A Monarchia békekezdeményezése

A Múltunk wikiből
1916. március 26–28.
Stockholmi német–orosz tárgyalások.
1916. október 31.
Friedrich Adler merénylete Stürgkh osztrák miniszterelnök ellen.
1916. október 28.—december 2.
Burián István a közös pénzügyminiszter.
1916. október 31.
Ernst Koerber miniszterelnöki kinevezése Ausztriában.
1916. november 5.
Német–osztrák-magyar deklaráció: a Lengyel Királyság felállítása.
1916. november 21.
Az ausztriai Reichsrat cseh képviselői megalakítják az úgynevezett cseh szövetséget.
1916. december 12.
A központi hatalmak békejegyzéke.
1916. december 31.
Az antant elutasító válasza a központi hatalmak jegyzékére.

A Monarchia vezető köreiben az 1916. évi nyári vereségek nyomán általánossá vált a felismerés: be kell fejezni a háborút, mert az jobbat már nem hozhat. Ezen a felfogáson nem változtatott az sem, hogy német segítséggel a katonai összeomlást elkerülte a dualista birodalom, sőt Románia nagy részének megszállásával újabb „sikert” könyvelhetett el. De amíg a legsúlyosabb nyári hetekben nagyon is megelégedtek a háború előtti status quóval, a közvetlen veszély elmúltával a status quóhoz való visszatérést – mint látni fogjuk – kevesellték. Kétségtelen azonban, hogy a központi hatalmak blokkján belül a vezetés 1916 őszétől kibontakozó válságának körülményei között a bécsi politika a békekezdeményezések képviselője lett.

A verduni német tervek sikertelensége, majd még inkább a Bruszilov-offenzíva sikere nyilvánvalóvá tette, hogy a háborút, amely négy európai hadszíntéren folyt egyszerre, így megnyerni nem lehet, s elhúzódása kimerüléshez vezet. Mivel ugyanakkor Németország hadserege szilárd, és legyőzése nem könnyű, objektíve megvolt a lehetősége annak. hogy békét kössön, de természetesen csak akkor, ha a végső kimenetel realitásával számolva, hajlandó legalábbis az antant minimális céljait elfogadni. A német politika azonban nem ilyen irányba haladt. Németország vezető körei a háború megnyerésére még komoly lehetőségeket láttak. A katonai vezetők már 1916 elejétől egyre jobban sürgették a korlátlan tengeralattjáró-háborút, amely – mint mondottak – hat hónap alatt térdre kényszeríti Angliát. Ők attól sem féltek, hogy az Amerikai Egyesült Államok emiatt belép a háborúba, mert azt hitték, még mielőtt ennek hatása jelentkezik, végeznek Franciaországgal és Angliával. A politikai vezetés, maga a kancellár, óvatosabb volt. Nem bízott a tengeralattjáró-háború gyors sikerében, és félt az Amerikai Egyesült Államok s az európai semleges országok Németország ellen fordulásától. A kancellár nem zárkózott el ugyan a tengeralattjáró-háború kiszélesítése elől, ha már más megoldás valóban nincs, ez esetben viszont olyan diplomáciai előkészítést javasolt, amely az Amerikai Egyesült Államok beavatkozásának veszélyét csökkenti. 1916 őszén még úgy tűnt, van más lehetőség is: a központi hatalmak különbékét köthetnek Oroszországgal. A német kancellár – a Monarchia vezetőitől is támogatva – igyekezett megragadni ezt a lehetőséget, s ezért is ellenezte még a tengeralattjáró-háború kiterjesztését.

Az orosz vezető körökben már az 1915-ös nagy nyári vereségtől kezdve voltak szószólói a központi hatalmakkal kötendő különbékének. Főleg a cár környezetében hallatszottak ilyen hangok, Szazonov külügyminiszter inkább ellenezte. Stockholmban japán közvetítéssel 1916 tavaszán mégis érintkezés jött létre a német és az orosz diplomácia között egy esetleges különbéke érdekében, de az érintkezés rövidesen megszakadt. A Bruszilov-offenzíva sikerét az orosz vezető körök előnyös különbéke érdekében szerették volna kiaknázni, hiszen Oroszország a győzelmes támadás ellenére a kimerülés határán állott, és felgyülemlettek a belső robbanóerők is. Szazonov megbukott, és az orosz diplomácia 1916 júliusától ismét – nem hivatalos személyek útján – érintkezésben állt a németekkel Stockholmban.

