A hanyatló török ereje

A Múltunk wikiből
1684
március 5. Sobieski János aláírja a pápa által kezdeményezett törökellenes Szent Liga okmányát (I. Lipót Linzben március 28-án, Giustiniani doge Velencében április 25-én írja alá.)
április 11. Szövetségi tárgyalások kezdődnek I. Lipót és Apafi Mihály között.
június 13. Visegrádot a szövetséges haderő felszabadítja a török alól.
június 27. Vác felszabadul.
június 30. A szövetséges hadak visszafoglalják Pestet.
július 14. A Lotharingiai Károly főparancsnok vezette szövetséges sereg körülzárja Buda várát.
július 15. Velence hadat üzen a Portának. (Dalmáciában kezd hadműveleteket.)
július 19. Megkezdődik a budai vár szövetséges ostroma. (November 3-án az ostrom eredménytelenül megszakad.)
július 22. A szövetséges hadak Érdnél szétverik Musztafa pasa seregét. Verőce vára felszabadul.
szeptember 17. A kurucok vereséget szenvednek Eperjes alatt. (Thököly Regéc várába menekül.)
szeptember 28. Bártfa négynapos ostrom után megadja magát a szövetséges seregnek.
október eleje Makovica megnyitja kapuit a szövetséges sereg előtt.
december 21. Thököly Imre a nagyvezír parancsára élelmiszert szállít Érsekújvárba.

1684 tavaszán a Szent Szövetség tagjai közös megállapodás szerint kezdték meg hadműveleteiket. Velence Dalmáciában, Sobieski János Ukrajnában indított támadást. Európa azonban Magyarországra figyelt: a Lotharingiai Károly fővezérlete alatt Vágsellye tájékán gyülekező, mintegy 100 ezer főnyi hadseregtől várták, hogy megtörje az oszmán hatalom erejét. Az elmúlt év váratlanul nagy hadi sikerei nyomán a Haditanács elnöke, Badeni Hermann őrgróf s a táborban Badeni Lajos őrgróf, lovassági tábornok Buda ostromát sürgette. Még maga a fővezér is úgy számított, hogy nyolc nap alatt be lehet venni a várat, Buda felszabadítása után pedig az egész hódoltság könnyűszerrel visszaszerezhető. Ezzel szemben Starhemberg Rüdiger gróf, tábornagy azt hangsúlyozta, hogy a török hatalom Magyarországon még hatalmas erőkkel rendelkezik, s Buonvisi bíboros, a pápa bécsi követe ugyancsak a nehézségekről beszélt: „Olyan nagy birodalmak, mint amilyen a török, nem egy nap alatt, hanem hosszú időn át fejlődnek ki s nem is rombolhatók szét egy csapással.”[jegyzet 1] — Haditerveket készített a nádor is.[1]

Az 1680-as évek török birodalma még valóban hatalmas katonai erőt képviselt, Köprülü Mehmed reformjai után a meghódított területeken észlelhető új politika s a nagyon mozgékony török diplomácia meghozta gyümölcseit.[2] A birodalom bevételei 1669-ig növekvő tendenciát mutattak, s a kiadások összetétele később is a szívós hadi készületekről árulkodik. Új fegyvereket szereznek be, és megújítják a tüzérséget. Köprülü Mehmed radikális módszereit, melyekkel a hadsereget bénító korrupciót kiirtotta, fia, a művelt és képzett Köprülü Ahmed újszerű politikával folytatta: Budán hadi építkezések, Érsekújvárott fölhalmozott lőszerek készítették elő a török ellen nemzetközi szövetséget tervező Európát megelőzni szándékozó hadjáratot. Majd Kara Musztafa fejlesztette tovább a hadsereg erejét, de hatóképességét túlbecsülte. A török állam katonai és közigazgatási reformjai lényegében a régi alapokra épültek, nem hordozták magukban a megújulás lehetőségét, de enélkül aligha tudott volna a Porta 1683 mérhetetlen vérvesztesége után azonnal támadásra kész, 100 ezer fős hadsereget kiállítani és a birodalom egész hadi potenciálját kitevő, 230 ezer főnyi katonát eltartani. A régi hadiszokás, hogy a vesztes hadjárat életben maradt fővezérét és főtiszti karát kiirtják, óriási érvágás, hiszen éppen a hadi tapasztalatokkal rendelkező katonai vezetőket semmisítik meg, de a török hadszervezet szívós jellegét, még mindig hatalmas emberanyag-tartalékait bizonyítja, hogy 1684 tavaszán jól felkészült, s mi több, elszánt tisztikar állt a hadsereg élén.

