A középnemesség

A Múltunk wikiből

A teréziánus, majd a jozefinus korban országgyűlés nélkül is hallatta hangját a középnemesség. Lehetőségei nem voltak, de súlya volt.Ez természetszerűleg következett nagy számából, abból, hogy a társadalom felsőbb régióitól nem volt elszigetelve, és az alatta lévő rétegekkel igen szoros volt a kapcsolata. A köznemességről szólva ismét rendelkezünk közismert igazságokkal és adatokkal. Tudjuk, hogy az una eademque nobilitas éppen ebben a felvilágosult és abszolutista korszakban kirívóan hazug illúzió. Tudjuk, hogy a nemes sokat emlegette a nemzetet, azon önmagát értette, kizárva a politikai tevőlegességből a privilégiumokkal nem rendelkezőket. Tudjuk, hogy csak ellen-tevékenységeiben volt egységes – egyébként, főként a felekezeti különbségek, továbbá anyagi érdekei miatt korántsem volt „rétegtudata”. Nemességtudata ugyanis félrevezette: a nagy sablon elfedte a konkrét tennivalókat, és feledtette a megújulás sürgető fontosságát.[1]

Rendelkezünk a II. József-kori összeírásnak a kötetünk Bevezetésében ismertetett és elemzett adataival, és azok ügyes visszavetítésével dolgozhatnánk. De kerülve az ismételgetéseket, csak annyit jeleznénk, hogy a 100 feletti magyar arisztokrata család alatt mintegy 7-800 a valóban bene possessionatus családok száma. Ezek alatt tartózkodik a több ezernyi középbirtokos nemes, majd még lejjebb 350 ezer főre tehető kisbirtokos és nincstelen. Az összeírások az adózás és katonaállítás jegyében mindig a lakosság férfiösszetételét prezentálják; a nők, a családban sokszor kulcsszerepet betöltő anyák, feleségek és leánygyermekek csak járulékos adatokban szerepelnek. A megfelelő értékeléseket már sokan elvégezték. Magyarországon és Erdélyben – így tudni – a nők valamivel kevesebben vannak, mint a férfiak. Demográfiai szempontból tanulságos, hogy nálunk az európai átlaghoz mérten a férfiak valamivel hosszabb életűek: átlagos életkoruk a korabeli negyven évnél magasabb. Nem így a nőké. A nemesasszonyokról már a genealógiai táblázatok jóvoltából is tudjuk, gyermekágyban vagy a sok szüléstől legyengülve bármely betegségben viszonylag fiatalon halnak meg. A férfiak neve alatt nem egy, inkább két-három feleség neve is szerepel. Igen magas a gyermekáldás, de társadalmi helyzettől függetlenül kevés gyermek éri el a felnőttkort. Berzeviczy Gergely családi helyzete lehet erre példa: két törvénytelen, korán elhalt gyermeke után házasságából tizenegy gyermek született; egy maradt életben.

A nemesség három kategóriájának össz-száma a társadalom egészének 5%-át közelíti. Ez tekintélyes arány, de nem olyan aggasztó, mint amennyire annak tűnik. Ha adózási szempontból nézzük, bizony magas szám. A forradalom előtti francia nemesség 1–1,5%-0s arányszámára szoktunk utalni, amikor bevalljuk, a 18. századi magyar társadalom struktúrája egészségtelen volt. Megbélyegezve társadalmunk úrhatnám jellegét, többnyire a lengyel fejlődés párhuzamaira, az abban rejlő veszélyekre utalunk. De lehetne a spanyol, főként a kasztíliai és katalán példával is dolgozni: a grandok és hidalgók szépen összevethetők „nagy” családainkkal és bocskoros nemeseinkkel. Itt is, ott is 5% a nemesség aránya, itt is, ott is alacsony a paraszti tulajdonban lévő földmennyiség százalékszáma. Nálunk szerényebb az egyházi birtok, a holtkéz szerepe. De már elkezdődött a majorátusok kialakítása. Nálunk is élénkül a korszerű gazdálkodás iránti érdeklődés, amit fékez a tőkehiány. Óriási különbség azonban a „hátország” kérdése. Az elégedetlen, sorsát megújítani kívánó spanyol nemes elhagyhatta a félszigetet, és kimehetett Dél-Amerikába vagy a középső zónába. Szükség esetén egy egész falu, urastól, parasztostól áttelepedhetett, a magyar nemes csak országának határain belül mozgott – kényszerből. Ebből adódik, hegy az országos 5%-os átlaggal szemben egyes megyékben a nemesség arányszáma kiugróan maas, más területeken feltűnően alacsony. A török elől menekülő nemesség emlékét ídézi a szabolcsi 13%, a szatmári 14%, a borsodi 15,2%. De ha egyszer egy család délről felköltözött az északi vagy keleti zónába, aligha tért vissza régi „hazájába”. A szepességi Horváth Stansith család, a Pozsegából a Felvidékre jött Dessewffyek nem tértek vissza délre, a Duna–Tisza közéről felfelé kényszerült birtokosok is megmaradtak a kétszáz éve megszokott északi megye keretein belül.

