A gyalui egyezmény

A Múltunk wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pemm (vitalap | szerkesztései) 2016. december 26., 20:54-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
1541
december 5. Prágában az ausztriai és a csehországi rendek közös gyűlése nagy összegű adót szavaz meg a török elleni hadjáratra.
december 21. Újabb részgyűlés Miskolcon. Intézkedéseket hoz a garázdálkodó katonák ügyében.
december 29. I. Ferdinánd és Izabella biztosai Gyalun megállapodnak a váradi béke végrehajtásáról.

Buda eleste ugyanolyan megdöbbenést váltott ki az európai közvéleményben, mint vagy kilenc évtizede Bizáncé. A törökök benyomultak a Duna-medencébe, Budát az iszlám előretolt bástyájává tették, és azt a rémképet idézték fel, hogy Magyarország elnyelésével közvetlenül fenyegetik majd a nyugatabbra fekvő országokat.

Az országon belül egy időre ugyanolyan kapkodás és bizonytalanság uralkodott el, mint Mohács után. Amíg a szultáni sereg az országban volt, még nemesi gyűlések összehívásával is hiába próbálkoztak. Csak az ellenség főerőinek kivonulása után, 1541. december 21-én sikerült megtartani az első jelentősebb összejövetelt Miskolcon. Az ország északkeleti felének 14 vármegyéjéből vettek rajta részt mindkét király hívei. A miskolci gyűlés, mint a korábbi összejövetelek is, a török szövetségre épített politika csődjét, az átélt rettenetes csalódást és elkeseredést tükrözte: a résztvevők egyértelműen Ferdinánd királyságában látták a mentséget, végzéseiket és kéréseiket hozzá juttatták el.

János király egész udvarának is, elsősorban Fráter Györgynek, szembe kellett néznie a tragédiával. A Barát, aki Szapolyai halála óta következetesen a váradi béke ellen dolgozott, Buda eleste után szakított korábbi politikai vonalával. A vádnak, hogy szántszándékkal juttatta török kézre az ország fővárosát, nem volt ugyan alapja, a felelősség terhe alól mégsem tudott szabadulni. Lelkiismeretével viaskodva jutott el odáig, hogy Serédy Gáspár, felső-magyarországi kapitány útján kapcsolatot teremtett Izabella udvara és Ferdinánd között. Ferdinánd november 22-én Serédyt küldte ki biztosaként. Izabella királynét Statileo János erdélyi püspök, Fráter György váradi püspök, kincstartó és Petrovics Péter temesi főispán, Magyarország alsó részeinek kapitánya képviselte. Megbeszélésük december 29-én Gyaluban, az erdélyi püspökség várában megegyezésre vezetett.

Az egyezmény lényegében a váradi béke alapján állott: az egész ország Ferdinándot illeti, János családja pedig megfelelő kárpótlást kap. Ferdinánd átadja Szepesvárat és összes tartozékát Izabella királynénak és János Zsigmondnak, Izabella viszont átengedi a Magyar Koronához tartozó összes várost és várat Magyarországon és Erdélyben, akár saját kezében vannak, akár pedig valamelyik híve birtokában. A magyar koronát megőrzésre Ferdinánd veszi át. Amíg a megállapodás tényleges végrehajtására sor kerülhet, Ferdinánd évi 12 ezer forintot fizet János özvegyének. A még rendezésre váró kérdésekben két éven belül megegyeznek, és ha ez nem sikerül, V. Károly császár és Zsigmond lengyel király döntésének vetik alá magukat. Az egyezmény megkötésévei egyidejűleg Fráter Györgyöt és a többi tanácsost Ferdinánd nevében Serédy Gáspár kegyelmébe fogadta, és büntetlenséget biztosított számukra. Ők viszont hűséget fogadtak Ferdinándnak.

A gyalui egyezmény létrejöttekor a politikai helyzet egy ponton egyszerűbb volt, mint a váradi béke megkötése idején: a két vetélytárs király közül már csak az egyik élt. Egy sor nehézség viszont megmaradt. Szepesvár és uradalma nem volt Ferdinánd kezében, így nem rendelkezhetett velük. Ha a váradi béke létrehozói tartottak a közös ellenségtől, ez a veszedelem most megsokszorozódott: a török megszállta fegyvereseivel az ország fővárosát. A megállapodás csak úgy léphetett életbe, ha a törököt kiszorítják az országból.

Ferdinánd 1542 áprilisában, Izabella júliusban hagyta jóvá a megállapodást. Ekkor már javában folytak a török elleni hadjárat előkészületei, melynek elsődleges célja Buda visszafoglalása volt, még mielőtt az ellenség végleg berendezkedik benne. Szinte ugyanabban az időben ült össze az országgyűlés Besztercebányán, a német birodalmi gyűlés pedig Speyerben. Ferdinánd biztosokkal képviseltette magát a magyarországi rendek ülésén, maga pedig Speyerbe ment.

A besztercebányai országgyűlés igen népes volt, mintegy kifejezte, hogy az ország sorsára messze kiható kérdésekben kell dönteni. Megjelent 6 főpap, 27 főúr, továbbá 32 vármegye, 18 királyi és bányaváros küldötte, s ott voltak távoli vidékek – Zala, Tolna, Somogy vármegye – meg a török torkában fekvő Székesfehérvár és Esztergom küldöttei is. Nem képviseltette magát a még bizonytalan sorsú Erdély, és a Tiszántúl jelentős része, sem az ismétlődő török támadásoknak kitett Szlavónia és Horvátország.

Az országgyűlés legfontosabb feladata a török hadjárathoz szükséges pénz és katonaság biztosítása volt. Minden jobbágyportára 1 forintos hadiadót róttak, mentességet senkinek sem adtak, a fizetésbe a zselléreket is arányosan bevonták. A nemeseket hatvanadadóra fogták (ez telkenként 40 forint egyhatvanad része volt, kisebb terhet jelentett, mint a jobbágyokra kivetett 1 forint), a városi polgárokat ingó és ingatlan vagyonukhoz igazodó adófizetésre kötelezték, még az idegen kereskedőket is megterhelték értékeik egynegyvened részének levonásával. Kimondták, hogy ha a király személyesen vesz részt a hadjáratban, a főrendek és közrendek fejenként kötelesek hadba vonulni, egyúttal minden 20 jobbágy után 1 lovast felfegyverezni. A védelemhez szükséges intézkedések meghozatala után az összegyűlt nemesek – mint már annyiszor – újra törvényt hoztak a Lajos király halála óta jogtalanul elfoglalt vagy eladományozott elzálogosított birtokok visszaszármaztatásáról. Végül felkérték Izabellát és tanácsosait, hogy a végzéseket fogadják el és hajtsák végre.

Irodalom

A gyalui egyezmény megkötésére: R. Gooss, Österreichische Staatsvertäge. Fürstentum Siebenbürgen, 1526–1690. (Wien, 1911).


Kísérletek az ország egységének helyreállítására
Tartalomjegyzék Katonai és diplomáciai próbálkozások a török visszaszorítására