A háború nyitánya

A Múltunk wikiből
1587
augusztus Kanizsánál magyar győzelem a török felett.
1592
április Bihácsot elfoglalja a török.
1593
január 25. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (I. tc.: kéri az uralkodót, hogy a török elleni segítségért a rendek külföldi hatalmakhoz fordulhassanak.)
február 7. Szinán nagyvezír a drinápolyi béke értelmében kétévi ajándékot követel, valamint a török foglyok elengedését.
június 13. Haszán boszniai pasa Sziszeket ostromolja. (Június 22-én a felmentő királyi sereg szétveri a pasa csapatait. — A tizenöt éves háború kezdete.)
augusztus eleje III. Murad szultán hadat üzen I. Rudolfnak.
augusztus 26. Gyulafehérvárra portai parancs érkezik, a fejedelem készüljön a királyság elleni hadjáratra.
szeptember 1. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Nem dönt a háborúhoz csatlakozás ügyében.)
szeptember 27. Szinán nagyvezír Eszéknél átkel a Dráván.
szeptember Báthori Zsigmond követek útján I. Rudolfnál, Erzsébet angol királynőnél és VIII. Kelemen pápánál ajánlkozik szövetségesnek a török ellen. Szinán nagyvezír ismételten felszólítja Báthori Zsigmondot a csatlakozásra.
október 6. A török elfoglalja Veszprémet.
október 10. A török elfoglalja Palotát.
október 28. A királyi sereg Székesfehérvárt kezdi ostromolni. (November elején eredménytelenül elvonul.)
november 3. Pákozdnál győzelem a török felett.
november 11. Romhánynál győzelem a török felett.
november 21. Divény visszafoglalása a töröktől.
november 27. Fülek visszafoglalása a töröktől.
november vége–december Egy sor Hont, Nógrád és Gömör vármegyei vár visszafoglalása a töröktől.

A drinápolyi békekötést követően mintegy két évtizeden át a török-magyar határ mentén mindvégig napirenden voltak a kisebb-nagyobb harcok, mígnem az 1590-es évek elején, főleg Horvátországban, a határvidék valóságos tűzfészekké vált. A helyi összetűzésekből és kölcsönös becsapásokból 1591–1593 folyamán nemzetközi méretű háború bontakozott ki.

Haszán boszniai pasa 1591-ben ostrom alá fogta Sziszek várát, s mivel célját nem érte el, 1592-ben ismét a fontos vár elfoglalására indult. Petrinja közelében, már királyi területen, palánkvárat építtetett, és hidat veretett a Kulpán. Erdődy Tamás horvát bánt, aki a vármegyék csapataival és német lovasokkal meg akarta zavarni, megfutamította, serege nagy részét levágta. A Magyar Tanács közbenjárására Rudolf császár Nádasdy Ferenc dunántúli főkapitányt ezer lovassal és ezer gyalogossal Zágrábhoz küldte azzal, hogy nagyobb német csapatok fogják követni. 1593 kora nyarán azonban Haszán nagy erőkkel, mintegy 22 ezer főnyi sereggel, harmadszor is ostromolni kezdte Sziszeket, de az Erdődy Tamás és a császári generálisok – Eggenberg és Auersperg – vezetésével összegyűlt alig 5–6 ezer főnyi felmentő sereg a török hadat teljesen szétverte. Haszán pasa menekülés közben a Kulpába fulladt.

A török ismételten megsértette a békét; ő volt a támadó, és veresége nem török területen történt. A Porta mégis megtorló intézkedéseket tett: a drinápolyi békeszerződésben foglalt és 1592-ben megújított megállapodás ellenére a Habsburg császár konstantinápolyi követét őrizetbe vette, két császári futárt megöletett, másokat vasra veretett. III. Murad szultán 1593 augusztusában hadat üzent Rudolf császárnak, és erős haddal indult Magyarország ellen. Amikor Prágában megtudták, hogy a török elfogatta a császári követet, és a nagyvezír serege megindult, Rudolf császár visszahívatta küldötteit, akik már Komáromnál jártak, útban Konstantinápoly felé, hogy a szultánt a sziszeki vereségért ajándékokkal megengeszteljék. Ezzel beállott a tényleges hadiállapot.

