Álmos herceg

A Múltunk wikiből
1075. körül – 1127. szeptember 1.
horvát király (1091 – )
Wikipédia
Chronicon Pictum P105 Kálmán és Álmos kibékülése Dömösön
1091
tavasz: A horvát Tirpimir-dinasztia kihalása után a horvát főuraknak és Zelemér (Zvoinimir) Demeter horvát király özvegyének, László nővérének kérésére I. László király benyomul a tengermelléki Horvátországba (régi nevén Szlavóniába), elfoglalja Belgrád (Tengerfehérvár) kikötőjét, és Álmos herceget megteszi horvát királynak.
1095
második fele: Könyves Kálmán király elfoglalja a trónt. (Uralkodik 11l6-ig.) Álmos herceg mint horvát király Dalmácia elfoglalását tervezi; Kálmán a bihari és nyitrai dukátust adja át neki.
1098 körül
Álmos herceg a dukátus seregével Kálmán ellen vonul, Várkonynál találkozik Kálmán és Álmos hada; a főurak megtagadják a harcot.
1104
Álmos herceg feleségül veszi Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem leányát, Predszlavát, amivel támogatást nyer önálló külpolitikai akcióihoz.
1105
Álmos herceg Passauban IV. Henriktől kér segítséget Kálmán ellen, de a belső bajokkal küzdő császár nem tudja támogatni.
1106
Álmos herceg a felesége sógorától, III. Boleszló lengyel fejedelemtől kapott segítséggel elfoglalja Abaújvárat, de az odavonuló Kálmán királynak megadja magát. Kálmán király szövetséget köt III. Boleszló lengyel fejedelemmel.
1107
Kálmán király hadat küld III. Boleszló lengyel fejedelem megsegítésére lázadó féltestvére, Zbigniew ellen. Álmos herceg zarándokútra indul Jeruzsálembe, hazatérése után Kálmán királytól királyi és hercegi uradalmakat kap.
1108
szeptember: Álmos herceg felkérésére V. Henrik német birodalmi sereggel támad Magyarország ellen; Pozsonyt ostrom alá veszi, miközben Szvatopluk cseh herceg a Vág vidékét ostromolja. A magyar–lengyel szövetség értelmében III. Boleszló lengyel fejedelem benyomul Morvaországba.
1109
Álmos herceg megalapítja a dömösi prépostságot és a meszesi apátságot.
1113
Kálmán király, megelőzendő Álmos herceg újabb támadását uralma ellen, Álmost és kisfiát, Bélát megvakíttatja. A dukátus megszüntetésével a trónörökös új jussa a dalmát-horvát királyság lesz.
1125 körül
Álmos herceg sikertelen kísérletet tesz a hatalom megszerzésére, majd Bizáncba menekül, és Macedóniában telepedik le. Fiát, Bélát a pécsváradi monostorban rejtegetik.
1127
szeptember 1. Álmos herceg meghal.
1137
szeptember: II. Béla hazahozatja Álmos herceg holttestét, és Székesfehérvárott temetteti el.
1138
szeptember 3. II. Béla összeíratja az Álmos herceg által alapított dömösi prépostság birtokait és népeit.

Györffy György

Udvar és udvari szervezet

Hercegi birtokból tett adományt például Álmos herceg 1108-ban, a dömösi prépostság alapításakor. Az összeírásból tudjuk meg többek között, hogy a Tolna megyei Koppány falu, ma Törökkoppány Somogyban, egy olyan hercegi uradalom központja volt, amelyhez több mint 30 faluban három század mezőgazdasági termékekkel adózó udvarnok és mintegy 100 egyéb szolgáltató tartozott.

A korona és kard viszálya

A dukátusi birtokszervezet elterjedését a hercegek által tett birtokadományokból, főként Álmos hercegnek a Dömös|dömösi prépostság javára tett alapítványából ismerjük meg. Álmos herceg egyrészt Tolna megyében adott birtokokat, ahol az uradalmak zöme mindig is a trónörököst illette, másrészt szórt birtokokat, illetve szolganépeket, javarészt a Tisza és a Körös partján. Ha figyelembe vesszük, hogy a Tolna megyei birtokok központja Koppány volt, a Tisza- és Körös-parti birtokok között pedig Décsi (Géza) falu állt egy-egy századnagyság élén, valószínű, hogy ezek Koppány és Géza hercegkori udvarhelyeinek és a hozzájuk tartozó szolganépeknek a szervezetét örökölték.

