Őz Pál

A Múltunk wikiből
Pápa, 1766 körül – Buda, 1795. jún. 2.
a magyar jakobinus mozgalom részvevője, ügyvéd
Magyar Életrajzi Lexikon
1795. május 28.
I. Ferenc elutasítja Őz Pál és Szolártsik Sándor kegyelmi kérvényét.
1795. június 3.
A Vérmezőn kivégzik Őz Pált és Szolártsik Sándort.

Benda Kálmán

Nemzeti és társadalmi reform

Őz Pál, a plebejus származású fiatal ügyvéd (még találkozunk majd vele 1794-ben a jakobinus mozgalomban), aki saját szavai szerint „különös és őszinte szeretettel fordult mindig az adózó nép felé”, József rendszerének bukásakor „igazi világpolgári patriotizmussal” írta levelét barátjának. Félt, hogy a nemesi mozgalom újabb feudalizmust, „az ősidők rettentő barbárságát” zúdítja a nemzetre. Barátja, Czadray István is gyötrődve gondolt hazája jövőjére, hiszen a köznemesség válogatás nélkül minden jozefinista intézkedést el akar törülni, a klérus pedig azt hirdeti, hogy a hibák magából a felvilágosodásból következnek. „De dobjuk a mérleg másik serpenyőjébe mindazt az elnyomást, amelyet a jó uralkodó talán nem is akart elkövetni, amely azonban, mert rossz oldalról kezdett az ügyhöz, mégis megtörtént, s amelyért a felelősséget mégiscsak rá, az értelmi szerzőre kell hárítani – vajon merre billen a mérleg nyelve? Bizonyosan erre. Ki ne volna boldog, hogy ezt a mostani változást megérhette, s ki ne vallaná Ciceróval együtt: inkabb kívánom a zajgó szabadsagot, mint a békés szolgaságot.”[1]

A demokrata értelmiség

A tagok közt találjuk Berzeviczy Gergelyt és Hajnóczy Józsefet, Verseghy Ferencet és Szentjóbi Szabó Lászlót, a költőt, Szentmarjay Ferencet és baráti köréből Őz Pál ügyvédet, Tántsits Ignác nevelőt és Szolártsik Sándor jurátust, Ráthonyi Gábor királyi ügyészt, továbbá Koppi professzort, Abaffy Ferencet és a fiatal Verhovszky Sámuel fiskálist. A későbbi jakobinus összeesküvés szinte egész törzsgárdája együtt volt itt.

A szervezkedés

Először a pesti „klubisták” beszervezésére került sor. A Hajnóczy és Szentmarjay körüli csoportból Abaffy, Szentjóbi Szabó, Verseghy, Berzeviczy, Kovachich, Koppi és a baráti kör többi tagja az elsők között volt. Aztán jöttek a többiek, tanárok, kamarai, helytartósági és bírósági tisztviselők, ügyvédek (köztük Őz Pál), orvosok, színészek, szerzetesek, prédikátorok és főleg a jurátus és egyetemi ifjúság (csak közülük 13 került bíróság elé), akiket Hajnóczy unokaöccse, a fiatal ügyvéd, Verhovszky Sámuel és Szolártsik Sándor, az Abaffy fiúk nevelője hoztak.

A per a királyi kúrián

Őz Pál megmagyarázta, hogy nem felforgatási vágyból lett republikánussá, hanem mert a haza és a nép boldogsága, felvirágoztatása érdekében jobbnak tartja ezt a kormányformát. Mindez nem befolyásolta eleve megpecsételt sorsukat, ahogy Martinovicsot sem menthette meg, hogy zavaros vallomásaiban sorozatosan denunciálta az eszébe jutó hazafiakat, így akarván érdemeket gyűjteni és bűnbocsánatot nyerni. A védők is hiába bizonyították a vádlottak törvény szerinti ártatlanságát. Az ügyész meg a bírák mindezzel nem törődtek, ahogy annak tisztázását sem tartották lényegesnek, ki melyik társaságnak volt tagja, egyetértett-e a mozgalom céljaival, radikális vagy nemesi reformer. Aki a kátét olvasta, az szemükben már jakobinus volt, anélkül persze, hogy a szó valódi értelmét mérlegre tették volna. A feudális rend vagy az idegen udvar túlkapásai elleni támadás egyazon elbírálás alá esett tehát, így lett a patriotizmus mártírjává Martinovics, s lettek a polgári forradalom hőseivé a nemesi reformerek.

A királyi tábla ítéletei könyörtelenül szigorúak voltak, s a hétszemélyes tábla, szakítva az évszázados szokásjoggal, külön királyi engedéllyel még súlyosbította azokat. Az 53 vádlottból 18-at ítéltek halálra, 16-ot hosszabb-rövidebb ideig tartó börtönre. Teljes fölmentő ítéletet csak 4 esetben hoztak. 1795. május 20-án a budai Vérmezőn a bakó pallossal vágta le Martinovics és a négy igazgató fejét; június 4-én követte őket a halálba a két ifjú, Szolártsik Sándor juratus és Őz Pál, a fiatal értelmiség egyik legnagyobb ígérete, talán az egész szervezkedés legrokonszenvesebb alakja, akiben a hazafias érzés és a nyugatias műveltség népe sorsáért érzett őszinte felelősségérzettel és gerinces jellemességgel párosult. A vérpadra hurcoltak halála méltó volt életükhöz, Sigrayt kivéve valamennyien bátran haltak meg. Szentmarjay és Laczkovics szilaj bátorsága, Szolártsik csendes belenyugvása, Hajnóczy és Őz megrendíthetetlen helytállása, a kivégzés előtti papi degradálás megrázó és megalázó szertartásain önérzetre ébredt Martinovics méltóságteljes viselkedése a kormányzat embereit is megdöbbentette.

Lábjegyzet

  1. A magyar jakobinusok iratai. Sajtó alá rendezte Benda Kálmán. I. Budapest, 1957. 177–179.

Irodalom

Degré Alajos, Őz Pál szerepe a magyar jakobinus mozgalomban (Állam és Jog, 1953. 3);