„A század főnixe”

A Múltunk wikiből

1663 őszén a fenyegető török veszély miatt a Habsburg-kormányzat elrendelte, hogy Pozsonyból vigyék át Bécsbe a magyar koronát.[1] Wesselényi nádor azonban kitért az utasítás elől, s álláspontja híven tükrözte, hogy a politikai erőviszonyokban a magyar főurak javára némi átrendeződés indult meg. Már 1663 tavaszán a pozsonyi tanácskozáson a magyar főméltóságok nyíltan szembehelyezkedtek az uralkodói elgondolással. Megállapították, hogy a török támadást békeajánlatokkal kivédeni nem lehet, és Rottal, Strozzi és Hohenfeld császári biztosokkal szemben úgy döntöttek, hogy háborúra kell készülniük. Közben félretették egymás közötti ellentéteiket, Wesselényi nádor messzemenően megértette és segítette Zrínyi nagyszabású terveit, Lippay közreműködésével pedig az országbírót is megnyerték. Elfogadták Zrínyi külpolitikai elképzelését, támadási haditervét és hozzáláttak, hogy megteremtsék a háború országos feltételeit.

Kedvezőtlenebb körülmények között nagyobb célt aligha tűzhettek volna ki: elavult és lezüllött országvédelmi rendszer. kormányozhatatlan ország valóságával kellett szembenézniök. A rendeket, főurakat és nemeseket leküzdhetetlennek látszó belső ellentétek osztották meg. „Európának magunk tunyaságával adtunk okot – írja Zrínyi 1663 tavaszán –; mi, az kik egymást jobban, hogysem akármely nemzet ez világon, gyűlöljük … csak nem mint az ebek vagyunk; mi, kik minden nyavalyánkban csak egymásra szánkat tátjuk, egyikünk az másikra vet s mindnyájan vagyunk pedig rosszak s az vétkesek; mi, az kik mindenik az maga privátumáért eleget perel és pattog, az publicumért megnémul és készek vagyunk s örömest látjuk felebarátunk házát égve látni, csak legyen annyi hasznunk benne, hogy annál melegedhessünk fél óráig.”[jegyzet 1] A rendi Magyarország komor bírálata azonban mozgósító célokat szolgált, Zrínyi Miklós 1663 tavaszán közös cselekvésre szólította az ország számottevő főurait, miként Csáky Istvánt: „mely igen vész hazánk, nemzetünk, láthatod-e ezt szároz szemmel és nyugodhatik-é meg lölköd rajta, hogy semmit ne cselekedjél? … avagy mast, avagy sohasem”.[jegyzet 2] Wesselényi 1657 óta egyre szorosabb kapcsolatba került Zrínyi körével. Batthyány és Nádasdy ellentéteit Vitnyédi és Bory Mihály tudatos munkálkodásával sikerült elsimítani. Bevonták terveikbe a vármegyék némely vezető nemeseit, és a szervezkedés szálai Erdélybe is elértek. Az egykori Kemény-párt és Apafi fejedelem szűkebb kormányzata ugyancsak beavatottja a szervezkedésnek.

1663 őszének elején Wesselényi nádor, Nádasdy országbíró és Zrínyi Miklós horvát bán, mint akik a Magyar Királyság legfőbb méltóságait viselik és az országért felelősek, szövetséget, konföderációt kötöttek.[2] „Hogy ha mi, kik az országnak első oszlopi vagyunk, valami szabados úton eleit nem vesszük, ezennel éppen végső romlásra jut az ég alatt ilyen híres, nevezetes nemes nemzetnek az eo sorsa.”.[jegyzet 3]

