Český Těšín

A Múltunk wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pemm (vitalap | szerkesztései) 2017. szeptember 22., 07:24-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

németül Teschen, csehül Český Těšín

kisváros Csehországban a morva–sziléziai kerületben
Wikipédia
Cesky Tesin CoA.png
1779. május 13.
Mária Terézia és II. Frigyes porosz király megbízottai megkötik a bajor örökösödési háborút lezáró tescheni békét.

Györffy György

István lengyel, besenyő és bolgár háborúja

Így a harmadik német–lengyel hadjáratnak előzménye lehetett Boleszló támadása a magyar határvárak ellen, amelyről Thietmár is 1018. évi események kapcsán szól. Elmondja, hogy István nemcsak azt a határszéli várat foglalta el, amibe Boleszló Prokuj–Gyulát ültette, hanem más várakat is. Azt, hogy melyik az az urbsnak címzett nagy vár, illetve város, ahol Gyula székelt – felmerült Teschen –, nem tudjuk eldönteni.

Zimányi Vera

Magyarországi bányatermékek az európai piacon

A besztercebányai rézből nem lehetett drót készítésére is alkalmas sárgarezet előállítani, viszont fegyvergyártásra, ágyúöntésre, pénzverésre, rézeszközök készítésére kiválóan alkalmas volt. Kitermelése, magas ezüsttartalma miatt, különös előnnyel járt. A Fuggerek saját kereskedelmi apparátusuk segítségével, főleg a 15–16. század fordulója körül, részben a Villach melletti Fuggerau rézkohójában dolgozták fel a kivitt nyersfémet, s innen szállították tovább Velencébe. A szállítás másik iránya Zsolnán keresztül Teschenbe, Boroszlóba, Lipcsébe, innen a Fuggerek hohenkircheni rézolvasztójába vezetett; az itt feldolgozott rézzel látták el Majna-Frankfurtot, Kölnt, Nürnberget.

Heckenast Gusztáv

Magyarország ipara a szatmári béke utáni fél évszázadban

A hazai salétromfőzés története a már érintett nyírségi salétromos parasztoktól eltekintve még feldolgozatlan, de úgy látszik, jelentős méretű idényipar volt: 1760 körül nyaranta tescheni (Osztrák-Szilézia) salétromfőző mesterek járták legényeikkel az országot, salétromot ástak és főztek, és beszolgáltatták a legközelebbi királyi fegyvertárba.Speciális kutatások híján nem tudjuk, hogy ez a hétéves háború kísérőjelensége volt-e csupán, vagy évtizedeken át érvényesülő rendszer.

Ember Győző

A közlekedés javítása

Nagyszabású terv volt a Sziléziát Magyarországgal összekötő TeschenZsolnaRózsahegy-vonalon haladó út általános javítása, de nem valósult meg.

H. Balázs Éva

A birodalom átcsoportosítása

A megszégyenítő békekötés – a „krumpliháborút” lezáró tescheni béke – az egyik előzménye az új kísérletnek. A másik előzmény – tegyük hozzá, József és nem Kaunitz tervéről van szó – az a sikertelen akciósorozat, ami Osztrák-Németalföld javára, Hollandia ellenében lefolyt. Említettük már a franciák egyértelmű politikai és már-már katonai állásfoglalását Ausztriával szemben. József el tudta érni, hogy a teljességgel anakronisztikus várrendszert a hollandok felszámolják, és a belga földről elmenjenek. Azt azonban, hogy a Schelde elzárását (amelyet még a vesztfáliai béke rendelt el) megszüntessék, a hajózást a belga hajók számára szabaddá tegyék, s így Antwerpent új felemelkedés reményéhez segítsék, sem a hollandok, sem a franciák, sem az ismét aktivizálódott öreg Porosz Frigyes nem tűrte.

