A forradalom kapujában

A Múltunk wikiből
1848. február 10.
Eötvös József és Széchenyi István tárgyalásai eredményeként Trefort Ágoston Széchenyi mellett agitáló, Kossuth-ellenes cikksorozatot kezd a közlekedésügyről a Pesti Hírlapban.
1848. február 22–25.
Forradalom Párizsban. Lajos Fülöp lemondása.
1848. február 25.
Kossuth az ellenzéki követek konferenciáján bejelenti, hogy a közeljövőben felirati javaslatot terjeszt az országgyűlés elé, amelyben ismerteti az elengedhetetlen reformokat, s alkotmányt kér az osztrák és cseh örökös tartományok számára.
1848. február 27.
Az ellenzéki követek többsége ismételt tanácskozás után elveti Kossuth február 25-i felirati tervét.
1848. március 1.
Pozsonyba megérkezik a párizsi forradalom híre.
1848. március 3.
A párizsi hírek hatására megváltozott hangulatban Kossuth nagy beszédben a kerületi ülés elé terjeszti felirati javaslatát. (A közteherviselés kimondását, a kárpótlás melletti jobbágyfelszabadítást, a városi kérdés megoldását, a nép politikai jogokkal való felruházását s a reformok biztosítékaként felelős parlamenti kormány kinevezését kívánja.) A kerületi ülés a javaslatot egyhangúlag elfogadja.
1848. március 4.
Forradalmi megmozdulás Münchenben.
A pesti Ellenzéki Kör választmánya Kossuth felirati javaslatának támogatását határozza el.
1848. március 5.
Irányi Dániel a pesti Ellenzéki Kör baloldali tagjainak megbízásából Pozsonyba utazik, hogy felajánlja Kossuthnak: a Kör kész az országgyűléshez intézendő petícióval támogatni feliratát. (Kossuth felkéri az Ellenzéki Kört a peticionális mozgalom megindítására.)
1848. március 6.
A kerületi ülés leállítja az örökváltság tárgyában kiküldött választmány munkálatait, mert azonnali törvényjavaslatot kíván erről kidolgozni.
1848. március 9.
Széchenyi István kéri az uralkodót, hogy a legfontosabb reformok megvalósítása és az ország nyugalmának fenntartása érdekében nevezze őt ki királyi biztossá.
1848. március 11.
Irinyi József az Ellenzéki Kör március 9-i megbízásából tizenkét pontba sűríti ]]Kossuth Lajos|Kossuth]] március 3-i feliratának lényegét.
Petőfi megírja Dicsőséges nagyurak című versét.
1848. március 12.
A pesti Pilvax Kávéházban összegyűlt „középponti ifjúság&rdquo elhatározza, hogy a tizenkét pontot március 19-én a József-napi vásárra összegyűlt sokadalom elé terjeszti.
1848. március 13.
Bécsben kitör a forradalom. Lemond Clemens Metternich államkancellár (aki Londonba menekül) és Apponyi György magyar udvari kancellár.
Az Ellenzéki Kör elfogadja a tizenkét pontot.
Petőfi megírja a Nemzeti dalt.

E zárójelenethez azonban ekkor, 1848 márciusának első napjaiban már lázadás Európában egyre sűrűbben fellobbanó lángjai szolgáltatják a megvilágítást. A párizsi események ugyanis csak egy – igaz, döntő jelentőségű – láncszemet alkotják egy egész folyamatnak, mely már 1847 decemberében Nápolyban kezdődött, majd az itteni felkelés leverése után, 1848 januárjában Palermóban már sikeresen folytatódott. Szicíliában ideiglenes kormány is alakult, mely az 1812. évi alkotmány helyreállítását s az országgyűlés összehívását követelte a nápolyi udvartól. E hírre január 27-én Nápoly népe ismét megmozdult s ezúttal sikerrel: 2 nap múlva II. Ferdinánd (Habsburg felesége révén Metternich politikájának meggyőződéses követője és alkalmazója) alkotmányos kormányt, országgyűlést és sajtószabadságot helyezett kilátásba, engedélyezte nemzetőrség felállítását. Ezt a nyitányt követték február 24-én a párizsi események, s nyomukban felemelkedett Németország is. Március 5-én Heidelbergben 51 német képviselő a német kormányokat egy össznémet parlament összehívására szólította fel, s egyúttal egy hetes bizottságot is megválasztott, melynek az volt a feladata, hogy javaslatot készítsen a népképviselet megvalósítására. Ekkor már tartanak a zavargások Bajorországban; Poroszországban is egymást követik a különféle petíciók, s az összetűzések.

