A hétéves háború

A Múltunk wikiből

Kaunitz, aki az örökösödési háború végétől kezdve Mária Terézia első külügyi tanácsadója és az osztrák diplomácia irányítója lett, Poroszországban látta Ausztria legveszélyesebb riválisát, nemcsak a Német-római Birodalmon belül, hanem egész Európában. Poroszország hatalmát akarta elsősorban megtörni, további erősödését megakadályozni s ennek érdekében visszaszerezni tőle Szilézia elvesztett részeit Ausztria számára. Az osztrák birodalmat azonban önmagában nem tartotta elég erősnek arra, hogy Poroszországgal a siker reményében vehesse fel a harcot. Mint Ausztria párizsi követe, kitartó diplomáciai munkával azon fáradozott, hogy Franciaországot nyerje meg szövetségesül, szakítva a hagyományos angol szövetségi politikával.

Franciaország sokáig vonakodott frontot változtatni. Amikor azonban Anglia, amellyel harcban állott az észak-amerikai (kanadai) gyarmatokért, 1756-ban egyezségre lépett Poroszországgal, védelmi szövetséget kötött Ausztriával.

Oroszországgal is védelmi szövetsége volt Ausztriának, támadásra azonban, XV. Lajoshoz hasonlóan, Erzsébet cárnő (1741–1761) sem akart vállalkozni, bár gyűlölte a poroszokat. Frigyes azonban nem várta meg, míg megtámadják: ő támadott. Szászországot rohanta le, noha ez az ország semleges szeretett volna maradni. Most már Franciaország és Oroszország is beavatkozott a háborúba, a védelmi szövetségnek megfelelően. Svédország is csatlakozott a poroszellenes koalícióhoz.

1757-ben II. Frigyes benyomult Csehországba. Prágánál ugyan győzelmet aratott, de a várost nem tudta elfoglalni. Az év júniusában pedig Kolínnál vereséget szenvedett az osztrák csapatoktól, amelyeket gróf Daun Lipót tábornagy vezetett. Ez volt az osztrák hadsereg első győzelme a nagy ellenfél fölött. Mária Terézia ekkor alapította a róla elnevezett érdemrendet, a legmagasabb ausztriai katonai kitüntetést, amelynek első nagykeresztjét Daun tábornagy kapta.

Franciaország nyugatról, Oroszország keletről nyomult be a Német-római Birodalom területére Poroszország ellen. II. Frigyes azonban győztesen került ki a franciák és az osztrákok elleni újabb ütközetekből.

1758-ban Morvaországba hatoltak be porosz seregek. Laudon Gedeon osztrák tábornok azonban megakadályozta, hogy nagyobb sikereket érjenek el. Szászországban Daun újabb győzelmet aratott II. Frigyes fölött, aki más harctereken viszont győzni tudott.

1759 augusztusában az egyesült osztrák és orosz seregek Kunersdorfnál súlyos vereséget mértek a porosz királyra, amit azonban nem tudtak megfelelően gyümölcsöztetni.

1760-ban váltakozó sikerrel folytak a harcok. Berlin osztrák kézre került, de csak átmeneti időre. 1761-ben sem tudott egyik fél sem döntést kicsikarni.

1761-ben meghalt Erzsébet cárnő. III. Péter cár (1761–1762) nemcsak békét, hanem szövetséget is kötött II. Frigyessel. Péter meggyilkolása után II. Katalin cárnő (1762–1796) a szövetséget ugyan felbontotta, de a békét nem. Svédország is kivált a háborúból.

1763 februárjában Ausztria is megkötötte a békét Poroszországgal. Célját, amelyért hét éven át háborút viselt, nem érte el. Poroszország hatalmát megdönteni nem tudta, még Sziléziát sem sikerült visszaszereznie. Területet ugyan nem vesztett ebben a háborúban, de nem is nyert. Eredményként könyvelhette el, hogy II. Frigyes nem gördített akadályt a trónörökös József német-római császárrá történő megválasztása ellen, amire Mária Terézia férjének, I. Ferenc császárnak (1745–1765) halála után került sor.

A hétéves háború nyertese Anglia lett. Az ugyancsak 1763-ban Párizsban megkötött békében Franciaország észak-amerikai gyarmatainak legnagyobb részét elvesztette.

Mária Terézia mindkét nagy háborúja dinasztikus jellegű volt, az első a Habsburg-ház és Birodalom fenntartásáért, a második annak erősítéséért folyt. Magyarországot ezek a háborúk közvetve érintették, ennek ellenére derekasan kivette részét belőlük. Az állandó hadsereg mellett az örökösödési háborúban katonaságot és nemesi felkelést is kiállított. A magyar ezredek a hétéves háborúban is megjelentek Közép- és Nyugat-Európa különböző országaiban, katonai erényeikkel még olyan hadvezérnek az elismerését is kivívták, amilyennek a több veresége ellenére végül mégis győztes II. Frigyes bizonyult. Nádasdy Ferenc grófnak döntő szerepe volt az 1757-i kolíni győzelemben, Hadik András gróf pedig, ugyanebben az évben, huszáros bravúrral foglalta el Berlint és vágta ki magát a felmentésre érkezett sereg gyűrűjéből.

Kisebb seregrészeket magyar parancsnokok is vezettek, nagyobb szerephez azonban nem jutottak a Habsburg Birodalom háborúiban, amelyekben oly sok fővezér bizonyult tehetségtelennek.

A dinasztia területszerző és -biztosító háborúinak és a velük kapcsolatos diplomáciai küzdelmeknek azonban III. Károly és Mária Terézia idején – azonkívül, hogy a magyar katona vitézségét a Nyugattal újra megismertették – Magyarország szempontjából más, sokkal nagyobb jelentősége is volt. Az tudniillik, hogy a Habsburg-dinasztiának, a bécsi udvarnak a figyelmét ismét felhívták Magyarországra, érdeklődését újra a birodalom Lajtán túli részére irányították. Bebizonyosodott ugyanis ezekben a háborúkban, hogy a Habsburg Birodalomnak, ha hatalmát fenn akarja tartani, sőt növelni kívánja, szövetségek szövevénye helyett saját erejére kell politikáját alapoznia. Ahhoz pedig, hogy saját erejére biztosan támaszkodhassék, ki kell használnia Magyarország erőforrásait is, Sokkal inkább, mint ahogyan a szatmári béke óta tette. Miként Budavár visszafoglalása, a felszabadító háborúk első nagy hulláma után, Magyarország újra a bécsi udvar érdeklődésének a középpontjába került, kezdte elfoglalni a Habsburgok politikájában és birodalmában azt a helyet, amely mind területe, mind pedig természeti kincsei révén méltán megillette. Ekkor indult meg az a fejlődés, amelynek során száz év elteltével Magyarország egyenrangú partnere lett a birodalom Lajtától nyugatra fekvő, nála fejlettebb részének.

Irodalom

A hétéves háborúról: G. Küntzel, Fürst Kaunitz als Staatsmann (Frankfurt, 1925); L. Ranke, Zur Geschichte von Österreich und Preussen zwischen den Friedensschlüssen von Aachen und Hubertusburg (1875); A. Arneth, Maria Theresia und der siebenjährige Krieg, 1756–1763. I–II. (Wien, 1875); Horváth Mihály, Magyarország történelme. VII. (Budapest, 1873); A. Kienast, König Friedrich der Grosse und die Ungarn… (Mittheilungen des k.u.k. Kriegsarchivs, 1895).


III. Károly és Mária Terézia háborúi
Az osztrák örökösödési háború Tartalomjegyzék