A magyarországi németek (A magyarországi nemzetiségek politikai mozgalmai)

A Múltunk wikiből
1875.
Edmund Steinacker sikertelen kezdeményezése egy magyarországi német polgári párt létrehozására.
1881. november 37.
A szerb nemzeti egyházi kongresszus megnyitása Karlócán. A kormány a kongresszusi választás megsemmisítésével German Andjelićet nevezte ki érsek-metropolitává.
Berlinben megalakul az Allgemeiner Deutscher Schulverein és felhívásban tiltakozik a magyarországi németek magyarosítása ellen.
1883. március 5.
Bismarck közli a magyar kormánnyal, hogy nem kíván beleavatkozni a magyarországi németkérdésbe és nem támogatja a Schulverein agitációját.

A németek különböző területekről és különböző időpontokban települtek be Magyarországra, nem alkottak összefüggő településterületet, nem volt egységes népi kultúrájuk, történeti hagyományuk, s nyelvjárásaik között is számottevő eltérések mutatkoztak. Nem alkottak országos viszonylatban egységes társadalmi struktúrát sem, hanem egymástól elkülönülő, egymással alig érintkező népi és társadalmi csoportokban éltek a legtöbb esetben más népekkel erősen keveredve. Nem volt genetikus összefüggés, szoros kapcsolat a városok német polgársága és a túlnyomórészt a 18. század folyamán betelepült német parasztság között sem. Ilyen körülmények között – bár a németek alkották a gazdasági és kulturális fejlettség és a polgárosodás legmagasabb szintjén álló népcsoportot – országos méretű, az egész németséget átfogó, politikailag szervezett, de még kulturális nemzeti mozgalom sem bontakozott ki körükben. A kiegyezés után meggyorsult a német városi polgárság magyarosodásának már a század első felében megindult folyamata. A földrajzi és a társadalmi mobilitás növekedése következtében ez az asszimilációs folyamat kiterjedt a „sváb” parasztság bizonyos csoportjaira is, elsősorban azokra, akik a magyar városokba költöztek, vagy tanulmányaik révén emelkedtek fel a magyar középosztály soraiba.

Bár a német városi polgárság egy része – különösen a nyugati határszél városaiban – továbbra is híven őrizte „deutschungar” hagyományait, a kiegyezés utáni korszak egyetlen magyarországi német nemzetiségi politikusa, Edmund Steinacker, a 70-es években nagyobb siker nélkül próbálkozott Budapesten, Pozsonyban, Sopronban és Kassán a német polgárság modern nemzeti öntudatának kialakításával, német polgári párt szervezésével; e tárgyban írt cikkeinek nem volt szélesebb visszhangjuk. A délvidéki német városokban (Versec, Pancsova) alakultak ugyan helyi jellegű német politikai szervezetek és lapok, amelyek főleg a nyelvi magyarosítás ellen vették fel a küzdelmet, de ezek a kezdeményezések sehol sem nőttek ki a lokális keretekből. Steinacker csak az erdélyi szászok körében tudott képviselői mandátumhoz jutni.

Az 1870-es években Steinackernek a németországi lapokban közölt cikkei, valamint Guido Baussnern erdélyi szász képviselő és Franz Löher müncheni egyetemi tanár könyvei felhívták a német közvélemény figyelmét a magyarországi németség helyzetére, gyorsuló magyarosodására, a német nyelven oktató iskolák számának rohamos csökkenésére. 1881-ben Berlinben megalakult az Allgemeiner Deutscher Schulverein zur Erhaltung des Deutschtums im Auslande elnevezésű szervezet, amely a külföldi németség népi védelmét és öntudatosítását tűzte ki feladatául. A Schulverein egyik első feladatának a magyarországi németség érdekében való fellépést tekintette, s 1882-ben valóságos röpiratháború zajlott le német és magyar szerzők között a magyarországi németek helyzetéről. A magyar képviselőház is foglalkozott a Schulverein agitációjával. Több német lakosságú községben és városban – a kormány kezdeményezésére – népgyűléseket tartottak, s visszautasították a magyar kormányt a németek elnyomásában elmarasztaló vádakat. Bismarck maga is megnyugtatta a magyar kormányt, hogy – bár sajnálkozással látja a helyzetet, amelybe Magyarországon a német elem került – nem kíván beavatkozni a magyarországi németek ügyébe, s tartózkodni fog a magyar kormány intézkedéseinek bírálatától. A Schulverein agitációja a következő években elcsendesült, s a magyarországi német kérdés csak a századfordulón merült fel ismét az országos politika szintjén.

Irodalom

A magyarországi németekre és az erdélyi szászokra lásd: Isolde Schmidt, Beiträge zur Geschichte des südostdeutschen Parteiwesens 1848–1914 (München, 1939); Edmund Steinacker, Lebenserinnerungen (München, 1937); Friedrich Teutsch, Die siebenbürger Sachsen in den letzten fünfzig Jahren 1868–1919 (Hermannstadt, 1926); Madaras Éva, Die Tätigkeit Edmund Steinackers zur Hebung des nationalen Selbsbewussteins des ungarländischen Deutschtums im letzten Drittel des XIX. Jahrhundurte (Acta Universitatis Debreceniensis, Series historica 3. 1964). Magyarul lásd Pukánszky Béla könyveit: Német polgárság magyar földön (Budapest, év nélkül) és Erdélyi szászok és magyarok (Pécs, 1943), valamint V. Windisch Éva, A magyarországi német nemzetiségi mozgalom előtörténete (1867–1900) (Századok, 1964. 4., 5–6.) című tanulmányát.


A magyarországi nemzetiségek politikai mozgalmai
Az erdélyi szászok Tartalomjegyzék