A hajdúk szövetkezése Báthori Gáborral

A Múltunk wikiből
1608
január 10. Mátyás főherceg, a kormányzó e napra az alsó-magyarországi és a dunántúli vármegyéknek részgyűlést hirdet Pozsonyba. Felső-Magyarország és Erdély, valamint Alsó- és Felső-Ausztria rendjei is képviseltetik magukat. A főherceg is megjelenik. A király leiratban oszlatja fel az engedélye nélkül összehívott gyűlést. A gyűlés a király felszólítása ellenére együtt marad. (A résztvevők ragaszkodnak a bécsi és a zsitvatoroki békéhez, védelmükben szövetségre szólítják a szomszédos országokat.)
február 6. Megegyezés a hajdúk és Báthori Gábor között. (A hajdúk támogatják Báthorit az erdélyi fejedelemség elnyerésében.)
március 5. Rákóczi Zsigmond lemond az erdélyi fejedelemségről.
március 7. Báthori Gábort az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választja. (Uralkodik 1613-ig.)
március 27. Mátyás főherceg és Ali budai pasa közös nyilatkozata. (A felkelésben részt vett hajdúknak büntetlenséget biztosít.)
április 19. A hajdúk szerteszélednek.
szeptember 20. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Esküt tesz az augusztus 20-i kassai szerződés megtartására. Követeket választ a pozsonyi országgyűlésre. Kimondja, hogy a jövőben a rovás ne az adózók vagyoni állapota szerint történjék, hanem 10–10 jobbágy alkosson egy portát.)

A fegyverszünet idejét mindenik tábor lázas szervezkedésre használta fel. Legkevésbé a magyar rendek tudták összeszedni magukat, s kiengedték kezükből a kezdeményezést, amelyet egyik oldalon, egymással is versengve, Rudolf császár és Mátyás főherceg, a másik oldalon Báthori Gábor a maga szakállára vett át. A magyar rendek bénultságát az okozta, hogy elvakult félelmükben és gyűlölködésükben bármi áron szabadulni akartak a hajdúktól, ahelyett, hogy a maguk érdekében próbálták volna őket felhasználni. A történelem sokat emlegetett iróniájának nem mindennapi esete, hogy végül mégis nekik kamatozott a hajdúfelkelés.

Rudolf a török és a magyar rendek elleni háborúra készülve, 1608. január elején Rákóczi Lajost, Zsigmond fejedelem unokatestvérét, ezt a Mihály vajdától Bastán át Bocskaiig mindenkit kiszolgáló zsoldosvezért küldte el Nagy Andráshoz, jószágot, pénzt, nemességet ígérve a hajdúknak, ha mellette felülnek. A kálvinista prédikátorok azonban felháborodva utasították el a német pápista bálványimádónak mondott császár ajánlatait. Egyidejűleg tökéletesen csődbe ment Rudolfnak az a kísérlete is, hogy a Regensburgba összehívott német birodalmi gyűléssel pénzt szavaztasson meg a török elleni háborúra. Bocskai szerencsi kiáltványát visszhangozva, a gyűlés megtagadott minden segélyt, nehogy azt a császár a német és magyar protestánsok elnyomására használhassa fel. Ezalatt Mátyás főherceg, most már nem törődve Rudolf császár ellenkezésével, 1608. január 10-re Pozsonyba országgyűlést hirdetett, meghíva a hajdúk követeit.

A hajdúk azonban nem küldtek követeket, hanem ehelyett február 6-án Debrecenben Báthori Gáborral kötöttek szövetséget. Megígérték, hogy beviszik őt az erdélyi fejedelemségre, ehhez kieszközlik a török beleegyezését is annak ellenében, ha Báthori a kálvinizmust uralomra juttatja, az unitárius és katolikus vallást kiírtja Erdélyből, s Nagy Andrást főgenerálisává és első tanácsosává teszi. Rákóczi Zsigmond belátta, hogy vége a csalárdul szerzett pünkösdi királyságnak, s Szádvár és Sáros átengedéséért lemondott a fejedelemségről. Március 30-án Báthori a hajdúk élén bevonult Kolozsvárra, az erdélyi rendek engedelmesen megválasztották, a Porta megerősítette, a hajdúkapitányok pedig most már a bécsi békével sem törődve, megkezdték a tiszai vármegyéket az „új csillag”[jegyzet 1] hűségére esketni.

Pozsonyban ezalatt elkeseredett harc folyt a magyar rendek és a katolikus klérus között a bécsi béke törvénybe iktatása körül, amibe Mátyás főherceg távolabbi céljai érdekében már beletörődött.[1] Illésházy viszont ádáz papellenességéről mondott le, mert most semmi sem volt fontosabb, mint a rendi egység megőrzése mind a Habsburgok, mind a hajdúk felé. Hadd kapja vissza birtokait, országos méltóságait a katolikus klérus, de „ha magyar kenyéren és boron akar élni, alkalmazkodjék az országlakókhoz”, azaz a világi rendekhez, kiáltotta oda a bécsi békével szembeszegülő, 1607-ben érseknek kinevezett Forgách Ferencnek. A klérus hajlott az okos szóra, hiszen régóta szívesen cserélte volna fel a császári hivatalnokság sovány kenyerét az egyházi nagybirtok és zászlósuraság zsírjával. „Adgyátok immár az én jószágom is”[jegyzet 2] – fakadt ki az egyik kanonok, s elveit feladva aláírta a Rudolf elleni szövetséglevelet, ami egyben a bécsi béke elismerését is jelentette.

A döntő összecsapásra 1608. január 31-én került sor, mikor Náprágyi kalocsai érsek ünnepélyesen tiltakozott a protestánsok szabad vallásgyakorlata ellen. A kitörni készülő vihar előtti csend pillanataiban Thurzó György feltette a történelmi súlyú kérdést: Azzal egyetért-e a klérus, hogy a rendek a bécsi béke törvénybe iktatását kívánják? Az érsek kimondta, amit nemcsak a klérus, hanem a magyarországi katolikus egyház jövője érdekében is ki kellett mondania: ami Isten, az egyház és a papság jogait sérti, azzal nem érthet egyet, de ami az ország szabadságát illeti, annak megvédésében a klérus egy a rendekkel, s ő maga kész vérével is megpecsételni hazájához való hűségét. A világi rendek, akik közt még fehér holló volt a katolikus, általános vivátozása az abszolutizmus fölötti rendi győzelemnek szólt; nem tudták, hogy valójában az ellenreformáció diadalmenetét harangozták be.

Lábjegyzetek

  1. Ugyanott, 87.
  2. Mindkét idézet: Benda Kálmán, Habsburg-politika és rendi ellenállás a XVII. század elején. Tsz. 1970. 419–420.

Irodalom

Az uralkodóváltozás és a két 1608. évi országgyűlés forrásai (a Magyar Országgyűlési Emlékek. Monumenta Comitialia Regni Hungariae, 1526–1606. 1606-tal történő megszakadása miatt) főleg: Fejérpataky László, A köpcsényi levéltárból, 1606–1608. és Szilágyi Sándor, Illésházy István török levelezése, 1607–1609. (Történelmi Tár 1879), továbbá a Corpus Iuris Hungarici. Magyar Törvénytár. Szerkesztette Márkus Dezső-ben közölt törvények.

  1. A klérus ellenállására: Sörös Pongrác, Forgách Ferenc a bíboros (Századok 1901).


Az osztrák Habsburgok hatalmi válsága
A második hajdúfelkelés Tartalomjegyzék A rendi konföderációk