László egyeduralmának biztosítása

Géza király özvegye, a görög Szünadéné nem maradt az országban. Két kisfiának, Kálmánnak és Álmosnak 1077-ben semmi reménye nem volt arra, hogy László, Lambert, Salamon és Dávid mellett trónra kerüljön. Az özvegy királyné, aki talán egy ideig abban is reménykedett, hogy László bizánci szokás szerint feleségül veszi őt, s ebben csalódnia kellett, visszatért Bizáncba, ahol nagybátyja, III. Niképhorosz Botaneiatész rövidesen császárrá kiáltatta ki magát (1078–1081). A krónikák nem szólnak arról, hogy az asszony megvált-e két gyermekétől, de alig hihető, hogy legalább a csecsemő Álmost ne vitte volna magával. Ha Álmos Bizáncban nevelkedett, akkor jobban érthetők a Szent Imre-legenda írójának eme szavai: „valaha Álmos herceg úrral Konstantinápolyban lakván (commorante)”[1], amit eddig nem egészen találóan Álmos 1107. évi jeruzsálemi zarándokútjával hoztak kapcsolatba. Mivel Kisázsia 1107-ben a zarándokok számára áthatolhatatlan volt, lehet, hogy ekkor Álmos Konstantinápolyt nem is érintette és a legegyszerűbb zárai tengeri utat választotta.

A király kincstára

A só kitermelését és elszállítását a királyi udvarnak alárendelt „sahtos"-ok végezték. Nagy számukra jellemző, hogy László 1092-ben 24-et, Álmos herceg pedig 1109-ben 25-öt adott közülük egy-egy királyi egyháznak, és 1230-ig még legalább 40 nagy egyház részesült hasonló adományban, ami mellett királyi kézen is maradtak.

Külpolitika. Horvátország megszállása.

László óvatos diplomáciájára jellemző, hogy Horvátországot nem a maga számára foglalta el, hanem unokaöccsét, Álmos herceget tette meg benne királlyá, amint erről egy zárai oklevél még 1091-ben tudat.

A megszállás, amelynek során helyenként az ellenpárt ellenállását is le kellett győzni, még nem fejeződött be, a déli tengerpart (Primorje és Pagania), valamint a tényleges Dalmácia – a latin városok és szigetek – elfoglalása még hátra volt, amikor a bizánci diplomácia megtette az ellenlépést: váratlanul kun csapatok törtek be Kelet-Magyarországra. Anna Komnéne történetéből megtudjuk, hogy ez esetben tényleg „komán” kunokról, a mi kunjaink őseiről van szó.

1090-ben Komnénosz Elek hosszan tartó háborúba keveredett az Észak-Bulgária területén lakó besenyőkkel, akik a görög manicheusok támogatását élvezték. Az eredetileg a besenyők hívására érkezett kunok átálltak a császár oldalára, és több sikeres együttműködés után 1091. április 29-én a levunioni csatában közös erővel megsemmisítették a besenyőket. Ekkortájt érkezett a hír a császárhoz László horvátországi akciójáról. Komnénosz Elek átengedte az egész besenyő zsákmányt a kunoknak, azzal, hogy vonuljanak el és támadják meg Magyarországot. A kunok Krul fia Kapolcs vezetésével először Erdélyt pusztították végig, majd az Érmelléket és Bihart dúlták fel, végül a tokaji réven átkelve három csapatban a Duna–Tisza közét prédálták végig, és a becsei réven átkelve rengeteg fogollyal és zsákmánnyal vonultak az Al-Duna felé. László tüstént abbahagyta Horvátország megszállását, és a legrövidebb úton, az Una és Száva mellett haladva dél felől elébük került. A Temes és Pogáncs összefolyásánál érte be őket, és megsemmisítő győzelmet aratott felettük. Maga a vezér is ott pusztult el, és aki nem esett el, csaknem mind fogságba került.