Az a céljuk, hogy a magyar társadalom belső erőit összefogják és megszervezzék, hogy a kibontakozó török háborúban képes legyen az államiságot megőrizni. Mindenekelőtt azt kell elérniök, hogy ütőképes magyar hadsereget állítsanak fel, és részben kölcsönből, részben a nemességet adófizetésre fogva megteremtsék az országvédelem anyagi biztosítékait. Ez az alapvető feltétele annak, hogy képes legyen az ország érdemlegesen részt venni a török háborúban. Tökéletesen tudatában voltak a maradék királyság és az oszmán hatalom erőviszonyai közti mérhetetlen különbségnek. Tudták, mint a kortársak általában, hogy a Habsburg-birodalom ereje sem elegendő önmagában. Egyedül nem szállhat eredményesen szembe a törökkel. Éppen ezért arra törekedtek, hogy kikényszerítsék a török elleni háborúban érdekelt európai országokból a politikai, anyagi és katonai segítséget, létrehozzák a nemzetközi koalíciót, ily módon a védekező háborút a régen kívánt nagy offenzív háborúba lendítsék át.

Wesselényi, aki már 1663. május 14-i levelében külön elkötelezte magát Zrínyinek, mint az ország nádora 1663. május 22-én rendkívüli módon fegyverbe szólította az ország lakosságát, minden rendű és rangú tizenhatodik évét betöltött férfit. „Kérem s kényszerítem kegyelmeteket … kardot, fegyvert, bátor szívet szerezzen s neveljen magában s mivel az az idő eljött, melyben avagy ezt is elveszíssük … a mi keveset még Magyarországban bírunk, avagy … prédált hazánk országlásából is kiverjük” (tudniillik a törököt).[jegyzet 4] Majd általános nemesi felkelést hirdetett.[3] Csatlakozott Zrínyiék mozgalmához az érsek, Lippay György, a győri és a veszprémi püspök és több főúr, Czobor Ádám, Pálffy Miklós, Batthyány Kristóf dunántúli főkapitány és jó néhány fiatalabb, közöttük is a legjelentősebbek: Esterházy Pál és Zichy István. Nagyobb kölcsön ügyében Joanellivel kezdtek tárgyalásokat. Megegyeztek, hogy a nádor országos katonai főparancsnoki hatáskörét Zrínyi Miklósra ruházza át. Lippay javasolta az udvarban, hogy a magyar csapatok élére Zrínyit nevezze ki Lipót. Eközben a Habsburg-kormányzat számot vetve azzal, hogy a Montecuccoli parancsnoksága alatt Magyaróvárnál lassan gyülekező mindössze 6–7 ezer főre tehető hadsereg nem elegendő a város védelmére, az uralkodó kíséretével Linzbe helyezte át székhelyét, és Bécsben kitört a pánik. A török támadás kibontakozásával párhuzamosan egyre inkább a Haditanács befolyása érvényesült a birodalmi bel- külpolitika irányításában, s akarva-akaratlan számolnia kellett az örökös tartományok védelmére a Magyarországon mozgósítható erőkkel. Zrínyi tekintélye megnövekedett az udvari körökben. Lipót császár a legmelegebb szavakkal biztosította bizalmáról: „Legyen meggyőződve és legyen biztos, hogy nem fogom elhagyni … Ezek között a szerencsétlen viszonyok között legnagyobb bizalmam az ön személyében van.”[jegyzet 5] A békeajánlatok meghiúsulása és a török hadjárat megindulása miatt tekintélyét vesztett Porciánál is kedvező fogadtatásra talált Lippay javaslata. Lipót császár és magyar király tehát jóváhagyta a nádor döntését, és Zrínyit a magyar csapatok főparancsnokává nevezte ki.[4] Zrínyi Porciának beadott felterjesztése szerint csak sikeres cselekvést biztosító feltételekkel vállalta ezt a felelősségteljes tisztséget. Erre a király „authoritás”-t adott a nádornak, hogy ellátás és belső rendtartás tekintetében Felső-Magyarország, sőt az erdélyi őrségek is tőle függjenek. Mivel a császár Regensburgba indult, a kormányzást különleges testületre bízta, s itt Nádasdy képviseli a magyar ügyeket. Zrínyi helyett a horvát báni tisztséget öccse, Péter látja el.

