A központi hatalmak hadseregeinek veresége

A Múltunk wikiből
Fájl:Frontvonala Európában 1918 nyarán.jpg
Frontvonalak Európában 1918 nyarán (az 1914-es határokra vetítve)
A négy éve folyó világháború utolsó esztendejében – 1918 nyarán – a központi hatalmak katonai helyzete válságosra fordult.

A központi hatalmak hadseregeinek vereségét nem a téves haditervek a katonai vezetők hibái okozták – bár ezekben sem volt hiány. ég mélyebben fekvő oka a teljes, minden téren megmutatkozó kimerültségben rejlett. Nem volt elegendő és megfelelő hadianyag, élelem, legfőképpen hiányzott a harci elszántság. A Monarchia hátországi alakulatainál 1918 tavaszán egymást érték a kisebb-nagyobb lázadások; a szökések száma ijesztő méreteket öltött. A katonák jó része vonakodott tovább folytatni a kilátástalan háborút, az értelmetlen öldöklést.

A német hadsereg franciaországi kudarca (március 21—július 18.) és a Monarchia hadseregének Sikertelen, súlyos vérveszteséggel járó észak-olaszországi támadása után (június 15–30.) a döntő lökést a végső vereséghez és az osztrák–magyar haderő felbomlásához a balkáni arcvonal összeomlása adta. A Franchet d'Esperey francia tábornok parancsnoksága alatt levő, mintegy 600 ezer főnyi jól felszerelt és jól ellátott antanthadsereg itt szeptember 15-én indult támadásra a front középső részén álló csekély számú német és jelentős létszámú bolgár haderő ellen. Az éhező, rongyokban járó bolgár katonák gyenge ellenállást fejtettek ki. Arcvonalukat a szerb és a francia hadosztályok rövid idő alatt áttörték és kettévágták. Néhány nappal az antant offenzívájának megindulása után a bolgár hadsereg felbomlóban volt. A katonák körében szervezett ellenállás bontakozott ki, felkelés kezdődött. A rosszul szervezett felkelést a nagy sietve Bulgáriába irányított német és osztrák–magyar katonák leverték ugyan, de ezzel Bulgáriának a háborúból való kiválását már nem lehetett megakadályozni. A vereségtől és a kibontakozó forradalomtól megrettent bolgár kormány az antanttal való megegyezés útjára lépett; fegyverszünetet kért, amit szeptember 29-én, Szalonikiben, az antant főhadiszállásán alá is írt.

Bulgária kiválása a háborúból egyértelmű volt a Balkán-front összeomlásával. A Balkánon levő és erősítésül apránként odairányított új hadosztályok képtelenek voltak tartós védelmi vonalat kialakítani.

A központi hatalmak hadseregének maradványai október elején gyors ütemben vonultak vissza: Albániában Cattaro, Szerbiában Niš, majd Belgrád irányába.

A felszabadult területeken felkelés bontakozott ki, amely összefonódott a Monarchia hadseregének bomlásával és a délszláv katonáknak a harcokból való fokozatos kiválásával.

A Balkán-front összeomlása minden vonalon súlyos következményekkel járt.

Romániában, ahol a május 7-én aláírt békeszerződés ratifikálására még nem került sor, az antantbarát erők felülkerekedése – egy újabb pálfordulás – minden pillanatban várható volt.

A Balkánon bekövetkezett katasztrófa és a romániai helyzet következtében Ukrajnából csapatokat kellett kivonni. Miután az ukrajnai megszálló hadsereg létszáma amúgy sem volt elegendő az óriási terület ellenőrzésére, az új helyzet Ukrajna egyes részeinek kiürítését is napirendre tűzte.

Törökországban – miután a török csapatok néhány nappal a balkáni hadműveletek megindulása után Palesztinában döntő vereséget szenvedtek – politikai válság robbant ki. Az ifjútörökök hatalmon levő németbarát irányzata megbukott. Nyilvánvalóvá vált: Törökország kapitulációja küszöbön áll, a felbomló oszmán birodalom különbéke megkötésére készül.

Október elején egyedül az olasz front állt még mozdulatlanul. Az ottani viszonylagos csend annak volt köszönhető, hogy e frontszakaszon ekkor még nem fejeződtek be az antanthaderő előkészületei egy nagyszabású támadás megindítására.


A Monarchia végnapjai
Tartalomjegyzék Utolsó kísérletek a Monarchia megmentésére