A Monarchia újabb békekezdeményezése 1917 tavaszán

A Múltunk wikiből
1917. február 17.
Sixtus és Xavér herceg találkozója Erdődy gróffal, IV. Károly megbízottjával Svájcban.
1917. március 24.
A Sixtus-levél megírása, IV. Károly békekezdeményezése.
1917. április 6.
Az Amerikai Egyesült Államok hadba lépése.

1917 elején Bécs fő érve a német Durchhaltennel szemben az volt, hogy a Monarchia nem bírja tovább a háborút. Március közepén Bécsbe hívták Bethmann-Hollweget. A március 16-i megbeszélésen Czernin vázolta a súlyos körülményeket. „A Monarchia erejének végéhez érkezett és minden eszközzel azon kell lenni, hogy ebből a szomorú helyzetből a szükséges konzekvenciákat levonják. …minden szálat meg kell ragadni, amely elfogadható békéhez vezethet.”[1] Franciaország késznek mutatkozott érdemi tárgyalásokat kezdeni a Monarchiával, de előbb meg akarta ismerni Németország békecéljait.

Bethmann-Hollweg hangsúlyozta: Németország ragaszkodik Elzász-Lotaringiához, és nem hiszi, hogy ehhez Franciaország hozzájárul, akár más koncessziók ellenében is; Németországnak az Anglia által elfoglalt gyarmatok fejében zálogul kell tartania Belgiumot és Észak-Franciaországot, amíg Angliát le nem győzik. Ezért nem bízik abban, hogy Franciaországgal most meg lehessen egyezni, a tájékoztató megbeszélés ellen azonban nincs kifogása. A helyzetet optimistán ítéli meg: Oroszország belső zavara és a tengeralattjáró-háború sikere arra vezethet, hogy az ellenség békekezdeményezésre kényszerül. Ezért most nem szabad semmiféle ajánlattal Franciaországgal szemben megkötniük a kezüket. A megbeszélés további részében a keleti hadicélok egyeztetéséről volt szó. Kialakult az a felfogás, hogy Lengyelország Németország szférája lesz, viszont a Monarchia a Balkánon kárpótolhatja magát. Néhány nappal később, a március 22-i közös minisztertanácson pontosabban meghatározták az osztrák–magyar álláspontot a Kelet-Európán és a Balkánon való osztozkodást illetően. A kongresszusi Lengyelország Németországnak való átengedése fejében a balkáni maximális programot akarták megvalósítani.

A Monarchia vezetői a német kancellárral csak abban tudtak megegyezni, hogy békeszándékok iránt puhatolózva kapcsolatot próbálnak teremteni Franciaországgal. Ennek megfelelően a németek tudtával Mensdorff grófot küldték Svájcba, hogy titokban tárgyaljon Franciaország képviselőjével. A győzelemre számító német álláspont azonban oly merev volt, hogy azon az alapon nyilvánvalóan lehetetlen volt megegyezésre jutni. Ez késztette arra Károlyt és Czernint, hogy ne elégedjenek meg Mensdorff kiküldetésével, hanem titokban közöljék Franciaországgal a nyugati rendezésre vonatkozó és a németekétől eltérő osztrák–magyar álláspontot, érzékeltessék a Monarchia esetleges különbékeszándékát is.

Sixtus és Xavér hercegek, Károly sógorai, akik a belga hadseregben szolgáltak, februárban közvetlen kapcsolatot teremtettek a Monarchia uralkodója és a francia államférfiak között. Erről a német császár is tudott. Ez a kapcsolat azonban mindinkább a németek előtt titkolt és Bécs külön utat járó próbálkozásává vált a megegyezéses békére, esetleg különbékére. Ugyanis mind a Sixtus-, mind a Mensdorff-vonal értesülései arra mutattak, hogy Belgium visszaállítása és Elzász-Lotaringia visszaadása ellenében nyugaton békét lehetne kötni. A németek azonban nem voltak hajlandók ilyen engedményre. Így azután érthető, hogy Károly Sixtus útján a francia kormány tudtára kívánta hozni, hogy ő a maga részéről támogatja Elzász-Lotaringia és Belgium kérdésében a nyugati álláspontot.

