A birtokviszonyok és az üzemstruktúra

A Múltunk wikiből
1908. augusztus 3.
1908:XXXIX tc. A birtokrendezést, különösen az úrbéri elkülönítést, arányosítást és tagozást tárgyaló 1836:VI., X., XII.; 1840:VII., XXX., XXXI. és 1871:LIII. törvénycikkek módosításáról és kiegészítéséről.

Magyarország mezőgazdasága a tőkés fejlődés „porosz típusú” útján haladt a dualizmus második negyedszázadában is. A nagybirtok szilárdan őrizte a feudalizmus korában megszerzett és az 1848-as forradalom által érintetlenül hagyott allodiális birtokait. A földbirtokosok ugyan a tőkés gazdálkodás útjára léptek és a termelés számos területén a fejlődés élén jártak, ugyanakkor gazdaságaik munkaszervezetében, még inkább életmódjukban és szemléletükben makacsul ragaszkodtak a hagyományos formákhoz, az úri életmódhoz. A nagybirtokrendszer továbbélése nemcsak nagy társadalmi feszültségek hordozója volt, hanem az ország gazdasági fejlődésének is egyik legnagyobb kerékkötője, Nem tekinthető véletlennek, hogy a nagybirtok nyomasztó súlyától mentes alföldi városoknak az „amerikai utas” típusú tőkés agrárfejlődéshez hasonló birtokviszonyai közepette bontakoztak ki a belterjes kertkultúrák.

A dualizmus korában – bár a magyar statisztikai szervezet működése a századforduló évtizedeiben már európai színvonalon állt – nem végeztek olyan statisztikai adatgyűjtést, amelynek alapján a birtokviszonyokról megközelítően pontos képet nyerhetnénk. Az 1895. évi nagyszabású mezőgazdasági összeírás feldolgozása során csupán a mezőgazdasági termelés egységeit, a gazdaságokat vették figyelembe. A birtok és a gazdaság határa azonban többnyire csupán a parasztság esetében tekinthető azonosnak, a nagybirtok esetében viszont általában nem. A gazdaságok szerinti feldolgozás során sem határozták meg, hogy mi tekinthető önálló gazdaságnak. Ennek következtében a statisztikában önálló gazdaságként tüntettek fel olyan üzemeket, amelyek még a korabeli üzemtan tanításai szerint is legfeljebb csak üzemegységnek tekinthetők. A gazdaságok szerinti feldolgozásnál figyelmen kívül hagyták a tisztán erdő- és legelőbirtokokat, aminek következtében az ország 48 834 673 kat. hold kiterjedésű mezőgazdasági területének 24,5%-a, 11 977 390 kat. hold nem került be az üzemstatisztikai feldolgozásba.

Az összeírás minden önálló gazdaságot számba vett, tekintet nélkül arra, hogy tulajdonosai vagy bérlői őstermelők voltak-e vagy sem. E módszer a szélső kategóriáknál okozott nagy eltéréseket. Az egy kat. holdon aluli gazdaságok számadatai mögött ott húzódik a falusi iparosok és kereskedők néhány száz négyszögölet kitevő földje és kertje, ott a mezőgazdasági munkásoké, a vasutasoké, és a városi polgárság kisebb-nagyobb kiterjedésű, zömében idegen munkaerővel műveltetett szőlőbirtoka. Az 1000 kat. holdon felüli gazdaságok száma viszont elfedi a tízezer kat. holdon felüli latifundiumok nyomasztó súlyát. A valóságnak ugyanezt az elleplezését szolgálta az a tény, hogy a több község határában fekvő birtokokat, ha azok megművelése egy helyről történt, összevonták ugyan, de a legnagyobb kiterjedésű gazdaságoknál ez csak az uradalmi majorok köréig terjedt.

A mezőgazdasági terület művelési ágak szerinti megoszlása 1895-ben
Gazdaságok nagysága
(kat. hold)
Gazdaságok száma Szántó Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Nádas Terméketlen terület Összes terület
beültetve parlagon
kat. holdban
2 388 482 20 904 568 652 870 4 977 636 339 648 149 151 6 361 265 12 989 990 140 484 2 319 061 48 834 674
E terület megoszlása az egyes gazdaságkategóriák között %-ban
0–1 23,56 O,46 7,83 0,27 7,94 6,70 0,07 0,02 0,20 1,01 0,47
1–5 30,01 6,09 16,16 5,28 23,98 24,90 1,02 0,31 1,74 2,40 3,94
0–5 összesen 53,57 6,55 23,99 5,55 31,92 31,60 1,09 0,33 1,94 3,54 4,41
5–10 19,20 10,86 17,33 11,26 15,97 16,01 2,19 0,60 2,60 2,61 6,79
10–20 16,14 17,59 20,38 19,33 19,12 19,97 4,06 1,41 4,74 3,47 11,05
20–50 8,59 19,56 15,33 20,73 16,80 16,88 5,36 2,05 8,24 3,76 12,32
50–100 1,51 7,80 4,10 6,97 5,01 4,56 2,68 1,22 5,34 1,96 4,94
5–100 összesen 45,44 55,81 57,14 58,29 56,90 57,42 14,29 5,28 20,92 11,80 35,10
100–200 0,43 4,32 2,19 3,54 2,10 1,80 2,04 1,03 3,50 1,23 2,87
200–500 0,27 5,62 2,72 4,34 2,26 2,23 3,79 2,29 5,47 2,27 4,14
500–1000 0,13 5,72 2,42 4,06 1,51 1,60 4,84 3,47 5,88 2,90 4,58
100–1000 összesen O,83 15,66 7,33 11,94 5,87 5,63 10,67 6,79 14,85 6,40 11,59
1000 felett O,16 18,95 6,75 16,96 3,53 3,89 25,53 36,90 46,00 23,95 24,38
Üzemstatisztikailag feldolgozatlan   3,03 4,79 7,26 1,78 1,46 48,42 50,70 16,29 54,31 24,52
Együtt 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00

