A bizottsági munkálatok

A Múltunk wikiből
1828. január 20.
Az 1825–1827. évi országgyűlés által kiküldött rendszeres bizottságok megkezdik működésüket.
1829. január 13.
Megkezdődik az albizottságokban kidolgozott munkálatok átvizsgálása.

Azt, hogy az 1790-es évek vége óta eltelt mintegy három évtized végül is milyen változásokat idézett elő a magyarországi társadalomban, legjobban az 1790:LXVII. tc. alapján kirendelt országos bizottságok annak idején elkészült munkálatainak az 1827:VIII. tc. alapján valahára megkezdett tárgyalása fogja megmutatni. Nem az udvaron, és még csak nem is egészen a javaslatokat átvizsgáló, és új javaslatokat tevő bizottsági tagok indulatán múlott, hogy e munkálatok – melyek most végre nyomtatásban is közzétéve a felvilágosodás és a francia forradalom korának szemüvegét tartották oda a Szent Szövetség kortársainak szemei elé Magyarország intézményeinek áttekintésekor – oly jelentős változásnak lettek kiindulópontjaivá. Az államélet a munkálatokban említett kérdéseinek vizsgálata e kései nemzedéket immár nem a rendi jogok Werbőczy szerkesztette 300 éves kódexével, hanem napjainak valóságával szembesítette. Méghozzá végre egyfajta rendszer vázát kínálva az e negyedszázad sokféle: gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális változásainak nyomán felbukkant gondolatok, problémák, ismeretek s főleg igények rendbe szedésére és megvitatására. Tévedés lenne ugyanis azt hinni, hogy az 1790-nel országosan megindult politikai aktivitás (mely akkor oly hirtelenül, néhány hónap alatt már betekintést engedett az abszolutizmus több évtizedes nyomása alatt, annak ellenére is létezett, s bár lappangó, de erősödő nem csupán indulatokba, hanem gondolatokba és tervekbe is) a jakobinus mozgalom vérbe fojtásával lezárult. A politikai-társadalmi változás igénye immár elválaszthatatlanná lőn bármely olyan, akár kulturális, akár gazdasági törekvéstől, mely ha csak kevéssé vagy óvatosan is, de a maga területén a fennálló állapotok javítására, modernizálására irányult. A három évtized alatt jobbító szándékokkal akár gazdasági kérdések kerültek tárgyalásra (ennek kapcsán akár csak a legközvetlenebbül agrotechnikai újításokról lett légyen is szó), akár a művelődés bármely ágában született meg valamely, bár csak szerény értékű vagy jelentőségű alkotás – a gazdaságpolitikáról nem is beszélve –, mindegyik előbb-utóbb szükségképpen érintette a fennálló társadalmi, illetve politikai struktúra korlátait. Így azután az agrárszakemberek (Nagyváthy, Pethe, Tessedik, Balásházy), a statisztikusok (Schwartner, Magda), a pedagógusok, a közgazdászok (Berzeviczy), a jogászok (például az úrbéri jog összefoglalói), a történészek (Horvát István), s főleg a valóságot, annak ellentmondásait, illetve lehetőségeit ábrázolni a legszélesebb hatással képes szépírók még társadalmilag-politikailag maradi tartalom mellett is legalább a hajdani nemzeti önállóságot sokszor (ha csupán környezetként is) idéző munkái valamely fokon már objektíve fenntartották, sőt idővel erősítették a változás szükséges voltának azt a tudatát, mely 1790-ben kezdett el nyíltan szóhoz jutni. Önmagukban évtizedek alatt is csak alaktalan és szervetlen, nem is mindig tudatos reformigények voltak ezek, melyek legfeljebb csak olyan kis, csekély hatósugarú, félig-meddig baráti társaságokban, s csak most, a húszas évek végére kezdenek valamelyest szervezettebb együttműködés felé törekedni, mint például Lónyay Gábor zempléni köre: az ifjú Kossuth egyik szellemi formálója és politikai elindítója. A problémák egyre világosabb felismerésével e körökben – majd az évtized fordulóján a szaporodó kaszinók köreiben – formálódni kezd a válasz is, mely már túlmegy az abszolutizmus puszta tagadásán, illetve ezzel szemben csupán a hagyományok s a hozzájuk való visszatérés dicséretén – ehelyett rendszeresen kezdve kutatni a fennálló avult viszonyok mélyebb gyökereit. Jelentőségük a politikai gondolkodás és fogékonyság formálásában most bizonyosodott be, amikor a változtatás szükséges volta a közel négy évtizedes munkálatok újrafelvétele szükségességének elismerésével mintegy kénytelen hivatalos megerősítést és szervezett keretet is kapott. A munkálatok induló revíziójában így a problémák megoldhatatlanságának tudatát fenntartó és – ha többnyire csak áttételesen is – valahogy meg is fogalmazó e tényezők szerepe is tükröződni fog.

