Ónod

A Múltunk wikiből
község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a miskolci kistérségben. Miskolctól 22 kilométerre délkeletre, Muhitól 3 és Sajópetritől 4 km távolságra
Wikipédia
Ónod címer
1631
április 3. Egyezség Kassán I. Rákóczi György és II. Ferdinánd biztosai között. (Ferdinánd hallgatólag elismeri Rákóczi fejedelemséget, Rákóczi viszont kötelezi magát, hogy leszereli a hajdúkat és királyi őrséget fogad Ónod várába.)
1633
május 6. Eperjesen megegyezés jön létre I. Rákóczi György és II. Ferdinánd biztosai között, (Ónodba nem kerül királyi katonaság. Rákóczi itteni őrsége esküt tesz Ferdinánd hűségére. A király elzálogosítja a Rákóczi családnak a Brandenburgi Katalintól kiváltott Munkácsot. Egyebekben megerősíti az 1631. áprilisi kassai békét.)
1672
augusztus vége A Partiumban táborozó magyarországi bujdosók csapata betör a királyságba. Megszállja Kálló várát, elfoglalja Ónodot, Tokajt és Szendrőt.
1676
április A bujdosók győzelme Ónodnál.
1707. május 31—június 18.
Ónodi országgyűlés.
1707. június 6.
Turóc vármegye követeinek lekaszabolása.
1707. június 13.
A Habsburg-ház trónfosztása.
1707. november 27.
A császárpárti főurak ülése Pozsonyban a nádor és az esztergomi érsek jelenlétében semmisnek nyilvánítja az ónodi trónfosztást.
1707
Megjelenik Lőcsén az ónodi országgyűlésen törvényerőre emelt két hadi törvénykönyv, a Regulamentum universale és az Edictum universale.

Sinkovics István

A háború költségei és az ország erőfeszítése

1598 áprilisában Érsekújváron közel 40 Bács vármegyei helységgel megegyezés jött létre. A rácok nevében papjaik vagy világi elöljáróik megígérték, hogy a királynak hűséget fogadnak, és amint visszaköltözhetnek eredeti lakóhelyükre, újból vállalják a korábban előírt adót és szolgálatot, addig is azonban 1–1,5 forint fizetésére kötelezték magukat. Pálffy Miklós mint országos főkapitány egyezett meg velük, s egyúttal kérte az uralkodót, hogy intézzen parancsot a kanizsai, füleki, szendrői és ónodi várkapitányokhoz: ne fosztogassák a rácokat, mert csak így lehet bennük szövetségest találni a török ellen.

R. Várkonyi Ágnes

Várad veszte

Kolozsvár alatt, a szászfenesi csatatéren 1660. május 22-én a 20 ezer főnyi török és a 13 ezer főnyi erdélyi sereg hangos „Jézus” és „Allah” kiáltozással csapott össze, és kemény harc után a túlerőben levő Ahmed pasa kerekedett felül. Rákóczi szál karddal, török lovasok erdejében, sisakját vesztve, súlyos sebekkel borítva küzdött, mígnem ónodi katonái kimentették. Váradra vitték, ahol néhány nap múlva sebeibe belehalt (1660. június 7.).

Benczédi László

A bujdosók első támadása 1672-ben

A kezdetben viszonylag kis létszámú csapat így duzzadt fel napok/alatt több ezres sereggé, s a felkelés sikereinek csúcspontján elérte a 15–20 ezer főt. Érthető, hogy ilyen körülmények között Spankau felső-magyarországi főkapitány, aki néhány századnyi német katonaságával a Tiszántúlon őrizte az erdélyi határszéleket, a számára ellenséges környezetben meg sem kockáztatta a harc felvételét, hanem a Tiszán átkelve, Kassa felé hátrált. Üldözésére indulva, a bujdosók Szuhay Mátyás és Szepesi Pál vezette főerői Polgárnál már szeptember 8-án „általugrattak” a Tiszán, s a környező várakat, Ónodot, Diósgyőrt, Putnokot, Szendrőt és Tokajt megszállva, Szerencsnél ütöttek tábort.

