A Bethlen-kormány megalakulása

A Múltunk wikiből

Az ellenforradalmi rendszer megszilárdulásának folyamatára döntő hatással volt Bethlen István gróf kormányának megalakulása 1921. április 14-én. Az első királypuccs után kialakult helyzetben valamennyi politikai csoport elfogadta őt, mert sokrétű társadalmi kapcsolatai, összefoglaló és az ellentéteket áthidaló programja a konszolidáció gyorsított megvalósulását ígérte. Bethlen kormányra lépése a rendszer egésze szempontjából is új fejezetet nyitott: a Bethlen-kormány idején épült ki az ellenforradalmi rendszer kormányzati módszere, struktúrája, szilárdult meg hatalmi egyensúlya.

Bethlen István az ismert erdélyi mágnáscsaládból származó arisztokrata volt, aki Trianon következtében elvesztette földbirtokait. Politikai karrierjét még jóval a forradalmak előtt kezdte, de a dualista rendszerben vezető szerepet nem játszott. A forradalmak idején határozott, de új típusú konzervatív programmal lépett fel, és elsősorban körülötte tömörült az ellenforradalom nagybirtokos–nagytőkés szárnya. Az ellenforradalom győzelmét követően a háttérben igen nagy befolyása volt, s jelentős bel- és külpolitikai erők kezdettől fogva őt szerették volna a kormány élén látni. Bethlen azonban csak az ellenforradalom első hulláma után, a baloldallal történt véres leszámolást követően látta elérkezettnek az időt konszolidációs programjának gyakorlati megvalósítására.

Ez a program, ami a hatalmi viszonyokat illeti, mindenekelőtt a régi társadalmi hierarchia, a nagybirtokos–nagytőkés vezetés visszaállítását akarta. Bethlen a nagybirtok és a nagytőke érdekeit együttesen, ha nem is minden szakaszban egyenlő arányban képviselte.

Felismerte azonban az első világháborút követő változásokat is, s amilyen mértékben rákényszerült, a konzekvenciákat is levonta. A régi hatalmat nem csupán régi eszközökkel kívánta visszaállítani és fenntartani. A munkásosztály és a parasztság erőszakos elnyomását tartotta szükségesnek, s – ezért is – számot vetett a szélsőjobboldali dzsentri-katonatiszti csoport igényével a politikai és kormányzati hatalomban való nagyobb részesedésre. Belpolitikájában elődeinél határozottabban igyekezett visszaszorítani a szélsőséges katonai csoportot, viszont minden baloldali, sőt liberális törekvéssel szemben erre az erőre támaszkodott; külpolitikájában kalandor vállalkozások nélkül, a rendszer politikai és gazdasági stabilizálása után kívánta napirendre tűzni a területi revíziót, melyről soha nem mondott le.

Bethlen jelszava – „legyen vége a forradalmi szellemnek” – a kor sajátos akusztikájának megfelelően széles társadalmi körök és politikai csoportok számára volt rokonszenves.

Programja megvalósítása érdekében s az erőviszonyokhoz alkalmazkodva, Bethlen semmiféle taktikázástól nem riadt vissza. Egy jó ítéletű kortárs szerint Bethlen képviselte „az opportunizmusnak azt a cseppfolyós halmazállapotát, amely a szükség és az érdek szerint egyenlő könnyedséggel tornázza át magát az elvek korlátjain, amely egyaránt élet- és fejlődőképes a régi munkapárt, a keresztény irányzat és a liberális demokrácia felé”.[1] Ez a rugalmasság egy szilárd politikai koncepció ügyes képviseletéből fakadt.