Ez az előzménye annak, hogy a bajor–belga csereügylet – hogyan is nevezhetnénk kíméletesebben – a nyolcvanas években ismét felvetődött. De fontos tényező az is, hogy II. József túlságosan későn ismerkedett meg az Osztrák-Németalfölddel. Mikor egyeduralkodó lett, 1781-ben első útja ide vezetett. Míg a német, cseh, magyar és olasz területek gyakori meglátogatása mintegy „tulajdonosi” felelősségét is táplálta, és vizuális-személyes élményei minden döntésének hátterében ott munkáltak, akkor is, amikor kormányzati teendői ezeket a „kirándulásokat” már nem engedték meg, Németalföldhöz nem volt köze, magatartása személytelen volt. Nagy gyorsan „kiszállt” erre a területre, ahol a szép városok kecses eleganciája megnyerte tetszését. De ott-tartózkodása csak gyors áttekintésre, a vezető szervekkel való konzultálásra és arra volt elegendő, hogy az akkor megérkező helytartópárt, testvérét, Mária Krisztinát és sógorát, Albertet a kezdet kezdetén lejárassa. József úgy tárgyalt, hogy nem hívta meg s megbeszéléseiről alig tájékoztatta őket. Világos volt minden politikus elme számára, hogy a kormányzás addigi joviális, Lotharingiai Károly lényéhez illő módjának vége. Ezentúl Bécsből kormányozzák az országot, és a helytartópár csak a protokoll letéteményese. Bár jövedelmüket az uralkodó leszállította, az a dolguk, hogy reprezentáljanak, szívesen lássák a notabilitásokat s azokat a követeket, akik néhány országot Brüsszelben képviselnek.

A bajor, a németalföldi problémák árnyékában bontakozik ki a monarchia keleti orientációja. Az 1779. évi tescheni béke ugyanis, mely 40 ezer lakóval az úgynevezett Inn-negyedet juttatta Ausztriának, jelentéktelen politikai-katonai epizód befejezése lenne, ha ennek kapcsán Oroszország nem vonul be a garancianyújtó nagyhatalmak sorába. Porosz Frigyes taktikai húzása volt, hogy a lengyel zsákmány miatt amúgy is lekötelezett Katalin cárnő a tescheni békében azt a szerepet kapta, ami a vesztfáliai békében még Svédországé volt. Birodalmi ügyben, ha csak Franciaország után, de jótállónak lenni – előrelépést jelentett a nagypolitika élvonalába.

József – mindez még anyja életében történt – előbb mélységes levertseggel reagált az eseményekre, majd – s ez rugalmasságát bizonyítja – szinte azonnal az orosz politikai kapcsolatok elmélyítését tűzte ki céljául. A chiosi tengeri győzelem (1770) óta, melyben az orosz flotta angol segítséggel megsemmisítette török ellenfelét a művelt világ örömünnepén[1] – ahogy Goethe a Költészet és valóságban Chiosról ír –, nem lehetett kétséges, Európa e zónájában az új világhatalommal együtt kell működni. Az osztrák kormány gondja az volt, nem késett-e el ezzel a kényszerből adódó törekvéssel. Nem nyerték-e meg annyira a rivális poroszok Katalin cárnőt, hogy szorosabb osztrák együttműködésre már nem hajlandó.

Kaunitz elsődlegesen a keleti, vagyis a török kérdést tartotta szem előtt. A lengyel tapasztalat, az, hogy egy országot szét lehet darabolni, abból tekintélyes területet lehet szerezni több millió lakossal, felkeltette a herceg érdeklődését egy, a Török Birodalommal szembeni akcióra. Három verziót vetett fel. Vagy egyedül, saját felelősségére cselekszik a monarchia, vagy a porosz és orosz együttműködést ismét biztosítja, mint ahogy az Lengyelország felosztásánál történt, vagy – s ez volt számára a legrokonszenvesebb változat – lehetőleg teljesen mellőzve poroszt, francia és orosz szövetségben kellene eljárni. De a tescheni béke megmutatta, hogy Franciaországra ilyen gyarapítást célzó tervekben nem lehet számítani. Maradt és mindinkább előtérbe került az orosz partner. Gyakran olvashatjuk, hogy II. József az államkancellár és anyja tudta nélkül készítette elő találkozását II. Katalinnal. Arneth utalásaiból, forráspublikációból azonban kiderül, hogy a terv és felelősség megoszlik Kaunitz és József között. Kívülálló csak Mária Terézia maradt, aki végül is a siker láttán teljességgel anyai és nem uralkodói örömmel reagált a fejleményekre.

