A Tisza-kormány bukása és a Választójogi Blokk

A Múltunk wikiből
1917. április 7.
II. Vilmos német császár húsvéti szózata a porosz választójogi reform előkészítéséről.
1917. május 22.
IV. Károly lemondatja Tisza Istvánt.
1917. június 6.
Választójogi Blokk megalakítása.
1917. június 8.
Választójogi nagygyűlés Budapesten.
1917. június 15.—augusztus 20.
Esterházy Móric kormánya.
1917. augusztus 1.
A Vatikán béketárgyalásokra ösztönző felhívása.

1917 tavaszának eseményei mindinkább jelezték Tisza merev rendszerének tarthatatlanságát. Ebben az irányban hatott nemcsak az oroszországi forradalom, hanem a választójogi küzdelem németországi fellendülése is. Leszerelése érdekében a német kancellár reformokat helyezett kilátásba, majd Vilmos császár április 7-i manifesztumában („húsvéti szózat”) felszólította a kancellárt, kezdje meg a porosz választójog háború után megvalósítandó reformjának előkészítését.

Károly a válságos belpolitikai helyzetet Magyarországon oly módon akarta megoldani, hogy megtartja Tiszát, de rászorítja mérsékelt reformokra. Ilyen előzmények után született meg az április 28-i királyi leirat, a miniszterelnökhöz intézett levél formájában. Az uralkodó ebben bizalmát fejezte ki Tiszának, egyben utasította, hogy javaslatokat terjesszen elő népjóléti intézkedésekről és a választójog olyan kiterjesztéséről, „amely a magyar állam létérdekeinek tekintetbe vételével a jelen nagy időknek és a nép által hozott áldozatoknak megfelel”.[1] A kormány válasznyilatkozata kisebb jelentőségű népjóléti intézkedések felsorolása után állást foglalt a választójog érdemleges kiterjesztése ellen.

A munkásság és a polgári ellenzék nagy felháborodással fogadta a kormánynyilatkozatot. „A király ezzel a lehető legteljesebb mértékben a Tisza-kormány mellé állott – írta a Népszava –. Ez a Tisza-féle jogkiterjesztés valósággal provokálása a magyar tömegeknek.”[2] A május elsejei és 2-i munkásgyűlések is a tiltakozás jegyében zajlottak le. Május 8-án értekezletet tartott a Károlyi-párt, és ugyancsak tiltakozott Tisza eljárása ellen. A miniszterelnök megtartása mindinkább nehezítette az uralkodó új utakat kereső próbálkozásait. Május 22-én végre felszólította Tiszát, mondjon le.

Tisza bukása után nyitott kérdés volt az új kormány összetétele és programja. Május 31-én a főváros 35 pontján tartottak előre be nem jelentett gyűléseket. Június első napjaiban megalakult a Budapesti Polgárok és Munkások Választójogi Bizottsága, amely június 8-ra nagy választójogi tüntető gyűlést hirdetett. Június 6-án megalakult a Választójogi Blokk, amelyben a szociáldemokrata párt és a baloldali ellenzék – a Károlyi-párt, a polgári radikálisok és Vázsonyi pártja – vettek részt. Csatlakozott a blokkhoz a keresztényszocialista Giesswein, valamint más kisebb egyesületek. A blokk elnöke Károlyi, alelnöke Vázsonyi és a szociáldemokrata Garbai lett. A blokk felvette programjába az általános, egyenlő és titkos választójog kivívását, a hódítás és hadikárpótlás nélküli béke kiküzdését, valamint azt a kívánságot, hogy az állandó béke biztosítására nemzetközi intézményeket hozzanak létre és demokratizálják a hadügyek és a külügyek vezetését. A Választójogi Blokk volt az első szervezeti formája a baloldali polgári irányzatok és a szociáldemokrata párt összefogásának, amely a háború végén a Magyar Nemzeti Tanácsban teljesedett ki.