1828–1829, a rendi alkotmány körülsáncolásának első két éve így mégis a változtatás igényének jegyében zajlik le, ha a változtatás maga a közreműködők legőszintébb szándéka szerint is csupán az adott rend erősítését kell, hogy szolgálja. Mivel pedig e törekvés belső ellentmondása eleve azt követelte, hogy a fennálló rend intézményeinek még konzervatív szellemű revíziója is az abszolutizmus számára mindenképpen a legbiztonságosabb módon menjen végbe, a politikai irányítás megerősítése különös jelentőségre tett szert. Ezt szolgálta az új magyar kancellár kinevezése is. Koháry herceg magyar kancellár ugyanis 1827-ben elhunyt, s helyére 1828 tavaszán az uralkodó gróf Reviczky Ádámot állítja a legfőbb magyar kormányhatóság élére.

Reviczky, aki a következő nyolc esztendőben, a magyar reformkor indulásánál oly jelentős szerepet fog játszani, igen kiterjedt – de a megyei köznemesség színvonala fölé emelkedni csak néhány tagjában, és csak rövid időre képes – köznemesi családból származott. Karrierje a már csak vagyontalansága folytán is szorosan az abszolutizmushoz kötött sokoldalú és kétségkívül tehetséges bürokratáé, aki a Teréziánumból alig hogy kikerülve, már a napóleoni háborúk korától kezdve mint jó szervező és adminisztrátor részint központi beosztásokban szolgált, részint Lombardiától a megszállt francia területeken át Galíciáig végighivatalnokoskodta a birodalom majd minden tartományát, és az abszolutizmus mechanizmusát tökéletesen ismerte. Eközben a hivatali ranglétrán is egyre magasabbra lépett: a húszas évekre az Allgemeine Hofkammer alelnöke lett. Ferenc király, aki korlátlanul bízott benne, jól látta, hogy ez a tapasztalt, tehetséges és teljesen az udvartól függő ember magasabb pozíciókra is alkalmas. 1825-ben grófi rangot kapott, nemsokára magyar kancellár lett. 1828-ban Koháry halálával elfoglalta azt a széket, mely addig az ország legnagyobb arisztokrata családjainak monopóliumát jelentette. Kinevezése és grófi rangra emelése az udvar ügyes gesztusa volt a középnemesség felé, mellyel Reviczky – nem tagadva meg származását és ügyesen hangsúlyozva magyar voltát – jobban meg tudta értetni magát, mint a született mágnások. Politikája Metternichnek az 1825. évi országgyűlési nyitány alkalmából kialakítani kezdett koncepcióját követve, a rendi alkotmány szoros formális betartásával – sőt mintegy védelmének jelszavával – lépett fel, ám ugyanakkor ezen belül az abszolutizmus érdekeinek merev védelmével kísérletezett. Ezen is fog majd megbukni, amikor világossá válik (amit a nádor, sőt Metternich is nála már jobban lát), hogy a rendi alkotmány már a feltartóztathatatlanul a polgárosodás felé mutató törekvések bázisává vált, és pusztán erre építve többé nem lehetséges a status quo abszolutizmus érdekeivel összhangban álló megmerevítése.[1]

Irodalom

A rendszeres bizottsági munkálatokat Barta István doktori disszertációjának (A fiatal Kossuth és kora. Budapest, 1964. Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára) vonatkozó, még sajnos kiadatlan fejezetei alapján ismertetjük.

  1. Reviczky életrajza: Nagy Iván, Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. IX. (Pest, 1862) 737–738.

Horváth Mihálynak a munkálatokat sommásan lesújtó véleményét – noha elismeri, hogy „a létező állapotok tarthatatlanságát, a reformok elutasíthatatlan szükségét kézzelfoghatólag bizonyítják” (Horváth, Huszonöt év I. 197–198 ) – már csak sommás voltuk ugyanakkor a munkálatok ismertetésének teljes mellőzése miatt sem tudjuk elfogadni, bár hiányosságaikra magunk is utalunk.


A rendi alkotmány körülsáncolása és modernizálásának kezdetei
Politikai élet és mozgalmak az Erdélyi Nagyfejedelemségben Tartalomjegyzék Az úrbéri és a közgazdasági bizottság munkálatai