1663. szeptember 9-én Vas vármegyében, Vát mellett mintegy 10 ezer főnyi magyar katonaság hadimustráját tartotta meg Zrínyi, az összes magyar csapatok főparancsnoka (totius Nationis Hungaricae Dux). Ezután szeptember 15-én Oroszvárott Gonzagának, a Haditanács elnökhelyettesének jelenlétében Zrínyi mint magyar főparancsnok találkozott Montecuccolival, és kidolgozták a közös haditervet. Érsekújvár felmentéséről azonban már elkéstek. A külön fővezérség alatt működő két haderő: a császári és a magyar csapatok hadmozdulatait nem tudják megfelelően a összehangolni. Az ellátás nincs megszervezve kellőképpen, és a lakosság a módon védekezik. Montecuccoli Magyaróvárról Cseklészre, majd Pozsony alá vonult, a polgárok azonban nem eresztették be a városfalak közé, régi állomáshelyére tért tehát vissza, s hadserege rabolt és pusztított. Hasonlóképpen nem gondoskodtak a.morvaországi határon a Souches vezetése alatt az osztrák tartományokból lassan gyülekező hadsereg ellátásáról sem. Külföldi megfigyelők írták, hogy az osztrák és morva parasztok mind a hegyekbe és az erdőkbe szöktek előlük, és nem engedelmeskedtek a parancsoknak. Magyarországon pedig fokozta a bajokat, hogy nemcsak Érsekújvár felmentésére nem tettek semmit, hanem még a tatár portyázók ellen sem védték meg a falvakat. Akik táborba szálltak a török ellen, most igyekeztek hazajutni, hogy védjék övéiket. Elszöknek, vagy a nádor hadba hívó kiáltványára felmentési engedélyért folyamodnak. Külföldi követjelentés szerint ott, ahol a császári katonaság állomásozik, még Zrínyi hadiparancsára sem mennek zászlók alá a nemesek.

Hiába várta az ország társadalma évtizedek óta az időt, amikor a török ellen fordulhat, a köznemesség számos csoportja elzárkózott, hogy fegyverrel vagy anyagiakkal részt vegyen a háborúban. Alig hangzott el ugyanis a jobbágyokat fegyverbe szólító nádori kiáltvány, a földesurak máris parasztfelkeléstől tartottak. Október elejére mégis szép számú, különböző becslések szerint összesen mintegy 20–25 ezer főnyi magyar haderő gyűlt össze. Bory Mihály beszámolói bizakodást tükröznek, azt írja, hogy országos tábor készül, és az egész ország figyelmét magukon érzik. De az északnyugat-magyarországi nemesek között sokan ellenségesen fogadták az új magyar hadsereget, felháborodva tiltakoznak, hogy jobbágyaik kezébe is fegyvert adtak, és behozták az országba a német katonaságot. Felső-Magyarország vármegyéi ugyancsak bizalmatlanul várták a fejleményeket.

Eközben Zrínyi az eredeti haditerv szerint mintegy 4–5 ezer főnyi sereggel támadásokat kezdett a Dunántúl déli részén, és egy nagyobb Dráván túli hadjárat előkészületein dolgozott. Majd október 10-én Vízvár mellett országos hírű győzelmet aratott. Megtorlásként a nagyvezír a dunántúli török várak őrségeiből összevont csapatot indított a Muraközbe. Zrínyi azonban sikeresen elébük vágott, és november 27-én egy álló napon és éjen át tartó ütközetben megint győzött.

Az őszi hadjárat megállította, sőt zátonyra futtatta Köprülü hódoltató kísérletét: a királyi Magyarországot nem lehet a török hatalom alá hajlítani. Zrínyi győzelmeinek morális hatása alig felmérhető.

Wesselényi nádor üdvözlő levelében közvéleményt fejezett ki: „Vitéz horvát bán, hazánk egyedül magyar oltalma s reménye … nevét égig magasztalván … közönségesen, csaknem a csecsemő gyermekek szájában is … vox populi, vox Dei.”.[jegyzet 6] Egy felső-magyarországi nemesasszony úgy állít emléket 1663 reményteljes őszének, hogy végrendeletében – bizonyos feltételek mellett – Zrínyi vitézeire hagyja vagyonát.

