A Gazeta di Transilvania nemzeti–liberális koncepciójának kibontakozása

A Múltunk wikiből
1838.
Megjelenik a Gazeta de Transilvania.

Az erdélyi országgyűlések nemzetiségi ellentéteinek, s még azok továbbgyűrűzésének vizsgálata sem ad teljes képet az erdélyi politikai viszonyokról. Erdély legnagyobb nemzetisége, a román esetén csak egy szűk csoport nézeteit ismerhettük meg, amely az országgyűlés adta lehetőségeket igyekezett felhasználni a román nemzeti jogok kivívása érdekében. Bár a román főpapok követeléseiben voltak polgári vonások, a polgári jellegű román nemzeti mozgalmat sokkal inkább Bariț 1838-ban indult politikai lapja, a Gazeta de Transilvania és a balázsfalvi iskola köré csoportosult polgári értelmiségiek, kereskedő polgárok képviselték.[1]

Bariț kezdettől fogva ellenezte a román követeléseknek a Királyföldre való leszűkítését, mert tudta, hogy a románok helyzete a megyékben még siralmasabb. Bariț óva intett a magyar–szász küzdelmekbe való beavatkozástól is, és a legszigorúbb semlegesség politikáját javasolta honfitársainak. Ismerte a szász és a magyar lapok románokra szórt vádjait, melyeket nem hagyott megválaszolatlanul. Tapasztalatai tették őt óvatossá, ami azonban nem jelentette azt, hogy különböző és nemegyszer ellentmondásos meggondolások alapján ne közeledett volna az erdélyi nemzetek egyikéhez vagy másikához.

Ha a Gazeta fő harci területét és politikai irányvonalát vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a negyvenes években is a román nemzeti eszme állott figyelme középpontjában. Bariț – s ez arra utalt, hogy nemzeti ideológiája szervesen épült az előzményekre – lapjában sokszor hivatkozott a Supplex Libellus Valachorumra, s azt, mikor engedélyezték (1842), ki is nyomatta, magyarázta, s gyakran visszatért annak eszméihez. Bariț, ha e kérvényhez s a papi beadványokhoz képest előbbre is lépett, mégsem mondhatott le a románság negyedik nemzetként való elismertetésének követeléséről. E hosszú tradícióra visszanyúló kívánság az ő politikájának is alapja maradt. Kerülte a dákoromanizmussal kapcsolatos kiélezett vitákat, de az egyenjogúságért folytatott harcában nem mondott le az autochtonitás koncepciójáról. A Gazeta irodalmi mellékletében, a Foaieban fejtette ki, hogy a románok legyenek méltóak a rómaiakhoz, azok erényeihez, akiknek nevét hordozzák, nyelvét beszélik és szokásait őrzik.

A Gazeta és a Foaie a román nemzeti gondolat tárgyalása során mélységesen elítélte azokat a románokat, akik elhagyták nemzetiségüket. E lapok sokat foglalkoztak a nyelvműveléssel, az anyanyelv fontosságával.

A harmincas évek végén megindult nyelvharc 1842-ben az erdélyi országgyűlés tárgyalásai kapcsán ismét fellángolt. A Gazeta élénken reagált a magyar nyelv terjesztésével kapcsolatos valamennyi megnyilatkozásra. Amikor Kemény Dénes ismertetett javaslatát terjesztette be az országgyűlésen, elkeseredett hangú cikkek jelentek meg a román lapban. „Miért akartok minden faluba magyar iskolát – írta a Gazeta 1842-ben – mikor saját anyanyelvén is oly nehezen tanulja meg a román paraszt a szükséges ismereteket? Nem voltunk-e eddig is elég jó hazafiak, nem tudunk-e mindnyájan magyarul, akiknek szüksége van a magyar nyelvre? Miféle kárpótlást adtok legdrágább kincsünk elvesztéséért, a nemzetiségért, és mit adtatok eddig is?”[jegyzet 1] Az erdélyi lap felháborodottan írt arról a felfogásról, amely a román jobbágyságnak csak abban az esetben akart jogokat adni, ha magyarrá válik. Bariț a polémiában a román egység gondolatára is hivatkozott: az erdélyi románság része az összromán nemzetnek, szoros genetikus és szent, évszázadok erejénél fogva megpecsételt és megerősített kapcsolatban érintkezik a Kárpátokon túliakkal.

