A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása

A Múltunk wikiből

Moszkvában november 4-én a volt magyar állam területéről származó kommunisták értekezletre ültek össze, mely a legújabb hírek hatása alatt több fontos döntést hozott. Elhatározták a Kommunisták Magyarországi Pártjának (KMP) megalakítását, és arra kötelezték az OK(b)P minden magyarországi tagját, hogy a legrövidebb időn belül térjen haza Magyarországra.

A tanácskozás a Szovjet-Oroszország területén harcoló internacionalista vöröskatonák hazairányítása mellett is állást foglalt, azt kérve a kommunista csoportok föderációjától, tegyen meg mindent ennek érdekében.

A Kommunisták Magyarországi Pártja november 4-én – az akkori helyzetnek megfelelően – a magyar és nem magyar anyanyelvű magyarországi dolgozók közös szervezeteként alakult meg. Az ülés által megválasztott ideiglenes Központi Bizottságban 3 magyar (Kun Béla, Pór Ernő, Vántus Károly), 2 román (Ariton Pescariu és Emil Bozdogh), 2 szlovák (Matej Kovač és Matej Krsak) és 2 délszláv kommunista (Ivan Matuzović és Franjo Drobnik) foglalt helyet.

November első felében megkezdődött a kommunista hadifoglyok hazatérése. A hivatalos jelentés adatai szerint november végéig 80 tanfolyamot végzett aktivista és a mozgalom közel 100–120 „közkatonája” tért haza Magyarországra. Kun Béla álnéven, Sebestyén Emil ezredorvos nevére kiállított igazolvánnyal november 6-án indult negyedmagával Moszkvából és 17-én érkezett a forrongó Budapestre.

Magyarországon a forradalom eredményeként a baloldali szervezkedés fellendülőben volt. November 1-én a baloldali ellenzék szervezte a köztársaság melletti megmozdulásokat, és nem utolsósorban a baloldal sikere volt, hogy a kormány napirendre tűzte az államforma kérdését.

A szovjet kormány a november 2-i felhívás szövegét szikratávírón Budapestre is eljuttatta azzal, hogy a magyar forradalmi kormány hozza nyilvánosságra és továbbítsa Zágrábba és Prágába. A kormány e kérésnek nem tett eleget, a felhívást megpróbálta eltitkolni. A csepeli rádiótávírászok segítségével a forradalmi szocialisták azonban megszerezték a távirat szövegét, rövid tartalmát röpcédulákon kinyomtatták, és a köztársaság kikiáltásakor – november 16-án – repülőgépről az Országház téren összegyűlt ünneplő tömeg közé szórták. A vörös színű röpcédulák a „felszabadult népeknek” küldött üzenetből a „világköztársaság” gondolatát emelték ki, és azt a figyelmeztetést, hogy a forradalom „csak akkor mondható eredményesnek, ha a dolgozó nép uralmával végződik”.[1]

A forradalmat megelőzően és azt követően a baloldali csoportok közt szorosabb együttműködés alakult ki, a további teendőkre vonatkozó elképzelések azonban eltérőek voltak. A szociáldemokrata párttal való nyílt szakítást, egy önálló munkáspárt gondolatát a többség ellenezte. A régi baloldali ellenzék többsége a szociáldemokrata párttal való szakítástól azért riadt vissza, mert úgy vélte: a párt és a szakszervezetek összefonódása következtében egy külön párt alakítása aligha lesz keresztülvihető. Úgy gondolták – bár a korábbi tapasztalatok ellene szóltak –, hogy egy párton belüli zárt baloldali csoportosulás a szociáldemokrata pártot balra szoríthatja, és ez eredményesebben szolgálhatja céljaikat. A forradalmi szocialisták illegális szervezetének tagjait nem kötötték szociáldemokrata hagyományok; ők egy új párt létrehozását azért nem szorgalmazták, mert nem értették és ezért nem is értékelték kellőképpen a párt szerepét, jelentőségét. Az ellenzék egy része a baloldalnak a szociáldemokrata párton belüli összefogására Marx-kör vagy Szabó Ervin-kör létrehozását javasolta.

A baloldal vezetői november 17-én éppen erről, egy Szabó Ervin-kör létrehozásáról tanácskoztak, amikor híre jött, hogy a kommunista hadifogolycsoport vezetője, Kun Béla, Budapestre érkezett.

Kun Béla másnap, 18-án, két ízben is találkozott a baloldal vezetőivel, akik közül az első megbeszéléseken Rudas László, Vágó Béla, Szántó Béla, László Jenő, Korvin Ottó, Hirossik János vett részt. 19-én Bécsbe utazott, hogy felvegye a kapcsolatot az osztrák baloldallal, és átadja Lenin üdvözletét a börtönből szabadult Friedrich Adlernek. 20-án újra Budapesten volt, ahol a pártalakító tárgyalásokat gyors siker koronázta. November 24-én Korvin Ottó testvérének, Kelen Józsefnek Városmajor utcai lakásán tartott értekezleten megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja.

Az értekezletről jegyzőkönyv vagy írásos dokumentum nem maradt fenn. Amennyire a résztvevők későbbi visszaemlékezéseiből megállapítható, a párt első központi bizottságának tagjai a következők lettek: az oroszországi kommunista hadifoglyok közül Jancsik Ferenc, Kun Béla, Pór Ernő, Rabinovits József, Seidler Ernő, Vántus Károly; a szociáldemokrata baloldal részéről Chlepkó Ede, Fiedler Rezső, Hirossik János, László Jenő, Rudas László, Somló Dezső, Szántó Béla és Vágó Béla; a forradalmi szocialisták közül Korvin Ottó és Mikulik József.

A központi bizottságba Szamuely Tibort is beválasztották, aki azonban csak január elején érkezett Berlinen keresztül Magyarországra (Szamuely Berlinben Karl Liebknechttel és Rosa Luxemburggal tárgyalt). A kommunista párthoz csatlakozott később az úgynevezett mérnökcsoport (a Gyárközi Bizottság egykori vezetői: Hevesi Gyula, Helfgott Ármin, Kelen József) és egy kisebb értelmiségi kör. Ez utóbbiaknak, akiket később „etikusoknak” neveztek, Lukács György volt a vezetője.

Lábjegyzet

  1. A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai 5. kötet, Budapest, 1956. 345.


A Kommunisták Magyarországi Pártja
A szovjet kormány felhívása az osztrák-magyar állam dolgozó népéhez Tartalomjegyzék A párt programja, céljai