A Monarchia bomlása és az október 16-i manifesztum

A Múltunk wikiből
1918. augusztus 9.
A Csehszlovák Nemzeti Tanácsnak harcoló félként való angol elismerése.
1918. szeptember 28.
Koronatanács, a békejegyzék elfogadása.
1918. október 4.
Max badeni herceg az új német kancellár.
1918. október 5–6.
Szlovének, Horvátok és Szerbek Nemzeti Tanácsának megalakulása Zágrábban.
1918. október 11.
Lengyel Nemzeti Tanács megalakulása Krakkóban.
1918. október 12.
A Román Nemzeti Párt nagyváradi gyűlése önrendelkezési jogot követel az erdélyi románság számára.
A Román Egység Nemzeti Tanácsának francia elismerése.
1918. október 14.
Csehországi általános politikai sztrájk.
1918. október 16.
IV. Károly föderációs manifesztuma.
1918. október 18.
Wilson kijelenti, hogy a 14 pont a Monarchia vonatkozásában túlhaladott.
Csehszlovák függetlenségi nyilatkozat.
1918. október 23–24.
Magyar Nemzeti Tanács megalakítása.
1918. október 26.
A Szlovák Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának megalakulása.
1918. október 28.
A prágai Nemzeti Tanács deklarálja a csehszlovák állam megalakulását.
1918. október 29.
A rendőrség csatlakozása a Magyar Nemzeti Tanácshoz.
A Forradalmi Katonatanács megalakulása.
Hadik János miniszterelnöki kinevezése.
Horvátország elszakadása a Monarchiától.
1918. október 30.
A Szlovák Nemzeti Tanács elfogadja a turócszentmártoni deklarációt.
A magyarországi és erdélyi Román Nemzeti Tanács megalakulása.

A balkáni arcvonal összeroppanása rendkívül demoralizáló hatást gyakorolt a Monarchia lakosságára. A vereség bizonyosságát látták a fejleményekben az addig bizakodók is. Andrássy szeptember közepén még azt gondolta – jegyezte fel Károlyi –, hogy a német visszavonulás stratégiai jellegű, s csak a bolgár arcvonal összeomlása győzte meg arról, hogy a háború elveszett. A szeptember végi—október eleji eseményekben a nemzetiségi politikusok nemcsak a katonai vereség beteljesedését, hanem a Monarchia végét is látták. Az október 2-ától ismét tanácskozó Reichsratban Hussarek a szeptember 27-i közös minisztertanács határozatát képviselte; Ausztria föderációs átalakításának szükségességét hangoztatta. A cseh, a szlovén, a lengyel képviselők vezérszónokai azonban már nem ismerték el a bécsi kormány jogát, hogy az ő nevükben szóljon, saját nemzetük sorsának független intézését követelték. Magyarországon hasonló helyzet alakult ki a horvátokkal. Az október 5–6-án Zágrábban megalakult Szlovének, Horvátok és Szerbek Nemzeti Tanácsa magát a Monarchia délszláv nemzetei politikai képviselőjének nyilvánította; 2 hét múlva már ideiglenes alkotmányt fogadott el és végrehajtó bizottságot alakított, amely kormányzati szervként járt el.

A zágrábi nemzeti tanács önmagát nemcsak Horvátország, hanem a magyarországi horvátok és szerbek képviselőjének is tekintette. Az ideiglenes alkotmány szerint a jugoszláv tömörülésbe a Vajdaság és a Muraköz is beletartozik. A nemzeti tanács alakuló ülésén részt vevő Ivan Novak a muraközi horvátok, Josip Reberski a délmagyarországi szerbek képviselőjének vallotta magát.

Október közepén döntő események zajlottak Csehországban is. Az október 14-i általános politikai sztrájk a központi kormány hatalmát annyira megrázta, hogy ettől kezdve már ténylegesen Prága irányított a cseh tartományokban. A Reichsrat lengyel képviselői, akik az október 11-én Krakkóban megalakult lengyel nemzeti tanács tagjai lettek, október közepén magukat már csak vendégeknek tekintették Bécsben, és Varsó irányítását fogadták el.