Kaunitz és II. József együtt alakították ki a Katalinnal szembeni magatartás receptjét: a herceg a tennivalókról, a követendő taktikáról francia és német nyelvű vázlatot is készített. József teljesen egyetértett az elvekkel, „melyek azt kívánják biztosítani, hogy az orosz cárnő nyerjen pontos képet személyes gondolkodásmódomról és az osztrák államrendszerről, hogy kedve támadjon szorosabb, természetes politikai kapcsolatot teremteni velünk, ami nem történhet meg, ha szoros kapcsolata ősi ellenségünkkel meg nem lazul”.[2]

A cárnővel folytatandó „spontán” beszélgetések szövegkönyvét II. József igen pontosan betartotta; erről beszámolt leveleiben. Melléktermékként folytatott a császár és a herceg olyan levelezést is, amit Kaunitz megmutathatott és meg is mutatott a bécsi orosz követnek, Galicin hercegnek. Ebben a szokásos kritikus-fanyar hangvétel helyett olvadékony odaadást produkált József: semmiképpen sem szeretné zavarni a cárnőt jelenlétével, hálás, hogy ez időt szakít számára, és módot ad arra a tulajdonképpen egyedüli cél elérésére, hogy megismerhesse őfelségét, az oroszok cárnőjét. A hangvétel az előkészületek során tanulságosan ingadozik. „Remélem megértette Galitzin…, és hagynak magánemberként utazni, nem gondolnak szállásra, szórakoztatásomra, mindenféle szekatúrára.”[3] Amikor Kaunitz az orosszal együtt vívandó török háborúra is felkészíti, amely szárazon és vízen is folyhat, József visszafogott és aggályos. Katalin személyéről bizonyos pesszimizmussal nyilatkozik: kevéssé szilárd jellem, elhatározásai nem tartósak, s ez nagyon veszélyes nagy vállalkozások esetén. Tanácsos-e egyébként is kiváltani hollandok, dánok, svédek, törökök, franciák, spanyolok és Velence valamilyen provokációját? Hogyan lehet arra reagálni? „Két évvel ezelőtt – írja és a tescheni béke előzményeire utal –, ha valaminek a helyességéről meg voltam győződve, minden aggály nélkül hajtottam az ügyet előre. De kemény leckét kaptam, amit többé nem felejtek el”[4]

Galántai József

A bécsi politika 1917 elején

Kedvező fogadtatásra talált az is, hogy a Monarchia vezetésében hamarosan személyi változtatásokat hajtottak végre: az osztrák miniszterelnök Clam-Martinic, az új külügyminiszter Burián helyett Czernin lett, Conrad vezérkari főnök helyére Arz tábornok lepett, a hadsereg feletti főparancsnokságot Károly maga vette át, és a főhadiszállást Teschenből Badenba helyezte át.

Ormos Mária

Nemzetközi kapcsolatok

Bandaharcok lobbantak lángra a határok kijelölésével kapcsolatban Těšín-ben (csehszlovák–lengyel), Felső-Sziléziában (lengyel és német részről egyaránt), Burgenlandban (magyar oldalról) stb.

Lábjegyzetek

  1. Vesd össze J. W. Goethe, Életemből. Költészet és valóság. Fordította Szöllősy Klára. Budapest, 1952, 637.
  2. Joseph II. Leopold II. and Kaunitz. Ihr Briefwechsel. Ed. A. Beer. Wien, 1873. X.
  3. Ugyanott 6.
  4. Ugyanott 13.

Kiadványok