A birtokos nemesség

A Múltunk wikiből

A kivárás álláspontját képviselni látszó nagybirtokos csoporttal, sőt annak lassú, apró változtatásokkal még akár előrelépni is kész tagjaival szemben a nemesség másik politikailag jelentős csoportja, a középbirtokosság haladó része egyre növekvő energiával tevékenykedett a polgári átalakulás mielőbbi végrehajtása érdekében. Ennek indítékai között a legdöntőbb tényező éppúgy gazdasági helyzete, annak fenyegető romlása volt, mint ahogy a főnemesség konzervatív magatartása mögött viszonylagos gazdasági stabilitása húzódott meg. E középbirtokosság egészében véve is – haladó csoportja pedig még inkább – igen vékony rétegei volt csupán a köznemességnek. Ám a középbirtokos nemesség egészének a megyei közéletben vitt hagyományos szerepe (s ennek egyik alapjaként a főnemességgel ellentétben állandó jelenléte a megyében) politikai törekvéseinek képviselete, tervezése során létszámánál, vagyoni erejénél jóval nagyobb jelentőséget biztosított számára.

E pozíciót azonban a 18. század végétől egyre érezhetőbben fenyegette a vagyoni differenciálódás előrehaladása magán e rétegen belül is. A 18. század végére már világosan látható lett, hogy akárcsak néhány utód esetén is, a következő generációban már a pillanatnyilag még tisztes vagyonú és pozíciójú családok előtt is óhatatlanul megnyílik a birtok szétaprózódásával járó vagyoni hanyatlás és társadalmi süllyedés szakadéka. És világossá lett, hogy e veszélyt csak a birtok korszerűsítése, az árutermelésbe ekként versenyképes bekapcsolása, jövedelmezővé tétele, illetve az öröklésből a birtok összetartása érdekében kizárt családtagok számára megfelelő állások, külső jövedelemforrások megnyitása tudja elhárítani.

1848 előestéjén a nemesi birtokmegoszlást tükröző töredékes adatok tanúsága szerint szerte az országban – a Magyar Királyságban éppúgy, mint Erdélyben – a jómódú középbirtokosnak számító, s a helyi és ennek révén az országos politikában is megfelelő szerepet betöltő családok birtokállománya, a jobbágytelki állomány leszámításával már részint egészében is igen összezsugorodott (főleg az erdőkre korlátozódván), részint a család számos ága között forgácsolódott szét. Ezen ágaknak legfeljebb már csak egyike vagy másika birtokolt valamennyire is jelentősebb kiterjedésű földterületet. A többség birtoka a parasztbirtok nagysága felé hanyatlott.[1]

E réteg szorult helyzetét csak fokozták azok a nehézségek, melyekbe még a többnyire viszonylag csökkenő területű birtokok modernizálásához szükséges tőke megszerzésénél is beleütközött. Hiteligénye kielégítésénél e réteg elsősorban a hagyományos, de korlátozott helyi hitelforrásokra, illetve ezek kimerültével egyre inkább uzsorásokra szorult. Az ily módon hozzáférhető összeg csekély volta, és a korszerűsíthető allodiatúra kicsiny méretei folytán a hitelek csak lassan éreztethették hatásukat. Eközben – a paraszti gazdálkodáshoz hasonlóan – egy-egy rossz év tönkretehette több esztendős gondos gazdálkodás eredményeit is. Így a birtokos nemesség sorsa mindinkább az eladósodás lett, és minél kisebb volt a birtoka, annál teljesebb mértékben, anélkül, hogy annak korszerűsítésében még eladósodása árán is jelentősebben előre tudott volna haladni. Nem véletlen, hogy a reformkor tekintélyes mennyiségű gazdasági szakirodalmában a nemesi középbirtok sikeres modernizálásáról szóló, illetve az ennek megkönnyítését segíteni szándékozó és erre alkalmas gyakorlati tanácsokból olvasható a legkevesebb.

Annál megdöbbentőbbek viszont az e réteg rohamos és egyre reménytelenebb eladósodásának mértékéről valló adatok. Pest megyében a nemesi birtokra betáblázott adósságok összege az 1790. évi 600 ezer pengőforintról már 1819-re 4 millió forint fölé emelkedett (bár közben 1,5 milliót vissza is fizettek). 1839-re a betáblázások összege már a 7 millió felé járt, de ebből már csak alig 2 millió forint került visszafizetésre. 1848-ban azután – a negyvenes évek még nagyobb adósságai és még kisebb törlesztése folytán – a megye nemessége több mint 16 millió pengőforint adóssággal megterhelt birtokkal került a polgári társadalom nemesi birtokot már nem védő törvényeinek hatáskörébe. És ha Baranyában a nemesség birtokai 1847-ben még csak alig 4 millió forinttal voltak is megterhelve, ez a helyi nemesség viszonylag igen kis létszámát tekintve korántsem tűnik csekélynek. Bihar megye különösen részletesen elemzett 1837–1847. évi adatai szerint az adósságokba viszonylag leginkább a 100–500 kat. holdas birtokosok bonyolódtak bele. A 300 kat. hold körüli birtoknagyság az a határ – talán a nemesi polgárosodásnak is mintegy lehetséges alsó határaként –, ahol a hiteligények, legalábbis részben, feltehetően már kezdtek túllépni a csupán a napi gazdálkodás kisebb-nagyobb hézagjainak befoltozására irányuló törekvéseken. Ugyanitt egyes nagyobb beruházásokra irányuló törekvések is felfedezhetők. Egyelőre azonban még itt is nyitott kérdés: általában produktív, valóban a gazdaság tőkés üzemmé átalakítását szolgáló, vagy még mindig csupán improduktív, a pazarló fogyasztás céljaira fordított kölcsönfelvételről volt-e szó.[2]