Ha a Tengermellék megszállását félbe is kellett hagynia, László Horvátország (akkori nevén: Sclavonia) és Bosznia (akkori nevén: Moesia vagy Messia) nagy részének ura lett, ezeket felvette a királyi címébe Pannonia mellé, és bizonyára a három ország feletti uralma jelképezésére 1091 húsvétján kibocsátott nehéz dénárjára három olyanféle hordozható kereszt képét verette, amilyen I. Endre tihanyi sírkövén látható.

A mozgalmas 1091-es év a pogáncsi csata után még fontos diplomáciai tárgyalásokat is tartogatott. II. Orbán, értesülve a horvátországi fejleményekről, rögtön elküldte Teuzo legátust Magyarországra, s vele jött Odilo Saint Gilles-i apát is a somogyvári apátság alapkőletételére. Az ünnepélyes aktuson megjelent Lampert és Dávid herceg, Jaroszlav orosz herceg (László veje), Péter nádor és számos főpap. Az ünnepély mögött azonban feszültség húzódott. A következményekből világlik ki, hogy Teuzo követelte Horvátország pápai hűbérbe adását, és bizonyára kiegyezett volna azzal is, ha Álmos „király”]] hűbéresküt tesz neki. Álmos azonban, aki amúgy is Henrik császár híve volt, meg sem jelent az összejövetelen. Teuzo eredménytelenül tért vissza Rómába az immár magyar kézben tartott tengerfehérvári hadiúton.

László a további hadműveleteket leállította, és tétlenül nézte, hogy a velencei gályák árnyékában Dalmáciában helyreállt a görög közigazgatás, és a városok újból a nagy Elek császár uralkodása szerint datálnak. Így alakult ki az a sajátos helyzet, amit a „szlavóniai” tengerparton végigmenő francia keresztesek hat év múlva találtak, hogy a tengerpart mint egy gazdátlan, semleges zóna húzódott a görög császárt uraló Dalmácia és az Álmos királyt uraló horvát hegyvidék között. Álmos, aki az Una völgyében levő Tinnin – magyarul Telén, ma Knin – várát tartotta meg királyi székhelyül, csak egy-két tengerparti erőddel biztosította az Adria felé való kijárást.


László, akinek néhány éve még négy örököse volt, nemrég vesztette el öccsét, Lampertet és unokaöccsét, Dávidot. Most, amikor Géza király két fia, Kálmán és Álmos között kellett választania, Kálmán mellett döntött, annak ellenére, hogy Kálmán felszentelt püspök volt, és – úgy látszik – szembefordult vele a döntő egyházpolitikai kérdésben.

Kálmán király és Álmos herceg

Önálló cikk.

A keresztes hadjárat

IV. Henrik, aki ellene volt mind a keresztes hadjáratnak, mind a neki adózó rajnai zsidók üldözésének, Álmoshoz írt levelében örömmel üdvözölte Kálmán győzelmét, és azt kérte, hogy Kálmán folytassa hadjáratát Bajorországban is, és támadja meg ellenségét, Welf herceget, amire Kálmán nem volt kapható.

Kálmán külpolitikája

A horvát kérdés ideiglenes megoldást nyert Álmos behelyezésével, ez azonban nem vonta magával az egész ország pacifikálását, de azt sem eredményezte, hogy a horvátok ellenkirályt válasszanak. Nyilvánvalóan semmi alapja nincs a Magyar Krónika XIII. századi névmagyarázó népmondájának, mely szerint a Magyarországot Horvátországtól elválasztó „Péter gozdja” (erdeje) onnan kapta nevét, hogy egy állítólagos Péter nevű horvát királyt itt győzött le Kálmán király. A Magyar Krónika mit sem tud arról, hogy Zelemér után II. István és Álmos következett mint horvát király, s így az egykorú forrásokban ismeretlen Péter királyt ugyanolyan népetimológiás kitalálásnak kell tekintenünk, mint Anonymus hasonló szüleményeit.


A normann grófnő megkérésére Kálmán már 1096-ban követeket küldött Palermóba, I. Roger azonban tekintélyesebb megbízottakat kért, s ekkor utazott Szicíliába Hartvik győri püspök és Tamás fehérvári ispán. Roger a házasságkötés előtt megkövetelte, hogy Magyarország előkelői is megesküdjenek a feltételekre, ezért a „Pannoniába” küldött normann követek előtt Álmos herceg és számos főúr esküvel biztosította a móringot.


