A kormánypolitika fordulata

A Múltunk wikiből
1918. január 23.
A Wekerle-kormány lemondása és átalakulása.
1918. január 26.
A 48-as Alkotmánypárt megalakulása.

A januári sztrájk leszerelése után fordulat állt be a magyar kormánypolitikában: visszakanyarodtak Tisza vonalához. A belső és külső körülmények alakulása ezt az „erőskezű” politikát látszott igazolni. Mint a hercegprímás kifejezte az uralkodóhoz írt decemberi levelében: „zavaros időkben nem lehet engedékenységgel célt érni”, „erős kormány” kell, amely „erélyes és józanul konzervatív politikát” folytat.[1] Andrássy, Apponyi és a néppártiak behódoltak a Tisza-féle politika előtt, bár ezt kifelé igyekeztek leplezni. Január 23-án Wekerle a kormányt támogató pártok kívánatos tömörítése érdekében lemondott. Az ismét átalakított kormányból kimaradt Batthyány Tivadar, de tárcát kapott Szterényi József és Windischgraetz Lajos: mindketten Andrássy köréhez tartozó, közismert németbarát politikusok voltak. Nyilvánvaló, hogy a kormány átalakítása jobbratolódást jelentett, hogy ezáltal elnyerje a munkapárti többség támogatását.

A kormány átalakításával egyidőben az Andrássy- és Apponyi-csoport egybeolvadásával, s néhány munkapárti képviselő csatlakozásával létrehozták az új kormánypártot 48-as Alkotmánypárt néven. Programjában előtérbe helyeztek bizonyos nemzeti követeléseket (önálló hadsereg megteremtése a háború után), hogy a Tisza előtti behódolást és a választójogi tervezet elsikkasztását leplezzék. A 48-as Alkotmánypárthoz csatlakozott – fenntartva önálló pártkeretét – a keresztényszocialistákkal egyesült katolikus Néppárt és a Vázsonyi-féle demokrata párt is.

A kormánypolitika januári fordulata után megindult a demokratikus és szocialista erők elleni leplezetlen hajsza, amely még Tisza módszerein is túltett. A reakciós burzsoá sajtó most már féktelenül szidalmazta a szovjet forradalmat. Ezekben a napokban jelentette ki a reakció táborába állt Vázsonyi a képviselőházban: a „bolsevikizmusnak minden, akár lappangó, akár alattomos, akár nyílt glorifikálását meg nem engedem, és elfojtom”.[2] A forradalmi szocialisták vezetőit – Sugár Tivadart, Duczynska Ilonát, Kelen Józsefet, Jusztusz Vlagyimirt – még a januári sztrájk előtti napokban letartóztatták, a mozgalom lendületét azonban ez nem törte meg, az irányítást Korvin Ottó vette át. A szociáldemokrata párt több baloldali vezetőjét is – köztük Hamburger Jenőt – letartóztatták, és pert indítottak ellenük. Felfüggesztették a magánalkalmazottak szövetségét, betiltották és feloszlatták a Galilei Kört, vezetőit bíróság elé állították. Hajsza indult Károlyi Mihály ellen is, felségárulási pert készítettek elő, s ehhez a jogi érveket Vázsonyi szállította.

Az eddig laza kapcsolatban álló, egymástól független háborúellenes csoportokat a fokozott terror közelítette egymáshoz. A munkásság mozgalmának lendületét nem törték meg a terrorintézkedések. A baloldali forradalmi csoportokra mért csapások ellenkező eredménnyel jártak. Erről a belügyminiszter is beszámolt a minisztertanácson. Február elején előadta, hogy „az ország ipari városai s főleg Budapest forradalmi tendenciákkal teljesen alá vannak aknázva. A társadalmi rendet a készülő tömegsztrájkok és forradalmi mozgalmak a legkomolyabban veszélyeztetik.”[3] Három héttel később felhívta a figyelmet, hogy „napról napra szaporodnak a társadalomra és az államra egyaránt veszedelmes mozgalmak”.[4] A minisztertanács ekkor határozatot hozott arról, hogy „a katonai szolgálatra bevonult csendőrök és rendőrök” visszahelyezésével megerősíti a karhatalmat. Március 7-én a belügyminiszter bejelentette, hogy a „statárium kihirdetésére nézve a szükséges összes előmunkálatok megtörténtek”.[5]

Lábjegyzetek

  1. Esztergomi Prímási Levéltár Cat. D/c. 6394–1917.
  2. Képviselőházi Napló 1910–1915. XXXVIII. Budapest, 1918. 242.
  3. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, Budapest, 1960. 389.
  4. Ugyanott, 398–399.
  5. Ugyanott, 414.


1917, a fordulatok éve
A breszti béke. A Monarchia egyéb tárgyalásai a háború befejezése érdekében. Tartalomjegyzék