A „fekete nap” és Burián békekísérlete

A Múltunk wikiből
1918. augusztus 8.
A német hadsereg fekete napja.
1918. augusztus 27.
Breszt-litovszki pótszerződés.
1918. szeptember 14.
Burián békejegyzéke.
1918. szeptember 16–17.
Az antanthatalmak elutasítják a Burián-jegyzéket.

A német hadvezetőség azt tervezte, hogy a júliusi visszavonulással rövidebbé vált frontszakaszon tartós védelemre rendezkedik be. Augusztus 8-án azonban tankok és repülők tömeges alkalmazásával az antant áttörte a német arcvonalat, de sikerét hadműveleti mélységűvé kifejleszteni nem tudta. A tervszerű védelemben addig bízó császár és a német hadvezetés megingott. Ludendorff emlékiratában a július 18-a utáni visszavonulást a Marne-tól és az új állások kialakítását még „fényes teljesítménynek”, de augusztus 8-át a német hadsereg „fekete napjának” nevezi.

Az antant csaknem kétszeres erőfölényt összpontosított a nyugati hadszíntéren, és ezt hónapról hónapra fokozta. A német hadsereg veresége bizonyossá vált. Az augusztus 14-i koronatanácson azonban Németország vezetői még mindig abban bíztak, hogy a keleti hódítások teljes, s a nyugatiak részleges megtartásával befejezhetik a háborút. Arra számítottak, hogy a rendezetten visszavonuló hadsereg kitartásával és a „bolsevizmus elleni közös harc” érdekére hivatkozva, előnyös pozícióból tárgyalhatnak a békéről.

.A Monarchia legfelsőbb vezetésében más szelek fújtak. A német vereségek után az egyetlen megmenekülési lehetőséget az azonnali békekötésben látták. Bécs sürgető kérésére augusztus 14–15-én újabb csúcstalálkozó jött létre Spaaban. Elhatározták, hogy ismét kísérletet tesznek a háború megegyezéses békével való lezárására: a Monarchia tesz javaslatot valamennyi hadviselő országnak – tehát mind az ellenséges, mind a szövetséges hatalmaknak – tárgyalások megkezdésére az 1916. decemberi javaslat szellemében. A németek azonban előbb a hadseregek sorait akarták rendezni, szeptember elején a Monarchiától két hadosztály átirányítását kényszerítették ki.

Mivel ekkor már a német vezetők is belátták, hogy a nyugati hódító terveket mérsékelniük kell, még inkább keleten kerestek kárpótlást. A békejavaslat megtétele előtt, augusztus 27-én pótszerződést kényszerítettek ki a bresz-litovszki békéhez, amelynek értelmében a keleti zsákmány méreteit jelentősen megnövelték. Nyugaton pedig tartós védelemre berendezkedve kívánták a békeakciót elindítani. A Monarchia azonban nem várhatott. Az újabb támadással szembeni helytállás mind az olasz, mind a balkáni hadszíntéren kilátástalannak látszott. A hátország forradalma és a hadsereg felbomlása küszöbön állott. Arz vezérkari főnök szeptember 1-én jelentette az uralkodónak: „Ha a két kormány nem képes a harcoló sereget a legszükségesebbekkel ellátni, akkor képtelenség az ellenséggel tovább harcolni és a hadseregben elkerülhetetlenül ugyanazok a szomorú jelenségek fognak mutatkozni, amelyek Oroszországot szerencsétlenségbe döntötték.”[1] Károly szeptember elejétől mind nyomatékosabban sürgette a megbeszélt békeakció megkezdését. Megüzente a német főhadiszállásra, hogy ha tovább tart a huzavona, akkor a maga nevében egyedül indítja el az akciót.

Magyarországon ezekben a napokban a Wekerle-kormány Tiszáék támogatásával még erélyes kézzel próbált rendet teremteni a hátországban és a fegyveres erőknél. A német stratégiát képviselte: szilárd védelmet felmutatni és így előnyös helyzetből tárgyalni. Károlyi Mihály viszont mind erőteljesebben sürgette a békeajánlatot; ceglédi választóihoz írt nyílt levelében, szeptember 8-án, a wilsoni pontok alapján követelt békeajánlatot.

Szeptember 14-én Burián jegyzékkel fordult a hadviselő hatalmakhoz: „a békekötés alapelvei feletti bizalmas és nem kötelező megbeszélésre küldjenek a semleges külföld egy helyére… képviselőket”; vitassák meg, vajon az „eldöntetlen és egész lefolyásával megegyezésre utaló küzdelemnek” nem lehetne-e véget vetni. Közben – a jegyzék szerint – „a hadicselekmények nem szenvednének megszakítást”. A jegyzék hangja nem felelt meg a központi hatalmak tényleges helyzetének. Wilson rendkívül általános február 12-i és július 4-i beszédeire utalt, mint amelyek „közeledést” mutatnak „a békekötésnek és Európa és a világ jövendő rendje felépítésének alapjául szolgáló irányelvekben”, de még a korábbi, konkrétabb wilsoni pontok elfogadására sem nyilvánított készséget.[2]

Az antant elutasította Burián javaslatát. Balfour szeptember 16-án, Clemenceau másnap nyilatkozott. Lansing, az Egyesült Államok külügyeinek vezetője a svéd kormány közvetítésével írásban válaszolt: „Az Egyesült Államok nem tud és nem akar semmiféle értekezlet-javaslattal foglalkozni oly ügyben, amelyre nézve álláspontját és szándékait annyira tisztán kifejtette.”[3]

Lábjegyzetek

  1. Deutschland im ersten Weltkrieg. III. Berlin, 1970. 399.
  2. Burián jegyzékét magyar fordításban közli: Rubint Dezső, Az összeomlás. Budapest, 1922. Függelék 302–303.
  3. Ugyanott, 304.

Irodalom

Burián külügyminiszter szeptember–októberi békeajánlatairól lásd idézett emlékiratait.


Összeomlás és forradalom
Az antant katonai tervei, hadicéljai 1918-ban Tartalomjegyzék A délszláv kérdés és Tisza útja