300 vagy 500 kat. holdas birtokhatár, 1000 vagy 5000 forintos adósság: a méretektől többé-kevésbé függetlenül, eladósodásának és birtokai feltartóztathatatlan szétaprózódásának gondjai szükségképpen arra kényszerítették a birtokos nemest, hogy részint szembenézzen válságos helyzetével, részint valamely kiutat keressen abból. A helyzet kérdőjeleire adott felelet azonban nem volt egyértelmű: e réteg jelentős hányadában – talán még fel sem fogva helyzetének súlyos voltát – mindvégig nem talált reális megoldást, és közönyösen visszahúzódott még meglevő birtokának a feudális intézmények által még fedezett védelmébe, reménykedve, hogy esetenkénti szerencsés lépésekkel még sokáig, s változás esetén is, fenn tudja tartani magát. Egy másik, nem kevésbé népes csoportja viszont kész volt aktívan is harcba szállni a feudális rendszer védelmében, immár reménytelenül az iránt, hogy a viszonyok megváltozása esetén meg tudná őrizni korábbi helyzetét. Ám csak viszonylag kevesen voltak azok, akik világosan előre látva felismerték, hogy a polgári átalakulás többé fel nem tartóztatható, és annak elhúzódása esetén – még ha helyzetük közben nem romlanék is tovább – rétegük végül is olyan körülmények közé kerülhet, amelyben részint vagyona további aprózódásának, részint nyomasztó eladósodásának folytán már képtelen lesz megtartani korábbi súlyát és jelentőségét a polgárivá alakuló társadalomban. Ez a felismerés adott erőt annak a dinamizmusnak is, mellyel a középnemesség legvilágosabban látó elemei a század második harmadában immár az azonnali polgári átalakulást fogják sürgetni: először Széchenyi híveiként, majd csakhamar tisztába jőve programjának egyes lényeges kérdésekben nem az ő testükre szabott voltával, Deák, Kölcsey és Kossuth politikájához csatlakozva. A polgári átalakulás számukra egyre inkább a birtokforgalom olyan szabaddá tételét jelentette, mely, ha a feudalizmus szinte teljes felszámolásával egyenlő is, de – akár birtokuk részleges feláldozása árán is – még egyedül képes lehetővé tenni annak a tőkének a megszerzését, mely legalább a megmaradt birtok agrárkapitalista középüzemmé való alakítását lehetővé teszi. E megoldás részletei körül még a rétegen belül is voltak ellentétek. Ez, s egyidejűleg e réteg gyengeségének erősödő tudata fogja megmagyarázni az e harcban még sokszor jelentkező kompromisszumra való hajlamot vagy éppen megalkuvást.

Vagyoni viszonyainak fenntartása mellett a birtokos nemesség politikai súlyának fenntartásához, s még inkább annak növeléséhez azonban az államélet különböző szintjein – az igazgatásban éppúgy, mint a hadseregben – új és jól fizetett állások megnyitására is szükség volt, nem kis részben azért is, hogy több fiú esetén a birtok osztódása egyesek megfelelő állásokba juttatásával, s így kielégítésével elkerülhető legyen. Ez a lehetőség eddig elsősorban az arisztokrácia számára volt fenntartva. Világos, hogy ez az igény – már csak a pozíciókeresők rétegének a főnemességénél jóval szélesebb volta folytán is – előbb-utóbb az államélet hatalmi viszonyainak, pozícióinak újjárendezését is szükségessé teszi. Ebből következően a haladó középnemesség a polgári átalakulás politikai, az abszolutizmus ellen irányuló programját összekapcsolta bizonyos, a nemzeti önállósulás felé mutató, az ország egész politikai infrastruktúrájának átrendezésére irányuló követelésekkel. 1790 problémái tértek vissza a reformkorban, most már a polgári állam követelésével alátámasztva. A vezető szerep a polgári államban viszont olyan törekvés, mely a középbirtokosság összeütközését a hatalmi pozícióit féltékenyen őrző, és a feudalizmus felszámolását is ennek alárendelő nagybirtokos arisztokráciával és az udvarral még külön is el fogja mélyíteni.

Irodalom

  1. A birtokos nemesség szétforgácsolódó, a jobbágybirtok lekapcsolása után jelentéktelenre csökkenő birtokállományáról Fényes 1860;
  2. eladósodására pedig Ungár László, A magyar nemesi birtok eladósodása 1848 előtt (Századok, 1935. 1–3); konkrétan a bihari viszonyokról Varga János, A bihari nemesség hitelviszonyai a polgári forradalom előtt (Történelmi Szemle, 1957. 1–2) adnak jó, adatgazdag képet.


A nemesség
A főnemesség Tartalomjegyzék A kisnemesség