A magyar nemesség mozgási lehetősége néhány száz kilométerre korlátozódik. De van mobilitás a nemesség vékony felső, széles középső és hatalmas, közel 80%-nyi alsó közegében. Az udvar maga választ a középső mezőnyből. A középső réteg maga emeli ki a paraszti szinthez közel álló, tudatilag nemes, életvitelben taxás-paraszt jellegű tömegből – mely arra hivatott, hogy a gyér értelmiségi réteg utánpótlását biztosítsa – bizalmi embereit. A frissen az arisztokráciába emelkedett új grófok, bárók unokatestvérei köznemesek, közbülső társadalmi helyzetben. A keresztelők, halotti torok sokaságában azonban összekeverednek, csakúgy, mint szüret idején. A Balaton és Badacsony környéke, az egri táj és főként a tokaji dombvidék hetekre biztosítja a társadalmi mobilitás új kivételezettjeinek, a régi állapot hordozóinak s a gazdatisztként a mélyből éppen kibukkanók rétegeinek kedélyes érintkezését. Ez lényegesnek tűnik, ha arra figyelünk, az arisztokrácia magatartása, a középnemesi és a bontakozó értelmiségi réteg habitusa hogyan alakul a felvilágosult abszolutizmus mozgalmas évtizedeiben.

Összetartozás és szétválás, elkülönülés és újabb ozmózis – családonként vizsgálható e jelenség. Az összetartozás az ország keleti és északkeleti régióiban erősebb, mint nyugaton, ezt a zaklatottabb történeti múlt kötőanyaga biztosítja. Nyugaton a családok fél évszázadonként váltottak felekezetet, politikát. A világvárossá emelkedett Bécs közelsége korszakunkra még keményebb vonásokkal rajzolta ki nyugat, észak és kelet közt a különbségeket. Durva általánosítással: nyugat, északnyugat katolikus és többé-kevésbé udvarhű nemessége nem folytatója a labanc hagyományoknak, de függvénye a foglalkozásával, műveltségével és sokszor érzelmeivel is Bécshez kötődő arisztokráciának. Érvényesülési útja viszonylag könnyű. Nem így a keleti zóna nemességéé, és keletet a Duna vonalától kell számítanunk. Az itteniek, akár a frissen grófosított Andrássy család, akár a szatmári béke után grófságra emelkedett Károlyiak, akár az ősi Csáky nemzetség örökös főispánsága alatt élnek, akár a megye valamelyik nagy protestáns családjához kötődnek, a familiárisi, kliensi kapcsolatokat középső szinten sem vethették le. Birtokos voltuk nem elégítette ki őket: politikai-közéleti tekintélyre áhítoztak, és ezt csak a felettesek jóváhagyásával elnyert táblabírói, szolgabírói „munkakör” biztosíthatta. A viszonylag kis vagy gyengén jövedelmező birtok tulajdonosa csak közfunkció révén tudott magának szűkebb hazájában tekintélyt kivívni. Így lehettek választott bírák örökösödési perekben, egy jelentős családapa gyermekének felkért keresztszülői, s nem utolsósorban, közbirtokosság esetén (s a legtöbb helység határa több birtokos között oszlott meg, egy-egy falu parasztházai közül több udvarház, kastélyforma, kocsifeljárós épület emelkedett ki) őt választották meg vezetőnek. Egy középnemes táblabíró, de különösen alispán neve és kapcsolatrendszere fölemelte az egész közeli rokonságot. Tekintélye a katonasorsot választó vagy arra irányított fivérek, unokaöccsök számára jó ezredben, kellemes szolgálatot szerzett. A megyéhez kötött pozíció így biztosított a családon belül egy-két rokonnak érdekes külföldi élményeket, világlátottságot, idegen nyelvek valamelyes ismeretét. Mert a hétéves háború lezárultával, egészen a török háború megindulásáig, mintegy negyed századig, ha tartottak is hadgyakorlatokat, ez volt a lényege a nemesi katonáskodásnak. Minden bizonnyal jelentősége volt annak, hogy valaki a Terezianumban tanulhatott, de aligha tévedünk, ha egy lombardiai századnál szolgáló vagy Belgiumba rendelt ifjú tisztet, vagy a rómaifirenzeinápolyi, a berlini, a szentpétervári, a párizsibrüsszeli útvonalon futárszolgálatot teljesítő „világlátó” testőrt nem kevésbé tekintünk az új műveltség hordozójának.

