A gazdasági konjunktúra alakulása

A Múltunk wikiből

Gazdasági növekedésünk nemzetközi feltételei a kiegyezés idején kedvezően alakultak. Magyarország szerencsés időpontban kapcsolódott be az európai tőkés gazdaság vérkeringésébe. Az 1850 és 1873 közötti időszak a tőkés világgazdaság nevezetes expanziós szakasza volt, midőn gyors ütemben növekedett a termelés és a forgalom, s aranykorát élte a tőkés vállalkozás. A kontinentális Európa országaiban, s köztük elsősorban Németországban és a Habsburg-monarchia nyugati területein kibontakozó iparosodás élelmiszer- és nyersanyagkeresletével ösztönzően hatott a magyar mezőgazdaság és az agrárkivitel fejlődésére, amelyet a szállítás forradalma is előmozdított. Magyarország idejében és intenzíven ki tudta használni az európai agrárkonjunktúra éveit, midőn még a tengerentúli gabona versenye sem jelentkezett a későbbi megsemmisítő erővel. A Monarchia és Magyarország kivitele két évtized alatt megnégyszereződött, s gabonakivitelünk az 1860-as évek végén ötszöröse volt az 1840-es és 50-es évek átlagának. A tőkés országok egymás közötti kapcsolataiban a szabad kereskedelem elvei érvényesültek, s a nemzetközi áruforgalom évtizedről évtizedre 50–60%-ka1 növekedett.

A nemzetközi tőkés gazdaság expanziós szakasza éppen a kiegyezést követő években érte el tetőpontját, s egy – a tőkés világgazdaság történetében egyedülálló – viharos konjunktúrában, „alapítási lázban” kulminált. A Habsburg-monarchiában – a 60-as évek első felének mesterségesen visszafogott, lassú növekedése, sőt stagnálása után – a politikai konszolidáció különösen kedvezően hatott a tőkés vállalkozás fellendülésére. Ausztriában 1867 és 1873 között 682 új részvénytársaságot alapítottak, 2,2 milliárd forint befizetett tőkével.

A konjunkturális fellendülés Magyarországra is átterjedt. Az 1867-es, majd az 1868-as rekordtermések nyomán a korábbinak a többszörösére emelkedett a gabonakivitel (1868-ban meghaladta a 16 millió q-t). A jó áron eladott gabonáért az országba áramló pénz, az elmaradott országban nagy lehetőségeket és extraprofitot szimatoló külföldi tőke nagyszabású befektetései (vasútépítés, nagybankok, ipari nagyüzemek alapítása), valamint az 1866-os háború nyomán megnövekedett papírpénz-mennyiség a kortársakban a jólét, a gazdagodás benyomását keltette. A konjunktúrának az első években kétségkívül volt némi inflációs jellege is. De a tényleges fejlődés számadatai is imponálóak. 1867 és 1875 között 800–900 millió forintot ruháztak be a magyar gazdaságba. Több mint 4000 km új vasútvonalat adták át a forgalomnak, 170 új ipari részvénytársaság létesült, a széntermelés évente 13, a vasérctermelés 18, a, nyersvasgyártás 6,4, a cukortermelés 11,7, a budapesti malmok lisztőrlése 15,6%-kal növekedett. Hét év alatt 552 hitelintézetet alapítottak 88 millió forint alaptőkével. 1873 májusában – a vasutak és egyéb közlekedési vállalatok nélkül – 788 részvénytársaság működött az országban, 337 millió forint névleges és 202 millió ténylegesen befizetett részvénytőkével, s ebből mintegy 200 millió esett a kiegyezés utáni alapításokra. A beruházások összege 1867 és 1873 között az előző hét évhez viszonyítva hatszorosára emelkedett.

Értékpapírkibocsátás és beruházások Magyarországon (1860–1873) (a tőkeállomány növekedése millió forintban)
  1860–66 1867–73
Vasutak 68,7 377,0
Egyéb közlekedési vállalatok 2,1 15,1
Ipari részvénytársaságok 4,6 97, 1
Hitelintézetek alaptőkéje 1,6 92,1
Biztosítóintézetek alaptőkéje 2,5 5,0
Jelzálogkölcsönök állománya 31,6 89,8
Összesen 111,1 676,1

A kortársak nem kis büszkeséggel állapították meg, hogy „nemzetgazdaságunk igen örvendetes fejlődésnek indult, s a fejlődés egészen mesterkéletlen, erőteljes, fel nem tartóztatható és oly gyors, hogy a kimért lassúsághoz szokott nehézkesség majdnem elkábulhat tőle… Ami másutt lassan, kimérten fejlődött ki, nálunk a lehető legrövidebb idő alatt úgyszólván felszakadt”.[1]

