A Tanácsköztársaság készsége az antanthatalmakkal való tárgyalásra

A Múltunk wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pemm (vitalap | szerkesztései) 2017. szeptember 2., 12:28-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

A Tanácsköztársaság külpolitikájának alapja a világforradalom, a Szovjet-Oroszország iránti szolidaritás volt, de létrejöttének kedvező körülményeit igyekezett kihasználni a meglepett párizsi konferenciához való közeledésre.

De Lobit tábornok, az úgynevezett Vix-jegyzék aláírója, miután értesült ultimátuma elutasításáról, 21-én reggel felkérte Troubridge angol admirálist a Vix-misszió megmentésére. Troubridge Belgrádból két monitort irányított Budapestre, amelyek másnap érkeztek meg. A vörös tengerészek tüstént letartóztatták az angol parancsnokot, a legénységhez pedig Elvtársak és szimpatizánsok! megszólítással felhívást intéztek, csatlakozásra szólítva fel őket. A magyar külpolitika irányítói Vix kapkodását a forradalom napján (15 ezer katonát kért Belgrádból Budapest megszállására) nem vették komolyan, sőt maradásra kérték, hogy rajta keresztül kapcsolatban lehessenek de Lobit belgrádi parancsnokságával, a balkáni antanthaderővel. Miután Vix jobbnak látta távozni, Belgrádba küldték Roth Ottó temesvári párttitkárt. Az aggodalom erősebbnek bizonyult a magyar kormánnyal való diplomáciai érintkezés tilalmánál; de Lobit március 25-én táviratilag jegyzéket intézett Kun Bélához, melyben a november 13-i fegyverszünet megsértésével vádolta, és személyesen tette felelőssé a Vix-misszió biztonságáért. Március 27-én pedig a belgrádi francia követ társaságában fogadta de Lobit Rothot, aki – miközben Troubridge dunai flottillája már Bajánál állt készenlétben – megnyugtatta őket a budapesti tanácskormány békés szándékairól. Kun jegyzékben is sietett válaszolni de Lobit-nak: elutasította a fegyverszünet megsértésének vádját, garantálta a Vix-misszió biztonságát, és kifejezte feltételek nélküli tárgyalási készségét.

A jegyzékváltás és tárgyalás de Lobit-val diplomáciai siker volt; mégis elsősorban Párizs és Budapest viszonyát kellett tisztázni, ezért Kun március 24-én hivatalos jegyzékkel fordult a nagyhatalmakhoz: A jegyzéket a röviddel 21-e előtt Budapestre érkezett olasz diplomáciai ügyvivőnek, Borghese hercegnek adták át, akit előzőleg Ágoston és Kunfi szociáldemokrata népbiztosok meggyőztek arról, hogy ha a győztesek megértően viselkednek, a Tanácsköztársaság „mérsékelt” szocialista útra tér, ellenkező esetben a szovjet útra kényszerül. Boghese a jegyzéket eljuttatta Orlando olasz miniszterelnökhöz, aki március 29-án tette le Kun Béla üzenetét a békekonferencia asztalára.

A jegyzékben a kormányzótanács leszögezi, hogy a szocializmus alapján áll, és Szovjet-Oroszország szövetségesének tekinti magát; összeköti őket a rendszerük „azonos szerkezetén alapuló természetes barátság, amely a magyar kormány felfogása szerint semmiképpen nem hozható kapcsolatba agresszív egyesüléssel. Éppen ellenkezőleg, az új magyar köztársaságnak szilárd óhaja, hogy békében éljen minden más nemzettel.” Elismeri a Károlyi-kormány által aláírt belgrádi egyezmény érvényességét, de elutasítja a Vix-jegyzék tudomásulvételét, s ehelyett meghívja az antant delegációját Budapestre. A misszióval „késznek nyilatkozik területi kérdések megtárgyalására a népek önrendelkezési elvének alapján, és a területi integritást kizárólag ezzel összhangban szemléli”.[1]

Kun felismerve a békekonferencia meghökkenésében és az olasz–francia ellentét kihasználásában rejlő lehetőséget, rögtön elérte azt, amit Károlyi megkísérelni is alig mert: a „négy nagy” elé vinni javaslatait. Bármily kedvező is volt a pillanat, arról mégsem lehetett szó, hogy a győztesek érdemi tárgyalást folytassanak a Tanácsköztársasággal, de a forradalom számára még a formális diplomáciai tevékenység is az életet jelentette. Egyrészt mert amíg tárgyalnak, az antant nem támad; másrészt néhány nappal előbb határozták el a volt Osztrák–Magyar Monarchiával szemben alkalmazott háborús gazdasági blokád feloldását, s a tönkrement magyar népgazdaság számára életbevágóan fontos volt, hogy politikai diszkriminációként ne tartsák fenn továbbra is Magyarországgal szemben a behozatali tilalmat.

A békekonferencián először március 27-én vitatták meg a Magyarországi Tanácsköztársaság kérdését. Foch marsall nagyszabású tervet terjesztett elő Bécs és Budapest megszállására és a szovjetellenes intervenció kiszélesítésére. Javaslatait elutasították, elsősorban azért, mert felismerték a Szovjet-Oroszországgal szembeni külső intervenció reménytelenségét. Magyarország esetében viszont a nagyhatalmak egy percig sem tettek le a forradalom erőszakos likvidálásáról, és nem is vonták kétségbe a legagresszívebb politikát követő Franciaország prioritását a kelet-közép-európai „érdekszférában”. De a Vix-féle politika csődje, a magyar forradalom és a környező országok viszonyának bizonytalansága óvatosságra intettek. A konferencián néhány napra a franciáknál óvatosabb eljárást követő angolszász vezetők ragadták magukhoz a kezdeményezést a magyar kérdésben. Troubridge admirális azt jelentette Vix és Roth beszámolója után, hogy még meg lehet akadályozni a magyar nemzeti mozgalom bolsevistává válását, és kérte Pestre küldését; a békekonferencia április 1-i határozata azonban nála is magasabb állású megbízottat jelölt ki az útra, Smuts tábornokot, az angol hadikabinet és békedelegáció tagját.

Smuts április 4–5-én tárgyalt Budapesten. Fő feladata a tájékozódás volt, hatásköre csak a Vix-jegyzékben megjelölt demarkációs vonal módosítására terjedt ki. Az általa javasolt magyar demarkációs vonal a Vix-felénél 25 kilométerrel keletebbre húzódott, tehát nem kellett volna kiüríteni Debrecent; Arad, Nagyvárad, Szatmár az új semleges zónába esett. A kormányzótanács, amely két héttel előbb a Vix-jegyzék elutasításának programjával került hatalomra, ezt a módosítást nem fogadhatta el. Kun ellenjavaslatot terjesztett elő: a nemzetek önrendelkezési joga alapján hívják össze a magyar, osztrák, német, csehszlovák, jugoszláv és román kormány képviselőit Párizsba vagy Bécsbe, s ott tárgyalják meg az új határokat és a gazdasági kapcsolatokat.

Lábjegyzet

  1. L. Nagy Zsuzsa, A párizsi békekonferencia és Magyarország. 1918–1919. Budapest, 1965. 103.


A Tanácsköztársaság nemzetközi helyzete
Hazafiság és nemzetköziség Tartalomjegyzék Az imperialista hatalmak intervenciójának előkészületei