A Wekerle-kormány megalakulása

A Múltunk wikiből
1892. november 17.—1895. január 14.
Wekerle Sándor kormánya.
1906. április 8.—1910. január 17.
Wekerle Sándor kormánya.

Az áprilisi paktum minden magyarországi politikai párt tagságát meglepte. A választójogi reformmal és a „nemzeti demokrácia” jelszavával fellépő koalíciót az ország lakosságának többsége lelkesedéssel vagy legalább jóindulatú semlegességgel fogadta. A koalíciós pártok táborában kitörő örömmel fogadták az új kormányt. A függetlenségi párt tagjai javarészt nem voltak pontosan tisztában a fordulat értelmével. A Wekerle-kormányhoz kapcsolódó különféle tévhit összefűzésében és terjesztésében kezdetben nagy szerepe volt a demokrata pártnak. A szabadelvű pártiak is ujjongtak: a koalíció behódolását, a király engedékenységét ünnepelték. Helyük jelképes felkínálásával fogadták a koalíciót. A gazdasági érdekképviseletek állásfoglalásában – ha más és más indoklással is – a vezető pártok összecsengő helyeslése fejeződött ki. A legnagyobb érdeklődés a miniszterelnök személyére irányult, valóságos „Wekerle-illúzió” alakult ki. Kivétel csak a Néppártnál mutatkozott, de ennek egy évtizeddel korábbi fogantatású Wekerle-ellenessége csakhamar oszladozott. A választójogi reform és Wekerle személye először Jászi Oszkárt is várakozással látszott eltölteni. A kormány Wekerle-közelből történő megítélése Adynál is szerepet játszott, de ő a Wekerle-illúzió felszámolásában általában megelőzte a polgári radikálisokat. Kossuth Ferenc nemcsak családneve varázsát, de azt a szerepét is kamatoztatta ez idő tájt, amellyel úgy tűnt, mintha ő győzte volna meg a koalíciót az általános választójog helyességéről. Mezőfi lapja közreműködött Kossuth Ferenc komoly reformszándékának népszerűsítésében. A kormány hatalomra jutása után feltünedező függetlenségi párti ellenzék oppozíciója nem kapcsolódott a választójogi reform erőteljesebb sürgetéséhez. A választójogi konzervativizmus az újonnan kialakuló függetlenségi párti ellenzék csaknem általános ismérve. Ez alól Mocsáry Lajos sem volt kivétel. A koalíció felfutása, a pártszövetség közvetlen alapcéljainak elérése nem fejeződött be az áprilisi paktummal. Legalább addig nem szerveződhetett komoly erőtényezőnek számító ellenzék a függetlenségi párt soraiból, amíg a koalíció vezetői alapjaiban nem zárták le a kiegyezés ügyét. A szocialisták körében is kimutatható, hogy a paktum híre félreértésre talált, túlzott reményeket keltett. A „nyertünk mi is” szemlélet akkor általános volt a mozgalomban, s vele együtt az a meggyőződés, hogy Bécs tényleg határozottan a reform mellett van, s hogy „győzelmét” kizárólag a szociáldemokrata pártnak köszönheti. Ennek ellenére a szervezett politikai irányzatok közül a munkásmozgalom kivételes módon fogadta a koalíciós kormányt: bár a pártvezetőség nem tudta levonni a szükséges következtetéseket addigi politikájának következetlenségeiből, a kormányt azonnal leleményes és jó ütőerőről tanúskodó bírálatban részesítette. A Népszava nem a reformer Wekerlével bíbelődött, hanem mindjárt a dánosi nagybirtok urát támadta. A szociáldemokrata párt elöl járt a közhangulat módosításában, a baloldal jobb orientálásában és a függetlenségi párti ellenzék demokratikus befolyásolásában. A politikai színtér átalakult. A Bécs elégedetlenségéből, a hatvanhetes igények megerősödéséből, a függetlenségiek győzelmi ujjongásából, a liberálisok reformcsacskaságából, a tömegek ritka méretű félrevezetettségéből, s a szociáldemokrata szemnyitogatásból kialakult tarka képlet a küszöbön álló választások egyszerűsítik majd valamelyest.

A koalíciós kormány tagjai között a koalíció „legnagyobb nevei” szerepelnek. A tárcák többsége hatvanhetes politikusok kezébe került, jóllehet a hatalomra jutott pártszövetség formális vezető ereje a függetlenségi párt volt. Különösen a miniszterelnök személyének megválasztása mutatja, hogy az udvar többszörösen is biztosította magát. Wekerle Sándor addig hivatalosan nem vett részt a koalíció szervezkedésében. A hatvanhetesek vezető szerepének további megerősödését bizonyította, hogy a koalíció hajlandó volt elfogadni Wekerlét. A miniszterelnök kinevezésének napján csatlakozott az Alkotmánypárthoz. „Nem állt másvalaki rendelkezésemre”[1] – magyarázta Ferenc József Andrássy Gyulának. Az udvar egyelőre a szükségből is bőséget teremtett: a polgári házasság bevezetésének és az udvarral való összekoccanásának emlékét most arra használta fel, hogy Wekerlét kívánatossá tegye az ellenzéki tömegek számára. Ekkor már Wekerle sem volt a régi. Simulékonyabb lett Ferenc Józsefhez s konzervatívabb a népmozgalmakkal szemben. Hatalmi állását növelte, hogy a miniszterelnökség mellett a pénzügyminiszteri tárcát is ő kapta meg.

