A Monarchia és Oroszország balkáni együttműködése

A Múltunk wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pemm (vitalap | szerkesztései) 2017. június 29., 07:24-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
1903. június 11.
Sándor szerb király meggyilkolása.
1903. június 24.
Karagyorgyevics Péter az új szerb király.
1903. augusztus 15.
A macedóniai felkelés kirobbanása.
1903. október 1.
II. Miklós cár és Ferenc József mürzstegi találkozója.
1904. december 15.
Orosz–osztrák-magyar semlegességi szerződés.
1905. október 30.
A cár kiáltványa a polgári demokratikus szabadságjogokról.
1907. február 15.
Romániai parasztfelkelés kitörése.
1907. augusztus 31.
Angol–orosz egyezmény az érdekterületek elhatárolásáról.
1907. szeptember 7.
Orosz–osztrák-magyar megegyezés Macedóniáról.
1909. április 27.
Abdul Hamid elűzése Törökországban.

A Németországhoz fűződő szövetségi szálak meglazulása és az osztrák–olasz viszony elhidegülése következtében a Monarchia szempontjából megnövekedett az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok értéke. Az együttműködés próbaköve ezúttal is a Balkán volt. A forrongó félsziget a századforduló után okot adott az aggodalomra. Bécsben is, Pétervárott is tudtak arról, hogy Macedóniában hazai és külföldi (Bulgáriából és Szerbiából beszivárgott) komiték szervezkednek, és egy általános törökellenes felkelés kirobbanása bármikor bekövetkezhet. Bécsben a szerbiai helyzet miatt is aggodalmaskodtak, mert a Monarchia iránt alapjában véve lojális kormány pozícióját nem találták kellőképpen szilárdnak.

Gołuchowski 1901 decemberében meglehetősen gondterhelten érdeklődött Pétervárott, hogy a várható zavarok elhárítására fennáll-e még az együttműködései szándék. Egyúttal kifejezte készségét az 1897. évi egyezmény szellemében való kooperációra, mert – amint írta – az osztrák–orosz összedolgozás a legjobb eszköz a török uralom erőszakos megdöntéséből származható veszélyek elhárítására. A Távol-Kelet felé forduló cári nagyhatalom a Monarchiához hasonlóan továbbra is nyugalmat óhajtott a Balkánon. Lambsdorff orosz külügyminiszter nem sokkal a Bécsből jövő érdeklődés után kijelentette, Oroszország a balkáni népek kedvéért nem hajlamló összeveszni Ausztriával: a félszigeten a béke és a status quo fenntartását kívánta.

1903 nyarán megmutatkozott, hogy a szavak mögött a szándék is valóságos. Júniusban nacionalista összeesküvők Belgrádban meggyilkolták Sándor szerb királyt és feleségét, augusztusban pedig Macedóniában kirobbant a régóta esedékes törökellenes felkelés. Az osztrák–orosz kapcsolatok történetében hasonló esetek korábban súlyos krízisekre vezettek. Most azonban egyik nagyhatalom sem törekedett arra, hogy a másik rovására hasznot húzzon a balkáni fejleményekből. Jóllehet az új szerb király, Karagyorgyevics Péter, a cár védencének tekintette magát, Pétervárott semmi hajlandóságot sem mutattak a királygyilkos összeesküvők támogatására. Oroszország üres lapot adott a Monarchiának a szerb ügyekben. Jellemző a helyzetre, hogy a nagyhatalmak közül elsőnek Ausztria–Magyarország ismerte el a belgrádi fordulatot. A macedóniai felkelőknek sem fogta pártját Oroszország. Lambsdorff jól emlékezett arra, hogy a protektori szerep vállalása egy negyedszázaddal korábban, akarata ellenére háborúba vitte Oroszországot. A török kegyetlenkedés a felkelőkkel szemben nem volt enyhébb, mint annak idején Hercegovinában és Bulgáriában, a cári diplomácia most mégis inkább a tűz továbbterjedésének megakadályozásara fordított gondot. Gołuchowski már az év elején reformok bevezetését indítványozta Törökországnak, Lambsdorff csatlakozott ehhez a felkelés leverése után is időszerűnek ítélt akcióhoz. II. Miklós orosz cár 1903 októberében meglátogatta Ferenc Józsefet. A találkozó színhelyén, a mürzstegi vadászkastélyban, újabb osztrák–orosz megállapodás született. A külügyminiszterek reformprogramot dolgoztak ki, a macedóniai zavargások lecsendesítése végett a keresztények sorsának könnyítését ajánlottak Törökországnak. A szultán által elfogadott programnak is az lett a sorsa, mint a korábbi ajánlatoknak: a végrehajtás sohanapjára halasztódott. A cár ennek ellenére sem ütött a kardjára. A konzervatív szellemben fogant osztrák–orosz együttműködés elviselte az újabb balkáni válság teherpróbáját.