w Mind a nyugati, mind a keleti országfél fiai helyet kaptak a monarchia hadseregében, s akár Galíciában szolgáltak, akár cseh-morva területeken, mást – jobbat vagy rosszabbat – láttak, mint otthon. A középnemesség és az új arisztokrácia fiainak átnevelése, talán manipulálása nagyobb mértékben kötődik a hadsereghez, mint azt eddig, a testőrírók vallomásainak ismeretében, a Terezianum nevelési eredményeinek méltatása után gondolhatnánk. Amikor Széchényi Ferenc a Terezianum neveltje lett, az új növendékek száma igen megcsappant. Igaz, hogy ott találta Batthyány Ignácot, Festetics Györgyöt s a magyar kulturális élet más jeles ígéreteit, de akár a katonai akadémián, itt, a jezsuitákkal megindított, majd ”világiasított” Terezianumban is kicsiny a magyarok arányszáma. A fentieknél valamivel idősebb Skerlecz Miklós például Bolognában folytat jogi tanulmányokat, s a legtöbb katolikus nemesifjú beéri a nagyszombati egyetem lehetőségeivel.

Az ifjú evangélikus és református nemesek körében az új elvek elfogadása legalább olyan mértékben írható a hallei, lipcsei, jenai egyetem javára, mint később Göttingáéra. A protestáns fiatalok itt ismerkednek meg olyan történeti, jogi felfogással, új tudományokkal, így a statisztikával, a gazdaságtannal, melyeket a közéletben is, de magánemberként is, ha csak birtokuk agrár- és ipari lehetőségeire összpontosítják figyelmüket, magas szinten hasznosíthatnak. Mária Terézia uralkodása idején utazik a már emlegetett jeles tehetség, Podmaniczky József a göttingai egyetemre, hogy azután tanulmányait európai körúttal zárja le. Podmaniczky művelődéstörténeti szerepe is fontos, de mint a társadalmi-gazdasági viszonyok értő bírálója, aki kortársait és a fiatalabb nemzedéket tartósan irányította, különösen magára kell hogy vonja figyelmünket. Egyébként felfigyeltek rá mindazon külföldiek, akik magyarországi látogatásuk során megismerkedtek vele.[2]

A teréziánus időkben tehát tájékozódik, művelődik, érlelődik, s látszólag a rendszerhez idomul egy felvilágosult nemesi réteg, amely racionális világfigyeléssel egészen új törekvéseket kapcsol össze. Ez a réteg nem homogén, olyannyira nem, hogy tagjai sokszor csak másod-harmadlagosan ismerik egymást. Nem érintkeznek egymással, inkább csak „tudnak” egymásról. A kor közlekedési szintje, az utak állapota olyan, hogy egy felvidéki vagy tiszántúli nemes könnyebben juthat el Bécsbe, mint Kőszegre vagy Fiuméba, az országhoz kapcsolt szabadkikötőbe. Talán ezért vállalnak éppen Fiuméban szívesen hivatalt néhányan – katolikusok, protestánsok –, akiket a teréziánus korszak végén már József híveiként tartanak számon, akik tőle várják a magyar gazdasági élet megújítását.