A kuruc mozgalom visszaesése és ellentmondásos kapcsolata Erdéllyel

Feszes központi vezetés híján minduntalan felszínre törtek a kuruc mozgalom különböző rétegei és összetevői közötti ellentétek: hol az alföldi-hódoltsági és erdélyi határ menti kvártélyaiban élődő vitézlő rend és „az Erdélyben szerteszéjjel eloszlott úri, főnemes és nemesi rendek” kölcsönös ellenszenve sistergett fel, hol a vitézlő renden belül pattantak ki konfliktusok (a kvártélyelosztás, a jobbágyfalvak felosztása és más megélhetési gondok miatt), többnyire úgy, hogy a végbeli, a volt szendrői és ónodi hadak s a mezei seregek testületileg kerültek egymással szembe.

Az új hatalmi központ kialakulása

A jó indulást méltó folytatás követte, mihelyt 1677. november végén Thököly BerettyóújfaluDerecske táján a kuruc katonasághoz csatlakozott: a bujdosó hadak közül az a két végvári ezred – az ónodi és a szendrei sereg – került a keze alá, amelyet bízvást lehet a kuruc vitézlő rend elit alakulatainak tekinteni. Ellentétben ugyanis a vármegyei és mezei seregek anarchiába hajló szervezetlenségével, a „végbeli” hadakban zömben olyan hivatásos katonaelemek szolgáltak, akik márcsak egyéni múltjuknál fogva is jobban hozzászoktak a szolgálat fegyelméhez, erősebb volt bennük a közösségi összetartozás érzése – magyarországi viszonylatban a leginkább voltak szervezhetőek és irányíthatók. Közreműködésüknek nemcsak Thököly tekintélyének rohamos emelkedésében és 1678. évi sikereiben volt döntő szerepe, hanem abban is, hogy a nemesi és a mezei hadakra támaszkodó Wesselényi Pált főnökük már 1679-ben ki tudta szorítani a kuruc fővezérségből.

A kuruc mozgalom válaszúton

S hogy ez a kuruc tábor egészét átható bizalmatlanság, a bécsi udvar „lépes beszédivel” szemben táplált gyanakvás korántsem volt megalapozatlan, annak alátámasztásául elegendő, ha a soproni országgyűlés előkészítési időszakából egymás mellé állítjuk Szelepcsényi egy-két levélrészletét, akinek kétségtelenül jelentős része volt a közeledés előmozdításában, s ebben szemmel láthatólag politikusi hiúsága is vezette. Így érvelt az érsek, amikor 1680. július 6-i levelében Thökölyhez és híveihez intézte szavait: „Kegyelmetek már mennél hamarább nyúljon szerével az Őfelsége atyai kegyelmességéhez, mindenek jó karban lesznek. Oh édes fiaim és véreim l Nem tudja azt kegyelmetek, mely szent és természet szerint való kegyelmes urunk vagyon, nem hiszem, aki csak egyszer hallja is szavát, vagy felséges személyét és magával született szelídségét látja, [érte] vérét kiontani kész ne legyen. Más az – folytatja agitációját –, nem kicsiny állapot az, aki ilyen nagy monarchának és császárnak köntösét megfoghatja.”[1] Ám hogy „Őfelsége atyai kegyelmességén” az érsek mit is értett a gyakorlatban, azt egy 1680. december 3-án kelt másik leveléből tudhatjuk meg, melynek címzettje ezúttal nem a kuruc vezér, hanem – Lipót császár volt. Eszerint: „arra kell törekedni, hogy a béketárgyalás mindkét részről kiküldött biztosok útján minél hamarább meginduljon. A mi ügyünknek pedig az használna leginkább – fejtegette a főpap –, ha Thököly és Wesselényi valahová idejönnének a közelbe, s akkor az embereknek ezt a söpredéket, amely oly hitszegő módon összeforrt, zsoldbafogadás útján szétszórhatnánk olyan várakba, mint Ónod, Putnok, Szendrő, Fülek, Léva, Szered és Sellye, s ily módon ez a veszedelmes gyülekezet idővel szétoszlana.”[2]

R. Várkonyi Ágnes

Hadseregek és haditervek

Amikor Schultz generális ostromára Eperjes polgárai, közel héthetes (1685. július 21–szeptember 13.) elszánt védelem után – megtudván, hogy segítségre nem számíthatnak – megnyitották kapuikat a császár hadai előtt, majd meghódolt Tokaj, Ónod, Ibrány, Kisvárda, Kálló és Szerencs, Thököly sürgősen Bécsbe küldte követét, Szirmay Istvánt, és újra ajánlatot tett: ha méltányos feltételek mellett békét köthet a császárral, kész átadni Kassát, haderejét a török ellen fordítja, és Szkander bég példáját követve harcol a kereszténység ügyéért.