Oroszországnak valóban nagy szüksége volt a balkáni nyugalomra. Amikor a mürzstegi egyezményt aláírták, a távol-keleti ellentétek már pattanásig feszültek. Oroszország elszigetelődött a Távol-Keleten, a dolgában biztos cári diplomácia azonban nem mérte fel kellőképpen a nemzetközi politikában rejlő veszélyeket. A cári kormány a japán követelésekre mandzsúriai csapatösszevonásokkal válaszolt, ami megfelelő ürügyet nyújtott Japánnak az ellenségeskedések megindítására. 1904 februárjában Japán támadó fellépésével kezdetét vette a távoli keleti háború.

Három héttel a háború megindulása után II. Miklós kijelentette a pétervári osztrák–magyar katonai attasénak: 300 ezer embert koncentrált a Távol-Keleten, és ha ez nem bizonyulna elegendőnek, a jelenlegi jó kapcsolatok mellett egy percig sem habozna, hogy oda küldje a német és az osztrák határ közelében elhelyezett hadtesteket is. Bécsben megelégedéssel nyugtázták a bizalmas közlést, de nem tudtak, vagy nem akartak szóra szót adni. A pétervári nagykövet, Aehrenthal báró azonban, akinek jó ideje kedvét szegte hivatalfőnöke bátortalansága, most újra határozott javaslattal rukkolt elő. Az a benyomásom, írta, elérkezett az ideje annak, hogy Oroszországhoz fűződő kapcsolatainkat szilárdabb bázisra helyezzük. Ha Oroszországnak szüksége van arra, hogy hátát nyugaton fedezze, Ausztria-Magyarországnak nemkülönben. Csak számunkra a biztosítás szükségessége keleten, mégpedig az orosz határokon jelentkezik. Szembeszökő jelenség, hogy Olaszország újult erővel folytatja irredenta tevékenységét határmenti tartományainkban, és hogy kompenzációra számítva balkáni térnyerésre törekszik. Mindebből nagyon magától értetődő konklúzió adódik. Ha Miklós cár nem habozott kijelenteni, hogy a varsói és kievi csapattesteket a birodalom más veszélyeztetett pontjaira helyezi, vajon nem volna-e időszerű részünkről hasonló közlemény megtétele? A Galíciában állomásozó csapatok Dél-Tirolban és a karintiai határon sokkal inkább szükségesek, mint Krakkóban és Przemyślben. Az ilyen nyilatkozatok kicserélése, zárta fejtegetéseit Aehrenthal, egyértelmű volna egy védelmi szerződés megkötésével.

A pétervári nagykövet javaslata ez alkalommal egyetértéssel találkozott Bécsben. Gołuchowski az uralkodó jóváhagyása után instrukciót küldött Pétervárra a megállapodás részleteinek kidolgozására. Aehrenthal a cárral folytatott legközelebbi beszélgetés során már a külügyminiszter véleményét tolmácsolta, amikor kijelentette: a határ két oldalán végrehajtott csapatösszevonás a múlt idők maradványa, amelyet a két hatalom jelenlegi kapcsolata nem tesz szükségessé és nem is igazol. A cár válaszában megerősítette, hogy a diszlokáció a húsz év előtti állapotnak felel meg, nem a jelenlegi helyzetnek. A kölcsönös egyezkedési szándék kinyilvánítása után már csak a formulázás volt hátra, 1904 októberében Aehrenthal és Lambsdorff aláírta a közös nyilatkozatot. Az okmányban leszögezték, hogy a két hatalom elégedett a Balkánon folytatott rendfenntartó együttműködéssel, s a jövőben is ezen az úton kíván tovább haladni. A kölcsönös barátság és bizalom szellemében kinyilvánították, hogy lojális és teljes semlegességet tanúsítanak egymással szemben abban az esetben, ha az aláíró felek bármelyike egyedül és közvetlen provokáció nélkül egy harmadik hatalommal háborúba kerül. Hozzátették, hogy a megállapodás nem vonatkozik a balkáni államokra, amelyekkel szemben a korábbi osztrák–orosz egyezmény kikötései mértékadók. A nyilatkozat gyakorlatilag a Monarchia jóindulatú semlegességet biztosította a folyamatban levő Japán elleni háborúban, és lehetővé tette Oroszország számára a hadászati szempontból kívánatos csapatmozgatást. Az orosz kötelezettségvállalás értelemszerűen a Monarchia esetleges Olaszország elleni háborújára vonatkozott. A két hatalom viszonya a három császár egyezményének felbomlása óta nem volt ilyen szívélyes. A nyilatkozat aláírása után Gołuchowski elégedetten jelentette ki a közös minisztertanács előtt: a veszély többé nem az északi határok felől fenyeget, és a Monarchia a cári hatalom oldaláról a jövőben nyugalomra és békére számíthat.


Az Osztrák–Magyar Monarchia külpolitikája a századfordulónDiószegi István
A hármas szövetség lazulása Tartalomjegyzék Elhatárolódás a német imperializmustól