A gepidák gazdasága és társadalma

A Múltunk wikiből

A történeti és régészeti adatok egybehangzóan igazolják, hogy a gepida nép zöme soha nem költözött római területre. Ez bizonyos mértékig önmagában meghatározta gazdasági életüket és politikai fejlődésüket. A Nedao melletti győzelem után gepida uralom alá került a hajdani Dacia Traiana, de az egykor gazdag provinciában a római életnek már a legutolsó maradványai is elenyésztek erre az időre. Ez a romanizáció ugyanolyan mérvű pusztulásáról tanúskodik, mint amit az ugyancsak 270 körül kiürített Rajnán inneni „agri decumates”-en tapasztalunk. A római városokat és erődöket mindkét országban benőtte az erdő, nevük teljesen elenyészett.

A gepidák VI. századi erdélyi temetőiben és településein még kevésbé lehetett szó római utóhatásokról. Erdélyi, földbe vájt házaik, temetőik, temetkezési szokásaik, viseletük, valamint anyagi kultúrájuk valamennyi eleme megegyezik a Tisza vidéki gepidaság hagyatékával. A helyi késő római vagy késő antik kultúra hatásainak tehát egész Gepidia területén nincs nyoma. Az erdélyi gepida sírokban előforduló II–III. századi római fibulák, bronztárgyak, kopott érmék ugyanolyan talált tárgyak, mint amilyenek a Szentes vagy Szeged környéki sírokban vannak.[1]

A Duna-medencében az egyetlen római föld Pannonia Secunda maradt. Késő antik gazdasága a VI. század első felében, a bizánci–gót uralom alatt lassan kezdett feléledni, bár más egykorú forrás teljesen elnéptelenedettnek jellemzi. Ha római szemmel sivárnak festett is a vidék, a gepidák és langobardok számára még mindig vonzó volt. Késő antik kisiparosok, fazekasok, bronzművesek például éltek még a városokban, és 356 után erősen hatottak a gepida kézműiparra.[2]

A gepida nép alföldi anyaországában letelepült paraszti életet élt, és állandó falvakban lakott. Gyakoriak azonban a tanyákból vagy tanyacsoportokból álló településeik is. A folyópartokon halászattal, kagyló és teknőc gyűjtésével egészítették ki élelmüket. Állattartásukban a marha és a sertés játszotta a fő szerepet, a nemeseknek méneseik is voltak.

A gepidák elsősorban a keletrómai birodalommal állottak kereskedelmi kapcsolatban, köznépi szinten azonban ez nem terjedt túl a vándorárusok bazári gyöngyein és olcsó övein. A nemesek textileket vásároltak a bizánciaktól, rajnai frank műhelyekből pedig drága díszfegyvereket.

Beköltözésük idején a gepidák törzsekre oszlottak, a törzseket valószínűleg a törzsfőnökök tanácsa kormányozta. A tanácsból csak a Dacia birtokáért vívott háborúk idején emelkedett ki egy nagy katonai és politikai egyéniség: Fastida. Halála után másfél évszázadig nem hallunk név szerint ismert, kiemelkedő gepida vezetőről. A nagy valószínűséggel a hun–osztrogót támadás idején elrejtett, s elásója halála miatt földben maradt szilágysomlyói kincs összetétele is törzsszövetségi vezetésre utal. A gepida törzsek több mint egy évszázada gyűlő közös kincsének politikai hátterét a rómaiaktól szövetség vagy semlegesség biztosítása érdekében küldött arany császármedaillonok világítják meg.

A gepida társadalom életében a hun uralom hozott új fordulatot. Élükre, a hun nagykirályok megbízásából, saját népükből kiemelt, abszolút hatalommal felruházott vazallus király került, Ardarik, aki egyúttal a hun arisztokrácia tagja volt.

A Nedao menti győzelem tovább bomlasztotta a gepida társadalmat. Ismét feltűntek a széthúzó erők. Az anyaországból kibocsátott rajok, elsősorban fegyveresekből állottak, akiket kiemelkedő harci vezetők vezettek, s ez elősegítette a katonai arisztokrácia kialakulását. A katonai vezetők (archontes) saját kíséretükkel és családtagjaikkal foglaltak új földeket. Jól tükröződik ez erdélyi temetőikből és telepeikből.

A megosztott uralom miatt a központi hatalom betöltése a hercegi családok küzdelmévé fajult, a zűrzavarból csak a VI. század közepén emelkedett ki Turisind. A gepida királyok hatalmát ekkoriban az előkelők tanácsa korlátozta, nemegyszer sikeresen.

A VI. századi gepida temetőkben mintegy 100 köznépi sír jut 2–3, díszfegyverekkel, harci ménnel eltemetett előkelőre és néhány tagú fegyveres kíséretére. A lakosság 90%-a gazdaságilag függő, személyileg félszabad vagy szolgai állapotba jutott.[3]

A gepida királyság székhelyét 560 körül Kunimund király Sirmiumba helyezte át. Ide költözött a király és kísérete, a gepida katonai arisztokrácia egy része s az ariánus államvallás püspöke. A városban, bizánci – keleti gót mintára, Kunimund monogramjával ellátott ezüstpénzt vertek. A sirmiumi udvar híre a korabeli Britanniáig eljutott, az antik város gazdasági és társadalmi hatása azonban alig terjedt túl a város közvetlen környékén.

A VI. század közepén a keletrómaiak úgy tudták, hogy a gepidák az ariánus „tévhit” követői. Sirmiumban valóban ariánus püspök székelt. A régészeti leletek azonban keveset árulnak el arról, hogy a nép széles rétegei mennyiben voltak keresztények. A köznép temetkezési szokásai és sírmellékletei jellegzetesen pogányok, s ez alól csak nagyon ritkán akad kivétel. Az ősi germán vallásnak több nyoma van a sírokban (Donar–Thor-amulettek, balta és félhold alakú csüngők), mint a kereszténységnek.[4]

Irodalom

  1. Az Omharius-sírról: Hampel, Alterthümer II. 39–43; III. 32–36. t.; Fettich Nándor, Szeged-nagyszéksósi 43–45. – Fettich Nándor túlságosan korai keltezése elfogadhatatlan.
  2. Pannonia Secunda siralmas viszonyairól: Prokopios, Historia arcana 13, 15. (Ed. J. Haury. Lipsiae, 1963. 114).
  3. A gepida régészetre vonatkozó adatokat kiegészítettem ásatásaim (Hódmezővásárhely–Kishomok, 6. századi temető; Tiszafüred, 5–6. századi telep) eredményeivel.
  4. A gepidák ariánus hitéről: K. D. Schmidt, Die Bekehrung der Ostgermanen zum Christentum. I. (Göttingen, 1939).
A gepidák
Tartalomjegyzék