Tekintélye Magyarországon az uralkodóéval vetekedett, és egész Európa várakozással figyelte Zrínyi tetteit. Egymás között a pasák „királynak” nevezték, a Habsburg-udvarban pedig komolyan tartottak attól, hogy egy napon elragadja a koronát. Ha voltak is elképzelései a maga tisztségéről, azok összeforrottak Magyarország érdekeivel. Nem tört a trónra, az ország egysége lebegett szeme előtt, ezért akart erős és korszerű államot szervezni. 1663 őszén a főméltóság-viselők központi intézkedéseikkel meg akarták nyitni az ország eddig fel nem használt gazdasági erőforrásait, és önálló hadsereget szerveztek. A nemességre kivetett és néhány vármegyében bizonyíthatóan beszedett adó, más intézkedésekkel együtt túlmutatott a rendi államon.[5] Zrínyi a nemesi felkelést alkalmatlannak minősítette, jól képzett, állandó hadsereget akart szervezni. Egyik kortársa Caesar alakját idézve, ezt a jelmondatot írta könyvet és kardot képe alá: „Ex utroque miles.” – Több volt mint hadvezér. Evlia Cselebi, az iszlám kultúra kiemelkedő képviselője méltó elismeréssel adózott személyének, amikor okos, értelmes, éles látású embernek nevezte. Csáktornyán a nagy műveltségű holland utazó, Tollius csodálatát is kiváltó könyvtára sem csupán elméleti érdeklődését szolgálta. A gyakorlati politikus, a rendkívüli személyiség portréját nagy kísérletének ifjúi tanúja, Bethlen Miklós vázolta fel később: „igen tudós, vitéz, nagy tanácsú, buzgó, vallásában nem babonás képmutató s üldöző, mindent igen megbecsülő, nemes, adakozó, józan életű, az olyanokat és az igazmondókat szerető, részegest, hazugot, félénket gyűlölő, nagy és szép termetű és ábrázatú, in summa: akkor magyar virtuosus és híres ember hozzá hasonló nem volt, sőt az én vékony ítíletem szerint Bethlen Gábortól fogva máig sem, ha olvan országot és szerencsét nem bírt is.”[jegyzet 7][6]

Zrínyi történelmi személyiségére Vitnyédi, a nagy műveltségű ügyvéd és hűséges titkár alkalmazta azt a hasonlatot, amit ő Mátyás királyról írt: „nem mindenik seculumban születik Fénix …, aki világ s országok megbotránkoztatásának gyógyítója legyen s maga nemzetének megvilágosítója”[jegyzet 8]

Lábjegyzetek

  1. Zrínyi levele ismeretlennek, Csáktornya, 1663. május 2–15. Zrínyi Miklós összes műve. II. Sajtó alá rendezte Csapodi CsabaKlaniczay Tibor. Budapest, 1958. 328.
  2. Zrínyi levele Csáky Istvánnak, Csáktornya, 1663. április 28. Uo. 322.
  3. A szövetséglevél eredeti példánya: StA Hungaricu Specialia, fasc. 310 B fol. 56–57.
  4. Wesselényi kiáltványa, Murány, 1663. május 22. OL Kamarai let. E 199 Wesselényi lt. fasc 8.
  5. M. Forstall, Stemmatographia Mavortiae familiae Comitum de Zrin, 1664. StA Hungarica, fasc. 280.
  6. Wesselényi Zrínyinek, Murány, 1663. október 29. OL Kamarai lt. E 199 Wesselényi lt. fasc. 8. fol. l37–138/v.
  7. Bethlen Miklós önéletírása. I. Kiadta V. Windisch Éva. Budapest, 1955. 205.
  8. Zrínyi Miklós, Mátyás király életéről való elmélkedések. Zrínyi Miklós összes műve. I. Sajtó alá rendezte Klaniczay Tibor. Budapest, 1968. 592.

