Újpest

A Múltunk wikiből
Újpest egyike az 1950-ben Budapesthez csatolt megyei városoknak.
Wikipédia
Városháza
Városháza
1893. március 2.
Az Első Magyar Csavarárugyár munkásainak sztrájkja.
1896. augusztus 1–16.
Jutagyári sztrájk Újpesten.
1903. május 25.
Újpesti jutagyári munkások sztrájkja.

Katus László

A bányászat és a nehézipar

A kiegyesés után fejlődött igazi nagyiparrá gépgyártásunk, főleg a vasúti és a mezőgazdasági beruházások ösztönző hatására. A régi magánüzemek (Ganz, Oetl, Schlick) részvénytársasággá alakultak át, s egy sor új nagy gépgyár is létesült, részben külföldi tőkések alapításaként. Ekkor indult az Első Magyar Vagongyár, amelyet később a Ganz vett át. A Dunagőzhajózási Társaság óbudai hajógyára mellé felzárkózott a három újpesti hajógyár.

A könnyűipar

Korszerű nagyobb bőrgyáraink főleg Budapesten (Jordán és Machlup-féle) és Újpesten (Welfner, Meutner) működtek, a Felvidéken pedig Liptószentmiklós volt a bőripar központja. A hazai bőrgyárak a szükségletnek alig egyötödét állították elő, s ezt is főleg a közönségesebb bőrfajtákban (cserzett, de nem appretírozott bőrök: közönséges talpbőr, csizmafelsőrész, szíjbőr stb.). Bőrgyáraink és cipőgyáraink egy része a hadsereg szükségleteire dolgozott. A lábbelikészítés és a ruházat előállítása még csaknem kizárólag megmaradt a kis kézműipar és a háziipar keretei között.

Végül elérkeztünk ahhoz az iparághoz, amelyről az egykorú közgazda joggal állapította meg, hogy „Viszonyaink ennek tekintetében a legkedvezőtlenebbek”.[1] „Egy iparágnál sem érezhető a kor szellemével szemben való hátramaradás nálunk oly élénken, mint a fonó- és szövőiparnál.”[2] Pedig a század első felében sokat ígérő kezdeményekkel találkozunk a textilipar több ágában. A külföldi gyáripar versenye azonban a hagyományos üzemek nagy részét megsemmisítette, még mielőtt azok a gépesítés, a nagyüzemi fejlődés útjára léphettek volna. „A hatvanas évek eleje a magyar szövőipart még egészen más helyzetben találta, mint amilyenben az a mai nap van, amikor ugyanis ilyen ipar létezéséről nálunk már alig lehet szó, miután annak csak gyér nyomaival találkozunk” – olvassuk a budapesti kamara jelentésében 1877-ben.[3] A 80-as években „az ország szükségletének alig néhány százalékát födözi a belföldi termelés, a többi mind külföldről jön, ugyanannyira, hogy nem túlzás azt állítani, hogy alig van Magyarországban városias öltözetű ember, kinek ruhája belföldi gyártmányból való”.[4] A forgalomtól távoleső vidékeken azonban – mint láttuk – ekkor még élt az önellátó háziipar. 1884-ben 293 ezer kézi szövőszéket és 24 ezer rokkát írtak össze a falusi házakban – túlnyomórészt az ország keleti felében –, de a házilag előállított textiláruk értékét csak 2,6 millió forintra becsülték. Textiliparunk helyzetét érzékelteti az a tény, hogy míg 1890-ben nálunk csak 31 ezer iparos dolgozott ebben az iparágban, addig Ausztriában 448 ezer, Németországban 788 ezer. Behozatalunk 40%-át textil- és konfekcióáruk alkották, évente mintegy 150–200 millió forint értékben.

