A keresztes hadjárat

A Múltunk wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pemm (vitalap | szerkesztései) 2016. december 25., 14:41-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
1095
november 27. II. Orbán pápa a clermonti zsinaton meghirdeti a keresztes hadjáratot.
1096
május: Nincstelen Valter francia lovag vezetésével főként parasztokból álló keresztes had vonul át Magyarországon.
június: Péter remete Magyarországon átvonuló keresztes serege elfoglalja Zimonyt, és a környéken pusztít; Kálmán közeledtére átmenekülnek a Dráván.
A francia Folknár (Fulcer)] vezette hadat, mely Csehország felől nyomult Magyarországra, Kálmán király Nyitránál szétveri, majd a Gottschalk pap vezette erőszakoskodó és rabló keresztes hadat Székesfehérvár előtt megtámadja és visszaűzi.
július: Az Emich gróf vezette keresztes hadat, amely Moson várát ostrom alá vette, Kálmán seregével visszaűzi.
október: Bouilloni Gottfried alsó-lotaringiai herceg rendezett keresztes hada békésen átvonul Magyarországon.

Könyves Kálmán rögtön trónra lépése után nem tudta felvenni a kapcsolatot II. Orbánnal, mert 1095 nyarán a pápa Franciaországba ment, és november 27-én a clermonti zsinaton meghirdette a keresztes hadjáratot, amivel egy eladdig páratlan felbolydulást indított el Európában.

A keresztes hadjárat közvetlen oka a szeldzsuk-törökök kisázsiai előnyomulása volt. Jeruzsálem többször is gazdát cserélt az egymást öldöklő szeldzsukok és arabok között. Ilyen viszonyok között a keleti kereszténység veszélybe került, és a szentföldi zarándoklás rendkívül kockázatossá vált. Komnénosz Elek császár 1089-ben II. Orbán pápához küldte segélykérő követeit, akik a piacenzai zsinaton adták elő a latin kereszténységhez intézett kérelmüket, elsősorban zsoldossereg küldését, és kilátásba helyezték a Szent Sír visszafoglalását a meghasonlott pogányoktól. A pápa ezt a történelmi pillanatot a kettészakadt kereszténység egyesítésére akarta felhasználni. Zsoldossereget adni nem tudott, viszont arra gondolt, hogy ha Európa uralkodói, lovagjai és parasztjai azt a véráldozatot, amit egymás közötti háborúkra pazarolnak, az elő-ázsiai „pogányság” ellen fordítják, a Szentföld felszabadul.

A pápa a keresztes hadjáratok meghirdetésével tömegmozgalmat indított el, olyan megmozdulást, amit a bizánci császár éppen nem kívánt. A keresztes felbuzdulás pedig igazi tömegmozgalom volt, amelyet ugyan ideológiailag a vallásos cél egyesített, a részvétel kiváltó okai azonban nagyon eltérőek voltak. A lelkes cél, a Szent Sír felszabadítása mellett sok nemest kalandvágy lelkesített, a paraszti tömegeket pedig a földesúri kötöttségből való szabadulás. A Rajnán túlról, ahol éhínség is volt, sok paraszt egész családját szekérre rakva indult az ismeretlen kelet felé. Hozzájuk csapódtak a társadalom kivetettjei, kalandorok, bűnözők és nagyszámú férfiruhába öltözött örömlány.

A pápa ugyan csak 1096. augusztus 15-re tűzte ki a seregek elindulását, de a mozgalom néhány népszónok tüzes beszéde nyomán már kora tavasszal elterjedt, és szedett-vedett hadak indultak meg azon a zarándokúton, amelyet Szent István 1018-ban Magyarországon át megnyitott.

