A „keresztény középosztály” újkonzervativizmusa

A Múltunk wikiből

Az Új Nemzedék című havi folyóirat 1913 decemberében indult a függetlenségi párt Károlyi-szárnyának elméleti orgánumaként. A dzsentroid indíttatású értelmiség egy baloldali elkötelezettségű elit csoportja kívánt itt osztályos társainak útmutatást adni. A folyóirat gárdája: Milotay István, Lendvai István, Pethő Sándor rétegüket a magyar nemzetkarakter képviselőjének s ezáltal a magyarság társadalmi összefogása letéteményesének tekintették. Vállalták az egykori középnemesség tradícióját, de úgy vélték, hogy ennek megkopott és elüresedett hagyománya magában kevés arra, hogy a réteg kulcsfontosságú társadalmi feladatát a kor színvonalán ellássa. A megoldást két irányban keresték. Szakítottak azzal a magyarságideállal, amely a magyar nemzetkarakter művészi kifejlődését a fűzfapoézissé süllyedt népi-nemzeti versfaragásban látta. Nem vállalták Szabolcska Mihályt és Rákosi Jenőt, hanem Ady nyomdokaiban haladva a hagyomány megújítását akarták mélyebb, eredetibb, nép- és életközelibb hagyományrétegekhez való visszanyúlás, valamint hagyományteremtés által.

A megoldás másik útjának kínálkozott a nemesi származású dzsentroid középosztály felfrissítése a parasztságból, a másik nemzettudat-hordozó réteg soraiból. Ezt a később a népi mozgalomban folytatást talált gondolatot a lap hasábjain elsősorban Milotay képviselte.

Az induló Új Nemzedék gárdája lényegében az egykori nemesi liberalizmus megújításához keresett visszautat: a nemesi hagyományú nemzetkarakter-koncepció melletti elkötelezettséget a polgári demokratizmus programjával kívánta összekötni. Ezt a programot a folyóirat beköszöntő cikke így fogalmazta meg: ”Az ország politikai, gazdasági és társadalmi átalakulásában együtt akarjuk járni a demokratikus haladás útját más kultúrnépekkel, de nem a magyar nép kipróbált lelki és erkölcsi tulajdonságainak lebecsülésével, vagy aláaknázásával, hanem éppen ezek minél teljesebb kifejtésével.”[1] A folyóirat a háború első két évében élesen harcolt a háború ellen. Ebben a harcban a lap kezdettől erőteljes nacionalizmusa demokratikus tartalmat nyert, amikor azt hangoztatta, hogy a függő helyzetét Ausztriával szemben és vele együtt az erősödő német imperializmus csatlósává süllyeszti. A nacionalizmus itt bizonyos tekintetben helyesen orientált, amikor éppen a kezdeti győzelmek tetőpontján féltette a függetlenséget a megerősödött Németországtól.

Annak a feltétele azonban, hogy Milotay gárdája következetesen végigküzdje a harcot a ”keresztény középosztály” demokratikus nemzetintegráló elitté szervezéséért, az lett volna, hogy a két fő uralkodó osztály reakciós politikájával szemben e réteg a néptömegekre támaszkodjék: a munkásságnak, a parasztságnak és a demokratikus érzelmű kispolgárságnak arra a frontjára, amely a választójogi harc során a szociáldemokrata párt, a polgári radikálisok és a függetlenségi balszárny együttműködésében testet öltött. Amennyiben ugyanis a csoport, megfelelve a képviselt réteg adott társadalmi és politikai elhelyezkedésének, a két fő uralkodó osztály közötti ”mérleg nyelve” szerep szituációjában próbálkozik valamiféle demokratikus reformpozíció érvényre juttatásával, ez a törekvés halálra van ítélve. Korán megmutatkozott, hogy a lap gárdája elsősorban a nagybirtok felé volt hajalmos engedményeket tenni. Már 1915 nyarán a földreform kérdése jámbor instanciaként merül fel az arisztokráciával szemben, mely a lap reményei szerint követni fogja az ősök 1848-as áldozatkészségének példáját és önként lemond földjei egy részéről. Az Új Nemzedék abban a mértékben csúszott át az újkonzervativizmus táborába, ahogyan a függetlenségi balszárny szószólójából a ”keresztény középosztály” társadalmi kivételezettségi programjának szócsöve lett. 1916 júliusában Milotay már bírálja a függetlenségi párt agrárprogramját, mert nagyobb mértékben nagybirtok-, mint tőkeellenes: felfogása szerint Lánczy Leó van olyan ”kerékkötője az ország demokratikus átalakulásának mint Zselénszky Róbert”, sőt a nagybirtok javára a legkárhoztatóbb ítélet mellett is marad egy bizonyos plusz a serpenyőben, s ez az, hogy ”a legrosszabb akarattal sem tud egészen nemzetközivé lenni, a kapitalizmusnak azonban ez szinte alapvető tulajdonsága”[2].

A függetlenségi balszárnytól való további távolodás során, amit a nacionalista válságérzékenységet erősen izgató 1916. évi erdélyi román betörés traumatikus hatása is meggyorsított, szaporodott az agrárius érvelés a folyóirat cikkeiben. Az újkonzervatív kötött gazdaságszemlélet fogalomnyelvén formálódott ki a folyóirat cikkeiben a protekcionista „államsovinizmus” programja, amely a polgárság rovására szanálja és felemeli a tisztviselő réteget. 1918 elejére a lap gárdája nyíltan is szembekerült a függetlenségi párt Károlyi-szárnyával, s a forradalom kialakuló táborával szemben az ellenerők egyik tömörítő centrumává vált.

Lábjegyzetek

  1. Új Nemzedék, 1913. december 25.
  2. Milotay István, A függetlenségi párt programjához. Ugyanott, 1916. július 23.

Irodalom

Az Új Nemzedék szerkesztőjéről portrét rajzol Sipos Péter, Milotay István pályaképéhez (Századok, 1973. 3–4).


Politikai gondolkodás 1890–1918 között
A politikai katolicizmus. A Néppárt és az újkatolikus irányzatok. Tartalomjegyzék A jobboldali radikalizmus kezdetei