A békeszerződések

A Múltunk wikiből
1606
augusztus 1. Mátyás főherceg e napra összehívja Bécsbe a csehországi, morvaországi, sziléziai, ausztriai és lausitzi rendeket, akik a bécsi békét szavatolják. (Szeptember 26-án szövetséget kötnek a magyarokkal.)
szeptember 24. I. Rudolf oklevele arról, hogy Erdély és a Partium a Bocskai család férfiágának kihaltával sem száll vissza a koronára.
november 11. Zsitvatorokban húsz évre szóló béke jön létre I. Ahmed szultán és I. Rudolf között.
december 13. Bocskai István e napra országgyűlést hív össze Kassára, ahol maga is megjelenik. (A bécsi békét illetően a következő országgyűlésen végrehajtandó változásokat fogalmaz meg: a vallásgyakorlat a falvakban is legyen szabad; a királyság és Erdély között örökös szövetség jöjjön létre.)

Az 1606. június 23-án írt bécsi béke átengedte Bocskainak és esetleges vér szerinti fiú utódjának az igényelt tiszántúli terület egy részét (Ung, Bereg és Szatmár vármegyéket és Tokajt, annak Szabolcs vármegyei tartozékaival, ahol a hajdútelepítés történt). A protestáns vallásgyakorlatot az egyezség az uraknak, nemeseknek, szabad városoknak és végvári vitézeknek megadta, de a XXII. artikuluson kívül a protestánsellenes törvények eltörlését nem mondta ki világosan, ellátta viszont „a katolikus vallás sérelme nélkül” soképpen magyarázható záradékkal. A katolikus klérus birtokjogai és közjogi státusa. érintetlenül maradt, a főpapok kinevezését a király önmagának tartotta fenn. A jezsuiták száműzetése helyett csak birtokszerzésük tilalma került be a békeokmányba, az is királyi jogfenntartással. A rendi önkormányzat helyreállítását a nádor s a kincstartó tisztségének betöltése szolgálta volna, de az előbbi nem kapta meg a király távollétére igényelt teljhatalmat, hanem Mátyás főherceg, a király helyettese alá rendelték, a Magyar Tanáccsal együtt, a kincstartónak viszont hatásköre maradt tisztázatlan, mivel a kamarák oly hevesen sürgetett eltörlésére nem került sor. A bírói, igazgatási, és katonai hivataloknak született magyarokkal való betöltése, a végváraknak magyar katonasággal való őrzése alól is volt kivétel: a dunai végvárak, melyek a bécsi utat fedezték, továbbra is külföldi kapitányok és zsoldosok őrizetében maradtak.

Bocskai augusztus 17-én aláírta a békeszerződést, bár nem volt megelégedve a szerződés néhány, a Habsburg uralkodónak és a katolikus klérusnak kibúvót hagyó pontjával. Mindenekelőtt a „katolikus vallás sérelme nélkül” záradékot és Szabolcs vármegye átengedésének részlegességét tekintette elfogadhatatlannak, de miután Mátyás főherceg külön biztosítóleveleket adott ki egyrészt a vallásügyi záradék jóhiszemű értelmezéséről, másrészt Szabolcs vármegye egészének átadásáról, belenyugodott az eredeti szövegezésbe. Rudolf már augusztus 6-án megerősítette a békeokmányt, azzal a kikötéssel azonban, hogy a koronázási esküjében fogadottakon túlmenő engedményeket érvénytelennek tekinti. Ezzel a megszorítással szemben Bocskai úgy akarta biztosítani a békeművet, hogy azt az osztrák, stájer, cseh, morva és sziléziai rendek a maguk részééről garantálják, ami szeptemberben meg is történt.