E vitának még egy ága volt. Az 1842 januárjában készült magyar nyelvi törvényjavaslat a balázsfalvi román értelmiségiek körében mélységes tiltakozást váltott ki. Lemény, a balázsfalvi román görög katolikus püspök, az egyetlen román képviselő az országgyűlésen, a törvényjavaslat kérdésében ugyanis határozatlan álláspontot foglalt el. Balázsfalván azonban összeült a konzisztórium, s ennek ülésén – az eddigi szokástól eltérően – részt vett az iskola világi tanári kara is, amely a román mozgalom éppen szárnyát bontogató liberális csoportjához tartozott. Az ülés egyhangú határozattal írásos tiltakozást szövegezett meg a magyar nyelvi törvényjavaslat ellen.

Lemény a balázsfalviak tiltakozását fel is küldte az uralkodóhoz. Ez a tiltakozás, bár nem járt gyakorlati eredménnyel, a román nemzeti mozgalom szempontjából nagy jelentőségű volt. A nyelvharc további kibontakozása során megszűnt a román főpapok tradicionális vezető szerepe, s a polgári jellegű harc élére a Gazeta, és a balázsfalvi ifjúság állt.

Az 1842. évi erdélyi magyar nyelvi törvényjavaslat körüli vita az év elején nagyjában-egészében elcsendesült, hogy 1843-ban ismét új erőre kapjon. Az újabb küzdelmet a magyar országgyűlés lefolyása, majd a magyar nyelv diplomatikai polcra emelése miatt támadt román aggodalom növelte. A polémiák nyomán a nemzeti ellentétek annyira kiéleződtek, hogy a magyar és vele együtt a szász uralkodó osztály a Gazeta beszüntetését óhajtotta. 1845-ben nagy veszélyben volt Bariț lapja, ezért a szerkesztő sietve Bécsbe utazott, hogy megmentse a románok politikai orgánumát. Az 1847-es esztendő vitái a magyar nyelvű kisdedóvókkal kapcsolatosan bontakoztak ki. A magyar–román ellentéttel párhuzamosan a román főpapok ismertetett beadványa óta éles volt a román–szász ellentét is. Söllner szász hadbíró egy beszédében 1847-ben kifejtette, hogy eljön az idő, amikor a románoknak emigrálniuk kell a Királyföldről.

A nemzeti szellemű s polgári jellegű román mozgalom két központja – ezt az elmondottak jól mutatják – a brassói Gazeta és a balázsfalvi iskola, közel azonos román nemzeti programot képviselt. Mindenekelőtt a román nyelv művelése és terjesztése estek egybe. Mégsem tekinthető a két centrumban tevékenykedő csoport egységes iránynak. A balázsfalvi líceum tanárai, élükön Simion Bărnuțiu-cal[2] türelmetlenebb nemzeti koncepciót vallottak, mint az óvatos Bariț, aki lapjával tudatosan távol maradt a különböző csoportoktól. Azt a célt tűzte ugyanis ki, hogy ezzel a „semlegességgel” közvetíthet a különböző vallású (ortodox és unitus) és nézetű (magyarbarát és román nemzeti célokat követő) románok között. E pártatlansággal vélte elősegíteni a nemzet belső integrációját. Az egyre éleződő nemzetiségi ellentétek, valamint Bariț külpolitikai iránya magyarázza az erdélyi román lap osztrák orientációját, amely nemegyszer az alattvalói lojalitás messzemenő példáit mutatja. A román polgári értelmiség, ha lehet mondani, a szlováknál is inkább Bécs segítségére alapozta a román nemzeti célok megvalósítását. Erről a Gazeta és a Foaie több cikke tanúskodik.

