A céhlegények harcai

A Múltunk wikiből

A kormánynak azonban az utolsó rendi országgyűlés berekesztése utáni első hetekben és hónapokban nemcsak a politikai baloldal ellenzéki fellépései okoztak gondot, hanem a társadalom legkülönfélébb csoportjainak életkörülményeik megjavítását és jogaik gyarapítását célzó erőfeszítései is, így mindenekelőtt a március vége óta egymást követő munkásmegmozdulások.

A munkásság soraiból elsőül a nyolcezernyi pesti céhlegény lépett színre. Ezeknek a legényeknek tekintélyes hányada már március 15-én az utcára vonult, de akkor még csak azért, hogy a márciusi fiatalok mellé szegődve, elősegítse a tizenkét pontba foglalt általános polgári szabadságkövetelések sikerre vitelét. Csakhamar nyilvánvalóvá lett azonban, hogy az általános polgári szabadságjogok kivívása egymagában vajmi keveset lendíthet a munkásság helyzetén, amelyet most különösen nehézzé tett a gazdasági válság következtében hirtelen elharapózott drágaság, keresetcsökkenés és munkanélküliség. Egyes céhek legényei tehát március végén, április elején már a munkaidő korlátozására és a munkabérek növelésére irányuló követelésekkel is felléptek, majd április 13-án egy munkásküldöttség a pesti céhlegények felének a nevében egyenesen azzal a kéréssel jelent meg a Pilvaxban, hogy a márciusi fiatalok vegyék át vezetésüket, s vélük együtt harcolják ki magának a céhrendszernek a felszámolását is. És a mozgalomnak egyelőre az sem vetette végét, hogy a márciusi fiatalok – nem kívánván elmélyíteni a forradalom táborán belüli ellentéteket – elutasították ezt a kérést, ellenkezőleg: a mozgalom a következő napokban is tovább szélesedett, április 17-én pedig a céhkeretek lerombolásának a jelszavával már a pesti céhlegények első általános sztrájkja is kirobbant.[1]

Ezen a ponton viszont már bekövetkezett a legénymozgalom megtorpanása. A márciusi fiatalok ugyanis, ha a céhrendszer erőszakos megdöntésének a tervét ellenezték is, azt, hogy más úton-módon mégis orvosoltassanak a legények sérelmei, maguk is igen fontosnak tartották, s ezért keresztülvitték, hogy a munkáskérdés rendezését április 15-i záróülésén mind a pesti, mind a Pest megyei forradalmi választmány kösse a kormány lelkére. Ez a kezdeményezés pedig találkozott a kormány törekvéseivel is, hiszen a feudális céhrendszer érintetlen fennmaradása a kormányban helyet foglaló liberális politikusok elképzeléseinek sem felelt meg, habár a céhrendszer gyökeres felszámolását egyelőre ők sem vették tervbe, mert a céhpolgárságot – mint tudjuk – maguk sem kívánták elidegeníteni a polgári átalakulás ügyétől. A sztrájkolóknak a Nemzeti Múzeum előtt 17-e délutánján tartott gyűlésén tehát megjelent az Iparegyesület iparos-továbbképző tanfolyamának egyik (titkon az illetékes miniszter, Klauzál által kirendelt) tanára, Glembay Károly, s felszólalásában kifejtette, hogy a céhek teljes felszámolása szükségtelen, mivel a legények problémáit tökéletesen megoldaná a céhrendszer részleges reformja is (például az, ha a jövőben nem maguk a mesterek, hanem elfogulatlan személyekből alakítandó testületek döntenék el, ki kaphasson a legények közül mesterjogot), s hogy a legények inkább érnének célt, ha érdekeik érvényre juttatásának az ügyét az irántuk jóindulattal viseltető kormányra bíznák, s ennek megfelelően most visszatérnének műhelyeikbe, követeléseiket pedig azután iparágankint külön-külön kidolgozandó petíciókban a kormány elé terjesztenék.

