyi Gyulát, hogy adja át helyét egy Párizsban is akceptálható, demokratikus kormánynak. Július 12-én új kormány alakult a volt Károlyi-párt jobbszárnyához tartozó P. Ábrahám Dezső elnökletével, de a szociáldemokratákat, a demokratikus erőket ő sem tudta megnyerni. A demokrácia érdekében csak annyit tehetett, hogy kormányába bevett egy zsidót, és kihagyta Horthyt. A nagyhatalmak Ábrahámmal sem álltak szóba, Horthynak viszont megengedték, hogy mint főparancsnok teljesen kezébe vegye a „nemzeti hadsereg” szervezését, az ellenforradalom fegyveres erejének előkészítését. A nagyhatalmak számára Ábrahám kormánya csak spanyolfal volt, irányadónak a bécsi Antibolsevista Comité politikáját tekintették. Horthyék megnyerték a Vörös Hadsereg több vezető beosztású tisztjének támogatását, akik nemcsak a híreket szállították Bécsbe és Szegedre, hanem arra is készültek, hogy ha mód nyílik rá, a megnyerhető csapatokkal Horthy oldalára álljanak.

Július 13-án a vezérkar kiadta a 20-ára virradóra szóló átkelési parancsot. Miután kitűnt, hogy – részben a kimerültség, az erők megosztottsága, részben egyes parancsnokok szabotázsa következtében – a papíron 280 ezres létszámú Vörös Hadseregből mindössze 56 ezer ember áll a tiszai fronton, módosítani kellett az eredeti haditervet. Az általános védkötelezettség alapján tartott pótsorozáson Budapesten 87 ezer férfi jelent meg, de közülük 58 ezret alkalmatlannak minősítettek, a többinek is csak egy része vonult be. Vidéken még rosszabb volt a helyzet, kivéve egy-két várost, mint például Salgótarján, ahonnan a munkás tartalék ezred ment a tiszai frontra. Az eredményeket azonban ellensúlyozta az említett szabotázs, amely intakt, harckész egységeket is a Dunántúlon tartott, harci feladat nélkül.

Míg az első haditerv széles fronton tervezte a támadást, a második terv csak a fő csapást Szolnoknál végrehajtó I. hadtestnek biztosított elegendő erőt. Az új terv a 80. nemzetközi dandárt feltehetőleg szándékosan tette ki a pusztulásnak, mikor annak azt az erejét nyilvánvalóan meghaladó parancsot adta, hogy Poroszlónál átkelve foglalja el Debrecent. Az ellenség frontját középen áttörő I. hadtestet délen csupán a Csongrádnál átkelő 2. hadosztály, északon a TokajNyíregyháza irányban támadó III. hadtest fedezte volna. A terv nem lett volna rossz, ha a III. hadtest valóban hadtestnyi erőt képviselt volna, de erről szó sem volt. Vezérkari főnöke, Schwarz Géza alezredes az utolsó percben telefonon felhívta Juliert, és a tervet bírálva, megtagadta annak végrehajtását. Julier beleegyezett abba, hogy a tokaji hadtest egyelőre csak tüntetést hajtson végre. Ezzel viszont a mit sem sejtő I. hadtest került abba a veszélybe, hogy minél hősiesebben tör előre, és távolodik a Tiszától, annál könnyebben keríti be a Vörös Hadsereg terveit jól ismerő román parancsnokság.

A tiszai hadjárat az árulás és a bizonytalanság légkörében indult meg. Egyébként a kémkedést mindkét oldalon megkönnyítette, hogy mindkét hadseregben bőven voltak a volt Monarchia közös haderejének rendezetlen állampolgárságú tisztjei, akik osztályalapon könnyen egyetértésre juthattak egymással: úgy is mondhatnánk, túl jó volt a kapcsolat az ellenséges vezérkarok között. Az ABC, a szökevény tisztek is megtették a magukét. A sok kémjelentés értékét azonban csökkentette a tervek állandó változása, a szépített jelentésekről nem is beszélve.

Július 17-én Párizsban a külügyminiszterek megvitatták Foch intervenciós tervét. Foch úgy számította, hogy a Vörös Hadsereg 150 ezres hadilétszámával 220 ezer főt tud szembeállítani, amit elegendőnek ítélt, ha a támadást minden oldalról egységes katonai vezetéssel hajtják végre. Az olasz külügyminiszter javasolta az Ábrahám-kormány felhasználását, de ezt Balfour kétkedése és Beneš csehszlovák külügyminiszter élénk tiltakozása miatt elvetették. A terveket a nagyhatalmak kormányai elé terjesztették, időközben azonban megindult a tiszai offenzíva.