Bethlennel s a mögötte álló konzervatív jobboldal konszolidációs programjával szemben a GömbösEckhardtKozma csoport továbbra is nyílt diktatórikus, fasiszta jellegű eszközök alkalmazásában látta a hatalom megtartásának feltételét; a legitimisták a bel- és külpolitikai konszolidáció egyetlen lehetséges módjának még mindig IV. Károlynak a magyar trónra való visszaültetését tekintették; az erőtlen liberális polgári ellenzék a kormányzati módszerekben liberalizálást, polgári parlamentarizmust, mind a diktatórikus fasiszta tendenciák, mind az arisztokrata-konzervatív nagybirtok háttérbe szorítását óhajtotta. Ez a törekvés állt a legközelebb a Magyarországi Szociáldemokrata Párt érdekeihez.

A bel- és külpolitikai erőviszonyok a Bethlen képviselte programnak kedveztek. E program megvalósításához 1921–1922 folyamán négy döntő probléma rendezése volt szükséges: az egységes kormánypárt létrehozása; a királykérdés és a legitimisták kikapcsolása; megegyezés az Magyarországi Szociáldemokrata Párttal, valamint a szélsőjobboldali csoportok, a nyílt fasiszta tendenciák olyan formában történő visszaszorítása, hogy azok részben a konszolidált rendszer szerves alkotóelemévé váljanak.

Az egységes kormánypárt létrehozása csaknem egy esztendeig elhúzódott, mert a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja és a Kisgazdapárt az egységes kormánypártot nem kívánta, illetve a Kisgazdapárt mint a legnagyobb parlamenti párt maga akart kormánypárttá előlépni. Az egységes kormánypárt megteremtésében Bethlen elsősorban és szinte kizárólag a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjából kivált úgynevezett disszidens csoportra támaszkodhatott. Ezek a politikusok a nemzetgyűlésben párton kívüliekként szerepeltek, ezzel is hangsúlyozni kívánva, hogy a nagybirtok és a nagytőke a meglevő pártok egyikét sem tekinti tényleges és megbízható képviselőjének. A disszidensek mellett mind nagyobb mértékben számíthatott Bethlen a nagyburzsoáziának a Nemzeti Középpárt körül tömörülő részére. Ez a csoport Tisza Istvánban és annak konzervatív liberalizmusában látta ideálját, amit az adott viszonyok között Bethlen közelített meg leginkább. Az uralkodó osztályok e legjelentősebb képviselői számára a Gömbös és Eckhardt vezette szélsőjobboldal éppoly kevéssé volt kívánatos, mint amennyire nem tekinthették reprezentánsuknak a legitimista-konzervatív Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját vagy a kisgazdák földreformot és más belpolitikai reformokat követelő táborát.

Bethlen – amint 1921. október 21-i pécsi beszédében kifejtette – olyan egységes kormányzópártot kívánt, amely kész magába fogadni mindenkit, aki programját elismeri. Ez nem zárta volna ki a GömbösEckhardt csoportot, a konzervatív elemeket, s nagyon is kívánta a kisgazdák csatlakozását.

Bethlen koncepcióját azonban az érintettek egyelőre nem támogatták: a kisgazdák továbbra is vezető szerepet kívántak, és ellenzéki jellegű programot fogalmaztak meg; a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, Bethlennel történt megegyezése ellenére, a második királypuccs előkészítésén munkálkodott.

A kisgazdák önállóságát Bethlen változatos eszközökkel törte meg. Gömböst és csoportját, mely részben még mindig az ő oldalán remélt nagyobb befolyást és hatalmat, beléptette Nagyatádi Szabó pártjába, s így annak összetétele megváltozott. 1921 őszén kipattantotta az Eskütt-ügy néven emlegetett botrányt, a földművelésügyi minisztérium kiviteli panamáinak leleplezését. A botrány súlyosan kompromittálta Nagyatádi Szabót, valamint titkárát, Eskütt Lajost, és zavart keltett a kisgazdák táborában.

Lábjegyzet

  1. Pethő Sándor, Viharos emberöltő. Budapest, év nélkül, 36.


A konszolidáció nehézségei — 'L. Nagy Zsuzsa
A súlyos gazdasági helyzetBerend T. Iván és Ránki György Tartalomjegyzék A második királypuccs