A török haditechnika és hadművészet lényegében nem tudott kitörni a hagyományos keretekből, a Török Birodalom belső gazdasági-társadalmi viszonyai – amint szó volt róla – nem vehették fel az európai fejlődés ütemét, s a nyugati, majd a közép-kelet-európai manufaktúraipar kialakulásával még kiáltóbb lett Európa és a Török Birodalom fejlődésbeli eltérése. Mindazonáltal a török államhatalom, főleg Franciaországgal kiépített kapcsolatai révén, a maga számára is megnyitotta az új Európa anyagi és technikai forrásait. Kandia ostroma hallatlan véráldozatokba került, de eltanulták a velenceiek haditechnikáját, s fegyvereik korszerűek voltak; az Orientalische Compagnie haszonélvezői a stájer vasipar új termékeit vitték be szultáni területre.

Magyarországi területein az oszmán hatalom különösen nagy erőt összpontosított. Minden jelentős vár a kezében, a várakban összesen – bizonytalan becslések szerint – mintegy 50–70 ezer főnyi őrség, Budán 300 ágyú, s mindenütt jelentős, évente ellenőrzött hadifelszerelés.[3] A jó gabonatermő síkvidék, a virágzó kertgazdaságok, az Alföld és a Balkán szinte kimeríthetetlen élelmiszer-tartalékait gyakorlottan működő szállítási szervezet juttatta el a hadsereghez. Belgrádban hatalmas élelmiszerraktár-rendszer épült ki. A különböző etnikumok nyelvi, vallási közösségi szokásait érintetlenül hagyó török politikát 1650 után, mint említettük, a meghódított területek állami sajátosságait méltányló, tudatos, új politikai szándék egészítette ki, s ez nem maradt hatástalan.

A török hadseregben már elhalványult az iszlám vallási kötőereje, de a fegyveres erő derékhadát alkotó helyi katonaság minden bizonnyal nagyon jelentős mértékben már nem is a török etnikumból származott, és nem kapta meg a régi janicsárokat fanatizáló nevelést. Míg a felső tisztikart régi szokás szerint sűrűn cserélgették, és áthelyezték a birodalom egyik szegletéből a másikba, az alsóbb tisztek és a közkatonaság soraiban sokan voltak, akiknek már az apja vagy a nagyapja is az oszmán fennhatóság alatt levő magyarországi terület valamelyik városában vagy várában született. Házaik, földjeik, szőlőik, rokoni kapcsolataik kötötték őket ide, s ahogy majd Buda védőinél látni fogjuk, másutt, mint a szultán hatalma alatti Magyarországon, el sem tudták már képzelni életüket.

1684 tavaszán még mindig a török a kezdeményező. Buda őrségét 10 ezer főre kiegészítették, és felkészítették az ostromra. Musztafa pasa, a szeraszkier megelőzte az eszéki híd elfoglalására készülő Leslie generálist, a horvátországi császári hadsereg vezetőjét. Mindezen túl pedig a Porta kihasználta a Magyarország és Erdély megosztottságából származó ellentétet; Thököly Imre Felső-Magyarországon sikeres harcokat indított.