Kálmán politikai és hadisikerei komoly nemzetközi tekintélyt szereztek számára, öccsében viszont ellenérzést váltottak ki, mert minél erősebb lett a király, annál inkább ránehezedett súlyával Álmosra, annál jobban fékezte önálló külpolitikáját. A Kálmán-ellenes krónikaszövegből annyi szűrhető le tényként, hogy Álmos oldalán nem hiányoztak az ellentétet szító tanácsadók. Álmos a dukátus hadaival felvonult Várkonnyal szemben, a Tisza bal partjára, mely már királyi terület volt, Várkony pedig királyi udvarhely. Kálmán seregével Várkonyban állt fel. A két oldalon levő főurak összeültek tanácskozni, és úgy döntöttek, hogy nem hajlandók harcolni. A döntés nyilvánvalóan Kálmánnak kedvezett, mert lehetetlenné tette, hogy a herceg belső erőkre támaszkodva támadjon a királyra.

Ugyanakkor Kálmán nem engedett beleszólást a külügyekbe, és ha külföldről megkeresés érkezett, maga reagált rá, ami egyben azt eredményezte, hogy könnyebben belesodródott a szomszédok ügyeibe, mint ha nem kellett volna tartania Álmos rivalizálásától.

Álmos kalandjai és bukása

Önálló cikk.

Népesség, település, termelés, árucsere

A hercegi kenyéradó szolgák nyolc százada – amelyet 1109-ben Álmos herceg a Dömös|dömösi prépostságnak adott – 58 faluban szétszórtan lakott, és ezek közül csak 10 falu (villa) került egész földjével (cum terra sua) egyházi birtokba, a 48 helységben szétszórtan élő szolgák földközösségben éltek más birtokos szolgáival; ez az oka annak, hogy a tatárjárás után e szolgák elvesztek.

Várnép, udvarnok, szabados és örökös szolga

Az 1100 körüli udvari birtokszervezetbe a legjobb bepillantást a Dömös|dömösi összeírás (1108) nyújtja, amely főként az Álmos herceg által 1108 körül eladományozott hercegi népek felsorolását tartalmazza. Megjegyzendő, hogy az uradalomnak fegyveres szabadokban és lovasokban való viszonylagos szegénysége abban leli magyarázatát, hogy Kálmán király a lázadó Álmos herceg kezére nem kívánt fegyvereseket juttatni.

Uralkodó osztály

Az idegen udvaroncok meghonosodása természetesen nem következett be, ha uruk elbukott, mint Velencei Péter, vagy ha úrnőjük viszonylag hamar hazaköltözött, mint a bizánci Szünadéné, a frank házbeli Judit és Kálmán második neje, az orosz Euphemia, de I. Endre és Álmos herceg orosz neje is külföldi száműzetésben végezte életét.

Tollforgatók. A történeti irodalom megindulása.

  • Nehezebb meghatározni, hogy az ősgesta írója meddig vezette el történetét. A történet folyamatossága Szent László uralkodásának elején bomlik meg, a lovagkirály tetteit ugyanis utólag, szent kultusza növekedtével legendás részletekkel bővítve gyökeresen átírták, ami pedig Könyves Kálmán történetét illeti, azt a II. Géza kori folytató forgatta ki teljesen az alakjából, hogy elégtételt vegyen Álmos és Vak Béla megvakításáért. Lehet, hogy ugyanezen átdolgozó László történetéből is kiküszöbölt Kálmánra kedvező és Álmosra kedvezőtlen részleteket, de az sem lehetetlen, hogy az első szövegezés megszakad László korában, és Kálmán történetének kedvező összefoglalását fia, II. István korában toldották hozzá.
  • Ami a Szent Imre-legendát illeti, ennek klerikus szerzője elárulja magáról, hogy valaha Álmos herceggel együtt Konstantinápolyban időzött, amit általában Álmos 1107. évi jeruzsálemi zarándokútjával kapcsolnak össze, de inkább vonatkozhat Álmos gyermekkorára, amikor megözvegyült anyja 1078-ban hazatért Bizáncba, nyilván a csecsemő Álmossal együtt.

Kristó Gyula

Földművelés

Álmos herceg adománya folytán 1138-ban Helemba faluban egy nyolcökrös eke és négy szántóvető háznép volt.