Csak ismételhetjük a sokszor elmondottat: a felvilágosult abszolutizmus és a magyar társadalom ha nem is dirigens, de mérleget elbillentő rétege, a köznemesség között valaminő együttműködés csak a gazdaságpolitika megváltoztatása árán lehetett volna tartós. A felpezsdült Bécs nyújtotta szellemi élmények, a rokonszenves megújulási tünetek – színház, opera, friss irodalom, európai szinten is nagyon modern művelődési törekvések – kiválthattak csodálatot, utánzási, alkalmazási vágyat, még irigységet és meghasonlást is, de ha a hazai feltételek nem javultak, ha a rangos Kazinczy család nem tudta Ferenc fiát külföldi egyetemre küldeni, mert jövedelme ilyen szellemi befektetést nem tett lehetővé, ha egy közepes hivatal elnyeréséért hitet kellett változtatni, akkor a haladás igenlését hamarosan konfliktushelyzet váltotta fel. A gazdasági táblázatok, az export- és importkimutatások, melyek hála Zinzendorf Károly hivatali buzgalmának, el is készültek és fenn is maradtak, tanúsítják: nincs változás az áruösszetételben. Hiába minden törekvés új vállalkozások létesítésére, a kivitel agrárjellegű a jozefinus korszak végéig. Hiába a törekvés a borexport megmentésére. Elveszett a sziléziai piac, és 1772 után a lengyel piac java része is elvész.[3]

A nemesi középréteg nem átmeneti nehézségekkel küzd. Nem tud lendületesen hitelezőket szerezni és nagystílűen eladósodni, mint a magasabb szint képviselői. Még csak érdekházasságokkal sem segíthet magán. Az úri földek sok nemzedék örökösödése folytán szétszóródott mozaikdarabok, nagyon nehéz a „kommasszálásuk”. Egyik faluban udvarház, major, másikban néhány töredéktelek, a harmadikban malom, pálinkafőző, a negyedikben telkek és zsellérházak. A szántó, a legelő minősége régiótól függően nagyon ronthatja vagy javíthatja a család helyzetét. Az értékesítési nehézségek ellenére lényeges, hogy rendelkezik-e szőlővel a birtokos, s hogy az abból nyert bor csak a saját asztali szükségletét fedezi, vagy a kicsiben-nagyban való eladásra is elegendő?

A szállítási viszonyok a dunántúli nemes számára természetesen kedvezőbbek. Az elháríthatatlan, a kijelölt vevő, az osztrák piacot képviselő kereskedő vagy házhoz jön, vagy néhány órás, egy-két napos fuvarral vagy vízi úton elérhető. De mit tegyen, aki távoli megyékben birtokos, akinek tengelyen szállítani veszélyes, hosszadalmas és költséges? Számára az állattenyésztés is kétes vállalkozás, hiszen leromlott áruval érkezik a felvevőhöz, s csak ínség idején tekintenek el az igényes bécsiek a hús minőségétől.