Lotharingiai Károly herceg fővezérletével a szövetséges fősereg, mely a magyar ezredekkel és a sziléziai, valamint lengyel fegyveresekkel együtt mintegy 40 ezer főből állt, s melyet a tüzérségi teendőkre rendkívül alaposan felkészítettek, 1684. május végén igen lassan, napi 8–9 kilométeres sebességgel kezdte meg előrenyomulását. Aznap, amikor megvették Visegrádot (június 13.), Musztafa pasa 15 ezer emberrel és ágyúkkal együtt beérkezett Budára, és a budai pasát a temesvári, egri, boszniai és tatár segédcsapatokkal a szövetségesek ellen küldte.[4] Lotharingiai Károly herceg hadvezéri zsenialitásának köszönhető, hogy Kara Mehmed pasa, Buda parancsnoka, amikor 18 ezer főnyi haderejével a szövetségesek elé vonult, hogy feltartóztassa őket, a váci csatában (június 27.) súlyos vereséget szenvedett. Károly herceg nem várta a Haditanács parancsát, hanem még mielőtt a török haderő felfejlődhetett volna, megindította a támadást, és a harcvezetés s a császári és magyar csapatok jó együttműködése legyőzte a szívós török ellenállást. Erre Kara Mehmed kiürítette Pest városát. A szövetséges csapatok pedig bevonultak a város falai közé, erős állást építettek ki Szentendre határában, s kemény harcok árán, miközben Lotharingiai Károly is életveszedelembe került, kivédték Musztafa újabb támadását. A szövetségesek, bár döntő győzelmet nem tudtak kivívni, július 14-én elérték Budát. A fővezér Musztafa pedig Érdre vonult vissza.

A császári udvar még mindig úgy vélte, könnyűszerrel megveszik a magyar királyok egykori székhelyét, és Lipót elrendelte Buda ostromát. Az ostrom vezetését a vállalkozás nehézségeit változatlanul hangoztató tábornagyra, Starhemberg Rüdiger grófra bízták. 1684. július 19-én nagy tüzérségi előkészítés után heves rohammal elfoglalták és felgyújtották a Vízivárost, bevonultak a gellérthegyi faerődbe, és körülzárták Budát. Lotharingiai Károly pedig az ostrom biztosítása céljából megtámadta Musztafa hadseregét. A négyórás, rendkívül heves hamzsabégi csata (július 22.) a szövetségesek győzelmével végződött. A Székesfehérvár felé menekülő törököket a magyar lovassággal együtt üldöző Badeni Lajos a Haditanácsnak küldött jelentésében azt írja, hogy Buda csak 3–4 napig tarthatja magát.[5]

Az ostrom első napjaiban azonban már kiderült, hogy az ágyúk gyatrák, a lőszer silány, a törökök technikai felkészültsége, tüzérsége jobb. A szövetséges csapatok nélkülöztek, miközben a védőket jól ellátták élelemmel. A hadvezetés pedig súlyos hibát követett el, amikor egyszerre négy oldalról indított támadást. Ezalatt Musztafa szeraszkier Székesfehérvárott mintegy 20 ezer főnyi haderőt gyűjtött, és már augusztus 22–25-én sikeres támadást indított, felfrissítette a budai őrséget, s élelmet és lőszert juttatott a várba. Az ostrom a szövetségesek számára értelmetlen ember- és pénzpocsékolássá vált. „A lotharingiai herceget betegen, ágyban találtam, a seregből már csak tizenkétezer-ötszáz ember képes szolgálatra, a tisztek és a legénység java Budának falai alatt lelte temetőjét, a maradék beteg”[jegyzet 2] – jelenti a Bécsből Buda alá küldött Rabatta főhadbiztos (generalis comissarius bellicus), a bécsi Generalis Comissariatus vezetője. A Haditanács az ostrom felhagyását követelő Starhemberg Rüdiger javaslata ellenére mégis úgy döntött, hogy a visszavonulás ártana a Szent Liga tekintélyének. Arra számítottak, hogy a francia fegyverszünet megkötése után 8 ezer bajor katonával szeptember 9-én Buda alá érkező Miksa Emánuel választófejedelem beveszi majd a várat.