Ugyanekkor láttuk azt is, hogy Bariț tulajdonképpen befogadta a román népet a nemzetbe. Most azonban ennél tovább kell mennünk, meg kell vizsgálnunk a konkrét nézeteket, tehát a Gazeta agrárprogramját kell felvázolnunk.

A Gazeta 1844–1845. évi számaiban többször olvashattuk, hogy a román nemzeti mozgalom számít a széles rétegek kulturális emelkedésére, s azokéra, akiknek nem telt alkalmuk művelődni. Bariț lapja tehát nem tagadta meg az alapproblémát, és erőteljesen kötődött egy korábbi kor, a felvilágosodás eszmevilágához, amely döntőnek a művelődést tekintette, de a jobbágysággal való őszinte azonosulásában, és azzal, hogy a lap a parasztságot a nemzet oszlopának tartotta, előbbre mutatott a felvilágosodásnál.

Ugyanakkor a román polgári értelmiséget – és ezt egy pillanatig sem feledhetjük el – a magyar nemesség és az erdélyi hatóságok megkülönböztetett érdeklődéssel figyelték: nem szervezik-e a parasztságot, sajtójuk e kérdésben milyen nézeteket képvisel. Ez a nagyarányú aggodalom a Horea-felkelés emlékéből táplálkozott, hatása mélyen élt ebben a korszakban. S bár a parasztmozgalomnak nem volt román nemzeti vonatkozása, miután abban nagy többségben román jobbágyok vettek részt, a magyar kormány már a 18. század végén dákoromán célokat tulajdonított annak, s ez a félelme a 19. század folyamán a román nemzeti mozgalom erősödésével egyre nőtt. Ily módon a Gazeta óvatos, rendkívül megfontolt s csupán liberális elemeket tartalmazó agrárprogramja konzervatív magyar és szász oldalról állandó vádaskodásoknak volt kitéve. Aligha tévedünk tehát, ha azt állítjuk, hogy ugyanaz a javaslat vagy elképzelés, amely magyar lapokban a parasztkérdésben napvilágot látott, a Gazeta hasábjain már szinte főbenjáró bűnnek számított, miután az urak általában magyarok, a jobbágyok pedig románok voltak. Éppen ezért a magyar nemesség tudatában a jobbágymegmozdulásokhoz egyre erőteljesebb nemzeti mozzanatok kötődtek, annak ellenére, hogy a román értelmiség elítélte a parasztfelkeléseket, s a román jobbágyságot 1848-ig alapjában érintetlenül hagyta a nemzeti gondolat. A lap írói, szerkesztői féltek tehát attól, hogy a kibontakozó paraszti megmozdulásokat a magyar nemesség és a hatóságok rajtuk kérik számon.

A román polgári intelligencia nagy dilemma előtt állott. Tisztában volt a parasztság jelentőségével a nemzeti mozgalom szempontjából, őszintén vonzódott is feléje, s ekkor már a jobbágyságot bázisként is fel akarta használni a nemzeti ügy érdekében, de ugyanakkor tudta azt is: kockáztatja az egész mozgalmat, ha nyíltan kiáll a liberális program mellett. Mindehhez járult a román sajtó megkülönböztetetten szigorú cenzúrája.

