„Rendcsinálás” és megtorlás

A Múltunk wikiből

A kormány és a kormányt támogató szervek a munkásokat már október 31-én a munka felvételére, a katonákat a kaszárnyákba való visszatérésre, a lakosságot a magántulajdon tiszteletére és védelmére hívták fel azzal, hogy „győztünk”, „elértünk mindent, amit elérni akartunk”. Azon a városházi gyűlésen, mely a kormány állásfoglalását az államforma kérdésében november 1-én jóváhagyta, a szociáldemokrata párt nevében felszólaló Kunfi Zsigmond szenvedélyes hangú beszédét azzal fejezte be, hogy a végső döntés meghozataláig, vagyis „hat hétig nem kívánnak élni az osztályharc és az osztálygyűlölet fegyverével”.[1] November 1-én és 2-án több felhívás jelent meg az „illetéktelen” kézben levő fegyverek beszolgáltatására. A padovai fegyverszünet aláírása után (november 3.) a rendelkezések egész sora gondoskodott a mind nagyobb tömegben érkező katonák gyors leszereléséről.

A hadügyminiszter november 4-én kiadott rendelete megtiltotta, hogy a katonák poggyászát ellenőrizzék, de ugyanakkor szigorúan előírta a fegyver és a lőszer elvételét. A budapesti rendőrség a hazatérők ügyében úgy intézkedett, hogy a vonatokat már a főváros környékén feltartóztatja, a fegyvereket már itt elkobozza, és Budapestre a lefegyverzett katonák közül is csak azokat engedi be, akik igazolni tudják, hogy helybeli lakosok.

Az „illetéktelenek” és a hazatérők lefegyverzésével párhuzamosan haladt a rendfenntartó erők szervezése és megerősítése. A kormány mozgósította a még megmaradt karhatalmat. A belügyminisztérium november 2-án a csendőrség toborzás útján való kiegészítését rendelte el és e célra 1 millió koronát folyósított. A rendőrség részére november 4-én 50%-os fizetésemelést engedélyeztek, és lehetővé tették a létszám másfél ezer fővel való felemelését. Toborzás folyt felemelt zsold ígérete mellett a határ- és a katonarendőrségbe is.

Tekintettel arra, hogy a régi rendszer többé-kevésbé szétzilált, a nép szemében gyűlöletes karhatalmi szervei egyes feladatok ellátására alkalmatlannak látszottak, a belügyminisztérium és a hadügyminisztérium új rendfenntartó alakulatok felállítását is szükségesnek tartotta.

Ilyen volt a népőrség, melyet az Magyarországi Szociáldemokrata Párt és az szakszervezetek hívtak életre a munkások soraiból; tagjai szolgálatukat a rendes napi munka elvégzése után látták el, egyenruha és külön díjazás nélkül. A nemzetőrség is önkéntes jelentkezőkből állt, a nemzetőrök karhatalmi tevékenységükért azonban magas napidíjat kaptak. A Védőrség elnevezésű alakulatok tagjait továbbszolgáló altisztekből és tisztekből toborozták, ezek pótdíjban részesültek. A vasúti nemzetőrséget a pályaudvarok védelmére és a vasúti forgalom biztosítására szervezték. Tagjainak nemcsak ellátást és magas zsoldot ígértek, hanem földet vagy állást a szolgálat megszűnése után. A felsoroltakon kívül az első napok zűrzavarában még egy sor egyéb – rövid életű – rendfenntartó alakulat is tevékenykedett: polgár-, önkéntes-, diák-, ház- és üzemi őrség stb.

A hatóságok ott, ahol elegendő karhatalom állt rendelkezésükre, kíméletlenül léptek fel. Vidéken, különösen a nemzetiségi területeken, a „rendcsinálás” nem egy esetben véres megtorlássá fajult.