Az első vegyes összetételű sereg Észak-Franciaországban Amiens-i Péter remete prédikálása nyomán gyűlt össze; a 15 000 gyalogos paraszt mellett lovas csak kevés volt, élükön Nincstelen Valter poissy-i lovaggal. Míg Péter remete a Rajna-vidéken toborzott, és a zsidók megsarcolásával pénzt szerzett, Valter lovag a fele sereggel előreindult, és május derekán érkezett a magyar határra. Kálmán szabad átvonulást és piacot biztosított neki a zarándokúton: MosonGyőrSzékesfehérvárTolnaBaranyavárValkóvárZimony; ezen haladva három hét alatt rendben elértek Zimonyba. Csak a végén került kisebb összetűzésre sor, amikor a keresztesek zöme átkelt Belgrádba, de az utóvédből tizenhatan lemaradtak, és garázdálkodni kezdtek. A zimonyiak levetkőztetve átzsuppolták őket a határon, szerelésüket pedig a vár falára akasztották intő példának.

Péter remete vegyes francia–német seregnek átvonulása Zimonyig rendben zajlott le, de amikor meglátták a vár falra tűzött „trófeákat”, megostromolták és bevették Zimonyt, igen sok magyart megöltek, kifosztották a gazdag raktárakat és pusztították a környéket. Mikor egy frankavillai „latin” hírül adta nekik, hogy Kálmán király megtorló serege közeledik, fejvesztetten keltek át a Száván.

Péter seregének egy ágazata a francia Fulcer, más néven Folkmár vezetése alatt Szászország és Csehország felé kanyarodott; útját az első zsidóüldözések jelezték. Megkeresztelkedés vagy halál, ezt a választást állították a zsidók elé, és sok szilárd hitűt megöltek. Folkmár 12 000 főnyi serege Morvaország felől Magyarországra érve erőszakoskodni kezdett, mire Kálmán parancsára a dukátus hadai Nyitránál körülfogták, majd szétverték őket úgy, hogy aki nem hagyta ott a fogát, visszamenekült; maga Folkmár csak kevesedmagával tudott Péter seregének nyomba jutni.

Remete Péter hadba hívó beszédei a Rajna vidéki németek körében találtak leginkább visszhangra, és itt két ember szervezett önálló keresztes hadat; Gottschalk pap és a kegyetlenségéről hírhedt Emich leiningeni gróf. Alig álltak össze a hadak, első dolguk volt, hogy a püspöki városokban lakó zsidók ellen fordultak. Kezdetben csak megkeresztelkedésüket követelték, de tapasztalva a zsidók ellenállását, fékevesztett üldözésbe kezdtek. Ahol a püspökök befogadták a zsidókat, megostromolták a palotát, ahol a zsidók a szomszédos falvakba menekültek, utánuk mentek, megölték és kirabolták őket. Metz, Trier, Köln, Speyer, Worms és Mainz hithű zsidósága javarészt elpusztult az öldöklésben.

Gottschalk júniusban 15 000 főnyi seregével már a mosoni kapunál kért bebocsátást mint békés zarándok, de mihelyt bent volt az országban, látva a gazdag szérűket és nyájakat, elkezdett élelmet rabolni, az ellenállókkal pedig kegyetlenkedni. Kálmán, amint egy magyar fiúnak a keresztesek által történt karóba húzásáról értesült, mozgósította az ország seregét ellenük. A keresztesek a fehérvári mezőn álló Szent Márton-kápolnáig értek el, amikor a magyar sereggel szembekerültek. Kálmán hadvezére állítólag ígérettel, csellel lefegyverezte őket, s csak azután támadt rájuk. Nagy részük ott pusztult, a visszamenkülők pedig Kálmán király álnokságának hírét terjesztették.

A következő, még nagyobb német–francia sereget, amelyet Emich gróf vezetett, Kálmán király már be sem bocsátotta. A Lajta és a Duna mocsarai között vezető út egyetlen átkelőjét, Moson várát elzárta előlük. A keresztesek hat hétig pusztították a környéket, majd kierőszakolták egy másik híd létesítését. Amikor Moson várát ostrom alá vették, már azt fontolgatták, hogy ki legyen közülük Magyarország királya. A hosszas ostrom alatt mind a támadók, mind a védők készletei kimerültek. Amikor a keresztesek a falakon már két helyen rést nyitottak, és az utolsó támadáskor a magyarok elszántan védekeztek, hirtelen pánik tört ki a támadók között, és futásnak eredtek. A vár védelmét irányító Kálmán király rögtön támadásba lendült át, szétverte az egész hadsereget, sőt üldözésüket Ausztria határvidékén is folytatta. Igen sok keresztes pusztult el, a megmenekültek, köztük Emich gróf pedig szégyenszemre hazavonultak. IV. Henrik, aki ellene volt mind a keresztes hadjáratnak, mind a neki adózó rajnai zsidók üldözésének, Álmoshoz írt levelében örömmel üdvözölte Kálmán győzelmét, és azt kérte, hogy Kálmán folytassa hadjáratát Bajorországban is, és támadja meg ellenségét, Welf herceget, amire Kálmán nem volt kapható.

