A Kárpát-medence IX. század végi állapota: legenda és valóság

A Múltunk wikiből

Anonymus 1200 táján megpróbált választ adni arra, hogy kiket találtak a magyarok a Kárpát-medencében, de mivel írott forrásokban nem talált elegendő adatot, a nép ajkán élő hagyományokat pedig megvetette, maga próbált választ adni rá korának a régmúlta való visszavetítése és tudákos etimologizálás alapján.

Anonymus célja az volt, hogy bizonyos főúri családok ősi birtokjogát történetileg igazolja. E családoktól megtudta, hogy kit tartanak honfoglaláskori ősüknek, melyik vármegyébe szálltak meg, de ahhoz, hogy az ősöket hősi csatákban szerepeltethesse, ellenfél is kellett, akit a hős legyőz. Ilyeneket pedig a rendelkezésére álló forrásokban (Regino, Gesta Ungarorum) nem talált. Anonymus a Kárpát-medence a honfoglalás előtti országait és vezéreit javarészt ennek az igénynek a kielégítésére hívta életre, részben a hagyományban is élő 10. századi magyar törzsfők „országaiból”, részben helynevekhez fűzött magyarázatokból.

Szerinte a Duna–Tisza közén, Ungvártól Titelig a bolgár-szláv kagán (cár) rokona, Salanus vezér lakott. (Az ő nevét olvasta Vörösmarty Zalánnak, holott Anonymus helyesírása csak Salán vagy Csalán olvasatot enged meg.) Az ő alattvalója lett volna Laborc ispán, akit a magyarok állítólag ott akasztottak fel, ahol a Laborc folyó a Bodrogba ömlik. A kazár népességű bihari dukátus vezérének a "több barátnője" miatt "Mén"-nek nevezett Marót vezért tette meg azon a tájon, ahol két Marótlaka falu árulkodott Anonymusnak Marót lakhelyéről. Nyitra vidékén szerinte Zobor cseh vezér uralkodott, akit Huba és társai megkergettek, és a Zobor-hegyen akasztottak fel. A Temes vidékén élt szerinte Ajtony őse, Galád vezér (ott, ahol a középkorban több Galád helység feküdt, s ma Gilád falu is található). Erdélyben Gyalu "blak" vezér uralkodott; őt ott győzi le a Gyulák őse, ahol Gyalu vára található.

Az élő néphagyományok gyűjtői ma is találkoznak ilyenféle névmagyarázó mondákkal, amelyek szerint X vagy Y helynév onnan ered, hogy ott X vagy Y nevű ember az életét vesztette; ebből világos, hogy Anonymus esetében javarészt Árpád-kori helynevekhez fűződő népetimológiákkal van dolgunk. Van olyan eset, amikor Anonymus nagyon melléfogott, mert a vezérnévként szerepeltetett helynév még csak nem is személynévből ered: a Zobor név ugyanis ugyanaz a szó, mint a mai lengyel sabor, s ez eredetileg konventet, szerzetesek gyülekezőhelyét jelentette. Gyalu és Galád esetében a helynév ugyan személynévből ered, de nem honfoglalás előtti, hanem 10. századi magyar szállásbirtokos nevét őrzi.

Anonymus „pannoniai” vezéreinek kitalált voltát mi sem jellemzi jobban, mint hogy az egykorú források kb. 20 olyan uralkodót és jelentős történeti személyt emlegetnek, akinek a Kárpát-medence 9. századi történetében szerepe volt. Anonymus egynek a nevét sem ismeri, az ő vezéralakjai csak az Árpád-kori helynévanyagban találhatók meg, a nála szereplő népek többségének pedig csak 1200 körül volt kapcsolata a Kárpát-medencével.

Milyen kép szűrhető le az egykorú forrásokból a Kárpát-medence IX. század végi állapotára nézve?

Az eredeti avarság, mely 800 körül már inkább csak a vezető és harcos rétegben kereshető, elenyészett, viszont adatszerűen igazolható, hogy az avarok közé a VII. század végén benyomult félnomád onogur-bolgárok, akiket az összefoglaló avar név mellett a 870-ben említett "vangar" néven is keresnek, bizonyos területeken tovább éltek. Ilyen volt a Fertő-tó tágabb környéke, és ilyen lehetett a Tiszától keletre fekvő terület némely vidéke. Nyelvüket mindmáig biztosan nem ismerjük. Ez az onogurok eredeti nyelvének megfelelően leginkább bolgár-török lehetett, s talán összekapcsolható vele egy-két magyarországi bolgár-török víznév, mint például Karasó~Krassó 'fekete víz', és a Fertőbe folyó Vulka régi Seleg neve, amely a köztörök szilik 'tiszta' bolgár-török alakjával egyezik. Egyes csoportjaik szláv környezetben el is szlávosodhattak. Annak megállapítására, hogy magyarul beszélő nép is lett volna közöttük, a honfoglalás utáni magyar helynévanyag nem ad támpontot.

