A magyarországi munkáspárt

A Múltunk wikiből
1872. szeptember 2.
Az Internacionálé hágai kongresszusán magyarországi szocialisták is részt vesznek.
1874. április 5.
Az osztrák szociáldemokraták neudörfli kongresszusa.

Néhány hónappal a hűtlenségi per tárgyalása után Farkas Károly ismét kapcsolatot teremtett az Internacionálé Főtanácsával, és újjászervezte a Nemzetközi Munkásszövetség pesti szekcióját. Az Internacionálé 1872. szeptember 2-án kezdődő hágai kongresszusán első ízben képviseltették magukat a magyarországi szocialisták. Farkas Károly utazott Hágába, s ott az alapvető kérdésekben Marx és Engels álláspontját támogatta. A kongresszus határozatot fogadott el arról, hogy minden országban létre kell hozni a munkásosztály politikai pártját, amely a politikai hatalom megragadásáért küzd, és a „vagyonos osztályok által alakított minden régi párttal szemben áll”.[1] Farkas Hágából Mainzba utazott, részt vett a német Szociáldemokrata Munkáspárt kongresszusán is. Sok tapasztalattal gazdagodva és azzal a szilárd elhatározással tért haza, hogy újult erővel folytatja a küzdelmet a legális munkáspárt megteremtéséért.

A pesti szocialisták első lépésként az Általános Munkásegylet felélesztésével kísérleteztek: a belügyminiszter ugyanis a szervezetet nem oszlatta fel. Ennek ellenére a rendőrség az 1872. október 6-ára összehívott közgyűlést betiltotta, és az egylet további működését lehetetlenné tette, arra hivatkozva, hogy az már egy éve beszüntette alapszabályszerű tevékenységét.

Ekkor a pártalakítás előkészítésére alakított ideiglenes bizottság – Farkas, Ihrlinger, Essl és Külföldi vezetésével – az országszerte működő munkásegyletek koordinálása és a szocialista propaganda érdekében munkáslapok kiadását határozta el. Anyagi eszközök hiányában napilap megjelentetésére az előkészítő bizottság nem gondolhatott, ehhez 5000 forint kaució letételére lett volna szükség – így a Munkás-Heti-Krónika és az Arbeiter-Wochen-Chronik 1873. január 5-én hetilapként jelent meg, április 5-től a Betegpénztár anyagi támogatásával alapított első szocialista nyomda kiállításában. A lapokat a fővárosi szakegyletek, a Betegpénztár és a vidéki munkásszervezetek hivatalos közlönyüknek ismerték el és anyagilag is támogatták. A 70-es évek elején 5–6 ezer munkás tömörült a szocialista sajtó körül.

Az ideiglenes bizottság 1873. március 23-ára „szabad munkásgyűlést” hívott egybe, amelyen a fővárosi proletárok elfogadták a Magyarországi Munkáspárt megalakításáról szóló határozatot, és megválasztották a párt vezetőségét. Elnöke Ihrlinger Antal, titkára Külföldi Viktor lett, a vezetőségben Farkas Károly és Essl András is helyet foglalt.

A pártalakító gyűlésen elhangzott szónoklatok a hágai kongresszus határozatára támaszkodtak. Tükrözték azt a kiábrándultságot is, amely a polgári pártoknak a Párizsi Kommünnel kapcsolatos elutasító magatartása és a hűtlenségi per nyomán keletkezett. Farkas és Essl egyaránt hangsúlyozta: „Dacára annak, hogy az országban »jobb«, »bal« és »szélsőbal« pártok léteznek, mégis ezek közül egy sem szól a munkásosztály követelései és érdekei mellett, s már azért is kell, hogy maga a munkásnép mint osztály, mint önálló párt a többi pártokkal szembeszálljon, melyek mindnyájan a gyárnokok, tőkepénzesek és kizsákmányolók érdekeit támogatják és előmozdítják.”[2] Farkas a köztársaságról és a Párizsi Kommünről is beszélt, mely – mint mondotta – „legyőzetett ugyan, de csak azért, mert még gyenge volt”.[3]

A párt vezetősége élénk és sokoldalú tevékenységet fejtett ki egy programadó országos munkáskongresszus összehívása céljából. Pár hét alatt kiépítette a párt szervezetét: a tagság a munkáslapok előfizetőiből állott, akiket helységenként – a fővárosban városrészenként, illetve üzemenként – egy vagy-több bizalmi férfi fogott össze. A pártvezetőség erőteljesen ösztönözte a munkások szakmai önképző és segélyező szervezeteinek a létrehozását is, hivatkozva az 1872-ben alkotott új ipartörvényre, amely megszüntette a céheket és azokkal együtt a kereteik között működő segélypénztárakat is.