Posztóiparunk már eljutott „a zajtalan haldoklás korszakához”[5] A parasztság viselete átalakult, a kézművesek által gyártott durva halina és szűrposztó helyett egyre inkább a finomabb gyári posztót vásárolták. A hagyományos posztóipar központjai a Dunántúlon (Tata, Veszprém, Kőszeg, Szombathely, Pinkafő) és a Felvidéken (Szakolca, Gyöngyös, Szepesség) visszafejlődtek, de teljesen nem tűntek el. A 80-as években a posztósok szövetkezetekben tömörültek: a fonodát és a kallózót közösen tartották fenn, de a szövést otthon végezték kézi szövőszékeken. Az erdélyi Szászföld jelentős posztóipara (Brassó, Nagyszeben, Nagy-Disznód, Törcsvár) még tartotta magát, de már nem Erdélyt és a Tiszántúlt látta el, mint a század első felében, hanem romániai kivitelre dolgozott. A régi posztógyárak közül a zayugróci megszűnt, a gácsi viszont lépést tartott a fejlődéssel: 1868-ban itt állították fel hazánkban az első gépi szövőszékeket. Ezenfelül Losoncon és Pozsonyban működött még nagyobb posztógyár, de a gácsival együtt kizárólag a hadsereg szükségleteire dolgoztak.

A házi lenszövést a pamutvászon, a hagyományos kenderipart pedig a juta terjedése szorította vissza. A paraszti len és kender az áztatás és a kikészítés primitív módja miatt nem is igen volt alkalmas a gépi feldolgozásra, csak durva házivászon készítésére. Az egykor oly virágzó szepességi lenvászonkészítés központjában, Késmárkon 1868 óta két korszerű gépi fonoda működött, de – jellemző módon – külföldi lenrostot dolgozott fel, s fonalait is külföldön adta el. Szegeden Bakay Nándor létesített kenderfonógyárat, amely 1884-ben részvénytársasággá alakult át.

A modern textilipar leghatalmasabb ága, a legtöbb ország ipari forradalmának bölcsője, a pamutipar nálunk sokáig szinte nem is létezik. Pamutfonónk nincs, szövőgyár is csak kettő működik, Pozsonyban és Eperjesen. 1883-ban angol vállalkozó alapított gyárat Újpesten, de ez – előbb hazai, majd német tőkével átszervezve és kibővítve – csak 1887-ben kezdett rendszeresen termelni. Az újpesti Magyar Pamutipar indulása jelzi pamutiparunk fejlődésének kezdetét. Egy évtized múltán már ez textiliparunk legjelentősebb ága.

Szász Zoltán

A csendőrség és a rendőri szervezet kiépítése

A budapesti rendőrség nagyfokú korruptságának, rendőrök és bűnözők összejátszásának csak 1885 után szakadt vége, amikor a rendőrség élére Török János személyében új főkapitány került. A rendőrségnek a közbiztonság védelme mellett mindenekelőtt a munkásság szemmeltartását kellett ellátnia. Hatáskörét néhány év múlva az iparosodó Újpest és Rákospalota területére is kiterjesztették.

S. Vincze Edit

Küzdelem a marxista munkáspártért

Az 1890. évi sztrájkok, amelyek különösen a május elsejei ünnepségek után szaporodtak, elsősorban a fővárosi munkások mozgalmai voltak, vidéken csupán 6 sztrájkot vívtak meg. A fővárosi mozgalmak közül kiemelkedtek a gyáripari sztrájkok: az Állami Gépgyár, az Óbudai Hajógyár, az Újpesti Bőrgyár és a Jutagyár munkásainak sztrájkjai.

Hanák Péter

A szervezkedés és az osztályharc erősödése az 1890-es évek elején

1892-ben sztrájkba lépett a Budapesti Fegyver- és Gépgyár 1600 munkása, harcukat a Schlick-gyár vasöntői is támogatták. A sztrájk oka a munkabérek csökkentése, a réginél szigorúbb munkarend bevezetése volt. Hasonló okból sztrájkoltak 1893-ban az újpesti pamutgyár, az Első Magyar Csavarárugyár munkásai is.