Miksa Emánuel választófejedelem megadásra felszólító levelére válaszul Buda parancsnoka, az elesett Kara Mehmed helyébe lépő Sejtan Ibrahim pasa, 15 aranyat ajándékozott a követnek. A szövetséges hadsereg nem tudott úrrá lenni az elhatalmasodó nehézségeken. Starhemberg egészségi állapotára hivatkozva, valójában a hadvezetést megbontó viszály miatt, felmentését kérte, és elhagyta a tábort. A támadásokkal és visszavonulásokkal sikeresen manőverező, Buda köré újabb török csapatokat felvonultató szeraszkier ragadta magához a harci kezdeményezést. Ostromlottak lettek az ostromlókból. Október 31-én a várőrség újra kiütött, tönkretették az ostromműveket, s a 17 ezer főre fogyott szövetséges hadsereg, veszteséges utóvédharcokat víva Musztafa csapataival, november elején elvonult Buda falai alól. Pest védőműveit lerombolták, a várat felgyújtották, de úgy, hogy benne égett mintegy 400 beteg és sebesült.

Buda sok véráldozatot követelt s meghiúsult ostroma miatt azért is veszélybe került minden, amit addig a szövetséges csapatok a Duna mentén elértek, mert a horvátországi császári hadsereg ezután sem tudta elfoglalni az eszéki hidat, minden további hadművelet sikerének legfőbb kulcsát. Az Erdődy György horvát bán és Herberstein József gróf, károlyvárosi főkapitány parancsnoksága alatt összegyűlt mintegy 6 ezer horvát fegyveres a generális, Leslie gróf vezényletével csupán Verőcéig jutott. Bár eredményes kis csatákat vívott a Dráván átütő és Verőce visszafoglalását megkísérlő szlavóniai pasa csapataival, az erőviszonyokon nem változtatott, viszont elhamvasztotta az országrész falvait, és az egész vidéket elpusztította.

A török ellenállás ereje a Duna és Dráva mentén egyaránt megmutatkozott, olyannyira, hogy visszavették Vácot, majd támadást indítottak Győr és Visegrád megvételére.

A lengyelek Ukrajnában súlyos veszteségeket szenvedtek, bár hevesen harcoltak, Velence pedig Dalmáciában erős hadállásokat szervezett, s ily módon számottevő török csapatokat kötött le, de ez a magyarországi háborút már nem lendítette előre.

1684 tehát az első gyors sikerek után csak tapasztalatokkal szolgált. Kiderült, hogy a katonák vállalkozó szelleműek és küzdelemre készek, de jobb felkészültségű csapatokra, átgondoltabb és reálisabb haditervekre, egységesebb, a változó körülményekhez jobban alkalmazkodó vezetésre van szükség. A török ereje nagyobb, mint ahogyan számították.

Felső-Magyarországon Thököly Imre tavaszi sikereit nem tudta kihasználni, sőt 1684-ben nagy területeket elvesztett. Schultz generális és Barkóczi István ezredes csapatai elfoglalták Kisszebent, szeptember 17-én Eperjesnél rajtaütöttek a kuruc táboron, s az egész felszerelés – a fejedelem kancelláriájával együtt – zsákmányul esett. Majd megadta magát Makovica, Zboró, s bár Eperjest nem tudták bevenni, a felső-magyarországi fejedelemség java része Lipót hatalmába került, és a hadsereg téli szálláshelyéül szolgált.

Miközben a szerencsétlen budai ostromot végigharcolt és a magyar katonaság fizetését állandóan sürgető Esterházy Pál nádor kétségbeesett folyamodványokkal próbálta rávenni a császárt, hogy változtassa meg rendeletét, és ne a kimerült magyarországi vármegyékbe helyezze – a lakosság szörnyű büntetésére – a szövetséges hadsereget téli szállásra, a török diplomácia támadásba lendült.

