A magyar rendiség hatalomátvétele

A Múltunk wikiből
1602
Sárvárott megjelenik Magyari István Az országokban való sok romlásoknak okairól című könyve.
1608
május 3. Mátyás főherceg a magyar, az osztrák és az útközben csatlakozó morva csapatokkal Znaimból a Prágában székelő Rudolf császár és király ellen indul.
június 25. Rudolf császár és király lemond Mátyás főherceg javára Magyarország, Horvátország és az osztrák örökös tartományok uralmáról. (Megtartja Csehországot, Tirolt, valamint a császárságot.)
június 27. Mátyás főherceg és a magyar rendek képviselői Prága mellett átveszik I. Rudolf megbízottjától a koronát és a koronázási jelvényeket.
szeptember 9. Mátyás főherceg, a kormányzó e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (I. tc.: biztosítja a Korona minden alattvalójának a szabad vallásgyakorlatot; III. tc.: a nádort az uralkodó két protestáns és két katolikus jelöltje közül, az elődje halálát követő egy éven belül az országgyűlés megválasztja; ha a király nem intézkednék, az országbíró vagy másodsorban a tárnokmester joga a nádorválasztó országgyűlést összehívni; IV. tc.: a Szent Koronát Pozsonyban őrizzék; XII. tc.: az idegen katonaságot vigyék ki az országból: XXI. tc.: a király gondoskodjék a végvárak védelméről.)
november 16. Mátyás főherceget a pozsonyi országgyűlés királlyá választja. November 10-én megkoronázzák. (II. Mátyás 1619-ig uralkodik.)
november 18. Illésházy Istvánt az országgyűlés nádorrá választja. (Méltóságát haláláig, 1609-ig viseli.)
december 6. II. Mátyás szentesíti a koronázás utáni törvényeket. (I. tc.: szabályozza az országgyűlés két táblájának összetételét, és kijelöli az országgyűlésre kötelezően meghívandó személyek körét; XIII. tc.: a jobbágyköltözés ügyét a vármegyék hatáskörébe utalja.)

Az 1608 őszén a királyválasztásra összeülő magyar országgyűlés a fogas kérdést úgy vélte megoldhatónak, hogy helyreállította a Jagelló-kori, már akkor is anarchiába fúló politikai rendszert. A bécsi béke vitatott pontjainak tisztázása céljából a királyt megfosztotta a rendek beleegyezése nélküli háborúindításnak és a külföldi katonaság behozatalának jogától, kiküszöbölte az országgyűlés által 2 katolikus és 2 protestáns királyi jelölt közül választott nádor és a király közvetlen kapcsolatából az addig szokásos főhercegi kormányzót, s a nádornak teljhatalmat adott a távollevő király helyettesítésére, természetesen a Magyar Tanács bevonásával, amelyből a birtoktalan címzetes püspököket kizárta. A Magyar Kamara és a Szepesi Kamara eltörléséből semmi sem lett, mert nem tudtak mit állítani a helyükbe, mindössze a felelevenített kincstartóság alá rendelték őket, meghagyva még, mellérendelés címén, az Udvari Kamarával való kapcsolatot is. A pénzügyek rendbehozatala céljából kimondották az idegeneknek elzálogosított vagy bérbe adott koronauradalmak, bányák és harmincadok visszaváltását. Ez a nem sok képzelőerőre, a korszerű igazgatás európai tapasztalatainak teljes figyelmen kívül hagyására valló rendezés legfeljebb kerete lehetett egy hatékony igazgatási apparátusnak, amely még kiépítésre várt.