A városi és a falusi munkásság sztrájkharcai 1896–1897-ben

1896 augusztusában tört ki az újpesti jutagyári munkások sztrájkja: 900 nő és 200 férfi indított harcot a rövidebb munkaidőért, a magasabb munkabérekért. 1896-ban a Jutagyárban még mindig napi 12 óra volt § munkaidő, a kereset pedig még az országos átlagnál is alacsonyabb. A több hétig elhúzódó, kitartó küzdelem nem érte el a kívánt eredményt.

Katus László

Az egyes iparágak fejlődése

Az Egger-féle villamossági gyárból 1894-ben alakult Egyesült Villamossági Rt. 1900-ban Újpesten építette fel új gyártelepét. A vállalat 1906. évi kettéválásakor létesült Egyesült Villamossági és Gépgyár Rt. erősáramú berendezésekre specializálta magát, az Egyesült Izzó pedig sikeres gyártmányfejlesztő tevékenysége révén hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert, s izzólámpa exportjával tekintélyes pozíciót vívott ki a világpiacon, valamint a nemzetközi izzólámpakartellben. A magáncégből 1904-ben részvénytársasággá alakult Telefongyár a fővárosban épített fel új, korszerű gyárat.

A világháborút megelőző években alakult ki a gépipar új ága, a hadiipar. Többnyire a nagyobb vas- és gépipari üzemek rendezkedtek be hadianyagok, főleg töltények és tüzérségi lövedékek gyártására. Ennek érdekében nagyobb beruházásokkal fejlesztették üzemeiket. Kialakultak önálló hadiipari központok is: köztük Weiss Manfréd csepeli gyára volt a legjelentősebb, amely 1913-ra 5000 munkást foglalkoztató, hatalmas hadiipari kombináttá fejlődött. 1913-ban az állam, a Skoda- és a Krupp-művek közreműködésével Győrött nagy ágyúgyár létesült.

A vegyipar korunkban egyre inkább nehézipari jelleget öltött. Elsősorban a nyers- és segédanyagok termelése terén volt fejlett, a finomabb készítmények (festékek, szerveskémiai termékek, illatszerek) terén a hazai ipar nem volt versenyképes. A vegyipar egyes ágaiban a gyártmányok jelentős részét exportálták: főleg a falepárlás termékeit, a cserzőanyagokat, a keményítőt, a robbanószereket és az enyvet. Az 1900-as években indult fejlődésnek a műtrágyagyártás, élén a modernizált Hungária műtrágya és vegyipari vállalattal. 1911-ben létesült a Chinoin gyógyszergyár.

Részben a nehéziparhoz tartozott az az iparcsoport is, amit a korabeliek kő-, föld-, agyag- és üvegiparnak neveztek, s ami elsősorban építőanyagokat gyártott. Fejlődését a korszak gyorsan növekvő magán- és középítkezései, valamint a korszerű építőanyagok terjedése biztosították. Az ország minden részében voltak helyi szükségletre dolgozó téglgyárak, nagyobbak pedig Budapesten és környékén. A cementgyártás technikai berendezéseinek korszerűségével, s új találmányok (nagy szilárdságú cement) alkalmazásával európai viszonylatban is jelentőségre tett szert.

A könnyűipar vezető aga kezdettől fogva a faipar volt, amelynek bőven szolgáltattak nyersanyagot az ország nagy kiterjedésű erdői. Igazán jelentős nagyiparrá, azonban csak a fűrészárugyártás fejlődött. 1913-ban 347 fűrésztelep 130 millió korona értékű árut termelt, túlnyomórészt exportra. A bútorok és az egyéb készáruk gyártása viszont lényegében mindvégig megmaradt a kézmű- és háziipar szintjén. A 120 ezer kis asztalosműhely termelését 1906-ban 90 millió koronára becsülték, szemben a bútorgyárak 15 milliós termelésével és a 21 millió korona értékű asztalosáru-behozatallal. A nyersfa és a félgyártmányok (fűrészáruk) nagyarányú, de 1900 után már stagnáló kivitelével szemben jelentősen nőtt a készáruk behozatala. Ugyanez volt a helyzet a papíriparban is: a cellulóz- és papirosanyag-termelés felét exportáltak, s a kész papírt külföldről visszavásárolták.