A sziszeki vereség csak közvetlen kiváltója volt a háborúnak, mélyebb okai a Török Birodalom belső viszonyaiban rejlettek. 1590-ben befejeződött az a Perzsia ellen több mint tíz éve tartó háború, amely nagy áldozatokat követelt, és bár a Kaukázusban, Kurdisztánban és Azerbajdzsánban területnyereséggel járt, a dicsőség nem tudta elhomályosítani a birodalom belső gazdasági-pénzügyi bajait. 1593 januárjában heves janicsár-lázadás késztette a Portát arra, hogy a társadalmi elégedetlenséget újabb háborúval vezesse le. Az inflálódott pénzzel fizetett, elégedetlen zsoldosságot, régi hagyományok szerint, új hódításokkal, zsákmánnyal akarta kárpótolni. A török diplomácia már felismerte a Habsburgoknak Közép-Európában dinasztikus eszközökkel való előnyomulását, és a háborút a Porta – több forrás egybehangzó tanúsága szerint – Bécs elfoglalására, a Német-Római Császárság hatalmának megtörésére indította. A háborús párt, élén Szinán nagyvezírrel, az évi adó késése és a sziszeki vereség ürügyén azt hangoztatta, hogy a Habsburgok megsértették az 1547-től érvényben levő szerződést, így a királyi Magyarország ellenséges területté vált, amelyet szent háborúval (dzsihád) az iszlám birodalom részévé kell tenni. Az európai nagyhatalmak közül Anglia a spanyol Nagy Armada megsemmisüléséig számított a szultán segítségére, és a török hadsereget a perzsa háborúban nyersanyagokkal támogatta, ellenszolgáltatásként, hogy az angol kereskedelem a Török Birodalomban kedvező helyzetbe jutott, majdnem ugyanolyanba, mint amilyet korábban Franciaország és Velence élvezett. Nem állott érdekében a Habsburg-országok elleni újabb háború, és ezért befolyását arra igyekezett felhasználni, hogy a Portát lebeszélje Közép-Kelet-Európa elleni hadjáratáról.

A török Portán azonban a háborús párt vette át a vezetést. E párt feje – Szinán nagyvezír – mindenkit távol tartott az öreg Murad szultántól, hogy tervét keresztül ne húzzák. 1593 augusztusában elfoglaltatta Sziszeket, majd szeptember 27-én már hatalmas hadsereg hömpölygött át az eszéki hídon, és Szinán nagyvezír október elején Veszprémet kezdte ostromolni. Három nap után az őrség kitört, de többségük török fogságba jutott. Palota még ennyi ellenállást sem tudott kifejteni. A két végvár után északra, Tata ellen tartott a török hadsereg, de híre jött, hogy nagyobb erők készülődnek ellene, így Szinán visszavonult.

A török támadás hírére Komáromban gyülekeztek a Dunántúli Főkapitányság és a vármegyék csapatai, a birtokosok fegyvereseivel és az ausztriai lovascsapatokkal. Miután csatlakozott hozzájuk az Alsó-Magyarországi Főkapitányság területéről a várak és a vármegyék katonasága, az egész haderő mintegy 10 ezer embert tett ki. Az egyesült hadak benyomultak a török területekre, és Huszár Péter pápai kapitány csapatai elfoglalták Fehérvár külvárosát, majd Ferdinand Hardegg gróf győri várkapitány vezetésével a királyi csapatok megkezdték a vár ostromát, de nem rendelkeztek megfelelő felszereléssel. Közben a budai pasa erős csapattal megindult Fehérvár felmentésére. Pálffy Miklós és Nádasdy Ferenc kezdeményezésére a vár alól elvonulni készülő, de még útra nem kelt seregrészek november 3-án Pákozdnál megtámadták a török felmentő sereget, és jelentős győzelmet arattak fölötte.[1]

