A balkáni hadjárat

A Múltunk wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pemm (vitalap | szerkesztései) 2016. december 29., 13:49-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

A Szent Liga csapatai a Buda visszafoglalására induló nagyvezír seregét megsemmisítő nagyharsányi győzelem után egyetlen lendülettel elérték Magyarország déli határát. Miksa Emánuel bajor választófejedelem főparancsnoki vezényletével 1688. szeptember 6-án véres rohamban bevették Belgrádot. Ugyanakkor a török területről a császári udvarba menekült Brankovics Györgyöt grófi rangra emelték, és megbízták, hogy robbantson ki felkelést a Balkán népei között az oszmán hatalom ellen.

Az 1683 óta zajló török háború jellege, nemzetközi léptéke, célja, hatásfoka eddigre megváltozott. Ez az új szakaszába lépő háború szabja majd meg a töröktől visszafoglalt Magyarország hosszú időre véglegesnek tekinthető területi kereteit, s alakítja ki a Habsburg Birodalmon belül földrajzi helyzetét.

1687–88 fordulójára a Balkánra átcsapó háború miatt Velencével, Moldva és Erdély miatt pedig Lengyelországgal éleződtek ki a Habsburg-állam ellentétei. Európai hatalmi súlya, diplomáciai tekintélye azonban megerősödött. 1688. szeptember 25-én XIV. Lajos 80 ezer főnyi hadsereggel megtámadta Pfalzot, erre Hollandia, Anglia, Spanyolország szövetséget kötött I. Lipót császárral. Az Augsburgi Liga célja az európai egyensúly védelme volt az univerzális uralomra törő Franciaország ellenében; egyúttal a „nagy európai szövetség” révén a Balkán ipari és élelmezési nyersanyagot termő vidékei és a kereskedelmi utak miatt erősen érdekelt tengeri hatalmak ily módon közvetve beszálltak a török elleni háborúba, Franciaország viszont földközi-tengeri kereskedelmi érdekeit is féltve, most már nyíltan támogatta Konstantinápolyt. A török háború összeurópai háborúvá szélesedett.

1689 elején Magyarország az évszázad – területi kiterjedését tekintve – addigi legnagyobb háborújának egyik fókuszába került. Írországtól a Dnyeperig, a Rajnától a Fekete-tengerig mindenütt szóltak a fegyverek. A szövetséges csapatok átlépték már a Száva–Tisza–Al-Duna-vonalat, és a Balkán belsejében ezrek és ezrek emeltek fegyvert a török ellen. — De Magyarország közepén még török kézen vannak fontos várak és városok, a Körösök, a Maros és a Temes vidéke még az oszmán hatalom területe. A török hadszíntér mélysége szinte átfoghatatlan: Kanizsától Albániáig, Váradtól és Gyulától az Al-Dunáig húzódik.

A Habsburg Birodalom XIV. Lajos támadása következtében súlyos helyzetbe került. Mintegy 60 ezer főnyi hadsereget kellett a török hadszíntérről a Rajna-vidékre átirányítania, s nem tudta elérni, hogy Konstantinápoly a béke fejében lemondjon Szerbiáról, Boszniáról, Erdélyről és a magyarországi várakról. Amikor a meghiúsult békekötési kísérlet után 1689 elején ismét megszólaltak a fegyverek, a balkáni felkelés lendítette át a szövetséges hadsereget kritikus katonai helyzetének holtpontján. Badeni Lajos kitűnő hadvezetésével a szövetséges csapatok szélesedő ék alakban hatoltak be a Balkán-félszigetre: 1689. augusztus 29–30-án Grabovác-Batocsinánál fényes győzelmet vívtak ki, elfoglalták Ništ, Vidint, Skopjét, Albániát, megszállták az Al-Duna vidékét, behatoltak Havasalföldére, eljutottak Nikápolyig. Veterani tábornok és mások terveikben Konstantinápolyra mutattak, és egyetlen csapással Ázsiába visszaszoríthatónak látták az oszmán hatalmat. Badeni Lajos viszont a nehézségeket hangsúlyozta, és azt ajánlotta, hogy inkább védelmi vonalat építsenek ki.[1]

Felkészületlenül, súlyos helyzetben érte tehát a császári hadsereget az új török nagyvezír, Köprülü Musztafa ellentámadása 1690 tavaszán. A császári udvar a balkáni felkeléssel vélte feltartóztathatónak a török ellentámadást. I. Lipót a társadalmi és vallásszabadság ígéretével szólította fegyverbe a lakosságot, de mivel Brankovics mozgalmát az előző évben a császári hatalom letörte, a nagy adókkal sújtott és a katonaság hatalmaskodásai miatt is sokat szenvedett nép inkább hitt a török ugyancsak szociális és adózási kedvezményekkel biztató ígéreteinek.