Ezek a koordináták határozták meg a polgári értelmiség ellentmondásos politikáját. Bariț a negyvenes években általában elítélően nyilatkozott a forradalmakról, s a francia forradalom kapcsán megállapította, hogy ebből a revolúcióból a franciák még mindig nem „józanodtak ki”.[jegyzet 2] Megrótta Horia mozgalmát is. Jutott kritika a magyaroknak is, akiknek a Martinovics-szervezkedést vetette a szemére. Az érchegységi bányászjobbágyok Varga Katalin vezette mozgalmát is alapjában elítélte, s helyeselte az ellenük fellépő román főpap, Andrei Șaguna magatartását. Ebből következett Bariț további megállapítása: „a paraszt csecsemő, akinek tanácsra és vezetésre van szüksége”, s sorsát úgy javíthatja meg, ha szorgalmasan dolgozik. E felfogás másik oldala: az arisztokrácia „az emberi természetből veszi eredetét, a népek nem létezhettek arisztokrácia, nemesség nélkül, éppen azért létesült és szilárdult meg az arisztokrácia…”[jegyzet 3]

Amikor 1841-ben a magyar liberális sajtó nagy figyelmet szentelt az örökváltság kérdésének, Bariț minden állásfoglalás nélkül rövid beszámolókat közölt, s nem lépett túl ezen akkor sem, amikor az erdélyi országgyűlés az urbáriumról tárgyalt.

1844-ben pedig a Gazeta hangsúlyosan fejtette ki, hogy a népet lassan kell a fejlődésre előkészíteni.

A liberális gondolat nézeteiben többször hangsúlyosabban is jelentkezett, olyannyira, hogy a megnyilatkozások között bizonyos diszharmóniát fedezhetünk fel. Bariț csodálója volt az angol alkotmánynak, dicsérte a svájci demokráciát, s nem utolsósorban nemzeti szempontból is nagy figyelmet fordított a helyi önkormányzat különböző megoldásaira. 1838–1840-ben rokonszenvvel tájékoztatott a magyarországi reformokról. Elismeréssel szólt a zsidók emancipációjáért folytatott magyarországi küzdelemről, üdvözölte a jobbágyság helyzetén könnyítő, valamint a kereskedelem és ipar fejlesztését célzó törvényjavaslatokat, mert ha ezek megvalósulnak, nemcsak Magyarországra gyakorolnak jó hatást, hanem a szomszédos országokra és főleg Erdélyre. Bariț többször átvette a magyar és szász újságokból a feudális intézményeket bíráló cikkeket. Cikkezett a sajtószabadságról is.

1841-ben az erdélyi országgyűlés megnyitása előtt nagy bizalommal fordult annak munkája felé, érdeklődésének centrumában éppen az agrárkérdés állt. 1842-ben pedig a Foaieban fejtette ki, hogy a diétán a románoknak egyetlen képviselőjük sincs, mert az országgyűlésen részt vevő (balázsfalvi) püspök nem a nemzet küldötte, hanem az uralkodó hívta meg mint regalistát és földbirtokost. E megnyilatkozásában a nép nemzetbe fogadása: a népképviseleti rendszer, a liberális agrárpolitika és a nemzeti gondolat egysége fejeződött ki.

Erdély nagy problémája, az urbárium foglalkoztatta Barițot, s ha ismerjük óvatosságát, látjuk azt is, hogy többször hangsúlyozta egyetértését a progresszív magyar és szász sajtó nézeteivel. S ha körültekintően is válogatott ezekből az átvett cikkekből, kommentárjai között elrejtette a maga gondolatait. Legjelentősebbként azt, melyben kimondja, hogy a megfelelő urbárium nem lehet más, csak az, amely parasztkézre adja a jelenleg is általa birtokolt földet. A paraszti tulajdon elfogadása a liberális agrárkoncepció legfőbb ismertetőjegye volt.

