A középiskolák

A Múltunk wikiből
1868.
Országos Közegészségügyi Tanács létesítése.
Budapesten megjelenik a Borsszem Jankó című élclap, valamint a Slovenské Noviny című szlovák és a Federaţiunea című román újság.
Resicán megindul a Bessemer-acélgyártás.
Debrecenben megkezdi működését a mezőgazdasági középiskola.
1872.
Budapesten megalakul a Magyar Országos Központi Takarékpénztár, Nagyszebenben pedig az Albina román bank.
A kassai gépészeti felsőbb ipartanoda létesítése.
1874. december 30.
A turócszentmártoni szlovák algimnázium bezárása.
1874.
A kassai mezőgazdasági tanintézet és a budapesti „nőipartanoda” létesítése.
1875.
Edmund Steinacker sikertelen kezdeményezése egy magyarországi német polgári párt létrehozására.
Mechwart András megszerkeszti a „magas őrlésre” alkalmas kéregöntésű hengerszéket (1874–75).
A budapesti Zeneakadémia létesítése.
Budapesten megnyílik az első felső leányiskola.
1879.
Megalakul az első magyar vaskartell.
A budapesti állami középipartanoda (később felsőipariskola) létesítése.
1880.
A szolnoki Tisza-híd átadása.
Az Országos Kultúrmérnöki Hivatal és az Országos Filoxéra Kísérleti Állomás létesítése.
A budapesti Iparművészeti Iskola létesítése.
1883.
Átadják a forgalomnak az eszéki Dráva-hidat és a zimonyi Száva-hidat.
Budapesten Festészeti Mesteriskola létesül.
1885.
A szegedi közúti Tisza-hidat és a barcsi Dráva-hidat átadják a forgalomnak.
Schenek István és Farbaky István akkumulátora.
A brassói állami középipariskola létesítése.

A középiskolák vonatkozásában a kiegyezés a Thun-féle reformokhoz képest szervezetileg nem hozott azonnali változást: fennmaradt a 8 osztályos gimnázium és a 6 osztályos reáliskola rendszere, nyelvileg azonban túlnyomó többségüket már a 60-as években megmagyarosították. 1871-ben a tananyagban is erősebben érvényesítik a „hazafias” szempontokat. 1878-ban azután a 6 osztályos reáliskolát is 8 osztályossá alakítják: érettségivel zárják le, egyenrangúvá (bár még mindig nem egyenértékűvé) téve ezáltal a gimnáziummal. A középiskolák átfogó rendezése azonban a népiskolai törvényhez képest – nem utolsósorban az önállóságukat féltő egyházi iskolafenntartók által támasztott nehézségek folytán – 1883-ig váratott magára: ekkor a XXX. törvénycikk kimondta, hogy a gimnázium és a reáliskola célja egyaránt a felsőbb tudományos előképzés, melyet előbbi a humán, főleg klasszikus nyelvi, utóbbi a természettudományos és modern nyelvi ismeretek segítségével nyújt a tanulónak. Az a különbség a két iskolatípus között azonban továbbra is megmaradt, hogy míg a gimnázium minden egyetemi karra és főiskolára képesített, addig a reáliskola csak a műegyetemre, a tudományegyetem természettudományi szakjaira és a gazdasági-műszaki jellegű főiskolákra. A kölcsönös közeledés és nivellálódás azonban, megfelelően a társadalom egyre sürgetőbb igényeinek, megindult: 1890-ben a gimnáziumban megszűnt a görög nyelv kötelező oktatása (helyette „görögpótlóként” klasszikus régiségtani ismereteket kellett tanulni), viszont a reáliskolában 1887-től rendkívüli tantárgyként tanulható lett a latin: a nemesség polgárosulásának és a polgárság a nemesi életeszmény felé közelítésének e területen is mintegy jellemző szimbólumaként. Jellemző, hogy az 1867-es év 2661 reáliskolai tanulója 1890-re, számának még mintegy háromszorosára (7303) növekedésekor is csak ötöd részét tette ki a gimnazisták ugyanezen idő alatt 33 908-ról 36 367-re nőtt létszámának. Az iskolák száma ezzel a növekedéssel egyik iskolatípusban sem tartott lépést: 1867 143 gimnáziuma és 21 reáliskolája 1895-ig is csak 155-re, illetve 33-ra szaporodott: igaz, hogy az intézetek befogadóképessége az új, elsősorban állami és községi iskolák esetén végrehajtott valóban nagyszabású építkezések révén erősen megnőtt. Az intézetek túlnyomó része még ekkor is felekezeti kézen van, vagy ilyen jellegű, bár – kivált a vallásalapból fenntartott úgynevezett királyi katolikus, de még a tisztán egyházi fenntartású és irányítású iskolák esetén is – az állam már erőteljesen érvényesíti felügyeleti jogait. Ennek jegyében hozza meg a kor a hazai középiskolai tanárképzés megszervezését is, párhuzamosan a tudományegyetemek bölcsészkarának gyors kifejlődésével. 1870-ben az éppen hogy megszervezett tanárképzés még megoszlik a bölcsészkar és (a reáliskolák vonatkozásában) a műegyetem között, 1873-ban azonban a bölcsészkarok mellett három (gimnáziumi, reáliskolai, kereskedelmi iskolai) szakosztályban szervezett tanárképző intézetek veszik át a tanárjelöltek egyetemi képzésével kapcsolatos igények meghatározását, a teljesítmények ellenőrzését és a tanári diplomák kiadását.