S a forradalom már ott áll a Habsburg-birodalom határain, sőt már kezd átlépni rajtuk: rendőrök és a cenzúra korlátai ellenére is. Mindaz a sok tényezőből kialakuló feszültség, amelyről Ausztria helyzetét ismertetve már szólottunk, 1847 őszétől, a magyar országgyűlés megnyitásának napjaitól mintegy sűrűsödve és az egész birodalomra kiterjedve, ekkorra már az elviselhetetlenségig kezd fokozódni. Az 1847. évi rossz termés a burgonyavésszel párosulva élelemhiányt és így rohamosan növekvő drágaságot idéz elő. Az ipari vidékekről újabb nyugtalanságok hírei érkeznek; Bécsben megismétlődnek 1846 nyarának és 1847 tavaszának tumultuózus jelenetei : elkeseredett tömegek megtámadják a pékségeket, melyeket katonaság kell hogy megvédelmezzen. Rémhírek terjednek készülő háborúkról és forradalmakról, csökken az osztrák állampapírok árfolyama, s a társadalomban ismét feltámad a rettegés az államcsődtől. A kisember lázasan váltja át papírpénzét ezüstre – már ameddig még beváltják neki: a holnap egyszerre bizonytalanná kezd válni, a társadalom minden rétegén elhatalmasodik a válság érzése.

De e hónapokban a birodalom hajójának eresztékeit a csupán gazdasági válságon túlmenő erők is feszegetik, immár az egész államrendszer megváltoztatását, reformját követelve, és immár nemcsak tisztán politikai-adminisztratív, hanem az évtizedeken át erőszakkal elnyomott, most, a válság előérzetében azonban feltarthatatlanul kitörő nemzeti igényektől is vezettetve. A Lombard-Velencei Királyságban az ellenzék egyenesen a birodalmi kapcsolatok puszta perszonálunióvá való alakítását követeli, és bojkottot hirdet – és sikerrel – a lottó és a dohány egyedárúság, és egyáltalán a német elem ellen, legyen utóbbi akár hivatalnok, akár katona, akár egyszerű kereskedő. Csehországban, miután a rendek az 1847 májusában beadott, a cseh országgyűlés törvényhozó és alkotmányozó jogának helyreállítását célzó követeléseikre nem kaptak választ, Prágában ír mintára megalakul a radikális politikai-forradalmi „Repeal” egylet. Megmozdulnak az alsó-ausztriai rendek is: Metternichnél alkotmányt követelnek, támogatva ebben – jellemzően az államvezetésben elhatalmasodott meghasonlásra – a trónörökös, Ferenc Károly főherceg és felesége, Zsófia főhercegné, Metternich politikájának régóta ellenfelei által is. De Metternich még most is csak 1817. évi (emlékezhetünk: akkor Ferenc császár által elsüllyesztett) javaslatához tér vissza: az egyes Landtagok képviselőiből és az udvar bizalmi embereiből tanácsadó testületet hozzanak létre. Ez a megoldás azonban ekkorra már nem kielégítő. És mivel az udvar, nem utolsósorban éppen Metternich tanácsa nyomán, nem hajlandó (igaz, az abszolutizmus kereteiben és módszereivel zsákutcába jutván, már nem is nagyon lenne képes) továbblépni, világossá válik: a válság abba a kiteljesedett végső szakaszába került, melyben nemcsak hogy az elnyomottak már nem akarnak úgy élni, az elnyomók pedig képtelenek úgy kormányozni, mint eddig, hanem amelyben az így előállt konfliktus megoldása békés úton már nem lehetséges. Az absztrakt megfogalmazás mögött már a forradalom egyre konkrétabb körvonalai tűnnek fel.

1848 januárjában e feszültség érzetében írja meg Grillparzer híres költeményét, az Előjeleket; a bécsi szász követség titkára pedig ugyanekkor, 1848. január 21-én annak a vulkánnak közeli kitörését számolgatja naplójában, melynek tetején az uralkodó osztály 33 éven át oly gondtalanul üldögélt. Ugyanő alig 6 hét múlva, 1848. március 6-án, immár a párizsi események nyomán a várost elárasztó borús, barátságtalan hangulatról számol be, a felbolydult külvárosokról, a nyíltan forrongó kispolgárságról és a mindenfelé szállongó vigasztalan rémhírekről. Ausztriában, Metternich rendőrökkel és cenzorokkal jól védett birodalmában is csak egyetlen szikrára van már szükség, hogy az elégedetlenség tüze fellobbanjon; és konkrét programra, melynek vonalai mentén továbbterjedjen.