A bőrgyártás nagyipari fejlődése az 1890-es években vette kezdetét, részben az állami ipartámogatás hatására. Gyáraink a századfordulón kezdték alkalmazni az újabb gyorscserző eljárásokat és a krómcserzést, amely korszerű elméleti kémiai tudást és kísérletezést igényelt. A bőrgyárak elsősorban talpbőröket és durvább felsőbőröket készítettek, a finomabb bőrök gyártása terén elmaradtak a nemzetközi színvonaltól. A bőrfeldolgozás még nem emelkedett a nagyipar szintjére. 1906-ban a néhány cipőgyár 12 millió korona értékű termelésével szemben a mintegy 100 ezer cipész, csizmadia és papucsos kisiparos készítményeinek értékét 150 millióra becsülték, s ehhez járult a 26 millió korona értékű cipőbehozatal. Ugyanezt mondhatjuk el a ruházati és konfekcióipar egyéb ágairól is: a fogyasztást 65%-ban a kisipar, 30%-ban az osztrák konfekcióipar elégítette ki.

A nagyüzemi textilipar szinte a semmiből nőtt ki és erősödött meg a világháborút megelőző negyedszázadban. 1885-ben még csak 5000 munkás dolgozott a gyári jellegű textilüzemekben, főleg a textilipar másodlagos ágaiban: a kartonnyomásban, a juta- és kender-feldolgozásban és kikészítésben. Ez a szám 1898-ig 14 ezerre, 1913-ig pedig 46 ezerre növekedett. Az erőgépek teljesítménye ugyanezen idő alatt 3000 lóerőről 55 ezerre nőtt. 1896-tól 1913-ig az orsók száma 108 ezerről 499 ezerre, a gépi szövőszékek száma pedig 3 ezerről 13 ezerre emelkedett. A textilipar fejlődésében nagy szerepet játszott az állami támogatás, a katonai megrendelések növekedése, valamint a gyorsan bővülő hazai fogyasztás.

A fejlődés élén a pamutipar járt, gyors növekedési ütemét jól érzékelteti a pamutbehozatal évi 10%-os emelkedése. A pamutfonó orsók száma 1890-ben még csak 32 ezer, 1913-ban már 350 ezer; a gépi szövőszékek száma ugyanezen idő alatt ezerről nyolcezerre emelkedett, ezt követte a termelés hasonló arányú növekedése is. Főleg durva és középfinom fonalakat, nyers és színnyomatos pamutszöveteket állítottak elő, exportra is. A finomabb és fehérített fonalak és szövetek terén azonban továbbra is nagyarányú behozatalra szorultunk. Az 1895-ben alapított rózsahegyi Magyar Textilipar Rt. a Monarchia legnagyobb pamutfonodája volt. A Magyar–Amerikai Northrop Szövőszék és Textilgyár 1901-ben létesített pestlőrinci szövőgyárában automatikus szövőszékeket alkalmaztak, amelyeket a cég rózsahegyi textilgépgyára készített. A Magyar Pamutipar újpesti gyára 1906 és 1909 között nagyarányú bővítésen és rekonstrukción ment keresztül.

Hanák Péter

Népességnövekedés, vándorlás, városiasodás

A modern városfejlődésben kiemelkedő helyet foglalt el az egyesített és székváros rangjára emelt Budapest, lakossága a korszak folyamán megháromszorozódott, az európai ranglistán a hatodik helyet foglalta el. Növekedése a valóságban még nagyobb volt, mert szorosan hozzá kapcsolódtak a néhány évtized alatt várossá felnövő környékbeli községek is. Ezek – a mai Nagy-Budapest külső kerületei – a kiegyezés idején 27 ezer lakost számláltak, vagy még nem is léteztek (Kispest), a háború előtt viszont már 218 ezer lakost tömörítettek a főváros körül, s közülük Újpest városi rangra emelkedett.

