A felső bíráskodás

A Múltunk wikiből
1584
Nagyszombatban megjelenik az első hazai törvénygyűjtemény Mosóczy Zakariás és Telegdi Miklós kiadásában: Corpus Iuris Hungarici; Kolozsvárott Kovacsóczi Farkas De administratione Transsylvaniae című államelméleti munkája.

A Habsburg uralkodó hatalmának kiépítése a részekre szakított országban a bíráskodás terén is változásokat hozott. Korábban az igazságszolgáltatás a legmagasabb fokon, a királyi udvarban (curia) a király jelenlétéhez, személyéhez kapcsolódott. Bár az uralkodó maga csak korlátozott mértékben folyt bele a bíráskodásba, nevében gyakorolták az igazságszolgáltató hatalmat a kúriában. Az ország főbírái együttesen ítélkeztek, és a bírói testületet királyi táblának nevezték. Mohács után is megmaradt a nádor, az országbíró, a személynök és a tárnokmester méltósága. Amikor a nádori szék betöltetlen maradt, bírói feladatait nádori helytartó látta el. A többnyire külföldön tartózkodó királytól bírói szerepét nagyrészt helyettese, a helytartó vette át. Amikor a század közepén Nádasdy személyében újból volt nádora az országnak, ő lett egyúttal a király helytartója is, de amikor halála után nem töltötték be a nádori tisztséget, újból helytartók követték egymást. A 16. században a helytartó volt az első számú bíró az országban.

A király nem kapcsolódott ki teljesen a bíráskodásból, egyes ügyek a helytartótól fellebbezés útján eléje kerültek. A fellebbezett ügyek felülvizsgálatát arra az időpontra igyekeztek tenni, amikor országgyűlés alkalmával az országba jött.

Az idegen uralkodó és Magyarországra küldött emberei nemegyszer szembekerültek a törvényekkel: ilyenkor a helytartónak kellett közbelépnie. Amikor 1542-ben Ferdinánd perbe idézés és elmarasztaló ítélet nélkül elfogatta Perényi Pétert, Thurzó Elek helytartó, miután közbelépésének nem volt eredménye, lemondott. Máskor eredményes volt a helytartó beavatkozása. Seghed György szigetvári hadnagyot Niklas von Salm országos főkapitány a pozsonyi bíróval fogatta el a törvénykezési időszak alatt. A király azonban Várday Pál helytartó közbenjárására szabadon bocsátotta. A nemesek vállaltak érte kezességet, hogy megjelenik a törvényszék előtt. Nagyobb port vert fel, amikor Miksa király összeesküvés gyanúja miatt az 1569. évi pozsonyi országgyűlésre érkező Dobó Istvánt és Balassa Jánost elfogatta, és a rendek ismételt közbenjárása ellenére sem engedte szabadon. Hasonló esetek ritkán fordultak elő, a Habsburg-udvar általában óvakodott attól, hogy nyíltan szembeforduljon az igazságszolgáltatás hagyományos rendjével, mert különben ellenállásba ütközött.

A rendi törvényesség érvényesülésének a belső viszonyok sem kedveztek. A Mohács utáni évtizedekben birtokfoglalás, hatalmaskodás, törvénytelenség gyakran fordult elő. Fokozott mértékben volt szükség a bíróságok működésére, az ítéletek végrehajtására, különben a nagybirtokosok és nemesek könnyen az önbíráskodáshoz folyamodtak.[1] A Homonnaiak például Barkó várát ostrommal akarták visszafoglalni, de Báthory András főkapitány, Perényi Gábor és a Drágffyak csapatai fegyverrel kergették el a támadókat, megtorlásként pedig Homonnára támadtak. A helytartó nem győzte figyelmeztetni a szembenállókat, hogy törvényes úton keressék igazságukat. Ehhez az kellett, hogy a rendi bíróságok tekintélyét helyreállítsák. Egy alkalommal Nádasdy Tamás országbíró így nyugtatta meg a pere iránt érdeklődőt: „Uraságod szabad országban van, nem a törökök vagy valamely barbárok között.”[jegyzet 1]