A kormányban a nagypolitika másik irányítója Andrássy Gyula gróf belügyminiszter, az Alkotmánypárt tényleges vezetője volt. Politikustársai őt tartották a hatvanhetes hagyományok legmarkánsabb örökösének. A koalíció vezetői közül iránta viseltetett a legtöbb bizalommal az uralkodó, pontosabban: a legkevesebb bizalmatlansággal. Andrássy az előző hónapokban viszonylag erőteljesen adott hangot a koalíció katonai követeléseinek, és emellett úgynevezett alkotmánybiztosítékokkal kívánta „továbbfejleszteni” a dualista rendszert. A félelem, hogy a választójog kiterjesztését végül is a darabont politikusok hajtják majd végre a maguk módján, megtörte Andrássy ellenállását. Hozzájárult a paktumhoz, sőt tárcát vállalt, de az ellentétek később is kiújultak közte és az uralkodó között. Az új belügyminiszter első hivatalos ténykedésként – amely a koalíciós kormány első intézkedésének is számított – hatályon kívül helyezte a nemzeti ellenállásban részt vett törvényhatóságok ellen foganatosított megtorló intézkedéseket, visszahelyezte állásukba az elmozdított hivatalnokokat.

Andrássy politikai irányzatához tartozott Darányi Ignác, volt szabadelvű párti földművelésügyi miniszter, aki most a koalíciótól visszakapta régi tárcáját. Személye ekkor még háttérben maradt. Darányi évek óta az OMGE irányvonalát képviselte. Kinevezésével agrárius „pünkösdi királyság” vette kezdetét az ország gazdaságpolitikájában.

A függetlenségi párt mindössze három tárcát kapott. Kossuth Ferenc, a párt vezetője, kereskedelemügyi miniszter lett. Kétségtelen, hogy az alku elsősorban az udvarnak és a dualista rendszernek kedvezett, mivel az ellenfél politikai tőkéjét gyengítette. A koalíció hívei a bekövetkezett változásokat mégis győzelemként fogták fel, s ezért főleg Kossuth Ferencet ünnepelték. Mivel Kossuthot lekötötték pártbeli feladatai, a minisztérium tényleges irányítása a Baross Gábor iskolájából kikerült Szterényi József alkotmánypárti államtitkárra hárult, aki már a darabontkormány idején is fontos szerepet játszott. Apponyi Albert grófnak a vallás- és közoktatásügyi minisztérium jutott. Az uralkodó Apponyit szintén csak szükséges rosszként fogadta el. Az udvar arra törekedett, hogy Apponyi az elnyomott nem magyar népekkel szemben érvényesítse nemzetieskedő irányzatát. Az igazságügyi tárcát Polónyi Géza, a parlamenti obstrukció egyik szervezője nyerte el. Karrierjét a koalíció hatvanhetes elemei nyíltan a „demagóg irányzatnak” tett engedményként, a koalíciós kormány szépséghibájaként értékelték. A kormányban helyet kapott még Zichy Aladár, a Néppárt vezére is. A minisztériumok tisztviselői karának túlnyomó többsége a helyén maradt.

A koalíciós kormány megalakulásának módja tükrözött valamit a paktum lényegéből. A politikai stabilizálódást tulajdonképpen az ellenzék burkolt és részleges behódolásával érték el. A koalíció lepaktálásának azonban az a sajátossága, hogy ekkor – bár a függetlenségi párt nevével fémjelzi az új kormányalakulatot – a vezetés mégis főként hatvanhetes kezekbe csúszik. A koalíciós kormány politikáját tehát mindenekelőtt mint a hatvanhetes politika egyik válfaját kell felfogni.

A függetlenségi párt sajtójának vezető orgánumai azt hangoztatták, hogy a nemzet vezérei most biztosabb úton haladnak a függetlenségi eszmék győzelme felé, mint 1848-ban. Tisza István éppen a hatvanhetes tábor erőinek összefogása, az Alkotmánypárt további erősítése és a függetlenségi párt „megbékéltetése” érdekében indítványozta a szabadelvű párt feloszlatását, amelyről 1906. április 11-én jelent meg a hivatalos közlemény. A szabadelvű párt feloszlatásával Tisza a koalíció kezére játszott, s döntésével mintegy beteljesítette annak kiformálódását. A közélettől visszavonult Tisza azonban maga köré gyűjtötte a hozzá hű szabadelvű csoportot. 1906 októberében Lukács László elnökletével megalapította a Nemzeti Társaskört. Ezt a látszatra politikamentes köntösben jelentkező szervezetet Tisza átmenetinek szánta a nyílt politikai ellentámadásig.

Lábjegyzet

  1. Országos Levéltár. Andrássy család levéltára. Ifj. Andrássy Gyula iratai. Andrássy-napló (továbbiakban Országos Levéltár, Andrássy-levéltár Andrássy-napló). 1907. június 12.


Az 1906. évi választások és a koalíciós kormány első lépései
Tartalomjegyzék Az 1906. évi választások