Irodalom

Zrínyi bírálata a rendi Magyarországról: levelei 1663. május 2–15. Csáky Istvánnak, és ismeretlennek, 1663. április 28. Zrínyi Miklós összes művei II. Sajtó alá rendezte Klaniczay Tibor és Csapodi Csaba (Budapest, 1958. 322, 328). — Wesselényi első kiáltványa: 1663. május 22. „Ad omnes Comitatus Hungariae”. Országos Levéltár E 199 Fasc. 8. Vesd össze Nagy Iván, Királyi, nádori és más nevezetes levelek Nógrádhoz (Magyar Történelmi Tár X).

Zrínyi személyiségéről és politikájáról az életmű és új levéltári források alapján az eddig ismertetteken kívül Klaniczay Tibor, Zrínyi olvasmányaihoz: Vittorio Siri (A múlt nagy korszakai. Budapest, 1971); Kovács Sándor Iván, Utószó az Adriai tengernek Syrenaja hasonmás kiadásához (Budapest, 1980); Borzsák István, Az antikvitás XVI. századi képe (Budapest, 1960); Király Erzsébet, Olasz irodalomelméleti és filozófiai művek Zrínyi könyvtárában és Kovács Sándor Iván, A Zrínyi-könyvtár Petrarca kötetei és az „Adriai tengernek Syrenaja” kompozíciója. Mindkét tanulmány: „Adriai tengernek fönnforgó habjai”. Szerkesztette Király ErzsébetKovács Sándor Iván (Budapest, 1983).

Történetszemléletének új összefüggéseire világít rá: Szörényi László, A Szigeti veszedelem és az európai epikus hagyomány (A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok (I.) Osztályának Közleményei 1979); ugyanő, A jezsuiták és a magyar honfoglalási epika fordulata (Irodalom és felvilágosodás. Szerkesztette Szauder JózsefTarnai Andor. Budapest, 1974).

Politikai koncepcióját interdiszciplináris elemzésekkel vizsgálja: Kovács Sándor Iván, A lírikus Zrínyi (Akadémiai doktori disszertáció, 1982).

Zrínyi történetszemléletének és államfelfogásának Oláh Miklós és Zsámboki János művéig visszanyúló hagyományait opponensi véleményünkben vázoltuk.

  1. A korona Bécsbe viteléről: A Marssal társolkodó Murányi Vénusz 1664-ben című tanulmányunkban (Irodalomtörténet 1981).
  2. A főméltóságok 1663. évi megegyezésének történetét levéltári anyaggal, elvégezve a Szövetséglevél eddig ismert egyetlen eredeti példányának (Haus-, Hof- und Staatsarchiv Hungarica Specialia Fasc. 310) forráskritikáját, A magyar politikai kultúra ismeretlen fejezete (Kortárs, 1982) és Zrínyi Miklós szövetsége Wesselényivel és Nádasdyval a török ellen 1663-ban (Történelmi Szemle 1984) címmel dolgoztuk ki.
  3. Nádori levél a vármegyékhez és városokhoz, Murány, 1663. október 31. – sokan idézik, kiadva: Ráth Károly, Gr. Wesselényi Ferenc nádor némely nevezetes levelei (Új Magyar Múzeum 1854); Nagy Iván, Királyi, nádori és más nevezetes levelek Nógrádhoz, 1663–1666. (Magyar Történelmi Tár X. 120–124).]
  4. Zrínyi fővezéri címe: Ráth Károly, Gróf Zrínyi Miklós a költő levelei (Győri Történelmi és Régészeti Füzetek, 1863. 253–254); Zrínyi Győr vármegyének, 1663. október 16.
  5. Zrínyiék reformmozgalmát új levéltári kutatásaink eredményei alapján foglaltuk össze, vesd össze Háború vagy béke (Kézirat).
  6. Korabeli ábrázolásairól összefoglalóan: Czennerné Wilhelmb Gizella, Zrínyi Miklós a költő arcképének ikonográfiája (Folia Archeologica. A Magyar Nemzeti Múzeun Történeti Múzeumának Évkönyve 1964).


Zrínyi mozgalma és a török háború
Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet Tartalomjegyzék Magyar külpolitika és az európai törökellenes koalíció