Hadszíntér és hátország

Debrecen 1683–1685 között a váradi pasának, Apafinak és Thököly katonáinak felváltva vagy egyszerre szolgáltatott kenyeret, vágómarhát, szekeret, bort, abrakot, tölgyfa gerendákat és vasat. 1685 őszén például a Thököly elleni hadjárat vezetője, Schultz császári generális parancsára 40 ezer kenyeret, 300 vágót, 30 hordó bort és 30 ezer forint kvártélypénzt kellett Ónodba szállítaniok. Miskolc talán még jobban megszenvedte a hadjáratok útjára vetett ország sorsát. 1685 márciusában a városba szállott kurucokat meglepték a császár magyar és német katonái, s miután az avasi templomot felgyújtották, kirabolták az egész várost. Ugyanakkor a városnak az egri pasa parancsára ezer kila búzát vagy lisztet kellett Budára szállítania, és a szomszéd vármegyék lakosságával együtt még robotosokat, szekereket és igásállatokat is küldenie kellett a budai várerősítő munkára. Nem sokkal később Murányi István gyaloghadnagy ütött hajdúival a városra, s mivel a kívánt sarcot nem tudták megadni, a bírót és az esküdteket fogságba hurcolta. Majd Petrőczy István kívánságára az Ónodba hívott bírót fogta el és kínozta meg egy kuruc hadnagy.

Örökös jobbágyok és szabadmenetelűek

A régen fegyverrel szolgálók, a kétlakiak, a katonaparasztok és a földesúri hajdúk általában költözési szabadságukat biztosítva, árendát, taxát fizetve tudtak megalkudni a földesurakkal, miként Ónod, Putnok, Kapornak, Nagyvázsony, Tüskevár, Devecser és más helységek példája mutatja.

A hegyaljai felkeléstől a karlócai békéig

A hegyaljai felkelés katonai kibontakozását nyugat és délnyugat felé Ritschan császári ezredes akadályozta meg. Dél felé vonultából, parancsra sem várva, visszafordult, maga mellé vette az egri vár magyar katonáit, az ónodi helyőrséget, egy rác lovasezredet és a török határra rendelt császári hadseregből ugyancsak a Hegyaljára forduló Pál Deák ezredét, s 1697. július 6-án a Bőcs falu melletti harangodi mezőn megtámadta és szétugrasztotta a felkelők tizenegy zászlóaljnyi seregét.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

Rákóczi haditervének megfelelően Ocskay László és Borbély Balázs lovasai, megszaporodva ónodi János Deák, Géczy Zsigmond és füleki Szűcs János ezredeivel, augusztus végén megkezdték előrenyomulásukat nyugat felé. Megnyitotta kapuját előttük Szendrő, Krasznahorka, Rimaszombat, Ajnácskő, Fülek és Losonc. Korpona elfoglalásával szabad lett az út a bányavárosok felé, meghódolt Selmecbánya, s Ocskay bevette Lévát. A felkelők kezébe került a Garam völgye, s október folyamán Szécsény, Hatvan, Garamszentbenedek, Kékkő, végül Gács, majd pedig Csábrág vára is megadta magát. Ezalatt Buday István tábornok megverte az Ónodról Kassára vonuló Montecuccoli-ezredet, és körülzárta Kassát és Eperjest.

Rendi-vármegyei ellenzék és az ónodi országgyűlés

A teljes cikk.

Az aulikus magyar rendek és a pozsonyi országgyűlés

A Habsburg-kormányzat az ónodi országgyűlés után megváltoztatta magyarországi politikáját.

Szabadságharc és társadalmi teherbíró képesség

Az új magyar állam társadalmának termelési színvonalát legáltalánosabban az 1707. évi ónodi és az 1708. évi egri gyűlésnek a VI. fejezetben ismertetett utasításai szerint készített adóösszeírások tükrözik.