A nemzeti összetétel változása. Az asszimiláció. A vallási megoszlás.

Még rohamosabban zajlott le a folyamat Újpesten. Az 1830-as évek elején a megyeri határban megjelenő szőlősgazdák zöme Pest környéki sváb telepes. Őket zsidó kereskedők, gyárosok, kisiparosok, német polgárok, cseh, szlovák és német munkások követik. Alakulásakor a község 90%-a nem magyar anyanyelvű. 70 év múlva, a várossá előlépett település 55 ezer lakójának 90%-a már magyar, mindössze 3000 német, 1500 cseh és szlovák maradt.

Az osztályharc fellendülése. Az 1904. évi vasutassztrájk.

1903-ban a 800 kisebb-nagyobb bérmozgalom közül kiemelkedett a kispesti Hofherr és Schrantz gyáriaknak a bécsi testvérvállalat munkásaitól támogatott többhetes sztrájkja; az újpesti jutagyáriak, zömmel munkásnők, bérharca; a fővárosi építőmunkások nyári és a szállítómunkások őszi nagy sztrájkja; az aninai, dorogi, tokodi, salgótarjáni bányászok munkabeszüntetése.

Mucsi Ferenc

A polgári radikalizmus és a szociáldemokrácia

Az 1905-ben megragadott „magyar ugar” motívum önmagában még nem haladta meg a nagyváradi antifeudális publicista radikalizmusát, amint Újpest, Angyalföld, „az utca” beemelése a népbe, a társadalom alkotó és megújító erői közé sem mondott többet a szocialista szemlélet alaptételénél.

Siklós András

Magyarország: népköztársaság

A köztársaság ünnepélyes proklamálására november 16-án került sor. A képviselőház és a főrendiház ezen a napon még egy rövid, utolsó ülést tartott. A képviselőház kimondta feloszlását, a főrendiház e döntést tudomásul véve és erre hivatkozva „tanácskozásait berekesztette”. A Nagy Nemzeti Tanács az Országház zsúfolásig megtelt kupolacsarnokában ezt követően jóváhagyta a köztársaság létrejöttét bejelentő határozati javaslatot, amit Hock János, a Nemzeti Tanács elnöke terjesztett elő, és az ülés jegyzője, Nagy György olvasott fel.

E határozat (1918. évi I. néptörvény) a köztársaság proklamálása mellett kimondta a képviselőház és a főrendiház megszüntetését; az állami főhatalomnak a Károlyi elnöklete alatt álló kormányra való átruházását; utasítást adott azonnali néptörvények alkotására:

  1. az általános, titkos, egyenlő, közvetlen és nőkre is kiterjedő választójogról;
  2. a sajtószabadságról;
  3. az esküdtbíráskodásról;
  4. az egyesülési és gyülekezési szabadságról;
  5. a földműves nép földhöz juttatásáról.

Miközben a nemzetgyűlés ülésezett, a parlament előtti térre óriási tömeg, vagy 200 ezer ember vonult fel. Először diákok, polgári egyesületek érkeztek, később vörös lobogók és egyesületi zászlók alatt forradalmi dalokat éneklő munkások Óbudáról, a külső Váci útról, Újpestről, Kőbányáról, Csepelről. A néphatározatot a téren is felolvasták; az öt pontot, a szónokok beszédeit tomboló lelkesedés fogadta.

Lábjegyzetek

  1. Ugyanott 330.
  2. Matlekovits, idézett mű, II. 370.
  3. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jelentése… 1870–1875. 314.
  4. Magyarország gazdasági statisztikája. 333.
  5. Ugyanott 334.

Irodalom

Szekeres József, Az újpesti hajóépítés története. 1. (1863–1911) (In: Tanulmányok Budapest múltjából. XIV. Budapest, 1961);

Kiadvány

Darás Gábor, A Ruténföld elszakításának előzményei (1890–1920). Újpest, 1936. 14.