A két herceget március végén titokban Bécsbe hívták. A németek tudtak erről a bécsi utazásról is. Az AOK-hoz beosztott német tábornok jelentett róla, de arról már nem tudtak, hogy Károly miről tárgyalt velük. Még kevésbé volt tudomásuk arról, hogy március 24-én este a Monarchia uralkodója 4 oldalas saját kezűleg írt levelet adott át Sixtusnak. A levél Sixtushoz volt intézve, de valójában Poincarénak, a francia köztársaság elnökének szólt. A levél a Monarchia minimális hadicéljainak megvalósítását hangsúlyozta: „Birodalmamnak minden népe még szorosabb egységben mint valaha ad kifejezést annak a közös akaratának, hogy a Monarchia integritását még a legsúlyosabb áldozatok árán is megvédje… Senki csapataim katonai sikereit, különösen a balkáni fronton kétségbe nem vonhatja.” Szerbia függetlenségét vissza fogják állítani, sőt tengeri kijárathoz is juthat, de teljesen szakítania kell a nagyszerb politikával és propagandával, s ezt az antanthatalmaknak is garantálniuk kell. A levél a továbbiakban – és ez benne a legfontosabb – Németországgal szemben elismerte a francia hadicélok jogosságát: „Add tudomására titkosan és nem hivatalosan Poincaré úrnak, a francia köztársaság elnökének, hogy én minden eszközzel, egész személyes befolyásomat fölhasználva szövetségeseimnél, támogatni fogom az Elzász-Lotaringiára vonatkozó jogos francia követeléseket. Ami Belgiumot illeti, szuverenitását teljes egészében vissza kell állítani, megőrizve a maguk teljességében afrikai birtokait.” Levele befejező részében Károly kéri Sixtust: „Mindenekelőtt Franciaország és Anglia véleményét e két hatalommal való tárgyalás után közöld velem, hogy ily módon olyan megegyezési alapot teremtsünk, amelyen a hivatalos tárgyalás is elindulhasson.”[2]

A Sixtus-levél elküldését követő napokban Károly császár és Czernin külügyminiszter – aki egyébként a levél szó szerinti szövegét nem ismerte – külpolitikáját ez jellemezte, hogy megegyezéses békét akartak elérni Franciaországgal és Angliával Oroszország és Szerbia rovására. Szorítani próbálták a németeket a nyugatiaknak teendő engedményekre, miután megegyeztek velük a keleti szerzemények elosztásában.

E politika alapján Czernin, majd az uralkodó is felvette a közvetlen kapcsolatot Károlyi Mihállyal. Az uralkodó fogadta Károlyit és bátorította németellenes politikáját. Károlyi politikája most jól jött egyrészt a németek ”szorítására”, másrészt arra, hogy Franciaországban és Angliában kedvezőbb hangulatot keltsen a Monarchia iránt.

A németekre akart hatni Czernin április 12-i memoranduma is. Ez formailag Károlynak volt címezve, de ő rögtön megküldte Vilmost császárnak, hiszen valójában neki szólt. Czernin memoranduma sötét, de reális képet festett a Monarchia helyzetéről: „katonai erőnk a végefelé közeledik…, még egy téli hadjárat teljesen kizárt”. Amellett itt van ”a forradalom veszélye”. Annak az államférfinak, „aki nem vak vagy süket, észre kell vennie, hogy a nép tompa kétségbeesése napról napra növekszik, hallania kell a néptömegek moraját”.[3] Békét kell kötni most, még mielőtt Amerika megjelenik a harctereken. A trónját féltő Károly kísérőlevelében még jobban kiemelte félelmét a közelgő forradalomtól: „Új ellenség ellen küzdünk, amely veszélyesebb, mint az antant, a nemzetközi forradalom ellen. …a háborúnak esetleg súlyos áldozatok árán való gyors befejezése megadja a lehetőséget nekünk, hogy a készülő forradalmi mozgalmaknak sikerrel ellenszegülhessünk.”[4] A német császár magabiztos választ küldött. Tisza is „jó idegekről” és hidegvérről írogatott Czerninnak.

Lábjegyzetek

  1. A közös minisztertanács jegyzőkönyvei. Budapest, 1966. 492.
  2. Lajos Iván, IV. Károly király élete és politikája (továbbiakban: IV. Károly élete). Budapest, év nélkül, 204–205.
  3. Ottokar Czernin, Im Weltkriege. BerlinWien, 1919. 198–200
  4. IV. Károly élete. Budapest, év nélkül, 263.

Irodalom

IV. Károly sógora, Sixtus pármai herceg közvetítésével megkísérelt különbéke-kísérletére lásd mindenekelőtt Sixtus előadását: Prince Sixte de Bourbon, L'offre de paix séparée de l'Autriche (Paris, 1934) és P. E. Amiguet, La vie du prince Sixte de Bourbon (Paris, 1934) című életrajzát. A különbéke-kezdeményezés további irodalma: R. Fester, Die Politik Kaiser Karls und der Wendepunkt des Weltkrieges (München, 1925); Lajos Iván, Ausztria-Magyarország különbéke-kísérletei a világháborúban (Pécs, 1926); Karl Freiherr von Werkmann, Deutschland als Verbündeter. Kaiser Karls Kampf um den Frieden (Berlin, 1931); Die Friedensaktion der Meinl-Gruppe 1917–18. Hrsg. v. Heinrich Benedikt (Graz, 1962); W. Steglich, Die Friedenspolitik der Mittelmachte 1917/18 (Wiesbaden, 1964); Friedrich Engel-Janosi, Die Friedensbemühungen Kaiser Karl mit besonderer Berücksichtigung der Besprechungen des Grafen Revertera mit Comte Armand (In: Comité International des Sciences Historiques. Rapports. IV. Wien, 1965); Robert A. Kann, Die Sixtusaffare und die geheimen Friedensverhandlungen Österreich-Ungarns im Weltkrieg (Wien, 1966).


1917, a fordulatok éve
Katonabarátkozások a keleti fronton Tartalomjegyzék A pacifizmus és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt