A második királypuccs

A Múltunk wikiből

A legitimista ellenzéket könnyűszerrel lehetett félreállítani a második sikertelen királypuccs után. Bethlen később sokat idézett, 1921. október 21-i pécsi beszéde a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával kötött kompromisszumot tartalmazta; leszögezte, hogy a kormányzat az 1920: I. tc. alapján áll, ugyanakkor azonban elismerte, hogy „vis maior” esetén – márpedig a forradalmakat annak tekintették – a király legitim joga nem szűnik meg. Hangoztatta, hogy a kormány sem puccsot, sem detronizációt nem kíván, a királyi jog gyakorlásának feltételeit csak tárgyalások útján lehet tisztázni. Bethlen, Horthy és a legitimista vezetők (Gratz Gusztáv, Andrássy Gyula) több tárgyalásának eredménye volt ez a kölcsönösen elfogadott álláspont, amit azonban a legitimisták nem tartottak tiszteletben.

IV. Károly Bethlen pécsi beszédével csaknem egyidőben, 1921. október 22-én Svájcból különrepülőgépen feleségével együtt Dénesfára, Cziráky Antal gróf birtokára érkezett. Ostenburg és Lehár katonai egységeinek kíséretében vonattal indult onnan Budapestre, miközben katonai alakulatok és polgári vezetők sorozatosan tettek neki esküt. IV. Károly második megjelenése lényegesen komolyabb veszélyt jelentett a rendszer konszolidációjára, mint húsvéti első kísérlete: követelését most fegyveres erővel támasztotta alá.

Az ellenforradalmi rendszer adott formájának fenntartásához, Horthy pozíciójának biztosításához azonban jelentősen hozzájárult az antanthatalmak és a szomszédos országok állásfoglalása. Az antant október 22-én határozottan tiltakozott a puccskísérlet ellen, a szomszéd országok háborús oknak nyilvánították azt, és kijelentették, hogy ha a magyar kormány nem képes megfelelő ellenintézkedéseket tenni, akkor készek akár az ország megszállására is. Horthy, valamint Bethlen határozottan léptek fel IV. Károllyal és a legitimistákkal szemben.

IV. Károlynak megfelelő belső támasza sem volt a sikerhez. A hadsereg, a fegyveres testületek jó része, a Magyar Országos Véderő Egyesület, az Ébredő Magyarok Egyesülete által kézben tartott középrétegek, kispolgárok Horthyt támogatták. Szabad királyválasztó volt, s így szükségképpen Horthyt támogatta a Kisgazdapárt tagsága. A nagytőke az adott viszonyok között a rendszer stabilizálását biztosítottnak látta az antant által elfogadott és támogatott HorthyBethlen vezette ellenforradalmi rendszerben, s nem kívánt bizonytalan kimenetelű, a szomszédos országokat és a nagyhatalmakat Magyarország ellen fordító kalandba keveredni. Az Magyarországi Szociáldemokrata Párt távol tartotta magát a királypuccstól, elutasította a legitimisták igen szerény engedményeket ígérő együttműködési javaslatát, az ügyet az uralkodó osztályok egyes csoportjai közötti konfliktusnak tekintette, s ezzel a kormányt támogatta,

Nem annyira a puccs meghiúsításában, mint inkább a Gömbös-csoport pozíciójának megerősítésében játszott szerepet a Magyar Országos Véderő Egyesület, az Ébredő Magyarok Egyesülete szervezésében felállított egyetemi zászlóalj, amely Budaörsnél készült megállítani IV. Károlyt. A király képviseletében Gratz és Lehár tárgyalt Horthyval, aki a hatalom átadását megtagadta, okkal – és örömmel – hivatkozva a nagyhatalmak, valamint a szomszédos országok álláspontjára. A királyhoz csatlakozott politikusokat, tiszteket letartóztatták, IV. Károlyt és feleségét, a Nagykövetek Tanácsa határozatának megfelelően, átadták az antant megbízottainak, akik Madeira szigetére szállították őket. IV. Károly ott halt meg 1922. április 1-én.

A szomszédos országok azonban nem elégedtek meg IV. Károly távozásával, hanem – tekintettel a legitimista tábor egyéb kombinációira – a nagyhatalmakkal együtt követelték a Habsburg-ház trónfosztását. 1921. november 6-án a nemzetgyűlés elfogadta a Habsburg-ház trónfosztását kimondó törvényjavaslatot, a királyság intézményét azonban fenntartotta.