A június 8-i városházi gyűlés választójogi követeléseit a polgármester vitte fel a budai Várban tartózkodó királyhoz. Az uralkodó a politikusok várakozásával ellentétben nem Andrássyt nevezte ki új miniszterelnöknek, a közismerten németbarát Andrássy megbízása ugyanis zavarta volna a király titkos különbéketerveit. Június 8-án reggel, a városházi gyűlést megelőzően Esterházy Móric grófot bízta meg kormányalakítással. Esterházy nem volt tapasztalt politikus, mindaddig sem a politikai életben, sem a közigazgatásban nem töltött be jelentős szerepet.

Az új kormányba főleg Andrássy hívei kerültek. A mérsékelt ellenzék másik két pártja egy-egy tárcát, a baloldali ellenzék ugyancsak két tárcát kapott: Batthyány Tivadar a király személye körüli miniszter, Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter lett. Esterházy meg akarta nyerni a szociáldemokraták támogatását is, Vázsonyi útján államtitkári pozíciót ajánlott fel nekik. Bemutatkozó látogatásai során felkereste a Népszava szerkesztőségét is, amit addig magyar miniszterelnök még sohasem tett meg. Az új kormány tevékenysége elé nagy várakozással nézett a polgári ellenzék. A munkások körében is sokan várták, hogy az új kormány megvalósítja a Választójogi Blokk programját. Ezek az illúziók azonban rövidesen szétfoszlottak.

A kormány június 21-én mutatkozott be a képviselőházban. Esterházy programbeszédében hangsúlyozta, hogy az új kormány alakulásának, létjogosultságának alapja a választójog reformjának megalkotása. A felvázolt reform lényeges változtatásokat ígért, de csak részben elégítette ki a munkásosztály követeléseit. Ehhez járult, hogy Tisza a miniszterelnök programbeszédére válaszolva félreérthetetlenül megmondta: még ezt a mérsékelt reformot sem fogják a parlamentben keresztülengedni. Ilyen körülmények között a választójogi tüntetések az új kormány megalakulása után is folytatódtak.

Az Esterházy-kormány támogatta a szociáldemokraták békeakcióját, és még inkább a Vatikán békekísérletét. A központi hatalmak vezetői ugyanis 1917 derekán a Vatikánt is ösztönözték, hogy segítse elő a békekötést. „Ha a pápa semmit sem tesz a béke érdekében – mondotta a német császár Pacelli nunciusnak –, akkor felmerül a veszély, hogy a békét a szocialisták erőfeszítésével fogják elérni. Ez véget vetne a pápa és a római egyház uralkodó helyzetének még a katolikusok között is.”[3] A Vatikán augusztus 1-ről keltezett, béketárgyalásra ösztönző felhívását átadták a hadviselő feleknek. Nem járt érdemleges eredménnyel, de a klerikális köröknek megfelelő alkalmat nyújtott nagyarányú propagandakampány elindítására.

Lábjegyzet

  1. Tisza Levelek. VI. Budapest, 1937. 277.
  2. A demokrácia karikatúrája. Népszava, 1917. április 29.
  3. M. M. Sejnman, A Vatikán a két világháború között. Budapest, 1950. 33.

Irodalom

XV. Benedek pápa békeközvetítő kísérletéhez lásd Philipp Scheidemann, Papst, Kaiser und Sozialdemokratie in ihren Friedensbemühungen im Sommer 1917 (Berlin, 1921); Friedrich Meinecke, Kühlmann und die päpstliche Friedensaktion von 1917 (Berlin, 1928) című munkáit; valamint M. v. Hagen, Die päpstliche Friedensvermittlung 1917 (Historische Zeitschrift, 177. köt. 1954) című közleményét; Friedrich Engel-Janosi Österreich und der Vatikan 1846–1918. II. Die Pontifikate Pius X. und Benedikt XV., 1903–1918 (KölnWienGraz, 1960) című munkájának vonatkozó fejezeteit.

Vázsonyi Vilmos ekkori szerepéhez a már korábban idézett, életrajzi bevezetővel is ellátott: Beszédei és írásai. I–II. (Budapest, 1937) című gyűjteményt; Lakatos László, Vázsonyi Vilmos (Szabadgondolat, 1918) és Pethő Sándor, Viharos emberöltő (Budapest, 1928) jellemzését használtuk.


1917, a fordulatok éve
A pacifizmus és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Tartalomjegyzék A politikai vezetés megmerevedése 1917 nyarán