Nem annyira az volt a kérdés, hogy a Habsburgok hivatásos bürokráciája helyett a randi nobile officiumok képesek-e a katonai, bírói, pénzügyi, rendfenntartói feladatok folyamatos, szakszerű ellátására. Az egykorú Angliában ti. választott helyi szervek semmivel sem voltak kevésbé hatékonyak, mint az akkori Európa legfejlettebb központosított bürokráciája, a francia hivatalnokság. Az osztrák Habsburgok központi kormányzata is nélkülözte a helyi végrehajtó szerveket, s az udvari hivatalok és kamarák rendeleteit mindenütt a rendi önkormányzat hajtotta végre a maga választott tisztviselőivel. A kérdés sokkal inkább az volt: A rendi főhatóságok tudnak-e több tekintélyt szerezni és erélyt kifejteni a helyi szervek felé, mint az e tekintetben csődöt mondott központi bürokrácia, főként pedig tudják-e a különböző társadalmi osztályok anyagi erejét közcélokra nagyobb mértékben igénybe venni, mint az a Habsburgoknak sikerült? Nem kellett valami különleges közgazdasági tudás ahhoz – hiszen például Magyari István Az országokban való sok romlásoknak okairól című, 1602-ben kiadott művében a maga szűk prédikátori látókörében is felismerte –, hogy pusztán a városok és a parasztság adóztatásával az állami, elsősorban a katonai apparátus fenntartása lehetetlen. Az állami jövedelmek jelentős része származott már ekkor Nyugaton a bontakozó tőkés gazdálkodás hasznának lefölözéséből. Közép-Kelet-Európában ez a jövedelemforrás elenyészően csekély volt. A feudális földbirtokosok adómentessége minden közterhet a városokra, főleg pedig a parasztságra hárított, s a rendi önkormányzat a földesurak javára a paraszti adózást is apasztani igyekezett. Hiába hirdette Magyari, hogy a nemesi köztársaság reformjának alapfeltétele az urak és a nemesség önadóztatása s a városok és parasztság terheinek ehhez mért könnyítése, a győzelmes magyar rendiség II. Mátyás 1608. november 19-én történt koronázása után hozott országgyűlési határozataival még a Habsburgok által korábban kikényszerített mérsékelt nemesi adózást is sietett megszüntetni, s a házak helyett újra portánként (azaz 4 jobbágy- vagy 12 zsellérháztartásonként) kirótt 4 forintos adót mindenestől jobbágyaival fizettette meg. S hogy a városok és a parasztok kíméléséről hogyan gondolkozott, arról a koronázás előtti (1608: VI., XIII.) és a koronázás utáni (1608: XII.) törvénycikkek éppen eleget mondanak: megtiltották a királynak, hogy a Magyar Tanács beleegyezése nélkül valamely helységet szabad városi rangra emeljen, vagy bármely városi közösségnek ingatlant adományozzon; kényszerítették a városokat, hogy magyaroknak (elsősorban persze nemeseknek) házvételt és tisztségviselést engedjenek; a vármegyéket pedig felhatalmazták, hogy a jobbágyköltöztetés tetszésük szerinti szabályozásával a paraszti szabadmenetel utolsó lehetőségeit is eltöröljék, s az örökös jobbágyság rendszerét megszilárdítsák.

A magyar rendiség így készült fel, hogy birtokba vegye a hatalmi válsága mélyére került Habsburg-dinasztiától az ország sorsának irányítását. A kivívott önkormányzat jelképes megerősítésére a királyi koronát Pozsonyba rendelték hozatni, s őrizetére Pálffy István és Révay Péter személyében két koronaőrt választottak. Az új rendi kormányzó testületbe a dinasztia régi, megbízhatónak mutatkozott hívei, Erdődy Tamás bán, Forgách Zsigmond tárnokmester, Batthyány Ferenc főlovászmester, Thurzó György főasztalnokmester, Draskovich János főkamarásmester, Dóczy András főpohárnokmester és Istvánffy Miklós főajtónállómester mellé a Bocskai pártból Homonnai Bálint országbíró és Széchy Tamás főudvarmester kerültek be, élére pedig Illésházy István állt mint választott nádor. Viszontagságos életének végén most már másodszor kellett beismernie, hogy nem neki, hanem a megvetett hajdúknak szólt a Bocskai hagyatékát majdnem elprédáló magyar rendek gyávaságát és önzését helyrehozó győzelmüket úgyszólván ellenükre megadó isteni elhívás: „Ha az Úristen a hajdúkat fel nem költi, nem volnánk ott, ahol vagyunk.”[1]

Lábjegyzetek

  1. Idézi: K. Benda, Der Haiduckenaufstand in Ungarn und das Erstarken der Stände in der Habsburger-monarchie 1607–1608. Nouvelles Études Historiques. Budapest, 1965. 313. Az eredeti magyar szöveg: Országos Levéltár E 196 Thurzó levéltár 29. facs.

Irodalom

Az 1608-ban alakult új magyar rendi kormány névsora a koronázás utáni törvény végén, vesd össze Benda Kálmán, A királyi Magyarország tiszti címtára, 1606–1608. (Levéltári Közlemények 1972).


Az osztrák Habsburgok hatalmi válsága
A rendi konföderációk Tartalomjegyzék