Korszakunk igényei azonban e két, szinte már hagyományosnak tekinthető típuson túlmenően a középfokú oktatást is tovább differenciálják, középfokon is létrehozva a kereskedelmi, az ipari és a mezőgazdasági szakoktatás megfelelő iskolatípusait. A kereskedelmi középiskola a pesti kereskedelmi testület és a Lloyd Társulat által, a pest-budai pénzintézetek támogatásával 1857-ben még mintegy magánvállalkozásként megteremtett Pesti Kereskedelmi Akadémiából nőtt ki, mely 3 éves tanfolyamon a közismereti tárgyakon túl elsősorban a kereskedelmi tisztviselők számára szükséges szakismereteket oktatott 4 középiskolai előképzettségű tanulóknak. Jellemzően a kiegyezéssel egybeesve meggyorsult gazdasági fejlődésre és ennek szakemberigényeire, az ilyen, ekkor már államilag elismert és szabályozott típusú iskolák száma, amely 1870-ben még csak 2 volt (a budapestin kívül – csupán néhány hallgatóval – Brassóban), 1880-ban már 9-re nőtt 688 tanulóval; 1890-ben pedig 27 intézetben (ebből csak Budapesten 5 működött) 2960-an tanultak. Időközben azonban jellegük is megváltozott: 1878-tól ugyanis, amikor a reáliskolákat 8 osztályosokká alakították át, megindult belőlük az átáramlás a kereskedelmi középiskolába, mert ennek tanulmányi ideje a reálénál ekkor még 1 évvel hamarabb zárult, s az egyéves önkéntességi jogot – az úriemberség alapvető kritériumát – így is biztosította tanulóinak. Még csábítóbbá tette ezt az iskolatípust az, hogy elvégzése 1883-tól több állami kishivatalnoki állásra is képesített. 1885-től azonban – mint utaltunk rá – összeolvasztva a polgári iskola sorvadó V–VI. osztályaival – ebből is 8 osztályos középiskolát alakítottak: a felsőkereskedelmit. Az átalakítás során ezt az iskolatípust erőteljesen kivetkőztették sajátlag kereskedelmi-gyakorlati jellegéből, s a reáliskolához hasonlóan ezt is a gimnáziumban megtestesülő művelődési és társadalmi eszményhez közelítették – bár az igazi társadalmi emelkedést biztosító (s tanulói által nagyrészt nyilván nem is igényelt) egyetemre való bejutásnak még minden közvetlen lehetősége nélkül.

Körülbelül ugyaneddig a szintig emelkedett (s itt meg is rekedt) az állami ipariskola 4 középiskola után 3 éves, érettségit és egyéves Önkéntesi jogot szintén biztosító iskolatípusa, melynek célja önálló, modernül képzett iparosok, művezetők, műszaki hivatalnokok kiképzése lett. Az első ilyen iskolát 1872-ben Kassán szervezték, ezt követte 1879-ben a mindvégig legdifferenciáltabb szervezetű (építészeti, gépészeti, vegyészeti, fém- és faipari szakosztályokkal működő) budapesti iskola; velük került egy szintre az 1880-ban alapított budapesti iparművészeti iskola is. Ám jellemzően az ilyen szintű és jellegű igények ipari vonatkozásban még szerényebb voltára, e három iskola összes hallgatóinak száma még 1890-ben sem érte el a 300-at. A mezőgazdaságban a középfokú oktatás igényeit az úgynevezett gazdasági középiskolák szolgálták: Keszthelyen (a Georgikon utódjaként), Debrecenben, Kassán, Kolozsmonostoron. Legalább 16 éves, s legalább 6 középiskolát végzett fiúkat vettek fel ide, akik két elméleti és egy gyakorlati év elvégzése után végbizonyítványt kaptak, mely ugyancsak megadta a jogot az egyéves önkéntességhez, és a végzettek értelmiségi voltának hivatalos elismeréseként a községi választójognál adójuk kétszeresen számíthatását, ezáltal megkönnyítve számukra a községi virilisták közé, s így a képviselőtestületekbe való bejutást.


A művelődés keretei és intézményei
A népoktatás Tartalomjegyzék A felsőoktatás