Parasztok a termelésben és a hadseregben

Gönc egyedi esetként úgy nyert teljes szabadságot, miként azt az ónodi országgyűlés törvényeinek ismertetése során láttuk, hogy földesurait az állam kárpótlással elégítette ki. A több tízezer jobbágykatona személyi és egzisztenciális szabadságát – oly módon, hogy a feudális földtulajdonnal járó földesúri kötelékektől is szabaddá váljanak – végül, 1708-ban a fegyvertfogókat szabad földre vagy szabad faluba telepítve látták intézményesen megoldhatónak. Ez a sárospataki országgyűlésen törvényre emelt döntés közvetlenül államhatalmi és katonai célokat szolgált. Tarpa 1708. augusztus 25-én kiállított szabadságlevele szerint, mivel jobbágyai elsők voltak „kik … édes hazájok mellett fegyvert kötvén – édes nemzetünknek megeskütt ellenségi ellen sebek nyerésével, raboskodással s életek végezésével”[3] harcoltak, teljes szabadságot nyertek. Mentesültek a jobbágyi szolgálat alól, a dézsmát és a kilencedet a helység közösségi céljaira fordíthatták, teljes vámmentességet, vásártartást, kereskedelmi szabadságot nyertek, közigazgatási önkormányzattal rendelkeztek, kapitány igazgatása alatt, s a helység szabadon fogadhatott be örökös jobbágyokat. Ennek fejében kötelesek voltak állandóan 300 fegyverest tartani, és minden tizenhét éves fiú három évig fegyveres szolgálatot tartozott tanulni a Munkács várban. Ugyanakkor Tarpa polgári foglalkozást űző családjai, miként a hajdúvárosok nem fegyverviselő lakói is, a közteherviselés alól nem kaptak mentességet. Jobbágyoknak és paraszthelységek lakóinak ily módon való beemelése a katonai testületbe a központi hatalom földesuraktól, rendi testületektől független belső támaszát volt hivatva megteremteni. Ez több tízezer ember számára biztosította volna az örökös jobbágyság kötelékeiből való kiemelkedést, a szabadparaszti életformát. Történelmi méretű jelentősége azonban csakis országos összefüggésekben, az állami önállóságnak, az államhatalom általános társadalompolitikájának és a különböző társadalmi osztályok átrétegeződésének tendenciáival összefüggésben minősíthető.

Az új magyar államot kora színvonalán álló jobbágyvédelmi politika jellemezte. Rendeletek sokasága, elvi kijelentések, vizsgálatok és döntések tömege bizonyítja, hogy földesurak, katonák, vármegyei tisztek hatalmaskodásaival szemben az államhatalom védelmébe vette a jobbágyokat, bár rendelkezései a gyakorlatban nehezen törtek utat. Hiányzott az új megvalósításához szükséges idő, erős volt a közérdekkel szembeszegülő magánérdek, szívós a földesurak és a vármegyék hatalma az állami rendelkezésekkel szemben. A sómonopólium, a dézsmarendeletek bevezetései félreérthetetlenül kifejtik, hogy az államhatalom a szegénység terheinek könnyebbítése érdekében növeli ily módon a közjövedelmet. Miként az abszolutista államhatalom mindenütt, Rákóczi állama a közügy, az országos közösség érdekében védte a jobbágyságot, mert így akart megfelelő alapot biztosítani. Ez a politika Rákóczi kormányában általában a szegénység, a nincstelenek, az elesettek védelmének programjába illeszkedett. Sokféle forrás táplálta. Az állami önállóság megteremtésével járó hatalmas feladatok gyakorlati követelményei éppen úgy megtalálhatók bennük, mint a magyar politikai hagyományok, az európai államelméletek, a puritán és pietista eszmék lecsapódásai. Egyaránt hatottak rá a kiváltásokkal nem rendelkező csoportok heves társadalmi harcai s a különböző rendi, etnikai, vallási és szokásrendbeli különbségekkel széttagolt országot egységes cselekvésre összefogni igyekvő gyakorlati politika. Ez a program, amely a különböző társadalmi rétegek helyzetét bizonyos mértékig akarva-akaratlan is módosította, általános megfogalmazásban számtalanszor elhangzott. Két nagyon fontos elvi tengelye volt, amelyet a szabadságharc nyolc esztendeje alatt Rákóczi és munkatársi köre következetesen igyekezett keresztülvinni. Az egyik a közterheknek az addigiaknál társadalmilag arányosabb elosztása, az új adópolitika. A másik az az elv, hogy a különböző nyelven beszélő, különböző vallású jobbágyok között az államhatalom nem tesz megkülönböztetést, vallása miatt senkit nem rekeszt ki, de előnyösebb elbánásban sem részesít.

