A forradalmi mozgalmak erősödése

A Múltunk wikiből
1914. január 9–15.
Az ózdi vasművek munkásainak sztrájkja.
1918. március 7–14.
Vasipari sztrájk Budapesten. Elbocsátások a 8 órás munkaidő bevezetése miatt.
1918. március 18–22.
Lupényi sztrájk.
1918. március 20.
Statárium kihirdetése a katonaszökevényekkel szemben.
1918. április 14.
Iparcsarnoki választójogi nagygyűlés.
1918. május 7.
Sztrájk a MÁV Gépgyárban.
1918. május 21.
Sztrájk a lőrinci tölténygyárban.
1918. május 22.—június 3.
A resicai kohóművek és gépgyár munkásainak sztrájkja.
1918. június 12.
Tatabányai bányászsztrájk.
1918. június 18.
Bécsi általános sztrájk.
1918. június 20.
Budapesti általános sztrájk.
1918. június 27.
A munkástanács letiltja a sztrájkot.

1918 közepére a magyar belpolitika frontjai áttekinthetőbbé váltak. A földbirtokos-burzsoá reakció tábora a társadalmi és politikai rendszer változatlan fenntartását, a német szövetséghez való ragaszkodást és a háborús kitartást képviselte. A polgári demokrácia táborát a kormánypolitika jobboldali fordulata az összefogás szorosabbá tételére késztette. Bár a szociáldemokrata párt februári rendkívüli kongresszusa felbontottnak nyilvánította a polgári pártokkal kötött szövetséget, a pártvezetés azon munkálkodott, hogy a baloldali polgári pártokkal a szövetséget újjáalakítsa.

A polgári irányzatok mellett már 1918 első felében mind erősebben jelentkeztek és gyarapodtak a forradalmi átalakulás erői, a szocialista forradalom öntudatos hívei. A munkásmozgalom lendülete a januári sztrájk leszerelésével nem tört meg. Alig két hónappal később egész szakmákat átfogó munkabeszüntetések voltak. 1918 márciusában 60 ezer vasipari munkás sztrájkolt egy hétig a munkaidő megrövidítéséért. A vasiparban ez után is egymást követték a nagy üzemi sztrájkok, májusban például a MÁVAG és a pestszentlőrinci lőszergyár állt le. A mozgalom tömeges méretekben jelentkezett a bányákban is. Márciusban a lupényi, somsálybányai és farkaslyuki üzemekben voltak nagy sztrájkok; májusban 8000 résztvevővel Resicán.

A szociáldemokrata párt vezetősége a második Wekerle-kormány válsága idején tüntetéseket szervezett a választójogi követelések mellett. A munkásmozgalom azonban már szétfeszítette a választójogi harci program polgári partnerekhez idomított keretét. Május elsején általános sztrájk volt nemcsak a fővárosban, hanem a vidéki városokban és a bányatelepeken is. Bár a belügyminiszter tüntetést nem engedélyezett, több vidéki városban: Miskolcon, Debrecenben, Salgótarjánban, Győrött tízezres tömeg vonult fel a tüntetéseken.

A kormány a sztrájkmozgalmat a katonai terror fokozásával próbálta gátolni. A szervezőket letartóztatták, sok sztrájkolót bevonultattak. A sztrájkhullámot, amelyet éhségtüntetések egészítettek ki, sem a szakszervezeti vezetőségek rábeszélése, sem a kormány terrorja nem tudta már szűkebb mederbe terelni. „A munkások nyugtalansága és a négyéves háború folytán való kimerültsége óriási volt – írja Buchinger visszaemlékezésében –, már nem tudtuk őket türelemre bírni…, lassan a kormány is már oda jutott, hogy nem tudta a dolgokat és az eseményeket irányítani vagy befolyásolni.”[1]

A munkásság forrongó sztrájkmozgalma a júniusi általános sztrájkban csúcsosodott ki. Bécs üzemeiben június 18-án leállt a munka. Június 20-án politikai sztrájk robbant ki Budapesten is. A MÁVAG udvarán a katonai parancsnok a béremelést követelő munkások közé lövetett. A sortűznek négy halálos áldozata és több mint 20 sebesültje volt. Néhány óra alatt a főváros összes üzemei leálltak, megbénult az ország vasúti forgalma, sztrájkba léptek a vidéki üzemek is.

A sztrájkoló munkásság az Országház előtt megrendezett nagygyűlésén Landler Jenő forradalmi beszédet mondott. „Nem beszélni kell többé, itt a tettek ideje. Le kell számolni az egész korrupt kormányrendszerrel!”[2] Másnap a minisztertanács elrendelte Landler letartóztatását, megtorló intézkedéseket határozott el a vas- és fémmunkások szakszervezete ellen. Utasítást adott a vidékre utazó „izgatók” letartóztatására. A kormány valamennyi szakszervezeti vezető bevonultatását is fontolgatta, mert – amint a kereskedelemügyi miniszter mondotta – „a szakszervezetek vezetőinek kezéből kisiklott a vezetés, s azoknak úszniuk kell az árral. Hogy vezető szerepeiket megtarthassák, tovább kell izgatniok. Ma úgy áll a helyzet, hogy a vezetők tudnak sztrájkot szervezni, de leszerelni nem.”[3] A kormány tehetetlen volt az egész országra kiterjedő politikai sztrájkkal szemben, amely nyolc – helyenként tíz – napig tartott.

A pártvezetőség a június 20-i izzó hangulatú bizalmi értekezlet hatására a sztrájk mellett foglalt állást. A Szakszervezeti Tanács tagjaival, továbbá a bizalmitestület egy részével munkástanácsot alakított. Ez június 27-én felszólította a munkásokat a sztrájk beszüntetésére. „A harc mostani folytatásának céltalanságát felismerve, megszakítjuk azt… Fejezzétek be a harcot és térjetek haza az üzemekbe.”[4] Miután feladatát betöltötte, ez a munkástanács fel is oszlott. Mindez már nem törte meg a forradalmi hullámot.

Lábjegyzetek

  1. Buchinger Manó, Küzdelem a szocializmusért. I. Budapest, 1946. 267.
  2. A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai V. Budapest, 1956, 211–212.
  3. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, Budapest, 1960. 471–475.
  4. Munkások! Elvtársak! Népszava, 1918. június 28.

Irodalom

Az 1918. júniusi általános sztrájkról rövid összefoglalást közöl Gerelyes Ede, Az 1918. júniusi sztrájk (Budapest, 1968. 6).

A cattarói tengerészlázadásról Hetés TiborDezsényi Miklós, Flottafelkelés Bocche di Cattaróban, 1918 (Hadtörténelmi Közlemények, 1958. 1–2) című tanulmánya, illetve Richard Georg Plaschka, Cattaro—Prag. Revolte und Revolution. Kriegsmarine und Heer Österreich–Ungarns Feuer der Aufstandsbewegungen vom 1. Februar ami 28. Oktober 1918 (GrazKöln, 1963) című könyve ad bővebb tájékoztatást.


Összeomlás és forradalom
A Wekerle-kormány újabb átalakítása és a választójogi törvény Tartalomjegyzék Forradalmi jelenségek a hadseregben és a hadiflottában