Ez a szikra pedig Magyarországról fog felszállni, s a programot Kossuth március 3-i beszéde fogja szolgáltatni, programmal az egész birodalom liberális erői számára. A vukovári vasútügy ekkor még nem került az országgyűlés elé, mint ahogy eddig még egyetlen felvetett kérdésben sem született végleges állásfoglalás, törvényjavaslat. Maga Kossuth azonban (s ezekben a napokban már nincs senki, aki a teendők tervezésében követni tudná,) már a királyi propozíoiók vagy akár a sérelmek körénél is sokkal mélyebbre nyúló problémák megválaszolását készíti elő. Pozsony nincs messze Bécstől; a két város között állandó az utasok áramlása, 1848 elejétől Morse távírógépépek huzaljai is ott feszülnek postahivatalaik között. A fővárosban növekvő feszültség hírei éppúgy, mint az azoknak alapjaiként szolgáló legújabb külföldi tudósítások egyaránt gyorsan megérkeznek Pozsonyba, nemcsak azt téve világossá Kossuth és az ellenzék más vezetői előtt, hogy törekvéseik az abszolutizmus megdöntésére csak akkor lehetnek eredményesek, ha a rendszer egyidejűleg az ausztriai államfélben is megbukik (ezt már korábbról tudhatták), hanem azt is, hogy ennek előfeltételei és bázisai a megerősödő bécsi liberális polgári ellenzékben, s a nem német örökös tartományok liberális töltésű nemzeti mozgalmaiban adva is vannak: csupán a megfelelő jelszó hiányzik erőik mozgásba lendítésére. Kossuth már február 25-én azt tervezi, hogy a magyar országgyűlés Ausztria számára is kérjen polgári alkotmányt, s ha e tervet az ellenzék vezetői ekkor még elvetik is, Batthyány már kapcsolatokat keres az itáliai és a cseh elégedetlenek felé. Ám az események ismét Kossuth kivételes politikai érzékét igazolják: a párizsi forradalmi hírek ugyanis tervét egyszerre nagyon is időszerűvé teszik. És most már nem is vár tovább. Apponyi talajt vesztve Széchenyin át március 2-án még egy utolsó kísérletet tesz Kossuth várható támadásának kivédésére. De amit remél és kíván: e válságos helyzetben hűségnyilatkozat az uralkodónak és lemondás az ellentétek kiélezéséről – ekkor már nem vihető keresztül. Az országgyűlés délutáni zárt ülése többek között a közteherviselés, a robotmegváltás és a nép politikai jogokkal való felruházásának bevezetését kéri s a továbbiakban – még az 1820-as évek követelését ismételve – az országgyűléshez a kormány részéről tárgyaló felekként helytartótanácsosok kiküldését: ezek az így születő határozatoknak az országgyűlés bezárása utáni végrehajtását immár felelősség mellett bonyolítanák le. Hallatlan követelések ezek – de Kossuth másnap már minőségileg lép tovább: 1848. március 3-án, csatlakozva a konzervatív győri követ javaslatához, mely a birodalom pénzügyi helyzetét tudakoló felirat küldését javasolta, hatalmas beszédben – formájában felirati javaslatban – vonja le az európai helyzet következményeit a magyarországi politika, de immár a birodalom szempontjából is. A javaslat az országgyűlés eltökéltségét fejezi ki a közteherviselés bevezetésére, az úrbéri viszonyok felszámolására, a nép politikai jogokban való részeltetésére, s mindennek alapjaként és biztosítékaként magyar felelős minisztérium alakítását követeli. Mindezt úgy, hogy már bevezetésében hangsúlyozza: e reformok megvalósítását azonban mindaddig nem látja megoldhatónak, míg Ausztria kormányrendszere abszolutisztikus marad.

A polgári átalakulás az ülésen egyhangúlag elfogadott programja ez – s nemcsak Magyarország, hanem immár Ausztria számára is. És hogy valóban azzá lehessen a Lajtán túl is, arról a már másnap németre fordított beszédnek éppen a Juridisch-politischer Lesevereinhez : a liberális polgári ellenzék központjához eljuttatott, s ennek révén városszerte elterjesztett és lelkesen forgatott példányai gondoskodnak; nyilván nem jelentéktelen új elemeket szolgáltatva ahhoz az egyre feszültebb hangulathoz, melyet a szász diplomata oly aggódva egész Bécs hangulataként regisztrált.

Magyarország története ezekben az órákban visszacsatolódik a birodalom történetébe – de immár annak a folyamatnak szerves részeként és egyik mozgatójaként is, mely a császárvárost néhány nap múlva Európa második nagy forradalmi központjává fogja átformálni, a Habsburgok birodalmában is lezárva a feudalizmus sok évszázados uralmát. A birodalom nagy színpadán is felgördül a polgári forradalom drámájának függönye.

Irodalom

Sajátlag a márciusi ifjakra ma is jól használható korai marxista feldolgozás Fekete Sándor A márciusi fiatalok című könyve (Budapest, 1950). Legújabb Lukácsy Sándor világos és adatgazdag összefoglalása (In: A magyar irodalom története. Főszerkesztő Sőtér István. III. A magyar irodalom története 1772-től 1848-ig. Szerkesztette Pándi Pál. Budapest, 1965. 691–711).


Forradalom előtt (1847–1848)Vörös Károly
A radikálisok Tartalomjegyzék