A nemesi jólét vagy süllyedés egyik kulcsa tehát az, hogy hol a régió, melyen a szórt birtoktestek, töredékek fekszenek, s hogy a föld mélye nyújt-e kereseti lehetőséget? A hegyvidékek vas- és rézbányáiban nemesek és polgárok egyaránt érdekeltek, de az értékesítés, az ipari feldolgoztatás nehézségei nagyok. Elég a Zinzendorf Károly magyarországi utazása előtt felvett, azzal párhuzamosan készülő kézműipari felmérésre gondolni. Bár az összeírás – csakúgy, mint az évszázadok védekező gyakorlata során készült egyéb, személyekre és javakra vonatkozó kimutatások – a helyi hatóságok tudatos passzivitása miatt egyáltalán nem hiteles, a tételenként odaképzelt korrekcióval sem jelez a magyar nemes agrár- vagy ipari vállalkozásai számára nagy reményeket. Tudjuk, hogy egyes iparágak, különösen a birtokhoz kapcsoltan működő, kihelyezett munkával az uraság vagy tiszttartója ellenőrzése alatt folyó munkálatok (gondoljunk például a Szepességben nagy eredménnyel folyó vászonszövésre) tekintélyes bevételt hoznak, a gazdasági kép mégis elszomorító. Túl az elmaradás politikatörténeti előzményein, a bécsi merkantilizmus negatív hatása semmiképpen sem vitatható.

Így aztán pótcselekményekre kerül sor. Az eredményekkel elégedetlen, a gyermekei sorsáért joggal aggódó középbirtokos amúgy is mérsékelt jövedelmének egy részét pörösködésre fordítja. A földet, erdőt, bányát több pör is terheli. A nemes azokkal a rokonaival, birtokos társaival pörösködik, akikkel a szakítás átmeneti időszakain túl őszidőben, télen együtt vadászik, akinek fiát-lányát lányának, fiának jövendőbelijéül kiszemelte. Az atyafiságos kapcsolatok fenntartását a többségükben szintén nemesi származású ügyvédek tevékenysége teszi lehetővé. Folynak a pörök, néha évtizedekig is, és sok pénzt emésztenek. A költségek fedezését szolgálja – szerencsésebb családoknál –, ha rendelkeznek a jóhírű borvidéken szőlővel. Időszakunkban a hitelképességnek is jó alapja ez, hiszen az el nem adott borra a helybeli zsidó kocsmárostól azonnal, a leendő termés hozamára rokontól-baráttól, de akár ellenségtől is általában 6%-os interesre kölcsön kapható. Az eladósodott monarchiában adósnak lenni nem okozott kényelmetlen közérzetet. Különben is a családi levéltárak tanúsága szerint ugyanaz a személy egyszerre tartozik is, követel is: a passzívák és aktívák a gondosan vezetett kimutatásokban gyakran szinte kiegyenlítik egymást. A bonyolult helyzetet rendezendő, a családok különböző ágai vagy a közbirtokosság időnként együttes fellépésre kényszerülnek. Szervezeti keretet alakítanak ki, hogy az ügyletekben fennakadás ne legyen. A vezető nem feltétlenül a legfontosabb, inkább a legkevésbé elfoglalt személy, aki tulajdonképpen bonyolít, és nem irányít. A régi kötelmek továbbélését jelzik az úgynevezett nemzetségi gyűlések, melyek a familiae director elnöklete alatt tárgyalnak, például a magát Lehel vezértől származtató Máriássy család esetében.

„Mihelyt családunk két fő ágra vált, e két ág a legrégibb időktől kezdve marakodott, s három évszázadon át gyötörte egymást pörösködéssel. A rokoni vért újból és újból elárulták, és a viszálykodással elérték, hogy igen nagy javakat elvesztegettek.”[jegyzet 1] Így ír Berzeviczy Gergely egykori szabadkőműves „testvérének”, Kovachich Márton Györgynek, aki iratgyűjteménye számára kérte a családnak Károly Róberttől adományozott privilégium-levelét. A negatív válasz a jogászt a sárosi bárói ághoz utasítja, „akik nagy arisztokraták…, utalni kell a család régi fényére, mellyel ők büszkélkednek, s melyen én csak szomorkodom.”[jegyzet 2] Tegyük hozzá: a bárói ág katolizált, s éppen a tudós Berzeviczy Gergely hivatalnokoskodása idején egyik tagja alnádorságig jutott. A birtokpörök okozta szokványos családi ellentétet – csakúgy, mint számos más nemesi családnál – a felekezeti különbség tetézte. A protestáns ág mindig elmarasztalta a katolizálót, a köznemesi szinten maradtak mindig opportunimnussal vádolták azokat, kik közülük bárói vagy éppen grófi cím birtokosai lettek.