Táblázatunkból a torzító felvételi módszer ellenére is jól kitűnik mezőgazdasági üzemstruktúránk nagyfokú polarizáltsága. A szélső kategóriák nagy százalékos aránya és a középsők (100–1000 kat. holdig) elenyésző csekélysége jellemezte ezt az üzemstruktúrát, amely elsődlegesen a birtokviszonyok következménye volt. E szélsőséges szerkezet magyarországi jelenség, s a századforduló Európájában csupán a romániai üzemek megoszlása mutatott hasonló végleteket. A nagyüzemek súlyát némileg ellensúlyozza az a tény, hogy a mezőgazdasági termelés legfontosabb területeiből, a szántókból, rétekből és szőlőkből nagyobb arányban (62,4%, 63,8% és 88,8%) részesedtek a száz kat. holdon aluli gazdaságok. A szántóföldeknek ez a megoszlása a termelési szerkezet racionális irányú fejlődését fékezte a hazai viszonyok között. A parasztbirtokosok gazdálkodásában döntő szempont volt az önellátásra való törekvés. Mindenekelőtt a család ellátásához és az évente levágott egy vagy két sertés hizlalásához szükséges terményfélék termelését igyekeztek biztosítani, függetlenül attól, hogy az így kialakított vetésforgórendszer racionális volt-e, vagy sem. Ha a mértéktelen erőfeszítés, a jobb termés és a szerencsés értékesítési lehetőség némi tőkefelhalmozást tett lehetővé, azt a parasztság elsősorban a földvásárlásra tartogatta, és kivételnek tekinthető, ha az intenzívebb gazdálkodáshoz szükséges beruházásokra fordította.

További kérdés, hogy kik voltak a haszonélvezői és birtokosai annak a közel 12 millió kat. holdnak, az összes mezőgazdasági terület egynegyedének, amely a tisztán legelő- és erdőbirtok indokolással kimaradt az üzemstatisztikai feldolgozásból. Ide kell sorolnunk a községi erdők és legelők, valamint a közbirtokossági, illetve úrbéres erdők és legelők legnagyobb részét.

A községi birtokok közül természetesen más társadalmi rétegek voltak a haszonélvezői Sopron város 10 ezer kat. holdat, vagy Selmecbánya 7000 kat. holdat meghaladó erdeiből eredő jövedelmeknek és mások az alföldi parasztvárosok ugyancsak terjedelmes közös legelőinek. A közbirtokossági erdők és legelők egy részét azonban a volt úri birtok tartozékának kell tekinteni. Becsléseink szerint e közös erdőkből és legelőkből 5 millió kat. hold lehetett a paraszti gazdaságok kiegészítő része. Megközelítő becsléssel tehát az összes mezőgazdasági terület 52–54 %-át tekinthetjük olyan birtoknak, amely egyéni tulajdon és közös birtoklás formájában a 100 kat. holdon aluli gazdaságokhoz tartozott.

A közös használatú erdők és legelők megoszlása 1895-ben
(kat. holdban)
A közös birtoklás jellege Erdő Legelő Összesen
Községi 1 893 389 1 175 053 3 068 442
Közbirtokossági és úrbéres 1 824 364 1 615 551 3 439 915
Egyéb 162 258 184 523 346 781
Összesen 3 880 011 2 975 127 6 855 138
Fájl:A közép- és nagygazdaságok részesedése az összes mezőgazdasági területből, országrészenként.jpg
A közép- és nagygazdaságok részesedése az összes mezőgazdasági területből, országrészenként
A különböző gazdaságcsoportoknak az összterületből való részesedését országrészenként vizsgálva azt látjuk, hogy a törpegazdaságok esetében alig van némi eltérés. Az összes mezőgazdasági területből a legkisebb esett rájuk a Tiszántúlon – 3,95% –, a legnagyobb viszont a Dunántúlon, 5,36 %. Az 5–100 kat. holdig terjedő paraszti gazdaságoknál már valamivel nagyobb eltérések figyelhetők meg; az északkeleti Felvidéken részesültek a legkisebb területben – 28,82% –, de a Tiszántúlon sem sokkal volt kedvezőbb a helyzetük a 30,88%-os részesedéssel. E paraszti gazdaságok súlya a Duna–Tisza közén volt a legnagyobb, ahol az összes terület 40,78%-át tartották kezükben. Viszont nagy eltéréseket mutatott az üzemstatisztikailag feldolgozatlan mezőgazdasági területek aránya. Ez esetben a Dunántúlra és a Duna–Tisza közére esik a legkisebb – 11,80, illetve 13,93% –, a másik oldalon viszont Erdély áll 37,94, és a Bánság 33,85%-os arányban. Ugyancsak nagyok az eltérések a 100–1000 kat. holdig terjedő közép- és az 1000 kat. holdon felüli nagygazdaságok esetében. Az 1000 kat. holdon felüli nagygazdaságok súlya a Dunántúlon a legnagyobb és Erdélyben a legkisebb, amint az ábra is mutatja.