Bariț 1845-ben Nyugat-Európában, mindenekelőtt a német államokban járt, s tapasztalatairól lapjában kilenc folytatásban számolt be. A többi között megállapította, hogy a parasztság, amely megszabadult a földesúri hatalomtól, valóságos művésze a gazdálkodásnak. 1848 elején pedig, a forradalom küszöbén a román lap hangja nyíltabbá, liberalizmusa erőteljesebbé vált. S bár bírálta a magyar „látszat-liberálisokat, feladta az óvatosságot és a semlegességet, a polgári átalakulás kérdéseiben nyíltan melléjük állt. Bariț e magatartása, valamint 1848-ban kifejtett nézetei oldják fel a jelzett ellentmondást: a Gazeta liberalizmusa levetkezte az óvatosságot, valamint a félelmet, és kiállt a forradalom oldalán.

Ami a lap külpolitikai koncepcióját illeti: Bariț és a Gazeta különösen a román fejedelemségeket figyelmeztette, hogy tisztázzák viszonyukat a cári Oroszországgal. Jaj annak az államnak – írta a Gazeta –, amely ilyen despotikus országnak köszöni szabadságát, mert azt fenntartani is csak ennek további segítségével tudja, s így az igát csak egy másikkal cseréli fel, de nem rázta le. A Gazeta Besszarábiának Oroszországhoz való csatolása miatt is kesergett, és ami az elfogult nacionalizmust különösen mutatta, az orosz népről is igen megvetően írt. Az erdélyi román újság tehát ugyanakkor, amikor felismerte a cári Oroszországnak a balkáni országok belügyeire való káros befolyását, nem volt hajlandó tudomásul venni e nagyhatalom számottevő szerepét Törökország népeinek az ázsiai despotizmnus alóli felszabadításában.

A Gazeta a cári Oroszország ellen szövetség létrehozását tartotta szükségesnek, amelyben a két román fejedelemség, Szerbia, Magyarország és Törökország tömörülne. Ez az 1847-ben körvonalazott elképzelés összhangban állt a Czartoryski vezette lengyel emigráció terveivel. A magyar közvélemény s a magyar liberálisok azonban nem figyeltek fel a Gazetának erre a határozott, s a cári Oroszország ellen irányuló politikajára. Sőt nemegyszer azzal vádolták az erdélyi románokat, hogy rokonszenveznek a cári Oroszországgal.

Az erdélyi román nemzeti mozgalom még egy természetes orientációjáról, a román fejedelemségekkel való kapcsolatáról kell szólnunk. A erdélyi román társadalom fejlődési fokán az egységes – Magyarország, Erdély és a fejedelemségek románságát magába foglaló – román nemzeti állam megteremtése még nem jelent meg célként, bár a Gazeta buzdított a két fejedelemség egyesülésére. Ezt az álláspontot Bariț óvatosan, de félreérthetetlenül képviselte. Ennél szélesebb román politikai egységre nem gondolt, a kulturális élet kölcsönhatását azonban, amely persze egyengette a politikai együvé tartozás ügyét, fontosnak tekintette.

Bariț nagy figyelemmel vizsgálta – a román egységgondolattal összefüggésben is – a keleti kérdést, és különös reményeket fűzött a harmincas évek végének francia politikájához. Ez ösztönözte azt az erdélyi felkelési tervet, amelyhez Barițnak – jól ismerjük meggondoltságát – nem volt köze, de összhangban állott mind a román egység, mind pedig osztrák orientációt követő politikájával. Hiteles források hiányában erről az 1840. évi mozgolódásról igen keveset tudunk. Nem ismeretesek méretei, szervezeti keretei. A rendőri vizsgálat során egy kiáltvány és csak jelentésekből ismert, ellentmondásokkal teli alkotmánytervezet került elő. A kiáltvány az erdélyiek támogatásának ígéretével fegyverbe szólította a havasalföldi románokat, és buzdította őket a jogok visszaszerzésére, valamint a zsarnokság lerázására. Szerzői utaltak Ausztria támogatására is, s a román egységgondolat hangsúlyozásával mozgósítottak.