Köprülü Musztafa két irányban támadt: miközben Thökölyt engedte, hogy Erdélybe menjen,[2] ő maga a fősereggel megvette Ništ, Vidint, Orsovát, Galambócot, Szendrőt, 1690. október 8-án pedig Belgrádot. Tatár segédcsapatok elfoglalták Lugost, Karánsebest, Lippát, és egészen Szolnokig, Debrecenig végigpusztították a Tiszántúl nagy részét. Velencét súlyos veszteségek érték a Balkánon és Kandia szigetén. A lengyeleket Moldvából kiszorító török és tatár csapatok Halicsig hatoltak.

A 100 ezer főnyi haderejével, francia hadmérnökeivel és tüzérségével 1691 augusztusában már Zimonyig előrenyomuló nagyvezír ellen Lipót császár csak mintegy 45 ezer főnyi, császári gyalogosokból, magyar, horvát és rác lovasezredekből összeszedett sereget tudott küldeni. Az augusztus 19-én Szalánkeménnél megvívott csatában 12 ezer török maradt a harcmezőn, köztük számos főtiszt és a nagyvezír. A szövetséges csapatok vesztesége 7 ezer halott és sebesült volt; itt esett el Zrínyi Ádám, Zrínyi Miklós huszonnyolc éves fia. A győzelmet úgy ünnepelhette a Habsburg-udvar, hogy a Szent Liga Magyarország nagy részét már visszafoglalta az Oszmán Birodalomtól. 1687–1691 közt sorra megadták magukat az ország belsejében az utánpótlási vonalaktól elvágott török helyőrségek: Palota, Székesfehérvár, Eger, Szigetvár, Kanizsa.

A balkáni hadjárat és a szalánkeméni csata között eltelt három év harcai azonban azt is bebizonyították: sem a császári csapatok nem tudják megvetni a lábukat a Balkán-félszigeten, sem az oszmán hatalom nem tud Magyarországból érdemleges területet visszahódítani. A következő években még váltakozó szerencsével folyt tovább a háború, de a kialakult határvonalon már nem változtatott. A másfél évszázados török uralom alól kikerült Magyarország a Habsburg Birodalom többé-kevésbé marginális helyzetben levő országa lett, és viselnie kellett a Boszniáról, Dalmáciáról le nem mondó Habsburg hatalmi törekvések súlyos terheit.

Irodalom

A balkáni hadjáratról a Szent Liga országainak érdekorientációjában: E. Eickhoff, Venedig, Wien und die Osmanen. Umbruch in Südosteuropa, 1645–1700 (München, 1973); J. Bérenger, Ludwig XIV. und Frankreichs Streben nach der Vormachtstellung in Europa. (Die Türken vor Wien, Europa und die Entscheidung an der Donau 1683. Hrsg. R. Waissenberger, SalzburgWien, 1982).

  1. Badeni Lajosra, irodalommal: Der Türkenlouis. Ausstellung zum 300. Geburtstag des Markgrafen Ludwig Wilhelm von Baden (Karlsruhe, 1955). Bubics Zsigmond, Hivatalos jelentés Belgrád 1690-i elvesztéséről (Magyar Történelmi Tár 1888).
  2. Thököly harcairól is: A Thököly felkelés és kora. Szerkesztette Benczédi László (Budapest, 1983, benne Zygmunt Abrahamowicz, Sobieski és Thököly; K. Telbizov, Thököly Imre 1681. évi bulgáriai szerepéről; Benda Kálmán, Megjegyzések Karol Telbizov tanulmányához).

Továbbá: Nagy Lajos, Az 1686–1687. évi hadjárat (Budától Belgrádig. Válogatott dokumentumok az 1686–1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. Szerkesztette Szita László. Pécs, 1987); Szita László, Erdély megszállása 1687 őszén; az 1688. évi belgrádi, szlavóniai és boszniai hadjárat (Uo.).


A Habsburg-abszolutizmus berendezkedése Magyarországon (1686–1703)R. Várkonyi Ágnes
Az 1687–1688. évi országgyűlés Tartalomjegyzék Erdély: Diploma Leopoldianum