A központi bíráskodás a meghatározott ünnepek nyolcadán (octava) kezdődő és 40 napig tartó törvénykezési időszakokon történt, évente két alkalommal. Ezeken az ország nagybírái, helyetteseik, az ítélőmesterek, esküdt ülnökök, főpapi és főúri tanácsosok vettek részt. A bírósági ülések zsúfolt napirendje miatt az elintézetlen ügyek száma egyre nőtt. Még a hatvanas években is szóvá tették az országgyűlésen, hogy Mohács előtti ügyek várnak elintézésre. Az ország távolabbi részeiből nagy költséggel Pozsonyba érkezett felek ügye gyakran nem kerülhetett tárgyalásra, mert nem futotta rá az ülésszak idejéből. 17 távolabbi vármegye kérésére 1546-ban területileg megosztották az országot, a nyugatabbra eső vármegyék részére márciusban kezdődött a tavaszi bíráskodási időszak Pozsonyban, a többiek számára több mint háromhetes szünet után Lőcsén folytatódott. Az őszi törvénykezési szakasz október végétől karácsonyig húzódott, színhelye Pozsony volt. 1548-ban az ügyek nagy száma miatt négyre emelték a törvénykezési szakaszok számát, kettő jutott a Pozsonyhoz közelebb eső 17 vármegye, kettő pedig a keleti 18 vármegye számára. A bíráskodás a négy időszakon együttesen 200 napig tartott. Két év múlva azonban a nagy terhelés miatt újból visszatértek a kétszeri bíráskodáshoz, amelyet a távolabbi területek részére az év elején, a közelebbiek részére pedig ősszel tartottak, időtartamukat viszont 60–60 napra emelték. A hatvanas években a keleti vármegyék részére ezt a lehetőséget sem tudták biztosítani. A bírák, ítélőmesterek túlságosan nagy tehernek tartották, hogy odautazzanak, ezért megmaradt a területi megosztás, de mind a két rész számára Pozsonyban tartották a törvényszéket, csak más-más időpontban. Majd a távolabbi vármegyék számára Nagyszombatban hirdették a törvénykezési időszakot.

A nyolcados törvényszékeken kívül a helytartó rendszeresen Pozsonyban ítélkezett, ugyancsak a kúriában működő bírákkal, íté1őmesterekkel és ülnökökkel. A bíráskodás itt is meghatározott szakaszokban történt, és ugyanazokat az ügyeket a nyolcados törvényszék vagy a helytartó bírósága tárgyalhatta. Ennek ellenére is felgyülemlettek a hátralékok. A nyolcados törvényszék és a helytartói bíróság első fokon is tárgyalt ügyeket, ugyanakkor eléjük tartoztak a fellebbezett perek is. A rendek ragaszkodtak hozzá, hogy a törvényszékek megfelelő számú bírótárssal működjenek. A főpapi, főúri tanácsosokat, az ülnököket az országgyűlésen jelölték ki, működésük idejére napidíjat kaptak. A helytartói bíróságon részt vevő 4 ülnök napidíja egyenként 80 dénár volt. Előfordult, hogy a nyolcados törvényszék tartását azért kellett elhalasztani, mert a bírák, ítélőmesterek, ülnökök és más jogászok jó részét a nyugati országrészeken határviták foglalták le.

Hűtlenségi perekben, amelyek közé a felségsértést is számították, a felsorolt bíróságok nem voltak illetékesek. Ilyenkor a vádlottat a király az országgyűlés elé idéztette, hogy tisztázza magát. Így kapott idézést az 1556. évi országgyűlésre Bebek Ferenc és György, akik ellen az volt a vád, hogy János Zsigmondhoz pártoltak. A két Bebek az idézést közvetítő jászói konvent előtt bejelentette, hogy nem fognak elmenni. Bebek Ferenc ezt azzal indokolta: Ferdinánd az országot a maga számára lekötötte, viszont megmenteni nem tudja, ezért elpártolásukat a végső veszedelem parancsolta. Az országgyűlés a királlyal egyetértésben hűtlenség bűnében marasztalta el és „levelesítette” őket, vagyis előírta üldözésüket az egész országban. A két Bebek hívei és szolgái 40 napon belül voltak kötelesek a király hűségére térni, különben ugyanaz alá a büntetés alá esnek.