Az adópolitika jóvoltából a jobbágyság a szabadságharc első éveiben – áttételesen – védelemben részesült. Készpénzadót – mint láttuk – 1706-ig nem kellett fizetnie, a közterheket a katonaság élelmezésével, téli elszállásolásával, közmunkában rótta le. Majd az állami adó új rendszere súlyos kötelezettségek elé állította, de az egy jobbágyháztartásra eső teher elvileg alatta maradt az 1703 előtti években fizetett állami terheknek. A termelő parasztság adóköteles értéke 1707-ben 696 031 dika volt, a személye után a nemességhez hasonlóan mentességet élvező katonaságé pedig 28 611 dika. A dika-jegyzékek vizsgálata arra enged következtetni, hogy egy átlagos jobbágycsalád vagyona átlagban 5 dika körül lehetett, ami 150 forint jövedelemnek felelt meg. Ez után a jobbágycsalád készpénzben 18,7 forintot és természetben 18,6 forintot kellett, hogy adjon az újabb számítások szerint.

A közkatonák anyagi helyzete családjukat, hozzátartozóikat tekintve aligha módosult. Maguk a vitézek az ellátás kiegyensúlyozatlansága s a rézpénzben fizetett zsold értéktelensége miatt sokszor nélkülöztek, életüket tették kockára, vérüket áldozták és súlyos sebeket szenvedtek. Jellemző viszont, hogy éppen az altiszti és az alsó tisztikar követelte leghangosabban azt, amit az ónodi országgyűlés törvénybe iktatott, hogy rézpénzzel lehessen zálogbirtokot kiváltani és adósságot visszafizetni. Ez arra vall, hogy ennek a részben kisnemesi származású rétegnek a kezén elég nagy mennyiségű rézpénz gyűlhetett fel.

Földesurak, főtisztek, vállalkozó nemesek

A Bécsben maradó, de a megegyezésen munkálkodó Okolicsányi Pálnak Rákóczi táborába állt egyetlen fiát, Kristófot az ónodi országgyűlésen lekaszabolták.

Történetírás, nemzeteszmék

A diárium a rendtartó rendi politikában ellenőrzésre szolgáló dokumentum is, mint Keczer András naplója a szécsényi, Krucsay István és a bártfai követek naplója az ónodi országgyűlésről.

Művészetek

A nagyszombati, a koroncói ütközetet, az ónodi országgyűlés véres jelenetét és Nagymajtényt külföldi mesterek metszették rézbe. A bécsi Historischer Bildersaal közli Sopron ostromát, Kökényesdi László követ fogadását, a turóci követek ónodi tragikus végét, Bezerédj és Ocskay kivégzését.

Vörös Károly

A főnemesség

Csak néhány példa: Pálffy János gróf először a munkácsi uradalmat kapta, ezt később elcserélték a makovicai uradalommal; gróf Illésházy Miklós kancellár a nagysárosi, gróf Csáky Zsigmond tárnokmester az ónodi uradalomból kapott nagy részeket; a Rákóczi erdélyi fejedelemmé választását el nem ismerő Bánffy György gróf fia a sólyomkői uradalmat kapta, s hosszú még a sora a csak a Rákóczi-vagyonból kisebb-nagyobb adományokhoz jutott hazai főuraknak és birtokos nemeseknek is.

Lábjegyzetek

  1. EKK Kaprinay gyűjtemény XII/61.
  2. EKK Kaprinay-gyűjtemény XIL/64.
  3. Közli: Bánkúti Imre, Rákóczi hadserege, 1703–1711. Budapest, 1976. 86.

Irodalom