Az avar birodalom bukása után a Kárpát-medence számban legjelentősebb népessége a szláv lett. A szlávok különböző irányból nyomultak az avarok lakta területekre, s ennek megfelelően etnikailag is különböző csoportokra tagolódtak. A források és a szláv eredetű helynevek nyelvi sajátosságai arra engednek következtetni, hogy a Duna vonalától keletre bolgár-szlávok, ettől nyugatra "dunai szlovének" laktak. Az eredetileg a Morva folyó medencéjében lakó nagymorvák mintegy 66 évre kiterjesztették uralmukat a Nyitra vidékén lakó szlovénekre is; ez utóbbiak a nyugati szláv nyelvjárási csoporthoz tartoztak. A Kárpátok északi völgyeiben "fehér horvátok" éltek.

A IX. század közepén még emlegetik a germán eredetű földműves gepidák csekély maradékát, de hogy a Kárpát-medencében hol érték meg a honfoglalást, az még felderítésre vár. A gepidák és a langobardok előtt itt lakott rómaiaknak és hunoknak annál kevésbé élhettek ekkor maradékai, mert ezek még a népvándorlás első időszakában elhagyták a Kárpát-medencét.

A IX. század átmeneti viszonyai között három szomszédos állam terjesztette ki uralmát a Kárpát-medencére.

Pannonia a dunai limes vonaláig a keleti frank birodalom határtartománya, markja lett, Nyitra vidékének szlávjaira 833-ban a nagymorvák terjesztették ki uralmukat, míg a Kárpát-medence területileg legnagyobb, de legkevésbé lakott keleti fele bolgár uralom alá került.

Az Alföld nagy része mindamellett gyepűszerű határvidék volt; ezért írta Nagy Alfréd a Karantánföld és Bulgária között fekvő pusztának, ezért mondták a nyugatiak avar pusztaságnak, és ezért írta egy mohamedán geográfus 870 körül, hogy a morvák és a bolgárok között 10 napi lakatlan járóföld terül el. Regino egy kortárs beszámolója alapján különböztette meg a Kárpát-medence területén a magyarok által először megszállt "pannon és avar pusztáktól" a "karantán, a morva és a bolgár végeket", azaz a Dunántúlt, a Nyitra-vidéket és a Maros vízi útjának tágabb környékét: Erdélyt és a Dél-Alföldet.

Az a körülmény, hogy a Kárpát-medence szomszédos országok végvidéke volt, ahol önálló államalakulatok nem voltak, jól ismert kellett legyen a magyarok előtt is, akik 862 óta többször megfordultak itt egyik vagy másik háborúban álló fél hívására. 862-ben akkor jelentek meg csapataik a keleti frank birodalom területén, amikor Német Lajos császár fia, Karlmann, "Ostmark" kormányzója morva együttműködéssel apja ellen támadt. 881-ben minden valószínűség szerint Szvatopluk morva fejedelem hívására harcoltak Bécsnél a frankok ellen. A harmadik alkalommal, 892-ben Karlmann fia, Arnulf, a keleti frank uralkodó hívta segítségül a magyarokat Szvatopluk ellen. Ennek előzménye az volt, hogy 890-ben Arnulf a hűbéresküt megújító Szvatopluknak adta a cseh fejedelemséget, a morva fejedelem azonban Csehország megszállása után rögtön megtagadta az engedelmességet. Arnulf 892 áprilisában a Braszlavval, pannoniai hűbéresével való tanácskozás után a magyar fejedelmek segítségét kérte. Júliusban a frank, pannon-szláv és magyar had már közös erővel dúlta Morvaországot. Bár mindent felégettek, Szvatopluk elkerülte a döntő összecsapást. Mindamellett úgy látszik, hogy Braszlavnak sikerült túl a Dunán, Pozsonyban hídfőállást kiépíteni, amit a németek róla nevezhettek el Brezalauspurcnak, Brezesburgnak, s utóbb Pressburgnak. A négyhetes hadjárat után tüstént morva csapatok kalandoztak Pannoniába, le egészen Sziszekig, Braszlav székhelyéig. Erre Arnulf gazdasági retorziókhoz folyamodott. 892 szeptemberében elküldte követeit Vlagyimir bolgár cárhoz a régi béke megújítására. A követek nem a legrövidebb pannoniai úton mentek Bulgáriába, mert tartottak a Pannoniában kalandozó morváktól, hanem a Száván hajóztak le. A Bulgáriából 893-ban visszatért követek kieszközölték, hogy a bolgárok szüntessék be a só eladását a morváknak, ami az erdélyi sókereskedelemből való kizárást jelentette. Ez a megállapodás nem csupán egy nélkülözhetetlen közélelmezési cikktől fosztotta meg a morvákat, hanem a morva kereskedők délkelet-európai tevékenységét is megbénította.

E szerződéssel a Duna-völgy térségében egy morvaellenes keleti frank–bolgár szövetség jött létre, és a politikai erők polarizálódásához rövidesen hozzájárult, hogy Bölcs Leó császár a bolgárok ellen egy bizánci–magyar szövetséget hozott létre.

A magyar honfoglalás lefolyása
IX. század végi népvándorlás Tartalomjegyzék A honfoglalást bevezető harcok