Ez a „felszakadó” fejlődés azonban sok tekintetben megalapozatlannak bizonyult nemcsak nálunk, hanem Ausztriában is. Az új vállalatok jelentős része számára nem voltak biztosítva a sikeres és tartós működés feltételei, mert a részvénytársaságok alaptőkéjének ténylegesen csak egy részét fizették be. Az alapítások egyre inkább spekulációs jelleget öltöttek, az alapítók célja az alapítási nyereség bezsebelése, a részvényekkel való tőzsdei játék volt. Az ilyenfajta „gründolás” egyébként világjelenség volt akkoriban, s az alapítási láz hozzánk Németországból és Bécsből terjedt át. A várható fejleményeket már az 1869-es tőzsde- és hitelválság is jelezte, bár ez a gazdaság egészének fejlődését, a termelés növekedését még nem állította meg. A hitelmegszorítás miatt azonban több új vállalat összeomlott annak ellenére, hogy a kormány – az állampénztár készleteiből – jelentős összegekkel sietett a bajba jutott vállalatok segítségére. E válságot több mint egy éven át a vállalkozási kedv lanyhasága követte, de 1871-ben és különösen 1872-ben, valamint 1873 elején minden korábbinál magasabbra csapott az alapítási láz.

Mindez azonban már a közelgő válság árnyékában történt. Az 1870-es évek elején az egyik gyenge aratás a másikat követte. 1868 és 1873 között a kenyérgabona-termés 28,6 millió q-ról 16,5 millióra, a kivitel 10,9 millióról 2,9 millióra csökkent. Az 1872–73-as nagy kolerajárvány megtizedelte a lakosságot, a vásárlóerő és a fogyasztás visszaesett, a felhalmozás és a beruházási tevékenység lelassult. 1873-ban túltermelési válság bontakozott ki az európai iparban. Az 1873. május 9-i bécsi tőzsdepánik – a szoros kapcsolat révén – a magyarországi tőkés vállalkozások jelentős részének összeomlását is maga után vonta. A külföldi tőke visszavonult, a bankok megvonták a hiteleket, s a megalapozatlan, spekulációs ügyletekbe bonyolódott vállalatok egymás után váltak fizetésképtelenné. A válságot követően 50 bank bukott meg, az ipari részvénytársaságok száma pedig 174-ről 110-re csökkent. Erősen visszaestek az állami beruházások, a városi és a vasútépítkezések. A bányászat és a kohászat termelése csak 1880-ban érte el újra az 1873-as szintet.

A 1873-as válság – hatását és az utána következő depresszió tartósságát tekintve – a legsúlyosabb volt a tőkés világ 1914 előtti válságai között, s Európa valamennyi országát sújtotta, de talán a Habsburg-monarchia gazdaságát rázkódtatta meg a legnagyobb mértékben. Nálunk különösen súlyossá tette a helyzetet, hogy a válság egy fejletlen, gyermekcipőben járó tőkés szektort érintett, s hatásában egymást erősítve találkozott az első igazán jelentős kapitalista ciklikus válság, s az utolsó hagyományos típusú demográfiai és élelmezési válság.

A válságot követő depresszió 1879-ig tartott, s hogy a gazdasági növekedés teljesen nem állt meg, s az 1873 előtti fejlődés eredményei nem mentek teljesen veszendőbe, az annak volt köszönhető, hogy a válság alig érintette iparunk vezető ágát, a malomipart, a mezőgazdaságban pedig 1875-től igen gyors és tartós növekedés indult meg. Az 1878-as aratás már túlszárnyalta a legendás 1868. évit is. A növénytermelés átlagos évi növekedési üteme 1875 és 1890 között megközelítette az évi 4%-ot.

Az 1873-as krízis több volt egyszerű ciklikus túltermelési válságnál. Utána a tőkés gazdaság egész klímája megváltozott. A gazdasági expanzió, az emelkedő árak és profitok, a merész vállalkozások, a nagy gründolások aranykora véget ért. Az 1850 és 1873 közötti expanziós fázist több mint két évtizedes depressziós fázis váltotta fel, amely 1896-ig tartott, s amely „nagy depresszió” néven kapott helyet a tőkés világgazdaság történetében. A „nagy depresszió” korszaka egyúttal a kapitalizmus strukturális átalakulásának az időszaka is volt. A szabadversenyes kapitalizmus korszakát ekkor váltotta fel a monopolkapitalizmus. A vezető tőkés országokban ekkoriban alakultak ki a különféle monopolszervezetek, ekkor hódított tért a gazdasági folyamatba való szabályozó állami beavatkozás elve. A nemzetközi gazdasági kapcsolatokban is háttérbe szorult a szabad kereskedelem, s helyet adott a protekcionista és elzárkózási tendenciáknak. Az 1870-es évek végén az Osztrák–Magyar Monarchiában is létrejöttek az első kartellek, s a vaskartellbe 1879-ben a magyarországi vasművek is beléptek.

Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
A nagykereskedelmi árindex alakulása az Osztrák-Magyar Monarchiában
A „nagy depresszió” azonban korántsem jelentette azt, hogy a tőkés gazdaság dinamizmusa megszűnt. A termelés és a forgalom növekedése nem állt meg, csupán a növekedés üteme lassult a megelőző időszakhoz képest. Az 1873 és 1896 közötti évek elsősorban a tőkés vállalkozás élénksége és feltételei szempontjából tekinthetők joggal depressziónak: az árak estek, a profit tömege és rátája egyaránt csökkent, a beruházási és a vállalkozási tevékenység visszaesett. A tőkés világ értékpapír-kibocsátása 1871–75-ben 45 milliárd frank volt, 1876–80-ban 31,1 milliárd, 1881–85-ben 24,1 milliárd, s csak 1896-ban haladta meg ismét az 1871–73-as csúcsértéket. Mivel a létfenntartási költségek az áresés következtében csökkentek, a névleges bérek csökkenését pedig megakadályozta a munkásság egyre nagyobb mértékben kibontakozó szervezett osztályharca, a munkások és alkalmazottak reálbére és életszínvonala a legtöbb tőkés országban emelkedő tendenciát mutatott.

A depressziónak voltak az elmaradott országok, így Magyarország számára előnyös oldalai is. Mivel a fejlett tőkés országokban csökkentek a beruházások és a kibocsátások, a nemzetközi tőkepiacon pénzbőség következett be, s viszonylag olcsón, egyre kedvezőbb feltételek között lehetett hosszú lejáratú hitelekhez jutni. Az 1880-as években a külföldi tőke áramlása ismét megindult Magyarország felé.

A nagy depressziónak volt egy aspektusa, amely Magyarországot is erősen érintette. Ez volt az agrárválság, illetve pontosabban a gabonaértékesítési válság. Az 1870-es évektől kezdve a mezőgazdasági árak, főleg a gabonaárak tartósan estek, s gabonánk és lisztünk – részben a tengerentúli olcsóbb gabona versenye, részben a piacok elzárkózása következtében – kiszorult a vámkülföldi piacokról. Mezőgazdaságunk elsősorban a Monarchia piacára támaszkodva, a termelés gyors növelésével igyekezett ellensúlyozni az értékesítési válság hatását. Ez csak részben sikerült, a termelők jövedelmei csökkentek, a termelési költségek és a közterhek emelkedtek. Az agrárválság hatását némileg ellensúlyozta az a körülmény, hogy az ipari árak esése – elsősorban a fogyasztási cikkeké – nagyobb mértékű volt, mint az agráráraké, ennek következtében a Monarchia piacán ipari árolló alakult ki, s nemzetközi áruforgalmunk cserearányai számunkra kedvezően alakultak.

A fontosabb árucsoportok árindexei az Osztrák–Magyar Monarchiában (1867–1871 = 100)
Év Növényi termékek Állati termékek Ipari félgyártmányok és fűtőanyagok[2] Textil- és bőripari nyersanyagok
1848–1852 67,9 69,0    
1858–1862 89,1 91,3    
1867–1871 100,0 100,0 100,0 100,0
1872–1876 112,5 105,0 94,0 83,9
1877–1881 104,1 93,4 83,3 78,0
1882–1886 94,3 97,3 75,9 71,8
1887–1891 84,9 92,7 72,2 64,8
1892–1896 75,8 98,5 68,4 60,4
1897–1901 83,6 103,6 72,9 59,9
1902–1906 90,6 116,1 73,2 71,3
1907–1910 110,3 131,0 87,1 78,9
1911–1913 116,1 158,4 91,8 95,4

Az 1873-as gazdasági válság után néhány évig a legtöbb európai ország ipari termelése stagnált. Az 1880-as években azonban újra nekilendült a növekedés, amely – főleg Németországban és Ausztriában – az 1880-as és 1890-es évek fordulóján nagyarányú ipari fellendülésbe ment át. 1880-ban Magyarországon is új fellendülés kezdődött. Növekedtek a beruházások, új bankok létesültek. Az ipar fejlődése lassúbb, de megalapozottabb volt, mint 1873 előtt. A nehéziparban 1884-től kezdve ismét válság jelentkezett, amely 1886-ban érte el csúcspontját, de ez megközelítően sem volt oly mértékű, mint 1873-ban. 1887 után, a tőkés ciklus felfelé ívelő, expanziós szakaszával kezdetét vette a magyar tőkés gazdaság százesztendős történetének legtartósabb, legjelentősebb fellendülési periódusa, jelezve, hogy nemzetgazdaságunkban létrejöttek a rendszeres növekedés, a nagyobb arányú iparosodás feltételei.