Az ellenforradalmi rendszer belpolitikailag megerősödve került ki a puccs okozta kritikus helyzetből. Horthy és Bethlen bebizonyították, hogy maguk is a status quo fenntartásának hívei, nem kívánják IV. Károly visszatérését, s ebben hathatós támogatást kaptak a nagyhatalmaktól, valamint a szomszédos országoktól. Külpolitikailag viszont a két királypuccs elősegítette a szomszédos országok Magyarország ellen irányuló szövetségi rendszerének, a kisantantnak a létrehozását.

Bethlen és a rendszer kül- és belpolitikailag egyaránt jelentős, jól kamatoztatható sikert ért el az úgynevezett nyugat-magyarországi (burgenlandi) kérdés rendezésében. Magyarország, megtagadva az Ausztriának ítélt területek átadását, követelte a jugoszláv csapatok kivonását Baranyából. Mivel ennek teljesítése elhúzódott, az Ostenburg-, Héjjas-, Prónay-különítmény időt és lehetőséget kapott arra, hogy fegyveres bandaharcokat robbantson ki, majd a „Lajtabánság” kikiáltásával akadályozza az Ausztriának ítélt területek átadását. Bethlen és a kormány formálisan elhatárolta magát ezeknek az irreguláris fegyveres csoportoknak az akcióitól, gyakorlatilag azonban teljes mértékben felhasználta őket a nagyhatalmakkal folytatott tárgyalások idején. Bethlennek olasz segítséggel sikerült elérnie a velencei konferencia összehívását 1921. október 11-re, ahol vállalta a bandaharcok leszerelését, viszont ennek fejében Sopron városa népszavazással dönthetett hovatartozásáról. Amikor a népszavazás 1921. december 14–16-án Magyarországra nézve kedvező eredménnyel zárult, a kormány nyomban leszerelte és félreállította a túlságosan önállósult fegyveres csoportokat.

A második királypuccsot követően, 1921. december 3-án a kormány Bethlen közvetlen híveiből alakult újjá. Gyorsan haladt előre az egységes kormánypárt létrehozása is. Mivel a legitimista Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja többé nem jöhetett számításba, Bethlen a kisgazdákat használta fel. 1922. január 5-től kezdve több alkalommal fejtette ki elképzeléseit a Kisgazdapárt vezetőinek, míg végül 1922. február 23-án megállapodás született az új kormánypárt szervezeti keretéről. Február 28-ra teljessé vált a vezetőség összetétele: elnök Nagyatádi Szabó, társelnökök Gaál Gaszton és Perényi Zsigmond, ügyvezető alelnök Gömbös Gyula. Noha Bethlennek formális tisztsége ekkor nem volt, ténylegesen ő irányította a pártot.

Az Egységes Párt, melynek hivatalos neve Keresztény–keresztyén Kisgazda, Földmíves és Polgári Párt lett, Bethlen terve szerint úgy alakult meg, hogy Nagyatádi Szabó és párthívei eleinte fel sem ismerték teljes vereségüket.

Az Egységes Párt megalakulásával létrejött az a politikai, egyben parlamentáris tényező, amelynek a rendszer kormányzati eszközei és módszerei között kulcsszerepe volt; létrejött az a keret, melyet valóban az uralkodó osztályokat egységesen képviselő párttá lehetett alakítani. Az egységes kormánypárt megalakulása, a Kisgazdapárt megszűnése azzal a következménnyel is járt, hogy a birtokos parasztság mintegy 10 esztendőre elvesztette önálló politikai képviseletét. Ez meggyengítette a kispolgári demokratikus tendenciákat, kirekesztette a politikai életből a paraszti rétegeket, és a kormánypárt, illetve a jobboldali kísérletek prédájává tette azokat. A parasztpart teljes hiánya egyedülálló jelenség volt a 20-as évek Kelet-Közép-Európájában, ahol ezek a paraszti–polgári–kispolgári jellegű pártok komoly politikai szerepet játszottak.


A konszolidáció nehézségeiL. Nagy Zsuzsa
A Bethlen-kormány megalakulása Tartalomjegyzék