A kárpátukránok

A Múltunk wikiből
1864. december 15.
A helytartótanács jóváhagyja az ungvári kárpátukrán Szent Bazil Társulat alapszabályait.
1864. december 24.
A román és a szerb görögkeleti egyház szétválasztása; a nagyszebeni román görögkeleti érsekség felállítása (A. Șaguna érsek).
1864. december 27.
Albrecht főherceg bizalmasának, Augusz Antal báró első látogatása Deáknál.
1864.
A Matica Srpska Pestről Újvidékre teszi át székhelyét.
Ungváron cirillbetűs nyomda létesül.

A kárpátukránok – vagy amint ők nevezték magukat: ruszinok – gazdasági és kulturális fejlettségi szintjüket, társadalmuk polgárosodási fokát, nemzeti mozgalmuk politikai szervezettséget illetően Magyarország leginkább elmaradott népei közé tartoztak a dualizmus korában. A majdnem kizárólag mezőgazdasággal foglalkozó kárpátukrán lakosságnak 1890-ben 10%-a sem tudott írni-olvasni, s az iskolaköteleseknek csak 64%-a járt többé-kevésbé rendszeresen iskolába. Mintegy félezernyi értelmiségük – néhány ügyvéd és jogvégzett tisztviselő kivételével – csaknem kizárólag görög katolikus papokból és tanítókból állt. A kárpátukrán értelmiség jelentős része elmagyarosodott.

A kárpátukránok körében a nemzeti mozgalom a dualizmus korában nem jelentkezett olyan politikailag szervezett formákban, mint a szerbeknél, románoknál, vagy akár a szlovákoknál. 1861-ben, majd a kiegyezés körüli években ugyan számos ruszin értelmiségi fogalmazta meg és továbbította a bécsi vagy pesti illetékeseknek népe nyelvi és nemzeti követeléseit, ezek az akciók azonban nem jártak maradandó eredménnyel. Az ugocsai, máramarosi és zempléni kárpátukrán papság és értelmiség az országgyűléshez intézett kérvényeiben a ruszin politikai nemzetiség elismerését, a megyék és választókerületek nemzetiség szerinti kikerekítését és a többségi nyelv hivatalossá tételét kívánta, s azt kérte, hogy a kárpátukrán többségű választókerületekben csak közülük való jelölteket állítsanak, értelmiségüknek juttassanak állásokat a minisztériumokban és a megyékben, egyházuk pedig nyerjen a románokéhoz hasonló önkormányzatot az érseki rangra emelendő munkácsi egyházmegye keretében. A képviselőházban rendszerint volt 2–3 kárpátukrán eredetű képviselő, ők azonban nem alkottak önálló pártcsoportosulást, hanem a kormánypártot támogatták. Ellenzéki nemzeti politikát – a szerbekkel és a románokkal együttműködve – egyedül Adolf Dobrzanszky vitt, aki a kiegyezés utáni években a kárpátukránok legfőbb politikai tekintélyének számított, amíg át nem költözött Galíciába.

Az 1860-as években kibontakozó kárpátukrán nemzeti ébredés – ha voltak is bizonyos politikai megnyilvánulásai – elsősorban kulturális téren ért el jelentős eredményeket. A nemzeti ébredésnek erre a szakaszára a russzofil irányzat uralma volt jellemző. A magyarországi kárpátukrán értelmiség a nagyoroszokkal azonosította magát, nem a sajátos ruszin, hanem a nagyorosz nemzeti öntudatot igyekezett népében kialakítani, s a nagyorosz nyelvet tette meg irodalmi nyelvvé. Ezt a russzofil irányzatot képviselte az alapítása utáni évtizedben a kárpátukránok kulturális intézménye, az 1864-ben létesült Szent Bazil Társulat is, amely főleg hetilapokat (Szvjet, majd Karpat címen), orosz nyelvtanokat, orosz irodalmi műveket és tankönyveket adott ki. A társulat vezetői és a russzofíl szellemű kárpátukrán nemzeti kultúra munkálói – az egyetlen Dobrzanszky kivételével – mind görög katolikus papok voltak (Alekszander Duhnovics, Ivan Rakovszky, Alekszander Mitrak, Anatolij Kralickij, Szilvay Ivan, Viktor Kimak stb.). 1871-ben a munkácsi püspök kezdeményezésére a társulat addigi russzofil vezetőségét leváltották, s az új vezetés a helyi népnyelv irodalmi nyelvvé fejlesztését tűzte ki céljául, s ehhez a magyar kormány támogatását is megkapta. A helyi nyelvjáráson alapuló ruszin irodalmi nyelven azonban inkább csak a század vége felé jelentek meg nagyobb számban könyvek és újságok, s a nagyorosz nyelv elég lassan szorult ki a kárpátukrán értelmiség használatából.

Az értelmiség fokozódó magyarosodását jelzi, hogy a 80-as években egyre több kárpátukrán politikai lap jelent meg magyar nyelven (Ungvár, Kelet), amint hogy Budapesten is élt egy tekintélyes számú asszimilált ruszin értelmiségi csoport, amely aktívan dolgozott népe elmagyarosításán. A Szent Bazil Társulat működése is elsorvadt, s csak a 90-es években éledt újjá. A kárpátukrán kérdés a 90-es években szociális problémaként jelentkezett, midőn a nagyarányú kivándorlás az országos közvélemény figyelmét is felhívta a ruszin parasztság elnyomorodására, az Északkeleti-Felvidék gazdasági és társadalmi válságára.

Irodalom

A kárpátukránokról lásd: Bonkáló Sándor, A rutének (ruszinok) (Budapest, év nélkül); Perényi József, Iz isztorii zakarpatszkih ukraincev (1849–1914) (Budapest, 1957); Ivan Žeguc, Die natíonalpolitischen Bestrebungen der Karpato-Ruthenen 1848–1914. (Wiesbaden, 1965); Mayer Mária, Kárpátukrán (ruszin) politikai és társadalmi törekvések 1860–1910 (Budapest, 1977).


A magyarországi nemzetiségek politikai mozgalmai
A szlovákok Tartalomjegyzék Az erdélyi szászok