A kongresszus összehívására már nem kerülhetett sor; Szapáry Gyula belügyminiszter vizsgálatot indított a párt vezetői ellen, majd április 25-i rendeletével a Magyarországi Munkáspártot feloszlatta és működését megtiltotta. 1872 novemberében – Bismarck kancellár kezdeményezésére – összeültek a Német Birodalom és Ausztria–Magyarország kormányképviselői, hogy összehangolják a szocialista munkásmozgalom elfojtására szolgáló rendelkezéseiket. A berlini értekezlet résztvevői azt tartották a legfontosabbnak, hogy a szocialista szervezkedést lokalizálják, az országos jellegű és a nemzetközi kiterjedésű szervezetek létrehozását megakadályozzák. A magyar belügyminiszter rendelkezése ezeknek a határozatoknak a szellemében fogant.

A párt feloszlatását követően a belügyminisztériumi intézkedések egész sora következett a munkásszervezkedés meggátlására, a párt vezetőinek megfélemlítésére. A szakegyletek alapszabályainak láttamozását megtagadták, vizsgálatot indítottak a pártnyomdát finanszírozó Betegpénztár ellen, perbe fogták a párt vezetőit azzal az ürüggyel, hogy a nyomdát, illetve a munkáslapok tulajdonjogában beállt változásokat nem jelentették be időben a hatóságoknak. A per több mint két esztendeig húzódott. A lassú ügymenet nyilvánvalóan a szocialista vezetők sakkban tartását célozta. 1874 augusztusában az eljárást „tényálladék hiányában” megszüntették, de a vezetők zaklatása – a többi korlátozó rendszabállyal együtt – lassította a munkásmozgalom előrehaladását.

A feloszlatott Magyarországi Munkáspárt azonban illegálisan tovább működött; a pártvezetőség szerepét a pártlapok szerkesztő bizottsága töltötte be. A vezetőség a pártsajtó segítségével, a gyakorta összehívott munkásgyűléseken szorgalmazta a fővárosi és a vidéki munkások szervezkedését, szakegyletek létrehozását, kapcsolatot teremtett és tartott fenn a vidéki szervezetekkel, pártestélyeket rendezett, népgyűléseken és a sajtó hasábjain terjesztette a szocialista eszméket. A párt munkásbázisa növekedett, de elszigeteltségéből nem tudott kilépni.

A hágai kongresszus határozata értelmében az Internacionálé Főtanácsának székhelyét New Yorkba helyezték át, ez megnehezítette az érintkezést a kontinensen működő szekciókkal. A pesti internacionalisták 1873–74-ben még a nagy távolság ellenére is fenntartották kapcsolataikat a Főtanáccsal: Farkas Károly két ízben is küldött jelentést a magyarországi munkásmozgalom helyzetéről, fejlődéséről. 1873 őszén a genfi kongresszuson – meghatalmazott útján – a pesti szocialisták is képviseltették magukat. A korábbi iránymutatást és támogatást azonban egyre inkább nélkülözniük kellett. Az Internacionálé 1874-ben gyakorlatilag beszüntette tevékenységét.

Ugyanezekben az években meglazultak az ausztriai és a magyarországi szocialisták kapcsolatai is. 1873 tavaszán ugyanis heves belső pártviszály robbant ki az ausztriai szociáldemokrata párt vezető testületében. Az Andreas Scheu vezetése alatt álló, internacionalista szellemű és radikális harci módszereket követelő csoport hevesen támadta a kormány iránt lojális, a német nacionalista polgárság képviselőivel együttműködő Oberwinder-féle pártvezetést. A csak néhány szavazatnyi kisebbségben maradt, Andreas Scheu vezette radikális csoport kivált a pártból, és a forradalmi érzelmű munkásokat tömörítő szakegyletekre támaszkodva ellenzéket alkotott. Legfontosabb feladatának egy összmonarchiai szociáldemokrata kongresszus összehívását tekintette, azzal a céllal, hogy új, forradalmi jellegű programot fogadjon el, és létrehozza az egységes, a Monarchia valamennyi szocialistáját nemzeti különbség nélkül tömörítő legális munkáspártot.