Az 1916. november 5-i közös német–osztrák-magyar deklaráció, amely az orosz birodalomhoz tartozó lengyel területek függetlenítését mondotta ki, nyilvánvalóvá tette, hogy a különbékére törekvés Oroszországgal német részről nem jelentette a keleti hadicélok mérséklését, és hogy Oroszországgal a különbékét éppen azok megvalósításával akarták elérni. Erre viszont a cári orosz kormány nem volt hajlandó.

Az Oroszországgal kötendő különbéke meghiúsulása a Monarchia vezetőinek figyelmét egy általános békekonferencia felé fordította. E gondolattal már 1916 nyarától foglalkoztak és kimunkálását 1916 októberében megkezdték. Burián külügyminiszter, október 11-i feljegyzése szerint, egy általános békeajánlat terveiről megbeszélést folytatott a két miniszterelnökkel: „Beszélgetés Tiszával és Stürgkh-kel az alapgondolatról. Hozzájárultak. Újabb szempontokkal is. Szerbiában nekünk csak határkiigazítás.”[1]

Burián október 18-án a német főhadiszálláson Bethmann-Hollwegnek is előterjesztette a Monarchia vezető politikusaival előzetesen egyeztetett javaslatát: a központi blokk négy állama a semlegeseken keresztül juttasson el az ellenséges hatalmakhoz konkrét ajánlatot. A maga részéről ezek tartalmaként a következőket vázolta: mind a négy hatalom megőrzi területeinek integritását, beleértve a nemet kolóniák visszaadását. Belgium függetlenségét visszaállítják, de biztosítani kell a német stratégiai és gazdasági érdekeket, és Kongót át kell adni Németországnak. Az addig Oroszországhoz tartozó területekből felállítják a lengyel királyságot. Visszaállítják az albán protektorátust. Szerbiát délen Bulgária, északon (Mačva) a Monarchia javára megkisebbítik, egyébként mint politikailag független állam a Monarchia gazdasági szférájába kerül. Romániából Bulgária és a Monarchia részesedik. Stratégiai határkiigazítások a Monarchia javára az orosz és az olasz határokon. Törökországban megszűnnek a korábbi szerződésekben a külföldieknek biztosított előjogok (kapitulációk); Oroszország szabad áthajózást kap a tengerszorosokon. A német kancellár helyeselte a közös békejavaslat eszméjét, de a feltételek tárgyalásába nem ment bele.

Burián Bécsben tovább folytatta az előkészítést. Ezekben a napokban nyilvánvalóvá vált, hogy a birodalom növekvő belső feszültsége súlyos veszélyeket rejt magában. Ennek mélységeibe éppen akkor engedett bepillantást az osztrák miniszterelnök elleni merénylet. Október 21-én Friedrich Adler, az osztrák szociáldemokrata párt egyik vezetője, revolverlövéssel megölte Stürgkh grófot.

A november 15–16-án Berlinben tartott konferencián kiderült, hogy a német vezetőknek a békeajánlattal nem ugyanazok a céljaik, mint a Monarchiának. A német vezető körök is számításba vették a háború elhúzódásával járó következményeket, de mivel még mindig a legerősebb hadsereget mondhatták magukénak és viszonylag szilárdabb hátországukban bíztak, arra számítottak, hogy ellenfeleik – különösen Oroszország, s még Franciaország is – előbb roppannak össze. Kialakult a Durchhalten – kitartás – politika, amelyet főleg a katonai vezetők képviseltek.

A Monarchia sürgetésére a német vezetők nem zárkóztak el az elől, hogy ajánlatot tegyenek béketárgyalásokra, de elutasítottak minden törekvést, amely a siker érdekében az általuk megszállva tartott területek (így Belgium és Észak-Franciaország, valamint Kurland és Litvánia) kiürítésére irányult. Ez a magatartás eleve kudarcra ítélte az akciót. A német kormány a kezdeményezéssel inkább saját közvéleménye előtt akarta bizonyítani békekészségét, és annak kudarcával a háború továbbfolytatásáért ellenfeleire akarta hárítani a felelősséget. Tehát politikai manőver volt a Németországban is növekvő pacifizmus ellensúlyozására, a Durchhalten politikának a közvélemény előtti igazolására. A német hadvezetés még így is csak nehezen egyezett bele az akcióba, majd ragaszkodott ahhoz, hogy a javaslatot csak Bukarest elfoglalása után tegyék meg.

Lábjegyzet

  1. Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára, Burián István iratai. 43. tétel. 26–31. irat.


1916, az első súlyos esztendő
A Károlyi-párt megalakulása Tartalomjegyzék Ferenc József halála és Károly trónra lépése