Visszatérve a Gazetára: ha erősödtek is a kapcsolatok Havasalfölddel és Moldvával, Bariț lapja nem volt elfogult, kritizálta azokat a fejedelemségi gazdasági, politikai viszonyokat, amelyek egyre erősödő liberalizmusát nem elégítették ki. Bariț gyakran járt Moldvában és Havaselvén, szoros baráti kapcsolatban állott az ottani román politikusokkal. A Gazeta rendszeres és közvetlen tájékoztatást kapott a fejedelemségi eseményekről, a kulturális és politikai életről, amiről be is számolt olvasóinak. Külföldi híreinek jelentős részét Bukarestből szerezte be, számos cikket vett át fejedelemségi újságokból, és szép számú, a Kárpátokon túl élő román értelmiségi írt számára cikket. Ezek az írások általában magasabb színvonalúak az erdélyiek megnyilatkozásainál, és tükrözik azt a nemzeti-kulturális fejlődést, amely éppen ebben az időben a fejedelemségekben végbement. E fejlődés, amelyről a lap állandóan számot is adott, erősítette az erdélyi román nemzeti mozgalmat, és fokozta a vágyat egy korlátozásoktól mentes nemzeti lét megteremtésére.

A Gazeta tehát nemcsak az erdélyi és a magyarországi, hanem a fejedelemségi románság lapja is volt. Nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy rámutasson az egymástól széttagoltan élő románság szoros együvé tartozására. S hogy a Gazeta valóban az egész románság lapja lett, azt előfizetőinek ország, illetve tartomány szerinti megoszlása is mutatja. 148 erdélyi és 73 magyarországi előfizető mellett 265 havasalföldit (ebből 159 bukarestit, ami valamivel több is, mint az erdélyi előfizetők száma összesen) és 149 moldvait találunk. Bariț lapja a román fejedelemségekből az előfizetéseken kívül még jelentős anyagi támogatást is kapott.

Haladó irányba mutatott a román polgári értelmiségiek gazdaságpolitikája is. A román kereskedő polgárság érdekeit fejezte ki az a pozitív törekvés, amelyet Erdélyben az elsők között a Gazeta vetett fel: az erdélyi vasútvonal felépítése. A polgári fejlődés irányába mutatott, hogy a Gazeta közölte az első erdélyi pénzintézet, a brassói szász takarékpénztár zárszámadásaít és felvetette, hogy 1843-ban szó volt a románoknak a takarékpénztárba való bekapcsolásáról. A Gazeta publicitást nyújtott az osztrák–olasz biztosító intézetnek is, amelynek Rudolf (Radu) Orghidan román kereskedő volt a megbízottja Brassóban. A román nemzeti mozgalom lapja évről évre beszámolt a szászok gazdasági és társadalmi egyesületeiről, s ezeket példaképül állította a románok elé.

Lábjegyzetek

  1. Ugyanott 171.
  2. I. Tóth Zoltán, Az erdélyi és a magyarországi román nemzeti mozgalom 1790–1848. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 12.) Budapest, 1958. (továbbiakban: I. Tóth, Az erdélyi… Budapest, 1958.) 48.
  3. Ugyanott 48–49.

Irodalom

  1. Bariț válogatott munkáit Victor Cherestesiu és társai adták ki: Scrieri social-politice. Studiu si antologie (Bucuresti, 1962). Lásd még D. Prodan, Gheorghe Barițiu. Pour le 1509 anniversaire de sa naissance (Revue Roumaine d'Histoire, 1963. 1).
  2. Bărnuțra: Vasile Netea, Simion Bărnuțiu, combattant pour les droits du peuple roumain (ugyanott 1964. 3). A régebbi irodalomból Gheorghe Bogdan-Duică, Viata si ideile lui Simion Bărnuțiu (Bucuresti, 1924).


A nemzetiségi küzdelmek Erdélyben
Az 1841–1843. évi erdélyi országgyűlés és a magyar–szász nyelvharc Tartalomjegyzék A román nemzeti mozgalom differenciálódása és az 1846–1847. évi erdélyi országgyűlés