A kormány a november eleji megmozdulások során a statárium kihirdetése elől elzárkózott. Az illetékes miniszterek az ilyen irányú, sűrűn érkező kéréseket általában elutasították, és amennyiben egyes helyi szervek a rögtönítélő eljárást ennek ellenére is elrendelték, ez ellen óvást emeltek. Ugyanakkor nemcsak engedélyezték, hanem elő is írták más erélyes eszközök alkalmazását. A hadügyminiszter a budapesti karhatalmi parancsnokság katonáinak a nemzeti kormány első vezérelvét abban a „hazafias kötelességben” jelölte meg, hogy tartsák fenn és ahol szükséges, „minden eszközzel állítsák helyre a törvényes rendet, a személy- és vagyonbiztonságot”.[2]

Arra vonatkozóan, hogy a „rendcsinálásnak” november első heteiben hányan estek áldozatul, pontos, az egész országra kiterjedő adatokkal nem rendelkezünk. Néhány, a korabeli újságokból, az államügyészségek és a helyi hatóságok jelentéseiből vett adat azonban ennek hiányában is képet ad a novemberi tömegmozgalmak elleni – leginkább a parasztságot sújtó – megtorlás méreteiről, s közvetve a megmozdulások nagyságáról és kiterjedéséről is.

Hamburger Jenő nagykanizsai kormánybiztos közlése szerint a Muraközben Bosnyák Géza főispán egy hónap alatt 173 horvát parasztot akasztatott fel. A Bánátban levő Kula, Melence, Törökbecse községekben a nemzetőrség karhatalmi osztagai november 7-én 68 „fosztogatót” lőttek agyon. Bihar megyében, amint az a megyei nemzetőrség jelentéseiből kitűnik, november 10-ig naponta 40–50 előállításra került sor, a megmozdulások elfojtása során 90-en vesztették életüket, és a lázadók ellen egyes helyeken ágyúkat is bevetettek. A Krassó-Szörény megyében levő Facsádon egy Lugosról felszálló repülőgép több bombát dobott a községbe benyomult román parasztokra. A bombák 104 embert öltek meg. Urmánczy Nándor erdélyi földbirtokos és függetlenségi párti képviselő a család nagy kiterjedésű birtokának védelmére Budapestről küldött karhatalmat. A Bánffyhunyadra érkező nemzetőrök a Kolozs megyei Jósikafalván és más környező községekben 40 embert lőttek agyon, a halottak egy részét máglyán elégették. Munkácson november 3-án a Schönborn gróftól földet követelő parasztok ellen gépfegyverekkel felszerelt különítmény vonult fel. A piactéren leadott sortűznek 7 halottja és sok áldozata volt. A Nyitra megyei Galgóc községből a november 2-i fosztogatások miatt 27 embert kísértek be a nyitrai katonai fogházba. A Somogy megyei Látrányban hasonló okból előállított 150 lakost – az egykorú jelentést idézve – „állati módon agyonverték és megpofozták”. A Fejér megyei Adonyban egy főhadnagy vezetése alatt álló katonai karhatalmi alakulat november 10-én ostromállapotot hirdetett, letartóztatásokat eszközölt, és az elfogottak közül 6 katonát golyó általi, 1 nőt kötél általi halálra ítélt. Miskolcon az államügyész jelentése szerint november 26-ig 440–460 letartóztatásra került sor. A nyíregyházi törvényszék elnökének egy későbbi jelentése a novemberi parasztmegmozdulásokkal kapcsolatban 1000 letartóztatást és 75 halálesetet említ.

Lábjegyzetek

  1. Kunfi elvtárs beszéde. Népszava, 1918. november 2.
  2. Schönwald Pál, A magyarországi 1918–1919-es polgári demokratikus forradalom állam- és jogtörténeti kérdései. Budapest, 1969. 348.


A győztes forradalom első napjai. A köztársaság kikiáltása.
A forradalom jellege, sajátos vonásai Tartalomjegyzék Kísérlet a tanácsok visszaszorítására, a népi szervek tevékenységének korlátozására