A felső-magyarországi vármegyék csapatai Christoph Teuffenbach kassai főkapitánnyal és zsoldosaival csak ezután kezdtek támadásba a török védelmi vonal ellen. Pálffy Miklós alsó-magyarországi főkapitány mintegy 6 ezer emberrel csatlakozott a felső-magyarországi hadsereghez, amelyet többek között Ecsedi Báthori István, Dobó Ferenc, Rákóczi Zsigmond, Thököly Sebestyén és mások csapatai alkottak. Megvették a Rimaszombat közelében levő Szabatkát, majd ostromzár alá fogták Füleket, és november 11-én Romhánynál döntő győzelmet arattak a Fülek felmentésére induló török csapat felett. November végén – rövid ostrom után – Fülek vára megadta magát. Erre december elején Szécsény és Drégely várát a török őrség felgyújtotta és elhagyta. Pálffy ezután Nógrád elfoglalására készült, de a hideg idő miatt Teuffenbach csapataival visszatért Kassára. A királyi hadsereg őszi hadjáratának sikereihez járult, hogy a bányavárosokat övező kisebb várak török őrségei Fülek elfoglalásának és a várható további támadásnak a hírére elhagyták váraikat. Kékkő, Divény, Buják, Ajnácskő, Somoskő és Hollókő birtokbavételével a Garam menti bányavárosok védelme biztosabbá vált, s Pálffy 1594 januárjában sikeres hadjáratot fejezett be.

A magyarországi társadalom különböző rétegeiből származókat mindenekelőtt a veszélyérzet késztette fegyverfogásra. Hatalmas ösztönzője volt azonban a fegyveres harcnak a határ menti birtokosok és lakosok felismerése: a békeévek alatt sem szünetelt soha a harc, és a pusztulást nem lehetett megállítani. A török visszaszorításának, kiűzésének gondolata különösen az ország olyan vezetőit foglalkoztatta, mint Pálffy Miklós, aki tisztsége révén is nagy áttekintéssel rendelkezett az áldatlan béke súlyos következményeiről. Ugyanakkor a különböző kereskedelmi vállalkozásokban részt vevők – mint Thököly Sebestyén és Dobó Ferenc – vagy az európai műveltséggel rendelkező értelmiségiek – mint például Istvánffy Miklós – az országegység helyreállítását a magyar állam megmaradása legfőbb feltételének tekintették. Több főurat a háború kirobbanása közvetlen választás elé állított. Számosan kaptak olyan levelet, mint Ecsedi Báthori István országbíró. Haszán temesvári beglerbég felajánlott számára egy bizonyos területet, ha elpártol a császártól, és a szultán zászlaját felveszi. Ez azt jelentette volna, hogy ha Báthori török segítséggel megegyezik a felső-magyarországi városokkal, a vármegyékkel és a főurakkal, a Kassától Nagyszombatig terjedő területet mint vajdaságot megkapja és örökösen bírja, s a török szövetség, „vazallitás” vállalása mellett évi 20 ezer tallér adót fizet. Pálffy Miklóst Mehmed budai pasa kereste meg lényegében hasonló tartalmú levéllel. A magyar politikusok számára tehát két lehetőség kínálkozott: a török elleni harc, vagy valamiféle megegyezés az oszmán-török birodalommal. A háborút választották. Az adott viszonyok között döntésük akkor is reálpolitikai meggondolások alapján történt, ha a háború súlyos feladataival, nehézségeivel és következményeivel nem voltak tisztában.

Irodalom

  1. Fehérvár ostroma és győzelem a Velencei-tó közelében: Takáts Sándor, Berenhidai Huszár Péter (Régi magyar kapitányok és generálisok I. Budapest, év nélkül).


Nemzetközi háború kibontakozása a török ellen
Tartalomjegyzék Hazai és nemzetközi összefogás-kísérletek