„A Wekerle-kormány újabb átalakítása és a választójogi törvény” változatai közötti eltérés

A Múltunk wikiből
a (egy változat)
(Irodalom)
24. sor: 24. sor:
 
== Lábjegyzetek ==
 
== Lábjegyzetek ==
 
<references />
 
<references />
 +
 +
== Irodalom ==
 +
A magyarországi belpolitikai élet egyes jelenségeihez, így a [[Wekerle Sándor|Wekerle]]-kormány tevékenységéhez, kétszeri átalakításához lásd [[Szterényi József]], [http://mtdaportal.extra.hu/books/szterenyi_jozsef_regmult_idok_emlekei.pdf Régmúlt idők emlékei. Politikai feljegyzések] ([[Budapest#1925|Budapest, 1925]]) című visszaemlékezésének részleteit, a belpolitika más vonatkozásairól: [[Kende János]]&mdash;[[Sipos Péter]], ''Pártok és programok a magyar polgári demokratikus forradalom előestéjén'' (Tájékoztató. Filozófia, politikai gazdaságtan, tudományos szocializmus, 1968. 5) című tanulmányát. Az 1918. júniusi általános sztrájkról rövid összefoglalást közöl [[Gerelyes Ede]], [https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_1968/?pg=289&layout=s Az 1918. júniusi sztrájk (Budapest, 1968. 6)].
  
  

A lap 2017. augusztus 15., 07:07-kori változata

1918. február 3.
A Néppárt, az Országos Keresztény Szocialista Párt és a Keresztény Szociális Egyesületek Országos Szövetsége egyesülése Keresztény Szociális Néppárt néven.
1918. április 17.
A Wekerle-kormány lemondása és átalakulása.
1918. április 19.
A képviselőház tárgyalási alapul elfogadja a választójogi törvényjavaslatot.
1918. április 22.
Félnapos általános választójogi sztrájk.
1918. május 1.
Általános sztrájk több vidéki városban; nagy felvonulások.
1918. július 26.
A választójogi reform elfogadása.
1918. szeptember 11.
1918:XVII. tc. Az országgyűlési képviselők választásáról.

Az elnyomó intézkedések nem hoztak eredményt, a forradalmi fellendülés nem tört meg. A kormány ezért választójogi „reformpolitikával” is csökkenteni kívánta a feszültséget. Ennek érdekében hosszas tárgyalásokba keveredett a munkapárttal, amely meg a Vázsonyi-féle erősen mérsékelt decemberi tervezetet sem akarta elfogadni. A munkapárt azt kívánta, hogy a 4 elemi helyett 6 elemire emeljék a cenzust, az ipari munkásság körében csak a szakmunkásság kapjon választójogot, a mezőgazdasági munkások közül pedig csak azok, akik huzamos időn át egy gazdánál megszakítás nélkül dolgoznak. Ellenezték a Károly-kereszttel kitüntetettek választójogát is. „Épp ezek azok a kardinális rendelkezések – mondotta Wekerle még a március 11-i minisztertanácson –, amelyekhez a kormány kötve van.” Hasonló állásponton volt Vázsonyi és Apponyi is. Ezzel szemben többen a munkapárttal való további egyezkedés mellett szóltak: „Igyekezni kell megegyezést keresni a javaslat kardinális pontjai tekintetében” – hangoztatta Popovics pénzügy- és Szterényi kereskedelemügyi miniszter.[1]

A minisztertanács után a választójogi törvényt tárgyaló parlamenti bizottságban tovább folytatták az egyezkedési tárgyalásokat. Tisza a régi merevséggel lépett fel, lehetetlenné tette, hogy a Wekerle-kormány az előzőnél jóval mérsékeltebb választójogi tervezetét érvényesítse. Arra számított, hogy a kormány előbb-utóbb teljesen kapitulálni fog. „Nem lehetetlen – írta Buriánnak március 19-én –, hogy a helyzet bizonytalansága hónapokig el fog tartani, de azt hiszem, jó mederben van a dolog.”[2] A kormány – vállalva a képviselőház feloszlatását – április 17-én lemondott. Az ismét átalakított kormányból (harmadik Wekerle-kormány) kimaradt Vázsonyi és Apponyi, akik a választójog terén nem voltak hajlandók további visszavonulásra. Helyükbe a munkapárthoz közel álló politikusok kerültek. Az átalakított kormány elfogadta a munkapárt követeléseit. Ezt a választójogi törvényt, amely az Esterházy-kormány és az első Wekerle-kormány által megígért tervezet karikatúrája volt, a képviselőház július 19-én megszavazta. Tisza elégedett volt. A képviselőházi szavazás napján körlevelet küldött a párt vidéki vezetőihez: A „kormányzati szellem, amely olyan visszatetszően jellemezte politikai ellenfeleink hatalomra jutásának első időszakát, tisztultabb felfogásnak adta át a tért”. De „a kormány politikájának ezzel az örvendetes módosulásával” megbukott az egész „reformpolitika” kísérlete.[3]

Ha a dolgozó rétegekben voltak még illúziók a vezető osztályok reformkészségét illetően, ezzel végleg eltűntek. Nyilvánvalóvá vált, hogy az elnyomott osztályok követeléseit csak a forradalom teljesítheti. A választójog vitája és megoldása – írja Károlyi emlékiratában – „egyetlen hosszú önleleplezése volt a magyar uralkodó osztálynak az elnyomott (és szerintük továbbra is elnyomandó) osztályok és népek, meg a figyelő külföld előtt”.[4]

A háború alatt, különösen az utolsó évben erősödött az antiszemitizmus. 1918 tavaszától főleg a jobboldali agráriusok és a klerikálisok politikai agitációjában érvényesült az antiszemita demagógia. A Bangha Béla szerkesztette Magyar Kultúra, a keresztényszocialisták VermesKatona-szárnya és nem utolsósorban Prohászka püspök járt az élen. A liberális látszatot egyébként fenntartó kormány mindezt jóindulatúan eltűrte, mert ebben is eszközt látott a társadalmi küzdelmek frontjainak összekuszálására, s így a forradalmi szellem erősödésének ellensúlyozására.

Lábjegyzetek

  1. Ugyanott, 419–420.
  2. Tisza Levelek. VI. Budapest, 1937. 348.
  3. Ugyanott, 361.
  4. Károlyi. München, 1923. 270.

Irodalom

A magyarországi belpolitikai élet egyes jelenségeihez, így a Wekerle-kormány tevékenységéhez, kétszeri átalakításához lásd Szterényi József, Régmúlt idők emlékei. Politikai feljegyzések (Budapest, 1925) című visszaemlékezésének részleteit, a belpolitika más vonatkozásairól: Kende JánosSipos Péter, Pártok és programok a magyar polgári demokratikus forradalom előestéjén (Tájékoztató. Filozófia, politikai gazdaságtan, tudományos szocializmus, 1968. 5) című tanulmányát. Az 1918. júniusi általános sztrájkról rövid összefoglalást közöl Gerelyes Ede, Az 1918. júniusi sztrájk (Budapest, 1968. 6).


Összeomlás és forradalom
A gazdasági bomlás Tartalomjegyzék A forradalmi mozgalmak erősödése