Állattenyésztés

A Dömös|dömösi prépostság halászai, szám szerint 33-an, az Ipoly menti Helembán éltek, s Álmos herceg adományából földjükkel és nagy erdejükkel kerültek egyházi fennhatóság alá. A Dömös|dömösi egyház halászai minden szerdán, pénteken és szombaton 30–30 halat, a nagyböjt idején viszont naponta 30 halat voltak kötelesek szolgáltatni. Öt halastavat kapott Dömös részben vagy egészben Álmos hercegtől, e halastavak halászaikkal egyetemben jutottak Dömös birtokába. A Dömös|dömösi egyház szolgáinak kötelességei között ott szerepelt a halastavak elrekesztése vagy ásása.

Tulajdonviszonyok

  • Az Álmos herceg által a XII. század elején csaknem 90 faluval alapított dömösi prépostságot II. Béla király közel 10 faluval, illetve falurésszel és praediummal gazdagította.
  • A bozóki monostort alapító Lampert comes birtokainak egy része még I. István király adományára megy vissza. E birtokok egyikét, Marótot még a XII. század elején is osztatlanul birtokolták az István kori megadományozott leszármazottai. A birtokok másik része a XI–XII. század fordulója Árpád-házi családtagjainak, I. László királynak és Álmos hercegnek az adományából származott.

Egyházi társadalom

A külföldi származású Fulco Magyarországra érkezésének első időszakában Álmos herceg mellett volt, majd egyházi szolgálatba állt, előbb Seraphin esztergomi érsek, majd öt egymást követő veszprémi püspök mellett szolgált.

II. István

1116. február 3-án meghalt Kálmán, s még ebben a hónapban fia, II. István, a tizenöt éves ifjú követte a trónon, akit apja immár több mint egy évtizede királlyá koronázott, hogy ily módon készítse elő országlását a hatalomra törő Álmossal szemben. A trónt azonban mégsem ez az 1105 körüli jogi aktus biztosította II. István számára, hanem az az erőszakos akció 1115 táján amelynek révén Kálmán lecsapott az uralomra vágyó, II. István trónöröklését nehezítő Álmosra és pártjára. Álmosnak, fiának, Bélának, valamint pártjuk főembereinek megvakítása időlegesen megrettentette és cselekvésképtelenné tette az Álmos körül csoportosult előkelőket. Így II. István akadálytalanul foglalhatta el az atyai trónt.


1123-ban Jaroszlav csehek, lengyelek és magyarok, valamint a przemyśli részuralkodók segítségével kísérletet tett fejedelemsége visszafoglalására. II. Istvánnak kapóra jött a felkérés, hiszen apja testamentumát vélte ezzel teljesíteni. Jaroszlav támogatóinak társaságában magyar sereg is felvonult a volhíniai Vlagyimir alá, de még mielőtt ostromra került volna sor, a hetvenkedő és túlzottan magabiztos Jaroszlavot lengyelek megölték. II. István harcolni akart, de főemberei, köztük Kozma, a nagy múltú Hont-Pázmány nemzetség tagja, megtagadták az engedelmességet az uralkodónak, s nyíltan azzal fenyegették meg, hogy ha nem tér vissza Magyarországra, más királyt választanak helyette. Jól mutatja ez a jelenet, hogy a Kálmán korában egységes, az Álmos-pártot a hatalomból kiszorító, annak aspirációit kemény kézzel letörő Kálmán-párt bomlásnak indult. Hozzájárultak ehhez II. István külpolitikai kudarcai, hatottak a Magyarországon tartózkodó Álmos környezetéből kiinduló szervezkedések, s szerepet játszott ebben, hogy maga II. István tehetségben alatta maradt apjának.