Scheu radikális csoportja – egyévi szívós küzdelem után – maga mellé állította az ausztriai szocialisták többségét, közöttük a párttól addig távol maradt cseh proletárokat is. A Magyarországi Munkáspárt vezetői előbb semleges álláspontot foglaltak el a pártviszály ügyében, 1874 első hónapjaiban azonban már Scheut támogatták és segítették a kongresszus előkészítésében.

Az első ausztriai szociáldemokrata kongresszust 1874. április 5-re hívták össze a Bécs melletti Badenbe. Mivel azonban a rendőrség a tanácskozást betiltotta, a küldöttek illegálisan jöttek össze a határhoz közel, egy magyar területen fekvő községben, Neudörflben (Lajtaszentmiklós). A 74 teljes jogú és 12 tanácskozási joggal felruházott küldött több mint 25 ezer szociáldemokratát képviselt. A kongresszus a német Szociáldemokrata Munkáspárt eisenachi programján alapuló marxista programot fogadott el, amely a tőkés társadalmi rendszer megszüntetését tűzte ki célul. Politikai részkövetelései a polgári demokrácia megteremtésére irányultak. A nemzeti kérdést illetően – akárcsak az 1868-as bécsi program – a népek önrendelkezési jogának elvét vallotta, szoros együttműködésre szólítva Ausztria proletárjait. Álláspontját a következőkben fogalmazta meg: a szociáldemokrata párt „nemzeti vonatkozásban a népek önrendelkezési jogát alaptételként állítja fel, nem lát azonban elvtársainak nemzeti szétágazásában semmiféle akadályt az anyagi felszabadulásra irányuló közös törekvések útjában, ellenkezőleg, egy olyan testvéri együttműködésben látja a siker egyetlen zálogát, amely nemzetiségi különbség nélkül egyformán kötelez minden munkást”.[4]

A kongresszus határozatot hozott a szociáldemokrata párt szervezetéről is. Eszerint Ausztria egyes országrészeiben (tartományaiban) helyi szociáldemokrata bizottságok alakulnak, működésük a helyi viszonyokhoz alkalmazkodik. A rendszeresen összehívott pártkongresszusok választják a központi vezetőséget, a helyi szervezetek munkáját ez a testület koordinálja.

A neudörfli kongresszuson részt vettek a magyarországi szociáldemokraták képviselői is, Pestről Korn Ferenc, a Magyarországi Munkáspárt tagja, a cipészek szakegyletének elnöke, Pozsonyból Heckmann István cipészsegéd, a fővárosi cipész szakegylet egyik létrehozója és vezetője, továbbá egy küldött Mosonmagyaróvárról: Josef Weber. A gyér forrásanyag szerint a magyarországi küldötteknek csak tanácskozási joguk volt. Ez arra utal, hogy a Magyarországi Munkáspárt szervezetileg nem csatlakozott a Neudörflben alakított párthoz. A szoros együttműködés ténye azonban nyilvánvaló: a kongresszusnak a pártsajtóval foglalkozó határozata az ajánlott pártlapok sorában a pesti Arbeiter-Wochen-Chronik-ot is említi, a lap április 26-i száma pedig kiáll az új program mellett, kijelentve: „a küldöttértekezletet és határozatait a legnagyobb rokonszenvvel fogadjuk.”[5]

Neudörfl után hamarosan bebizonyosodott, hogy az osztrák hatóságok nem tűrik a soknemzetiségű proletárok egységes, szociáldemokrata pártjának legális működését. A kongresszussal foglalkozó munkásgyűléseket sorra betiltották, a párt választott vezetőit letartóztattak, pert indítottak ellenük. A szociáldemokrata-ellenes intézkedések Magyarországon is megnehezítették a munkások szervezését. A mozgalom megélénkülése csak a 70-es évek derekán következett be, mikor Frankel Leó vette át a párt irányítását.

Lábjegyzetek

  1. MarxEngels művei. 18. Budapest, 1969. 138.
  2. A magyarországi munkáspárt újjászervezése. Munkás-Heti-Krónika, 1873. március 30. Lásd: A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai I. 265.
  3. Országos Levéltár Belügyminisztérium levéltára. Elnöki iratok. 1873–XIV/a–964. (1177).
  4. Gleichheit (Wiener Neustadt), 1874. április 11.
  5. Die sozialdemokratische Arbeiterpartei in Österreich. Arbeiter-Wochen-Chronik, 1874. április 26.


A magyarországi munkásmozgalom kezdeteiS. Vincze Edit
A francia–porosz háború és a Párizsi Kommün hatása. Az 1871–72. évi „hűtlenségi per”. Tartalomjegyzék