Az első, rendetlen keresztes hadak vonulása után, 1096. augusztus 15-én indult el a pápa utasítását követő legális had két útvonalon: Bouilloni Gottfried alsó-lotaringiai herceg vezetésével a Duna vonalán és Toulouse-i Rajmund gróf vezetésével a dalmát tengerparton.

Gottfried 10 000 lovasból és 30 000 gyalogból álló serege szeptember 20-án ért el a Bécs előtt fekvő Tullnhoz; a herceg innen követséget küldött Kálmán királyhoz. Kálmán Sopronban személyes találkozáson megállapodott Gottfrieddal a békés átvonulás feltételeiben. Kálmán szabad utat s piacot engedett Magyarországon át, Gottfried öccse, Balduin, feleségével és kíséretével viszont túszul adta magát Kálmánnak, aki a magyar sereggel a Duna bal partján kísérte a keresztes hadat. A nagy sereg minden összetűzés nélkül ért el Zimonyba, ahol átkeltek a Száván, elindulva küzdelmes, de végül is Jeruzsálemig vezető útjukon.

Utolsónak Toulouse-i Rajmund gróf és Aymar puyi püspök, a pápa legátusa vonult a délfrancia sereggel végig a tengermelléki Szlavónián (Horvátországon); a tengerpartról csak Zengg és Obrovác között kellett a karszti Gecske és Lika zsupákban letérniük. A horvát tengerpart amolyan semleges zóna volt a görög–velencei kézen levő dalmát városok és a Kálmán király helyőrsége által megszállt horvát várak között. A semleges zónában a keresztesek semmiféle főemberrel nem találkoztak, sehol piacra nem akadtak, a rejtekhelyekre szétszéledt horvátok pedig egész úton lesből támadtak a seregtől elmaradozó keresztesekre. Az első szláv királlyal, a szerb Bodinnal Szkutariban jöttek össze.

A rendezett keresztes hadak 1096 végén egyesültek Konstantinápolyban, ahol a császár átszállította őket a Boszporuszon. 1097-ben visszafoglalták a szeldzsukoktól Niceát, ez a görögöké lett, míg az elfoglalt Antiochiát, Edesszát és Jeruzsálemet (1099) nem engedték át a császárnak, hanem egy-egy keresztes fejedelemséget alapítottak benne, amivel a görög–latin ellentétek újból kiéleződtek, és az egyházunió reménye füstbe ment.

Irodalom

A keresztes hadjáratok irodalmát lásd H. E. Mayer, Bibliographie zur Geschichte der Kreuzzüge (Hannover, 1960); története: R. Röhricht, Geschichte des ersten Kreuzzuges (Innsbruck, 1901); Meyer von Knonau, Janrbücher des deutschen Reiches unter Heinrich IV. und Heinrich V. IV. 481. kk.; F. Chalandon, Histoire de la premiere croisade (Paris, 1926); S. Runciman, A History of the Crusades. I. (London, 19652); H. E. Mayer, Geschichte der Kreuzzüge (Stuttgart, 1965). Bizánci szempontból lásd Ostrogorsky, GBS2 279. kk. Magyarországon való átkelésükre lásd SRH I. 421–422; Gombos I. 35. kk.; II. 1106. kk.; ezekre és a dalmáciai átkelésekre lásd még Szamota István, Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten át (Budapest, 1891). 23. kk. Részletes irodalmát adja Pauler, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt I2. 191–200; Marczali Henrik, Magyar Nemzet Története II. 190–199.

Könyves Kálmán kora
Kálmán király és Álmos herceg Tartalomjegyzék Kálmán külpolitikája