Ez a gyakorlatilag teljes külpolitikai elszigeteltség, II. István uralma belső nagyúri bázisának kezdődő bomlása bírhatták rá Álmost és híveit, hogy 1125 táján megmozduljanak, s lépéseket tegyenek a hatalom megszerzésére. A Dömös|dömösi kolostorban tartózkodó Álmos azonban rosszul választotta meg az időpontot, bizonnyal aláértékelte II. István és tábora erejét. A király és köre lecsapott a szervezkedőkre. Álmos — mint egy forrásunk írja — a haláltól való félelmében menekült II. István kegyetlensége elől Bizáncba, ahová számos híve követte. Álmos fia, a vak kisgyermek, Béla nem jutott el Bizáncba, éveken át Magyarországon, a pécsváradi monostorban rejtegették titokban. Álmos és támogatói Bizáncba távozása egy csapásra ellenségessé tette az addig sem szívélyes magyar–bizánci viszonyt. Ez tovább növelte Magyarország külpolitikai nehézségeit, hiszen az országot minden oldalról ellenség vette körül, Magyarország és valamennyi szomszédja között feszült volt a viszony.

Ilyen körülmények között szinte létérdeke volt II. Istvánnak a teljes elszigeteltségből való kitörés, érdemi szövetségi kapcsolatok kiépítése. Miként 1116-ban, trónra léptekor, úgy egy évtizeddel később is elsőként a csehekkel próbálkozott. Kedvező fordulatnak számított II. István számára, hogy 1125 áprilisában, II. Vladiszlav halálát követően, Álmos egyik leányának férje, Soběslav foglalta el a cseh trónt.


II. István az 1120-as évek közepén belpolitikai vonatkozásban is levonta a számára kedvezőtlenné váló, bázisa szűkülésében és az Álmos-párt mozgolódásában tükröződő helyzet tanulságait. Belső támaszának erősítése érdekében befogadta Magyarországra az 1122. évi berrhoéi csatában a bizánci birodalommal szemben vesztes sereg vezetőit és maradványait, amelynek meghatározó etnikuma a besenyő volt. Ugyanakkor intézkedett a trónutódlás kérdésében, s egyenes ági utód híján unokaöccsét, Zsófia nővérének Saul nevű fiát jelölte örököséül. Lépésével mind az Álmos-ágat, magát Álmost, illetve fiát, Bélát, mind pedig állítólagos féltestvérét, a Kijevben tartózkodó Boriszt kizárta a magyar trón legális várományasai sorából.

II. István figyelme, a valamelyest javult külpolitikai és a némileg stabilizálódott belpolitikai helyzet közepette, Álmos és hívei Bizáncba történt menekülését követően egyre inkább Bizánc felé fordult. A magyar–bizánci viszony rohamosan romlott. Az 1118 óta Bizánc trónján ülő II. (Komnénosz) János császár szívesen fogadta Álmost, felesége, a magyar származású császárné közeli rokonát. Álmos Bizáncban a Konsztantinosz nevet nyerte, és a korabeli szokásoknak megfelelően a császártól Makedóniában várost kapott megtelepedésre. Az így Álmos fennhatósága alá jutott Konsztantinia város a bizánci magyar emigráció központja lett. Maga János császár hangoztatni kezdte igényét II. István hűbéri meghódolására. Fontos mozzanatnak számít, hogy 1126 nyarán rendeződtek a Bizánc és Velence között kereskedelmi kérdések miatt évek óta húzódó nézeteltérések. A viszony normalizálása feltételezi, hogy Bizánc — legalábbis hallgatólagosan — tudomásul vette Velence 1125. évi, magyar rovásra tett dalmáciai hódításait. Kiéleződtek a magyar–bizánci kereskedelmi ellentétek, hiszen Barancsban a bizánciak magyar kereskedőket bántalmaztak. A Magyarország és Bizánc között kirobbant háborúskodás közvetlen kiváltó oka mégis az volt, hogy II. István követelte János császártól a menekült Álmos kiutasítását a bizánci birodalom területéről. Miután a kérést a bizánci császár nem teljesítette, II. István a fegyverekhez nyúlt.

Az a körülmény, hogy a magyar király az eléggé kedvezőtlen bel- és külpolitikai körülmények közepette vállalta, sőt kezdeményezte a katonai összeütközést, az Álmos-emigráció bizánci támogatásával kapcsolatos. II. István felmérte, mekkora veszélyt jelent koronájára nézve, ha a Magyarországgal széles határvonal mentén közvetlenül szomszédos Bizánc felkarolja a hataloméhes Álmos ügyét, és segítséget nyújt neki magyarországi terve megvalósításához.


