A csendőrség és a rendőri szervezet kiépítése

A Múltunk wikiből

A közbiztonság védelmét a kiegyezést követő másfél évtizedben a főváros, Erdély és Horvátország kivételével a megyei pandúrok látták el. A csendbiztosoktól vezetett pandúrszervezetet a decentralizáltság mellett a rossz hatásfok jellemezte, s korszerűsítése általános érdek volt. A közlekedés fejlődésével, a polgáriasodással a bűnözés is átalakult. A polgárosodó ország kormánya nem nélkülözhette a saját rendelkezése alatt álló, egységes, az egész országra kiterjedő karhatalmi szervezetet. 1881-ben az Erdélyben és Horvátországban fennmaradt abszolutizmus kori zsandárszervezet mintájára felállították a csendőrséget (1881:III. tc.), az előbbi altisztjeit az egész országban szétszórták kiképzőnek. A megye ezzel elveszítette jogkörét a közbiztonság fenntartásában: saját karhatalmát, a pandúrszervezetet megszüntették. Tekintélyén újabb rést ütött az állam. A teljes létszámában 8 ezer főre rúgó csendőrség személyi, előléptetési és fegyelmi ügyekben a honvédelmi, szolgálati viszony tekintetében a belügyminisztérium alá tartozott. A szigorú szerzetesi fegyelemnek alávetett, állandó készenlétre nevelt, katonaviselt kakastollas-kalapos csendőrlegénységből eltűntek az egyéni vonások, hovatovább az élet örömei iránt is érzéketlen janicsárokká nevelődtek. A szervezeti szabályzat tág teret engedett a fegyverhasználatnak, a hatósági önkénynek. A parasztok, különösen a földmunkások ellen irányult az az előírás, hogy a csendőrség a munkások „fenyegető jelleget” öltő gyülekezeteire felügyeljen. A közrend mellett ők ellenőriztek a vadászati és halászati jegyeket, a marhaleveleket, részt vettek a dohánycsempészet elleni akciókban. A csendőrség hatáskörét 1882-ben a városokra is kiterjesztették, amennyiben a városok szerződéses alapon a maguk területére is biztosíthatták a csendőri felügyeletet. Ezenkívül minden olyan esetben, ha „a csend, rend és közbiztonság az illető városi rendőrség által fenn nem tartható, a városi hatóság főnöke vagy törvényes helyettese a csendőrség segédkezését igénybevenni jogosult”.[1] (A csendőrség „segédkezését” természetesen pénzben kellett a városnak megfizetni.).A csendőrség a közbiztonság és az osztályuralom szilárd, megbízható őre maradt egészen a felszabadulásig.

A csendőrség felállításával egyidőben került sor a fővárosi rendőrség átszervezésére (1881:XXI. tc.). A csendőrségtől eltérő, kevésbé katonai jellegére utal e törvény azon kitétele is, hogy „működésében a fővárosi rendőrség szolgálatra kész pártatlan eréllyel és emberszerető kímélettel köteles eljárni”.[2] S ha az emberszeretetből már csak az intézmény alapvetően elnyomó funkciója miatt nem is lett semmi, jellemző, hogy legalább a humánus eljárás iránti igényt rögzítették. A budapesti rendőrség nagyfokú korruptságának, rendőrök és bűnözők összejátszásának csak 1885 után szakadt vége, amikor a rendőrség élére Török János személyében új főkapitány került. A rendőrségnek a közbiztonság védelme mellett mindenekelőtt a munkásság szemmeltartását kellett ellátnia. Hatáskörét néhány év múlva az iparosodó Újpest és Rákospalota területére is kiterjesztették. A budapesti főkapitány emellett országos biztonsági feladatokat is ellátott: szükség esetén vidéken is fővárosi detektívek végezték a nyomozást.

Lábjegyzetek

  1. 1883:X. tc. Magyar Törvénytár. 1882–1883. évi törvényczikkek. 19.
  2. 1881:XXI. tc. 3. §. Magyar Törvénytár. 1881. évi törvényczikkek. 101.


Tisza Kálmán rendszere
A közigazgatás korszerűsítése Tartalomjegyzék Az igazságszolgáltatás fejlődése