A Berzeviczy család csak egy a sok közül: a nemesi almanachok szokványos beosztása, hogy a családnév mellett feltüntetik a nemesi, bárói és grófi rangfokozatokat. A Mednyánszkyaknál csak nemest és bárót, a Vayoknál egy évtized leforgása alatt már mind a három válfajt megtaláljuk. Az bizonyos: Bécsből bővebben érkeztek az ország nyugati tájaira a címek, kitüntetések, az újonnan alapított rendjelek. De Pozsony és Sopron, Vas megye környékén nemcsak a „nagy”, megbízhatónak vélt családok éltek, hanem középnemes famíliák és az azokhoz kapcsolódó mozgékony értelmiségi elemek is. Itt, a nyugati zónában, a Szepesség táján és Erdélyben a „nevelhető famíliák” s az értelmiségiek a század hatvanas-hetvenes éveiben sorjában alakítják meg szabadkőműves-páholyaikat. Feltűnően nagy szerepet játszanak a kezdetek idején az értelmiségi foglalkozásban, a nemesség körében működő orvosok, jogászok, tanárok. Pozsonyban és a Felvidéken kezdeményeznek, s érdeklődésükkel, így természettudományos készségükkel, kísérletező kedvükkel sok helyütt rózsakeresztes irányba terelik a páholyok munkáját.

Ezek a nyugati és déli széleken átmeneti időre alapított katonapáholyokkal, az úgynevezett repülőpáholyokkal szemben tartós kezdemények, s ha néhány páholy, így a szepesszombati, a beszterce- és a selmecbányai nem is nő nagyra, hatásuk a következő évtizedekben is érezhető. A nemesek vidéki házaikban otthont adnak a páholyüléseknek, a testvérek szinte nyíltan gyűlnek össze. Nem így a városi házakban: ott titokban, gyakran pincékből képzett helyiségekben folynak a munkák. A szertartások, megbeszélések során az értelmiségiek egyenrangú társak, esetleg fölöttesek. Az otthoni étkezéseknél az asztal végén ülő házitanár, a buzgólkodó titkár, a beteg úrhoz hajlongva érkező medikus – jó játék ez – a páholyban mester lehet, míg az úr csak „legény”-sorban van. A hivatalok, a megyék rangsoraihoz szokott köznemesség ekkor és itt nagy szemléleti változáson esik át. A próbák, avatások, munkák egymásutánja a felfelé kiszolgáltatott, az egy szinten perlekedő, a lefelé kemény s netán gőgös magatartást hajlékonyabbá, emberibbé formálja. Évtizedekre szóló barátságok szövődnek a páholyokban. Elég, ha az eperjesi „Az erényes utazóhoz” címzett páholy taglistáját nézzük, s a hatvanas évek végétől működő közösség további hatásán is elelmélkedünk. Lengyel menekült grófi család nevelője alapította a páholyt, egy magyar nemes úr házában gyűltek össze, és a testvérek között találjuk az igen gazdag Potturnyay György urat (Berzeviczyék állandó hitelezőjét) csakúgy, mint egy eperjesi kereskedőt, apjával együtt az ifjú Török Lajost, aki néhány év múlva, még Mária Teréziától kamarai vezetői munkája jutalmaként grófságot kap. (Török Lajos, tudjuk, Kazinczy Ferenc leendő apósa.) A népes páholyban működik egy mérnök, néhány evangélikus lelkész és egy Jeszenovszky nevű kapitány is. És idelátogatnak a Szirmay család tagjai is, amiből következik, hogy a munkálkodás hatása elérte a velük rokon Máriássy famíliát és annak titkár-tanár függvényeit is.