Ez a fejtegetés hatott is a legényekre, hiszen ha életkörülményeik rosszabbodása szembefordította is őket mestereikkel, leghőbb vágyuk csakugyan az volt, hogy idővel maguk is akadálytalanul a mesterek soraiba léphessenek. A sztrájk tehát másnapra már véget is ért, s helyette egymás után kezdtek megfogalmazódni az egyes legénypetíciók a munkafeltételek – kivált a munkabérek – megjavítására, a céhek életének demokratizálódására és a mesterjog megszerzésének útjában álló gátak lerombolására irányuló követelésekkel.

A mesterek számára azonban még ezeknek a követeléseknek a zöme is elfogadhatatlan volt. Polgári részről tehát most elterelő hadmozdulatok indultak a legénymozgalom lejáratására; április 19-én például néhány zugügyvédnek zsidóellenes zavargásokat sikerült kirobbantania Pesten, s – minthogy a céhekből kirekesztett zsidó kézművesek versenye néhány iparágban eléggé számottevő volt, s ez a verseny természetesen nemcsak a céhbeli mestereket, hanem a legényeket is érzékenyen érintette – ezekbe a zavargásokba a legények közül is igen sokan belesodródtak.[2] A kormányt pedig a kilengések megtorló intézkedések alkalmazására – így többek között a gyülekezési jog korlátozására – késztették, s ezek jóvoltából a céhproblémák rendezése most már végképp Klauzál kezébe ment át; a megtorló intézkedések ugyanis a mesterekben azt a meggyőződést ültették el, hogy a kormány, amint a zsidókat védelmébe vette, úgy őket is védelmébe fogja venni a rendbontók ellenében, a legényekben viszont – még a legényeknek a zsidóellenes megmozdulásoktól távolmaradt jobbjaiban is – olyan hiedelmet keltettek, hogy ha a jövőben a peticionálás helyett ismét keményebb eszközökhöz folyamodnának, akkor magukat szintén súlyos megtorlásnak tennék ki.

S mivel a céhreform tényleges megvalósulása még majd két hónapig váratott magára, a munkásság helyzete pedig közben a gazdasági válság elhúzódása folytán tovább rosszabbodott, egyes céhek legénységét később, május–június folyamán már a megtorlástól való félelem sem tarthatta vissza többé újabb szórványos sztrájkok és utcai tüntetések rendezésétől. A legénymozgalom hanyatlása azonban ezekre a későbbi megmozdulásokra is rányomta már a maga bélyegét, s ezt éppen leghevesebbjük, a Pesten és Budán dolgozó magyar honosságú kovács- és lakatoslegények június 8-i tüntetése példázhatja leginkább, hiszen ennek a – különben teljesen eredménytelen – megmozdulásnak a résztvevői, akik elsősorban a munkanélküliség orvoslására törekedtek, céljukat jobb híján a testvérvárosok területén foglalkoztatott külföldi kovácsok és lakatosok elkergetésének kierőszakolásával próbálták elérni.[3]

Irodalom

A fővárosi munkásmegmozdulásokról rövid áttekintést nyújt Spira György, A negyvennyolcas forradalom hónapjainak munkásmozgalma a testvér-városokban: Pesten, Budán és Óbudán (In: Spira, A negyvennyolcas nemzedék).

  1. A pesti céhlegények áprilisi megmozdulásait közelebbről bemutatja Sarlós Béla, A pesti munkásság forradalmi harca és programja 1848-ban (Századok, 1955) és Spira György, 1848 nagyhete Pesten (ugyanott 1974).
  2. A zsidóüldözésről ír I(gnaz) Einhorn, Die Revolution und die Juden in Ungarn (Leipzig, 1851) s számos forrásszöveggel szolgál 1848–1849 a magyar zsidóság életében. Szerkesztette Zsoldos Jenő (Budapest, 1948).
  3. A május-júniusi fővárosi munkásmegmozdulásokról és a céhreformról bővebben tájékoztat SpiraVörös.


Munkásmozgalom 1848 tavaszán
Tartalomjegyzék A nyomdászmozgalom