Minden bizonnyal 1127-ben meghalt Álmos, de a hadigépezetek már mozgásba lendültek, s Álmos halálától függetlenül folytatódtak a magyar–bizánci összecsapások.


A saját pártján belül támadt és 1128-ban hatalomátvételi kísérletig fajult szakadás megértette Istvánnal, hogy tábora immár nem az egyetlen, vagy legalábbis nem az egyetlen számottevő erő az országban, hanem egyike csupán a három politikai csoportosulásnak, s csak úgy képes uralkodni, ha a másik két párt valamelyikével barátságos politikát folytat. Álmos 1127. évi halála, továbbá Bors comes 1128. évi nyíltan ellenséges fellépése segített eldönteni a dilemmát: az ekkor kevésbé veszélyes Álmos-párt irányában nyitott. Erre a döntésre sarkallhatták II. Istvánt ama vezető tisztségviselői, akik Kálmán és II. István alatt közvetlenül részesedtek a hatalomban, de szívük titokban az Álmos-párthoz, Álmoshoz és Bélához húzott.


A harmadik éve tartó magyar–bizánci háborúskodást az 1129 végén a barancsi Duna-szakasz egyik szigetén megkötött béke zárta le, ahol állítólag II. István és II. (Komnénosz) János császár személyesen megjelent, de inkább valószínű, hogy az uralkodók megbízottai kötöttek békét. Álmos közbejött halála és a magyarországi belpolitikai fordulat következtében a magyar–bizánci háborúk sem politikai előnyt, de még területi gyarapodást sem biztosítottak egyik ország számára sem.


Ha elfogadjuk azonosságát a Magyarországon hatalomátvételt megkisérlő Bors comesszel, akkor pontosan meghatározható időpontban, 1128-ban került Borisz Bizáncba. Álmos ekkor már nem élt; bizonyára hízelgett János császár hiúságának, hogy közvetlenül Álmos halálát követően egy másik magyar trónkövetelő szintén oltalma alá helyezte magát. Álmoshoz hasonlóan Boriszt is szívesen fogadta a császár. Elnyerte feleségül János egyik unokatestvérét, s nevét Bizáncban Kalamanoszra változtatta. Abban is Álmoséra emlékeztet Borisz-Kalamanosz bizánci tartózkodása, hogy Magyarországgal szemben a trón elnyeréséhez ő sem kapott a keleti császárságtól semmiféle konkrét segítséget.

II. Béla

  • A hatalmi rivalizálás, akár katonai, akár más módon, az április végi koronázással Béla és tábora javára dőlt el. Ezzel azonban csak II. István leghűségesebb, Saul mögött felsorakozó híveit tudták a közvetlen hatalomból kiszorítani, de a hatalom birtokosainak soraiban húzódtak meg az egykori Kálmán-párt ama elemei, akiknek részük volt 1115 táján Álmos és Béla, valamint vezető híveik megvakításában, ám később már nem tartoztak II. István legmegbízhatóbb emberei közé.
  • Béla kegyelettel ápolta apja emlékét. A Bizáncban elhunyt Álmos tetemét 1137-ben hazahozatta. Ugyancsak apja alapítását tette teljessé, amikor 1138-ban oklevélbe foglalta az évtizedekkel korábban létesített dömösi prépostság birtokait, köztük azokat is, amelyeket ő maga és felesége, Ilona királyné adott Dömösnek.
  • Sajátságos, hogy míg II. István tetemét László mellé fektették Váradon, aki Álmost jelölte utódának, addig II. Béla holttestét Székesfehérvárott annak a Kálmánnak a szomszédságában temették el, akinek foszladozó pártjával oly kemény harcokat kellett uralma elején vívnia.