Ugyanilyen folyamat észlelhető Erdélyben, Brassóban és főleg Nagyszebenben, a nyugati határzónában és az ország déli részein. Mialatt Pesten és Budán elkezdődnek a munkák, VarasdZágráb táján csoportosulnak azok a katonatisztek, hivatalnokok, velük dolgozó értelmiségiek, akik a működést országosan akarják szabályozni. A szabadkőművesség magyarországi, erdélyi programjának kidolgozására vállalkoznak – a világlátott, tapasztalt Zinzendorf Károly segítő közreműködésével. A felvilágosult abszolutizmus partnere vagy ellenfele, a köznemesség nem a hagyományos keretek, nem a megyék vagy egyházkerületek közegében szerveződik, hanem kis, tanulékony, megújulást sürgető együttesekben. A bécsi reformprogram és a magyar reformlehetőség összehangolása nem kis mértékben a gondolkodás és cselekvés e kis műhelyein múlik.[4]

Lábjegyzetek

  1. Országos Széchényi Könytár Kézirattára Quart. Lat. 43. XXIV. fol. 16.
  2. Ugyanott. fol 17.

Irodalom

  1. A középnemesség közbülső, közvetítő, a politikai mérleg ingadozásait nem egy ízben eldöntő rétegét egy középnemes, Berzeviczy Gergely életútjának, rokoni hálózatának, ellenlábasainak vizsgálata során ismertük meg. Ismereteink alapját a Berzeviczy család idősebb nemzedéke, majd annak tudós fia mintegy 56 foliónyi levelezésének, gazdasági, társadalmi iratainak (Magyar Országos Levéltár P 53) tanulmányozása adta, majd rátértünk, szélesebb földrajzi közegben, előbb más felvidéki (Szirmay – Magyar Országos Levéltár P 639, Dessewffy – Magyar Országos Levéltár P 86. Radvánszky – Magyar Országos Levéltár P 566), majd a dunántúli családok közül a Czinderyekre vonatkozó szórt anyagra.
  2. Podmaniczky József szerepével folyamatosan foglalkozunk, lévén ő Berzeviczy idősebb barátja, majd hivatali főnöke. Ö is a fiumei magyarok kicsiny, de válogatott köréhez tartozott, miután egyetemi tanulmányait Göttingában, európai körútját Itáliában befejezte. Kiváló képességei átmentették a politikai buktatókon. Azon kevesek közé tartozott, akik folyamatosan dolgozhattak kulcspozícióban évtizedeken keresztül. Talán nem tévedünk, ha biztos helyzetét és kitüntető megbízásait egykori egyetemi társának és barátjának, az ifjabb Stadion grófnak, a neves diplomatának, majd államkancellárnak tulajdonítjuk. Ezt az ”évfolyam”-barátságot a göttingai egyetem matrikulái alapján és egy árnyképrajzoló szorgos feljegyzései nyomán lehetett megállapítani.
  3. A gazdasági táblázatok folyamatosan készültek, de Zinzendorf Károly juttatta el azokat a gyűjtő és tőle is életrajzi és szakmai adatokat kérő Széchényi Ferencnek: Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár Fol. Lat. 918. Tabellae summariae catastrales statisticae Regni Hungariae pro annis 1775–1794. (Ezt az anyagot, amely a gazdasági élet egészét nyújtja, a bányaügytől az import–export minden vonatkozásáig, Ember Győző jóvoltából az Magyar Országos Levéltárban használtam.)
  4. A szabadkőművesség korabeli tevékenységére lásd Abafi, Geschichte der Freimaurerei in Oesterreich–Ungarn. I–V. (Budapest, 1889–1893); Abafi Lajos, A szabadkőművesség története Magyarországon (Budapest, 1900); Jancsó Elemér, A magyar szabadkőművesség irodalmi és művelődéstörténeti szerepe (Cluj, 1930). Nem a dégi szabadkőműves levéltár (Magyar Országos Levéltár P 1134), hanem a Österreichisches Staatsarchiv, Wien, Haus-, Hof- und Staatsarchiv Vertrauliche Akten, Vol. 72 adja meg a páholyok magyar tagjainak s a bécsi páholyok magyar látogatóinak listáját (H. Balázs Éva, Berzeviczy Gergely, a reformpolitikus. Budapest, 1967. 59–60).


A teréziánus korszak néhány társadalmi jelensége
Régi és új arisztokraták az apparátusban Tartalomjegyzék A törekvő mezőváros, a süllyedő-emelkedő királyi város