Lábjegyzetek

  1. Mudrony (Soma), Pesti levelek. Anyagi Érdekeink, 1868. október 3. és november 14.
  2. Vas, fémek, fűrészáru, szén, kőolaj

Irodalom

A konjunktúra alakulásáról az Osztrák–Magyar Monarchiában és Magyarországon lásd: Matis, Österreichs Wirtschaft 1848–1913; Keleti Károly, Visszapillantás közgazdaságunk egy negyed századára (Budapest, 1876); Láng Lajos, Hazánk értelmi és anyagi fejlődése 1870-től 1880-ig (Budapest, 1883); Anton Deutsch, 25 Jahre ungarischer Finanz- und Volkswirtschaft (1867–1892) (Berlin, 1892); Kőrösy József, A részvénytársulatok pénzügyi eredményei az utolsó negyedszázad alatt (1874–1898) (Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának Közleményei XXIX. Budapest, 1901). Rückblicke auf die Entwicklung der ungarischen Volkswirtschaft im Jahre… címen a Pester Lloyd minden év elején áttekintést közölt az előző év gazdasági viszonyairól Mandelló Károly és Deutsch Antal tollából (különnyomatban is megjelentek). A konjunkturális viszonyokra nézve sok adatot tartalmaznak a kereskedelmi és iparkamarák évi jelentései.

A gazdasági válságról és a „nagy depresszióról” általában lásd: Joseph A. Schumpeter, Business Cycles. A Theoretical, Historical and Statistical Analysis of the Capitalist Process. I–II. (New YorkLondon, 1939) és németül: Konjunkturzyklen. I–II. (Göttingen, 1961); Fred Oelssner, A gazdasági válságok. I. A monopóliumok előtti kapitalizmus válságai (Budapest, 1957); Gaston Imbert, Des mouvements de longue durée Kondratieff (Aix-en-Provence, 1959); S. B. Saul, The Myth of the Great Depression 1873–1896 (London, 1969); Jürgen Kuczynski, Studien zur Geschichte der zyklischen Überproduktionskrisen in Deutschland 1873 bis 1900 (Die Geschichte der Lage der Arbeiter unter dem Kapitalismus. Teil 1., Bd. 12. Berlin, 1961). Gazdasági válságok az Osztrák—Magyar Monarchiában: Matis idézett munkája; Max Wirth, Geschichte der Handelskrisen. 4. Aufl. (Frankfurt a. M., 1890) és Österreichs Wiedergeburt aus den Nachwehen der Krisis (Wien, 1876); Joseph Neuwirth, Bank und Valuta in Österreich–Ungarn 1862–1873. II. Die Spekulationskrisis von 1873 (Leipzig, 1874); Moritz Linder, Die Asche der Millionen. Vor, während und nach der Krise vom Jahre 1873 (Wien, 1884); Kőrösi József, Pénzkrízis és bankkalamitások (Pest, 1870); Juhász Lajos, Az 1869-i pénzválság és a bankkérdés (Századok, 1939. 1.); Pólya Jakab, A gazdasági válság (Budapest, 1890); Sándor Pál, A XIX. század végi agrárválság Magyarországon (Budapest, 1958).

Az árak alakulására lásd: Adalékok Magyarország nyersterményeinek ártörténetéhez a tizenkilencedik században (Budapest, 1873); Földes Béla, Statisztikai vizsgálódások a XIX. század gabonaárainak alakulásáról (Budapest, 1905); Árstatisztika (Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat 44. Budapest, 1913); A magyar mezőgazdaság árhelyzete az utolsó évszázadban (1867–1963) (Statisztikai Időszaki Közlemények 73. Budapest, 1965). Az ausztriai árakra: David F. Good, The Cost-of—Living in Austria 1874–1913 (The Journal of European Economic History, 1976. 2.).


A rendszeres gazdasági növekedés megalapozása
A munkaerőhelyzet és a foglalkoztatottság Tartalomjegyzék