A délszláv kérdés és Tisza útja

A Múltunk wikiből
1918. július 25.
Max Hussarek kormánya Ausztriában.
1918. szeptember 20–21.
Tisza István szarajevói látogatása.

A németek nyugati támadásaiba vetett remények meghiúsulása sürgetővé tette a Monarchia belső rekonstrukcióját is. A Seidler-kormányt július végén felváltó Hussarek-kormány olyan föderációs irányú megoldást keresett, mely azért az osztrák-német vezető szerepet az ausztriai birodalomrészben fenntartja. Az udvarban és az osztrák vezető körökben korábban is sok híve volt a trialista átalakulásnak, sokan most is ebben látták az egyetlen kiutat. A magyar vezető réteg a délszláv egységről hallani sem akart: trialista megoldását is, a Szent István-i korona alatti megvalósulását is ellenezte. Egyedül Windischgraetz Lajos – nyilván az uralkodó biztatására – szorgalmazta ezt a megoldást. Augusztus 31-én Budapesten a két miniszterelnök megbeszélésén Wekerle változatlanul ellenezte Bosznia-Hercegovina és Horvátország egyesítését akár a magyar korona égisze alatt is, és kitartott a május végén kifejtett felfogása mellett. Bosznia tartományfőnöke, Sarkotić ezt a megoldást májusban még kivihetőnek – bár elégtelennek – tartotta, most viszont az volt a véleménye, hogy a kora nyári vereségek után a Monarchián belüli délszláv egység a minimum. Szerinte ezt az egységet a Szent István-i korona alatt kellene létrehozni. A budapesti tanácskozásról küldött jelentésében ezt írta: „A megbeszélés lefolyása azt a benyomást váltotta ki belőlem, mintha Magyarországon azokat a jelenségeket, amelyek jelenleg délen részint nyíltan, részint titokban lejátszódnak, valamint a délszláv kérdés gyors és megfelelő megoldásának szükségességét még mindig bizonyos mértékig alábecsülnék.”[1]

Köztudomású volt, hogy Wekerle a délszláv kérdésben valójában Tisza álláspontját vallja. Ezért az uralkodó szeptember 6-án megbízta Tiszát, utazzon el Horvátországba, Dalmáciába, Hercegovinába, Boszniába, és „homo regiusként” vizsgálja meg az élelmezési viszonyokat, intézkedjék megjavításukról. Az uralkodó az ott nyerhető tapasztalatok révén kívánta őt befolyásolni a délszláv egység Monarchián belüli megvalósítására. Nem számított azonban arra, hogy Tisza nyilatkozni is fog. Mint egy későbbi széljegyzetben írta: „Tisza nem kapott megbízatást semmiféle nyilatkozatra. Tisza meggyőzetéséről volt szó a délszlávok által.”[2]

Tisza kéthetes utazásának csúcspontja a szeptember 20–21-i szarajevói látogatás volt. A tartománygyűlés tagjai deklarációt juttattak el hozzá, amely tiltakozott a terror miatt, közkegyelmet és kártérítést kívánt, és az önkormányzat helyreállítását követelte. Másnap Tisza fogadta az aláírókat és – a gyorsírói feljegyzés tanúsága szerint – úgy beszélt velük, mint egy feudális úr a jobbágyaival.

Lábjegyzetek

  1. Tonelli Sándor, Tisza István utolsó útja. Szeged, 1941. Függelék 130.
  2. Karl Freiherr von Werkann, Deutschland als Verbündeter. Kaiser Karls Kampf um den Frieden. Berlin, 1931. 305.

Irodalom

Tisza István utolsó politikai szereplésének részletesebb kifejtése megtalálható Nádasdy Béla, Az utolsó kísérlet, 1918. Tisza István gróf utolsó politikai missziója (Budapest, 1938); valamint Tonelli Sándor, Tisza István utolsó útja. Sarkotic István báró vezérezredes, Bosznia-Hercegovina utolsó tartományi főnökének naplója (Szeged, 1941) című feldolgozásában.


Összeomlás és forradalom
A „fekete nap” és Burián békekísérlete Tartalomjegyzék Bulgária kapitulációja és a Monarchia békekérése