A különféle bíróságok az ítéletek meghozatalában Werbőczy Hármaskönyvére és a törvényekre támaszkodtak. A Hármaskönyv a 16. században 12 kiadásban látott napvilágot, ennek több mint a fele latin; a többi magyar és horvát nyelvű. A törvényeket 1584-ben Nagyszombatban Mosóczy Zakariás nyitrai és Telegdi Miklós pécsi püspök nyomtatásban tette közzé (Decreta, constitutiones et articuli regnum ... Ungarie).

A szabad királyi városokból fellebbezett ügyeket a tárnokmester, illetve a királyi személynök bírósága tárgyalta.[2] Az előbbihez tartoztak a tárnoki városok, az utóbbihoz a többi szabad királyi város. A török uralom előtti nyolc tárnoki városból Buda és Pest elveszett, viszont újként vették be a 16. században Szakolcát. A tárnoki széken a tárnokmester bírótársai a tárnoki városok küldöttei, polgárok voltak. Ez a bíróság évenként mintegy tíz napig ítélkezett Pozsonyban, többnyire Szent György napjától. Törvénykezése azonban gyakran elmaradt, Mohácstól a század végéig mindössze 20 alkalommal ült össze. A tárnokszék ítélkezésének alapjául a 15. században rendszerezett tárnoki jog szolgált, e kódexnek azonban csak töredékeit menekítették el Buda elfoglalásakor. A tárnoki városok megbízottai Pozsonyban a töredékeket emlékezetből kiegészítették, további tárnokszéki határozatokkal kibővítették, és Rudolf királlyal 1602-ben megerősíttették.

A személynöki városok a királyi személynökhöz fellebbezték ügyeiket. A személynöki szék nem polgári bírótársakkal ítélkezett. Ugyanide fellebbeztek az alsó- és felső-magyarországi bányavárosok is. A királyi személynök a főbírák közé tartozott, és így részt vett a nyolcados törvényszékeken is.

A központi bírósági szervezethez kapcsolódott a királyi jogügyi igazgató, aki a nyolcados törvényszékeken Pozsonyban a kincstár pereiben az uralkodó érdekeit képviselte, de hasonló megbízással máshová is kiküldték. A Magyar Kamara jogi véleményt is kért tőle a felmerülő kérdésekben. A jogügyi igazgató fizetést és kiküldetése idejére napidíjat kapott.

A központi igazgatás és a bíráskodás nem vált el egymástól. A királyi helytartó és a többi nagybírák mindkét területen működtek. Egyetlen kivételnek a nádori helytartó számított, aki csak a bíráskodásban helyettesítette a nádort. Ha a vezető tisztségeket azonos személyek töltötték is be, a különböző feladatokat más és más intézmények és emberek látták el a kormányhatóságokban és a bíróságokon; mindkét terület sajátos hozzáértést és szakszerűséget kívánt.

Lábjegyzet

  1. Nádasdy Tamás levele Gáspár doktorhoz, 1554. február 22. Országos Levéltár Nádasdy levéltár Missiles.

Irodalom

A bíráskodásra: Bónis GyörgyDegré AlajosVarga Endre, A magyar bírósági szervezet és perjog története (Budapest, 1961).

  1. Az önbíráskodásra: R. Kiss István, A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában (Budapest, 1908. 236, 237, 263).
  2. A városok fellebbezésére: Veres Miklós, A tárnoki hatóság és a tárnoki szék, 1526–1849. (Magyar Országos Levéltár kiadványai III. Hatóság- és hivataltörténet 2. Budapest, 1968).


A királyi Magyarország kormányzata
A rendek a kormányzat önállóságáért Tartalomjegyzék Önkormányzatok, helyi igazgatás