A bécsi béke egy évszázadra meghatározta a magyar politikai életet. Ha nem biztosította is egyértelműen a protestáns vallásszabadságot és a rendi önkormányzatot, de módot adott a törvényes fellépésre védelmükben, s mivel a békét Bocskaival mint Erdély elismert fejedelmével kötötték meg, az erdélyi fejedelmeknek ez lehetőséget nyújtott a beavatkozásra a Habsburgok és a magyar rendek viszonyába. Állandósította ugyan a királyság és a fejedelemség különállását, egyben azonban össze is kapcsolta a kettőt, egymás létfeltételévé téve a magyar rendiség és az Erdélyi Fejedelemség fennmaradását, anélkül, hogy a Bocskai által óhajtott formális konföderáció létrejött volna közöttük. Ez utóbbit az a török hatalom is akadályozta volna, mely a Bocskai seregei mögötti fedezetlen várak elfoglalásával, védtelen tartományok rablásával próbálkozott, s kierőszakolta Bocskaitól Lippa és Jenő visszaadásának ígéretét. Az viszont a belülről felkelésekkel, kívülről a perzsa háborúval szorongatott Portának jól jött, hogy Bocskai mint erdélyi fejedelem közvetítésével néhány hónap múlva a status quo alapján köthetett békét a Habsburg ura1kodóval.

A török Porta és a Habsburg-udvar között a Zsitva folyó torkolatánál 1606. november 11-én kötött békeszerződés – amely húsz évre szólt – előírta mindenfajta ellenséges behatolás, várvívás megszüntetését és a raboknak mindkét részről való visszaszolgáltatását, fogolycsere útján vagy a kikötött váltságdíj ellenében; ha elfogásuk béke idején történt, minden fizetség nélkül. Az esetleges ellentéteket az országos főkapitányok, a horvát bán és a budai pasa rendezzék el, súlyosabb esetekben pedig a két császár döntsön. A meglevő várakat mindkét oldalon rendbe hozhatják, de újakat nem szabad építeni. A háború folyamán történt területi változásokat a békeegyezményben a status quo alapján rögzítették. A bányavárosok szomszédságában levő várak Fülektől Vácig a Habsburg uralkodó kezében maradnak, és a hozzájuk tartozó falvak szolgáltatásaira a török nem tart igényt. Az Eger körzetébe eső falvak viszont a várral együtt a törököt illetik. Kanizsa környékén külön vegyes bizottság döntse el, hogy mely falvak melyik fél uralma alatt legyenek. A nemesi szabadság a hódoltsági területen is érvényes. Ha a Habsburg király császári címének megadása és a Portára fizetendő adó egyszeri ajándékká minősítése inkább formai engedmény volt is, a békeszerződés szövegében, a jövendőre a hódolt falvak életében nagy változást jelentett az eldugott kis mondat: „Az hódultságra penig az törökök ki ne járjanak, hanem csak az közelvalókra és [adójuk] csak az falubírák által szolgáltassék be.”[1]

A zsitvatoroki béke, amely véget vetett a majd tizenöt éve folyó háborúskodásnak, területileg kevés eredményt hozott az országnak. Tizenegy várat sikerült ugyan visszavenni a töröktől, mindjárt a háború első éveiben (közöttük Fülek, Vác és Nógrád számított jelentősebbnek, a többiek kisebb várak voltak), ezeken kívül a török megtartotta egész területét, sőt a határvonal két pontján még növelte is: Eger, illetve Kanizsa megszerzésével. Ennek ellenére itt már véglegesen eldőlt, hogy a hanyatló Török Birodalom terjeszkedése megállott, és magyarországi területe megmarad határvidéknek, ahol uralmát nem tudja jobban megszilárdítani.

Lábjegyzet

  1. Magyar történeti szöveggyűjtemény, II/1–2, 1526–1790. Szerkesztette Sinkovics István, Budapest, 1968. 371.

Irodalom

A két békeokmány szövege: Marczali Henrik (Angyal Dávid, Mika Sándor), Enchiridion fontium historiae Hungarorum. A magyar történet kútfőinek kézikönyve (Budapest, 1901), magyarul: Magyar történeti szöveggyűjtemény, 1526–1790. Szerkesztette Sinkovics István (Budapest, 1968). A békekötés értékeléséről nagyrészt ma is helytálló: Károlyi Árpád, Bocskai és a bécsi béke (Budapest, 1907).


Bécsi és zsitvatoroki kettős békemű
Bocskai és Illésházy küzdelme Tartalomjegyzék