A magyarországi birtokstruktúra káros hatását mind szociális szempontból, mind a tőkés mezőgazdasági termelés szempontjából fokozta a korlátolt forgalmú birtokok rendkívül magas aránya. 1895-ben a korlátolt forgalmú birtokok területe 16 millió kat. holdat tett ki, azaz az összes mezőgazdasági terület egyharmadát (33,5 %).

A korlátolt forgalmú birtokok megoszlása 1895-ben
Birtoktípus Kat. hold  %
Kincstári 2 510 774 15,33
Községi 4 749 196 28,99
Vallás és tanulmány alapi 290 644 1,77
Egyéb alapítványi 36 876 0,23
Római katolikus egyházi 1 696 769 10,36
Egyéb felekezeti 656 058 4,00
Iskolai 16 106 0,10
Egyleti, társulati, vállalati 431 307 2,63
Hitbizományi 2 329 206 14,22
Közbirtokossági és úrbéri 3 664 515 22,37
Összesen 16 381 451 100,00

Ha a korlátolt forgalmú birtokok típusai közül szociális szempontból más elbírálás alá kell is vonnunk a kincstári, az egyházi és a hitbizományi birtokokat, mint a községi és közbirtokossági földeket, a tőkés mezőgazdasági fejlődés lehetőségeit vizsgálva mégsem hagyható figyelmen kívül, hogy az ország mezőgazdasági területének egyharmada kiesett a normális szabad birtokforgalomból. Az sem tekinthető jelentéktelen tényezőnek, hogy az intenzív gazdálkodáshoz szükséges tőkebefektetéseket e birtokokon típusonként különböző megkötöttségek korlátozták. A nagybirtok mindenütt útját állta a szaporodó mezőgazdasági népesség földszerzésének, a földárak felhajtója lett és tetemes tőkét vont el a parasztgazdaságokban a termelés fejlesztésétől.

Válaszra vár még az a kérdés, hogy az 1895. évi adatok alapján ismertetett szerkezetben milyen változás figyelhető meg a korszakunk végéig eltelt két évtized alatt. Mindenekelőtt a nagy társadalmi feszültségeket hordozó nagybirtok–parasztbirtok területének az alakulását kellene vázolnunk. Sajnos e téren feltevésekre vagyunk utalva és csak községről községre terjedő helytörténeti kutatás adhatna pontos választ a tényleges folyamatra. Egy 1913-ban készült kimutatás a száz kat. holdon felüli birtokok területét 26,58 millió kat. holdnak tünteti fel. Ebből arra lehetne következtetni, hogy 1895 óta a száz kat. holdon felüli gazdaságok területe számottevően gyarapodott. E kimutatás azonban a jogi személyek birtokait is tartalmazza, és köztük a volt úrbéresek közös legelőit és erdeit is. A birtokviszonyok alakulása szempontjából tehát következtetések levonására ezek az adatok bajosan használhatók, akárcsak a népszámlálások foglalkozási statisztikája. Az 1900-es és 1910-es népszámlálás ilyen jellegű adatait összevetve látható, hogy az eltérések nem a tényleges birtokváltozást fejezik ki, sokkal inkább azt sejtetik, hogy a felvételek szempontjai változtak meg.

A birtokváltozásokról némi tájékoztatót adnak a parcellázásokról készített kimutatások. A földművelésügyi minisztérium adatgyűjtése szerint 1893 és 1898 között 191 753 kat. holdat parcelláztak átlag 9–10 kat. holdas parcellákra. A korszakunk végén készült összeállítás pedig arról tájékoztat, hogy 1905 és 1917 között 1 063 461 kat. hold került parcellázásra. A tendenciát valószínűleg ezek az adatok fejezik ki. A parasztság mértéktelen erőfeszítések árán valamit lecsipkedett az évszázados ellenfél birtokaiból, de ez a birtokmegoszlás alapvető arányait csekély mértékben módosította.


A mezőgazdaság (Magyarország gazdasági fejlődése)
Az agrárvámvédelem és a Monarchia piacának monopolizálása Tartalomjegyzék A mezőgazdaság hitelellátása