Írásbeliség

A XI. század végén indult krónikás tevé­kenységet számos XII. századi író vitte tovább. A Kálmán kori ala­pokon bizo­nyára készült krónikafolytatás II. István alatt. Erre ugyan csak töredékekből tudunk követ­keztetni, mivel a később, tendenciájában a II. István korival ellentétes szö­vegezés jobbára elfedte az ere­deti, a Kálmán és II. István korabeli meg­fo­gal­ma­zást. Mindenesetre II. István uralkodása alatt, 1127-ig történt események tárgyszerű elmon­dása, a király hatalmának, erejének villámcsapáshoz hasonlítása egy­aránt erre mutat. Fő tendenciájában jól elválik ettől az Álmos-ági királyok korában történt átdol­go­zás és folytatás, amely egyrészt szélsőségesen elmarasztaló ítéletet mondott az Álmost megvakító és zak­lató Kálmán és II. István uralkodásáról, másrészt pedig fel­magasztalta a félreállított Álmos leszár­ma­zottait, II. Bélát és II. Gézát. Ma még nincs pontos képünk arról, hogy mely években, sőt mely ural­ko­dók alatt készültek az Álmos-ági királyokat dicsérő és Kálmánt, továbbá fiát dehonesztáló kró­ni­ka­passzu­sok. II. Géza kora biztosnak látszik, de mutatnak nyomok arra, hogy II. Béla és III. István alatt is gya­rapodott a magyar krónikatörzs.

Stílusirányzatok

Cseh és lengyel hatások jelentkeznek az Álmos herceg által alapított és 1107 táján felszentelt dömösi temp­lomon.

Lábjegyzetek

  1. SRH II. 456

Irodalom

Álmosról lásd az Imre-legendát: SRH II. 456; kronológiai értékéhez lásd Madzsar Imre, Századok 65. 1931. 53. kk.; Horváth J., Árpád-kori latin nyelvű irodalomunk stílusproblémái 153.

IV. Henrik levele Álmos herceghez: Gombos III. 2271; Meyer von Knonau, Jahrbücher des deutschen Reiches unter Heinrich IV. und Heinrich V. IV. 380.

Álmos készülődésére Dalmácia ellen: Wenzel, Árpádkori új okmánytár I. 47–48; Gombos III. 2271–2272; vesd össze Meyer von Knonau, Janrbücher des deutschen Reiches unter Heinrich IV. und Heinrich V. IV. 475–476.

Kálmán és Álmos ellentétére: SRH I. 422–423.

Álmos első házasságára lásd Marczali Henrik, Magyar Nemzet Története II. 190; a másodikra Hodinka, Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai 67; Wertner, Az Árpádok családi története 251. Álmos és Kálmán konfliktusáról lásd SRH I. 426. kk.; Gombos II. 872; III. 1764; Pauler, A magyar nemzet története az Árpádháhzi királyok alatt I2. 210. kk.; Meyer von Knonau, Janrbücher des deutschen Reiches unter Heinrich IV. und Heinrich V. VI. 82. kk. Álmos támadása lengyel segítséggel: SRH I. 426–427; jeruzsálemi útja: SRH I. 426–427; II. 456; királyi uradalmakban részesítése és dömösi monostoralapítása: SRH I. 427–428; Monumenta ecclesiae strigoniensis I. 88. kk.; Szabó Dénes, Magyar Nyelv 32. 1936. 56; a meszesi monostorra lásd A Zichy és Vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára I. 2; a szentjobbira: M. Simon, Supplementum ad dissertationem historico-criticam ... Georgii Pray, de dextra S. Stephani primi Hungari Regis, cum historia monasterii Sz. Jog, ... (Vacii, 1797). 94. A csóri vadászatra (1108): SRH I. 428–429; Boleszló és Kálmán szövetségére: Gombos I. 490; II. 1075; III. 2287–2288; Pauler, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt I2. 215, 464; a Magyar Krónika szól Álmosnak Németországba futásáról segítségkérés végett (SRH I. 429), de a folytatás, hogy tudniillik V. Henrik segítségével megtámadta Magyarországot és Pozsonyt ostromolta, kimAradt belőle; nyilván az Álmos-ágbeli utódok krónikafolytatója törölte. E támadásra lásd Gombos II. 872. V. Henrik oklevelei: Fejér György, Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civiles II. 60–66; Pauler, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt II2. 216; Meyer von Knonau, Jahrbücher des deutschen Reiches unter Heinrich IV. und Heinrich V. VI. 81–87.

Álmos megvakítására: SRH I. 126, 429–430; ugyanott I. 90; Pauler, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt I2. 222; HómanSzekfű, Magyar Történet I6 363.

Álmos Bizáncba menekülésére és II. István uralkodásának utolsó éveire gazdag anyag található Makk Ferenc Megjegyzések II. Béla történetéhez (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominate, Acta Historica. 40. 1972) című írásában.