Konstantinápolyt a francia–Habsburg fegyverszünet arra késztette, hogy megzavarja XIV. Lajos és a hármas szövetség javuló kapcsolatát. A Porta ajánlataira XIV. Lajos követelt, mégpedig Thököly Imre javára. Szenczi István portai megbízott 1684. november 11-én tájékoztatta Thökölyt, hogy a francia követ a Magyar Királyság visszaállítását követeli, mégpedig amint – Szent István király idejében valaminemű statusban vo1t”.[jegyzet 3]

Lábjegyzet

  1. Buonvisi bíboros Lipót császárhoz, 1685. augusztus 23. Idézi: Károlyi ÁrpádWellmann Imre, Buda és Pest visszavívása 1686-ban. Budapest, 1936. 14&ndsash;15.
  2. Idézi: P. Röder, Des Markgrafen Ludwig Wilhelm von Baden Feldzüge wider die Türken. I. Karlsruhe, 1839. 107.
  3. Szenczi István Thököly Imrenek, Bécs, 1684. november 11. Staatarchiv Hungarica Specialia, fasc. 181. fol. 85–89.

Irodalom

  1. Haditervekre: Angeli, Der Feldzug gegen die Türken im Jahre 1684. (Mittheilungen des k.u.k. Kriegsarchivs 1884).
  2. A török hatalom belső viszonyainak nagy irodalmából: S. E. Shaw, Between Old and New. The Ottoman Empire under Sultan Selim III. (Harvard, 1971); Hegyi Klára, [https://books.google.hu/books?id=pmtyQgAACAAJ&dq=Egy+vil%C3%A1gbirodalom+v%C3%A9gvid%C3%A9k%C3%A9n+Hegyi&hl=hu&sa=X&ei=2VPGVL7ABoX2UOWvgbAH&ved=0CCAQ6AEwAA Egy világbirodalom végvidékén (Budapest, 1976. — és sok személyes közlése).
  3. A török várak felszereléséről és ellenőrzéséről: Karácson Imre, Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai (Budapest, 1908); T. Menzel, Das Korps der Janitscharen (Jahrbuch der Münchener Orientalischen Gesellschaft 1902/1903. Berlin, 1904).
  4. A Habsburg- és a Török Birodalom erőviszonyairól, az élelmezési és természeti tényezőkről: Perjés Géza, Mezőgazdasági termelés, népesség, hadseregélelmezés … ([http://digilib.mtak.hu/B339/ Magyar Tudományos Akadémia Értekezések a történeti tudományok köréből 29. Bp. 1963).
  5. Buda első ostromára: D. Röder, Des Markgrafen Ludwig Wilhelm von Baden Feldzüge wider die Türken I (Karlsruhe, 1839–1842. 92–121); Angeli, Der Feldzug gegen die Türken im Jahre 1684. (Mittheilungen des k.u.k. Kriegsarchivs 1884. 404–422); Károlyi ÁrpádWellmann Imre, Buda és Pest visszavívása 1686-ban (Budapest, 1936. 1–9); Deák Farkas, Részlet Buda 1684-iki ostroma idejéből (Századok, 1884); Veress Endre, Gróf Marsigli Alajos Ferdinánd olasz hadimérnök jelentései és térképei Budavár 1684–1686-iki ostromairól, visszafoglalásáról és helyrajzáról (Budapest régiségei IX. 1906); Timon Béla, Adatok Budavár 1686. évi visszavételéhez (Török hódoltságkorabeli okmányok a magyar királyi Hadilevéltárban). Budapest, 1936); Gerő László, Budavár ostromával foglalkozó látképek (ugyanott); Borbély Andor, Kéziratos ábrázolások Buda visszafoglalásáról (Tanulmányok Budapest Múltjából V).


A támadó háború kibontakozása
A Szent Liga és Magyarország Tartalomjegyzék