Október közepén tehát az ausztriai nemzetiségek vezetői már nem engedelmeskedtek a bécsi hatalomnak. A horvátok nem jelentek meg a magyar képviselőházban. A felbomlás folyamatát próbálta megállítani az uralkodó október 16-i manifesztuma. Ennek értelmében Ausztria „szövetséges állammá alakul át, amelyben minden néptörzs saját külön állami közösséget alkot települési területén”. Olyan nemzeti tanácsok alakítására szólított fel, amelyeket minden ausztriai nemzet saját Reichsrat-képviselőiből hozna létre. A manifesztum Magyarország belső szerkezetére és a horvát–magyar viszonyra nem vonatkozott: „Ez az új alakulás a magyar szent korona országainak integritását semmiképpen nem érinti.”[1] Az október 16-i deklaráció alkotói úgy képzelték, hogy az átalakulás sértetlenül hagyja a közös hadügyet – amelynek egységét az uralkodó október 23-i napiparancsa is hangsúlyozta – és a közös külpolitikát.

A manifesztum kibocsátásával kedvezőbb választ vártak a wilsoni elvek elfogadásán alapuló békekérésre is. Ez azonban nem teljesedett be. Október 19-én érkezett meg Bécsbe az Egyesült Államok elnökének válasza. A január 8-i üzenet óta nagy jelentőségű események történtek, amelyek megváltoztatták az Egyesült Államok kormányának illetékességét és felelősségét. Az Egyesült Államok kormánya elismerte, hogy egyrészt a csehszlovákok, másrészt a német, valamint az osztrák–magyar birodalom között háborús állapot áll fenn, és a csehszlovák nemzeti tanács hadviselő kormány. Elismerte továbbá a jugoszlávok jogát a nemzeti szabadságra. „Az elnök ennélfogva nincs már abban a helyzetben, hogy e népek puszta autonómiáját ismerje el a béke alapjának, hanem kénytelen ragaszkodni ahhoz, hogy ők és nem ő bíráskodjanak afelett, vajon az osztrák–magyar kormány minő akciója elégíti ki e népek aspirációit és felfogását jogairól és a nemzetek családjának tagjait megillető rendeltetésükről.”[2]

Az október 22-i közös minisztertanács a „cseh-szlovák” egység wilsoni felfogásának elutasítását tervezte: a „jugoszláv” kérdésben a Monarchia keretében hajlandó volt elismerni valamennyi délszláv terület egyesítését, akár Szerbiát és Montenegrót is beleértve. Tehát még mindig reménykedtek a délszláv területek megtartásában. Wekerle csak annyiban lépett túl szeptember 27-i és október 2-i álláspontján, hogy most hozzájárult a magyar korona alatti délszláv egységhez. Az október 22-i miniszter-tanácson megbeszélt válasz azonban sohasem ment el. Az események hamar túlcsaptak rajta.

Lábjegyzetekek

  1. Juhász Nagy Sándor, A magyar októberi forradalom története. Budapest, 1945. 166.
  2. Ugyanott, 176–177.

Irodalom

Károly császár 1918. október 16-i, a Birodalom Lajtán túli részeinek berendezkedését átalakító manifesztumáról Helmut Rumpler, Das Völkermanifest Kaiser Karls vom 16. Oktober 1918. Letzter Versuch zur Rettung des Habsburgerreiches (München, 1966) című munkája tájékoztat.

Az 1918 őszi csehországi eseményekre lásd Masarýk, A világforradalom; Beneš, Nemzetek forradalma, és Karel Pomaizl, Vznik ČSR című már idézett munkáit, továbbá R. G. Plaschka már ugyancsak említett Cattaro—Prag, illetve a H. Haselsteiner és A. Suppan szerzőtársakkal együtt írt Innere Front című monográfiáját.


Összeomlás és forradalom
Bulgária kapitulációja és a Monarchia békekérése Tartalomjegyzék A magyar pártok nemzetiségi programja